HÍREK
A Rovatból

Jogellenes vadsztrájkba kezdett néhány száz kukás – állítja az FKF

A közterület-fenntartó szerint ha a kukások nem veszik fel a lehető leghamarabb a munkát, a budapestiek meg fogják szenvedni a leállást.
Fotó: FKF / Facebook - szmo.hu
2022. október 04.



Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy nem vonultak ki a szemétszállítók reggel az Ecseri úti telephelyről, mert kevésnek tartják bérezésüket, ráadásul sérelmezik, hogy a sajtóban fals információk, sokkal magasabb számok jelennek meg a fizetéseikről.

Az Ecseri útiakhoz később csatlakoztak az újpalotai dolgozók is, akik egy idő után sorokba rendeződve vonultak vissza a telephelyükre. A Blikk képein látható, ahogy a szemétszállító autók kiállnak a munkából, ahogy a dolgozók panaszairól szóló videók is itt tekinthetőek meg.

Közben a helyzetre reagált a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. is: mint mondják a kukások által kezdett vadsztrájk jogellenes.

„A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban ma reggel előzetes bejelentés nélküli, a köznyelvben ún. vadsztrájknak nevezett munkabeszüntetés kezdődött. A Társaság néhány száz munkavállalója az egyik telephelyen nem vette fel a munkát. A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a Főváros által adott béremelést az infláció és a rezsi növekedés felemésztette” – áll a cég közleményében.

Azt is írják: „A Fővárosi Önkormányzat és az érintett két reprezentatív szakszervezet 2021. júniusában Bérpolitikai Megállapodást kötött, amely az összes Fővárosi Önkormányzati érdekkörbe tartozó munkavállalóra vonatkozik. A megállapodás alapján az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai is 15% átlagos béremelésben részesültek 2022. január 1-jétől.”

„A Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban.

Ezzel együtt a jogellenes vadsztrájkot a munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek.

A Budapesti Közművek felkérte az érintett munkavállalókat, hogy a munkát haladéktalanul vegyék fel. A BKM vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között közösen keressenek reális megoldást a kialakult helyzetre, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalók jelöljék ki maguk közül a választott tárgyaló delegáció tagjait.

Amennyiben ez nem történik meg, a budapestiek rövid időn belül meg fogják szenvedni a hulladékszállítás leállását.”

„A fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjak nem jutnak el maradéktalanul a Társasághoz. A Budapesti Közművek többször jelezte a munkavállalók felé, hogy az állami NHKV Zrt. (kukaholding) az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest mintegy 3-5 Mrd Forinttal kevesebb forrást juttatott az FKF tevékenység finanszírozására” – zárja közleményét az FKF Zrt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Lesz egy Békemenet és egy „brüsszeli háborús menet” – Magyar Péter: Csak kibújik a szög a zsákból
A miniszterelnök Facebook-oldalára került ki egy videó, amelyben Orbán határozottan állította, hogy a Békemenetet többen lesznek, mint a Nemzeti Meneten. Magyar Péter ezt nem hagyhatta szó nélkül.


Orbán Viktor személyesen tekintette meg az október 23-i beszédének előkészületeit – igaz, ehhez nem kellett messzire mennie a munkahelyétől. A nemzeti ünnepen ugyanis a Békemeneten részt vevők előtt a Kossuth téren tart beszédet a miniszterelnök.

Most örömmel konstatálta, hogy az előkészületek – úgy látja – jól zajlanak. Sőt szerinte a díszlet „monumentális lesz”. A Facebook-oldalára rövid videót készítő munkatársa azt is megkérdezte tőle, szerinte hol lesznek többen: a Kossuth téren vagy a Hősök terén? Utóbbi helyszínen Magyar Péter mond majd beszédet. Orbán határozottan kijelentette:

„Nekünk lesz egy Békemenetünk és lesz egy brüsszeli háborús menet. Szerintem Magyarországon a többség a béke oldalán áll. Nemcsak többen leszünk fizikailag, hanem lélekben is azok vannak többen, akik a béke oldalán állnak”.

Természetesen hipersebességgel megjött a válaszreakció is. Magyar Péter a fenti mondatokra reagálva Facebook-oldalán azt írta:

„Nocsak-nocsak, nem is kell ide mesterséges intelligencia. Csak kibújik a szög a zsákból. Orbán tegnap a zánkai gyerektáborban már az egész nemzet ellen háborút hirdetett. Most pedig adófizetői milliárdokon már a színpadot is ácsolják a gyűlöletdzsemborijukhoz.”

Az ő értelmezésében a Tisza Párt tüntetése lesz az, ahol a béke mellett állnak ki: „Nem háborús menetet kell szervezni és nem a honfitársait kell fenyegetni, Miniszterelnök Úr, hanem kormányozni kellene. Kellett volna” – írja posztjában Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Házkutatást tartottak a józsefvárosi képviselőjelöltnél hajnalban, a rendőrségre is bevitték
A rendőrök Horváth Alexander lakásában még kutyás keresést is tartottak. A képviselőjelölt szerint a lakásán lefoglalták a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját. Kutyás keresést is tartottak, de semmit nem találtak.


Horváth Alexander, a független képviselőjelöltnél, hétfő hajnalban házkutatást tartottak. A rendőrök három nappal azután jelentek meg nála, hogy Tényi István feljelentést tett ellene. A lakásán lefoglalták a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját. Kutyás keresést is tartottak, de semmit nem találtak.

A rendőrkapitányságon vizeletmintát kértek tőle. Elmondása szerint együttműködött a hatóságokkal. A házkutatás egy hónapok óta húzódó ügy miatt történt, de nem találtak semmilyen bűncselekményre utaló nyomot.

Horváth korábban már részt vett egy drogteszten is, amelynek hivatalos eredményét Pikó András, Józsefváros polgármestere posztolta ki a Facebook-oldalán. Horváth ezt írta: „igazolt sportolóként rendszeresen részt veszek sportorvosi vizsgálatokon. Legutóbb a szezon elején, szeptemberben estem át kötelező vizsgálatokon, amelyeknek része volt egy drogteszt is”. Hozzátette, hogy a teszt negatív lett.

Nyáron Horváth lemondott a képviselői mandátumáról, miután a kormánymédia nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen egy férfi fehér port húz csíkokra, és épp felszívni készül, miközben Horváth is ott van a szobában. A képviselő tagadta, hogy drogot fogyasztott volna, és azt mondta, a felvétel évekkel korábban készült. Mindezek ellenére úgy döntött, visszalép, de a november 9-i választáson újraindul.

A házkutatás után Pikó András és Jámbor András országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón álltak ki mellette. Pikó azt mondta: a rendőrségi erőt politikai célra használni elfogadhatatlan, és egy demokráciában ilyennek nem szabadna megtörténnie. A videóról azt mondta, hogy az egy hang nélküli, összevágott felvétel, amin semmi olyasmi nincs, amit Horváthnak le kellene tagadnia. Azt is hozzátette, hogy ha egy kerületi lakos valóban kábítószer-terjesztés miatt tesz feljelentést, akkor közel sem ilyen gyorsan lépnek a hatóságok.

A sajtótájékoztató előtt annyit közöltek, hogy reggel „példátlan és felháborító események történtek”. Horváth azt üzente a Fidesznek, hogy ez nem tántorítja el a politikai munkától és az indulástól.

VIDEÓ: Rendőrséget küldték az ellenzéki jelöltre Kocsis Mátéék

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Zelenszkij kész csatlakozni Trumphoz és Putyinhoz Budapesten, ha meghívják
Az ukrán elnök szerint elképzelhető, hogy a budapesti tárgyaláson sikerül valamilyen megállapodásra jutni. Azt viszont hozzátette, hogy a magyar főváros szerinte nem a legjobb hely erre.


Volodimir Zelenszkij azt mondta, kész részt venni Donald Trump és Vlagyimir Putyin budapesti találkozóján, ha meghívják rá. Ez egy hétfői sajtótájékoztatón hangzott el, ahol az ukrán elnök a Le Monde szerint hozzátette: lehetségesnek tartja azt is, hogy Trump találkozik Putyinnal, majd ő Trumppal, és ha így lesz, akkor elképzelhető, hogy így vagy úgy, de megegyeznek.

Hangoztatta ugyanakkor, hogy Budapest nem „a legjobb hely erre a találkozóra”.

Zelenszkij ennek ellenére már múlt pénteken is beszélt róla, hogy hajlandó lenne elmenni Budapestre. Ugyanaznap washingtoni látogatásán viszont egyértelművé tette, hogy „Ukrajna álláspontja nem változott”: elutasítják az oroszok eddig hallott békefeltételeit, beleértve a területek átadását is.

Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten fog találkozni az orosz elnökkel, és az ukrajnai háború lezárásáról tárgyalnak majd. Az amerikai elnök hozzáfűzte: pontos dátumot még nem tűztek ki, de a találkozót várhatóan két héten belül tartják meg.

Budapest neve hazai és külföldi politikusok részéről is többször felmerült, mint a béketárgyalások lehetséges helyszíne. Magyar Péter augusztusban javasolta, hogy Putyin Budapesten találkozzon Zelenszkijjel, míg egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő szintén a magyar fővárost emlegette az orosz és ukrán elnök találkozójának lehetséges helyszíneként.

(Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Nemrég adták át a Keleti pályaudvart, máris gond van a biztosítóberendezéssel
Kevesebb vágányon közlekednek a vonatok, így több járat forgalmát is átszervezték. Egyes vonatok más budapesti elővárosi állomásokon fordulnak, mások pedig késéssel indulnak a Keletiből.


Meghibásodott a biztosítóberendezés a frissen felújított Keleti pályaudvaron, így kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok. A MÁV közlése szerint

ezért kora délutántól több járat forgalmát átszervezték: egyes vonatok más budapesti elővárosi állomásokon fordulnak, mások pedig késéssel indulnak a Keletiből.

Nem ez az első alkalom, hogy gond van a Keleti pályaudvar biztosítóberendezésével – emlékeztet a Telex. Az állomást alig egy hónapja nyitották újra egy négy hétig tartó felújítás után, de már akkor sem ment minden simán.

A tervezett szeptember 21-i újranyitáskor a hajnali órákban a biztosítóberendezésben zavart tapasztaltak, amit az idézett elő, hogy az állomás hosszan állt áramtalanítás alatt. A hibaelhárítás másnapig elhúzódott.

A MÁV legutóbbi közleménye szerint a mostani hiba miatt a Z60-as vonatok Rákosra érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem járnak, viszont a Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Keleti pályaudvar helyett a Mátra és az Agria InterRégiók Kőbánya felsőre érkeznek és onnan indulnak Gyöngyös, Eger irányába. A gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, de az InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A békéscsabai IC-k Budapest helyett Szolnokon fordulnak vissza, a 12:13-kor Szombathelyre induló Savaria IC (IC 934) pedig kimaradt. A Rippl-Rónai IC (IC 824, IC 823) helyett pótlóbusz jár Dombóvár és Kaposvár között.


Link másolása
KÖVESS MINKET: