Kígyók, skorpiók, homokviharok sem állították meg a klímakutatókat, akik 40 napig meneteltek a sivatagban
Az emberi faj, a Homo Sapiens többszázezer éves földi létének legfőbb titka rendkívüli alkalmazkodási készsége. Ezen emberi mértékkel hosszú idő alatt túlélt a globális természeti katasztrófákat, jégkorszakokat, háborúkat, járványokat és nem utolsósorban a Földdel való viszonyának változásait. Az elmúlt hónapok főleg Dél-Európát és az Egyesült Államokat sújtó hőhullámai, a legoptimistább forgatókönyvek szerint is a jövőben általánossá válhatnak a világ nagy részén.
A rendkívüli hőség elviselésének esélyeit immár klimatológusok és orvosok egyaránt vizsgálják. Graham Lawton brit tudományos szakíró, a New Scientist állandó publicistája, No Planet B (Nincs B bolygó) rovatának vezetője elkísérte a Deep Climate 20 fős kutatócsoportot a Szaúd-Arábia északi részén fekvő Nafud sivatagba, ahol arra voltak kíváncsiak: miként és meddig képes az ember elviselni e rendkívüli időjárási és környezeti körülményeket? Az expedíció vezetője a világhírű svájci felfedező Christian Clot, a párizsi Human Adaptation Institute (Emberi alkalmazkodás intézete) vezetője, akinek Darwinról szóló könyve magyarul is megjelent.
Az ember, mint minden más élőlény, évezredeken át megszokta, hogy kényelmes átlaghőmérsékletű és csapadékmennyiségű klímakörnyezetben él. Az öltözködéssel, az építkezéssel, a fűtéssel, a légkondicionálással ezt a kényelmi állapotot kiterjesztettük a Föld legmelegebb és leghidegebb területeire is, de biológiai felépítésünk alapvetően nem változott. Tim Lenton, az exeteri egyetem kutatója szerint számunkra hosszú távon a 12 C fokos átlaghőmérséklet az ideális, és ez történelmileg is megmagyarázza, hogy miért az ilyen tájakon a legnagyobb a népsűrűség. A klímaváltozás azonban már most átalakította e kényelmi zónák földrajzi elosztását. Az ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletnél 1,1 C fokos felmelegedéssel a Föld egyes övezetei máris kiestek ebből.
Azt már régóta tudjuk, hogy az emberi test miképp reagál rövid távon a rendkívüli hőségre. A kezdeti tünetek a fejgörcsök, amelyet a folyadék- és a sóveszteség okoz, majd ez hőgutáig fokozódhat, amely gyors, erős szívveréssel, szédüléssel, hányingerrel és zavartsággal járhat. És minél nagyobb a páratartalom, annál alacsonyabb hőmérsékleten juthatunk el idáig: 45 C foknál, és 20 %-os páratartalomnál az emberi test még képes hűteni magát az izzadással. De 40% feletti páratartalom mellett a 45 C fok halálos lehet.
Arról viszont jószerével semmit sem tudunk, hogy hosszú távon miként tudunk alkalmazkodni ilyen körülményekhez. Clot ebből a felismeréséből kiindulva 2016-ban három, egyenként 40 napos magányos expedícióba vágott bele: a brazíliai Amazónia nedves hőségében, a szibériai jeges hidegben és az iráni száraz hőségben végzett naponta tudományos kísérleteken önmagán. Ez indította el a Deep Climate expedíciókat. 2017-ben kezdték meg a toborzást 25-50 év közötti egészséges önkéntesek között, akik fel voltak készülve, hogy elviseljék a kemény körülményeket.
A helyszíneket a politikai bizonytalanság miatt megváltoztatták, a három zóna ezúttal Francia Guyana, Lappföld és Szaúd-Arábia lett, de a célkitűzés megmaradt. Az alkalmazkodáson természetesen Clot sem várt gyors evolúciós választ, inkább a test és az agy reakciójára volt kíváncsi, valamint arra, hogy az emberek hogyan viselkednek ilyen rendkívüli körülmények között.
A Francia Guyana-i expedíció januárban, a lappföldi áprilisban ért véget. A szaúdi május elején kezdődött Szakaka faluban, a végcél pedig Dzsubba oázisváros volt légvonalban 210 kilométerre. A klimatonauták napi 10 kilométer gyalogoltak, cipelve holmijukat dűnéken és sziklákon át, miközben skorpiók, kígyók és homokviharok elől kellett menekülniük. Reggel 5-kor keltek, 5 órát mentek, a legmelegebb órákban behúzódtak egy árnyékos helyre, majd estefelé tovább mentek. Minden ötödik napon tartottak egy pihenőnapot. Közben Margaux Romand-Monnier, a párizsi École Normale Supérieure kutatója irányításával fiziológiai, epigenetikai és mikrobiotikai kísérleteket végeztek.
A klimatonauták akcelerométereket viseltek mozgásuk és alvásuk mérésére, és szociométereket, hogy regisztrálják a csoport tagjaival való interakcióikat. Néhány naponta lenyeltek egy szenzort, hogy belső hőmérsékletüket mérjék. Naponta kitöltöttek kérdőíveket érzelmi és fizikai állapotukról, feljegyezték, hogy mit ettek. Monoton diétájuk rehidratált húsból, pitából, sajtból, aszalt gyümölcsökből, dióból és kekszből állt.
A pihenőnapokon valamennyien fizikai és kognitív teszteket estek át, a vérnyomástól az izmok oxigénfelvételéig, az emlékezettől az érzéki észlelésekig. Lawton például megbukott a szaglásteszten: hagymának hitte a halat. Az önkéntesektől vér- és székletmintákat is vettek, ez utóbbit, hogy tanulmányozhassák beleik mikrobiomját.
Ezeket az adatokat 13 kutatócsoportnak küldik el elemzésre, a másik két expedíció adataival együtt. Nyomon követik az ez idő alatt bekövetkezett változásokat és összehasonlítják az expedíciók előtti adatokkal. Legalább egy évbe telik, míg eljutnak a végleges eredményekig.
Clot szóló-expedíciójának adatai alapján vannak feltételezések, melyek szerint fizikailag nemigen lehet rövid idő alatt alkalmazkodni, de gondolkodással, a hozzáállás változásával elképzelhető a pozitív válasz.
Ahhoz képest, hogy a csoport 40 napot, 40 éjszakát töltött a sivatagban, úgy tűnik, valamennyien egészségesen tértek vissza. Természetesen nagyon szigorú előzetes válogatáson estek át. Romand-Monnier elismeri, hogy éppen ez a kísérlet gyengéje, mert azoknak az embereknek a többsége, akiknek a jövőben meg kell tapasztalniuk az extrém klímát, nem lesznek fiatalok, egészségesek, és nem viselnek kifejezetten a körülményeknek megfelelő ruhát és lábbelit, miként táplálkozásukat és vízfogyasztásukat sem tudják előre megtervezni. Mi több, azt sem tudják, hogy mikor ér véget a megpróbáltatásuk. De valahonnan el kellett indulni, mondja a francia kutató, és azt tervezik, hogy újraindítják ezeket az expedíciókat különböző korú és hátterű emberekkel.
Egyre sürgetőbbé válik megérteni azt, hogy a hétköznapi emberek hogyan reagálni a rendkívüli klímára.
Jelenleg a legsűrűbben lakott területek még mindig azok, ahol az átlag évi középhőmérséklet 12 C fok, de van már egy másik lakossági csúcs is, ahol az átlag 25 C fok. Ez főleg az indiai szubkontinensre vonatkozik, ahol az egyre gyakoribb hőhullámok révén elérhetik a 29 C fokos éves középhőmérsékletet. De azok sem ússzák meg a felmelegedést, akik az eddig stabilnak hitt komfortzónákban élnek, ezekben az övezetekben sem elképzelhetetlen a 12-13 C fok helyett a 17 vagy akár a 20 fok sem – mondja a brit tudós.
Lenton előrejelzése szerint, ha sikerült a globális felmelegedést 1,5 C fokra csökkenteni, akkor a rendkívüli hőség olyan területeket érint csak, ahol jelenleg 400 millióan élnek.
És ez elsősorban a szegény országokat érinti Indiától a Száhel-övezetig, ahol nincs lehetőség élhetővé tenni életterüket, mint például a gazdag Szaúd-Arábiában. Számukra a legvalószínűbb alkalmazkodási mód a tömeges migráció lesz. „Normális válasz a jobb helyekre való költözés, láttuk ezt a madaraknál, a növényeknél és ez történt az emberiség egész történelme során is” – hangsúlyozza Marten Scheffer, a hollandiai Wageningen egyetemének kutatója, aki szerint akár egymilliárd ember is útra kelhet.
Lawton két napot töltött Clot csapatával és számára ez szinte örökkévalóságnak tűnt. De a klimatonauták is elárulták neki, hogy nem vágynak másra, mint jó ételekre, italokra, rendes alvásra, egy jól eső zuhanyozásra és a hőség megszűnésére. „Sokunknak lesznek ilyen vágyai a nem is túl távoli jövőben” – jegyezte meg a New Scientist publicistája.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
