HÍREK
A Rovatból

Nem vonultak ki a kukások reggel Budapesten, sztrájkkal fenyegetőznek

A szakszervezeti vezető azt mondta, ha nem veszik fel a munkát, akkor kirúgják őket.

Link másolása

Az FKF Ecseri úti központjánál fizetésemelést követelnek a kommunális és szelektíves szemétszállítók, sztrájkba lépéssel fenyegetőznek. A Blikk információi szerint az alkalmazottak arra vártak, hogy jöjjön egy vezető, akivel tárgyalhatnak. Emellett az óbudai hulladékégetőtől sem vonultak ki kedd reggel a kukások.

Az alkalmazottaknál az verte ki a biztosítékot a lap szerint, hogy korábban valaki azt nyilatkozta, a hulladékszállítóknál 400 ezer forintot is elérheti a fizetés bizonyos idő után, ami nem igaz. Állításuk szerint a valóságban 200 ezreket visznek haza, miközben más hulladékszállító cégek 400-450 ezer forintos bérezés mellett keresnek kollégákat.

A Blikk szerint a másik, amin kiakadtak a hulladékszállítók, hogy a cég felvett ellenőröket, jórészt nyugállomány rendőröket, akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve, hogy kapnak-e pénzt a kukások avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek avagy sem. Egy kukás azt is megjegyezte, hogy az ellenőrök sokkal többet keresnek, mint ők.

Reggel háromnegyed nyolc körül lejött a telep udvarára egy szakszervezeti vezető, Lázár Lászlóné Éva, aki azt mondta a dolgozóknak, vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket. A szemétszállítók erre skandálni kezdtek: „Menjen haza!”

Délelőtt 10 óra körül egy felsővezető is megjelent a dolgozók előtt, aki közölte, hogy nincs tárgyalás. A dolgozók sztrájkjának következtében így a katasztrófavédelem segítségével oldják meg a szemétszállítást, ami nem lesz egyszerű feladat a kukások szerint.

Nem sokkal később kiderült: az Ecseri útiak tiltakozásának hírére az újpalotai szemétszállítók is visszatértek telephelyükre a munkájuk befejezte előtt. A hulladékszállítók helyett a munka beszüntetésének ideje alatt a katasztrófavédelem munkatársai viszik el a szemetet.

Koradélután a Fővárosi Közterület Felügyelet egy közleményt adott ki, amiben úgy fogalmaznak: ismerik és megértik a dolgozók problémáit, de szerintük a jogellenes vadsztrájk nem megoldás a probléma kezelésére. Arról is írnak, hogy a munkabeszüntetés miatti kellemetlenségeket a budapestiek nagyon hamar a saját bőrükön fogják érezni. Azonban úgy tűnik, a kukások nem tágítanak, egyes hírek szerint azt tervezik, hogy szerdán sem veszik fel a munkát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Van esélye egy előrehozott választásnak, ha a Fidesz nem megy bele, eltűnnek
Churchillel ellentétben Magyar nem fogna össze az ördöggel. Szerinte Márki-Zay összefogott, és el is bukott emiatt.

Link másolása

Ma délelőtt Battonyán folytatta Magyar Péter országjárását. Körülbelül százfős tömeg előtt beszélt, illetve beszélgetett az ott megjelentekkel.

Amikor a választásokra került a sor, érdekes eszmefuttatásba kezdett.

Én azt gondolom, hogy azért fontos a június 9-i választás, mert ha ott olyan eredményt érünk el, ami a Karmelitából is látszik, akkor még jobban meg fognak rettenni ezek a fideszes bűnözők.

Az ő érdekük is lesz egyébként egy előrehozott választás, az egyetlen esélyük,

hiszen a politikában mindenki tudja, hogy van egyfajta folyamat, a pillanat uralása, ezt ők most elvesztették, és egyre többen ébrednek föl. Nem véletlenül próbálok körbemenni az országba, hogy egyre több emberhez eljussunk. Szerintem van esélye egy előrehozott választásnak, nyilván annak is, hogy kibekkelik ezt a még hátralévő másfél-két évet, de akkor úgy fognak járni, mint a szocialista párt, hogy eltűnnek. Én a helyükben megragadnám az alkalmat.

Többségük nem lesz, de még megőrizhetik a pártjukat.

Egy résztvevő Heller Ágnest idézte (aki Churchillt idézte), aki annak idején azt mondta, hogy még az ördöggel is össze kell fogni, hogy Orbánékat leválthassák (Heller akkor a Jobbikra gondolt).

Erre Magyar így válaszolt:

„Én az ördöggel nem fogok összefogni. Márki-Zay Péter összefogott az ördöggel, nem akarom megnevezni, és szerintem nem ment vele semmire.”

Az idézett rész nem sokkal a videó 29. perce előtt kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Földön alvó gyerekek, tömeg, káosz és tanácstalanság a Dubaji reptéren – több magyar is pórul járt
A várakozók között van Csobot Adél és Istenes Bence, továbbá volt kollégánk is. Az ő beszámolójából tudjuk, hogy a háborús helyzet miatt az izraeli és iráni állampolgárok elsőbbséget élveznek a káoszban.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Miután Dubajra pillanatok alatt zúdult le egy évnyi csapadékmennyiség, egy időre a repülőtér is víz alá került. Habár a víz már visszahúzódott, de a menetrend azóta sem áll helyre.

Vannak olyan családok, melyek több napja a repülőtéren élnek, és reménykednek, a következő géppel hazajutnak.

A szerencsésebbeknek jutott egy pad, vagy asztal, ami körül kialakíthatják táborukat, sokak azonban a kövön alszanak, többedik napja.

Így járt Csobot Adél és Istenes Bence is, akik Instasztoriban osztották meg nem mindennapi kalandjukat, melyet a Story.hu talált meg.

„24 órája úton két gyerekkel, abból eddig tízet a reptéren töltöttünk, és senki nem tudja, mikor mehetünk tovább. Tom Hanksnek érzem lassan magam”

Emlékezetes a Tom Hanks főszereplésével bemutatott Terminal című film, melyben a főhős hónapokra New York repülőterén ragad.

Volt kollégánk, Csákvári Péter is az Instagramon osztotta meg történetét. Ahogy írja, egy kapunál három géphez állnak sorba és nem lehet tudni, végül melyik indul el valójában. Kéri az otthoniakat, hogy lessék a Flightradart, mikor tűnik fel végre az ő gépük a radaron. Elmesélte ezt is, hogy mind az Izraeliek, mind az Irániak elérték, hogy előbb ők mehessenek haza a háborús helyzet miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Visszaléptek Vitézy Dávid javára – egy főpolgármester-jelölttel kevesebb indul júniusban
„A mai nappal felfüggesztem a főpolgármester-jelölti kampányomat, és arra kérem a támogatóimat, hogy a főpolgármester-választáson Vitézy Dávidot támogassák” – jelentette be Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltje.

Link másolása

Brenner Koloman az Indexnek elmondta, hogy azért indult jelöltként, mert sem Szentkirályi Alexandra, „a fideszes egypárti túlhatalom jelöltje”, sem „a balliberális oldal a Karácsony Gergely mögé felsorakozó pártokkal nem egy polgári Budapestben hisz, hanem zsákmányként tekint a fővárosra”.

Brenner a visszalépését azután jelentette be, hogy részt vett Vitézy Dávid, az LMP és Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltjének programbemutatóján.

„Vitézy Dávid személye és szakmai elhivatottsága garancia lehet arra, hogy a polgárok valódi problémáit meghallva, és nem a pártközpontokból diktált megoldásokkal álljon elő.”

– indokolta a döntést Brenner, hozzátéve, hogy bár nem ért mindenben egyet Vitézyvel, sok közös pont van a programjukban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


Többéves mélyponton a Fidesz támogatottsága, de még így is biztosan vezet
A párt támogatottsága egy friss felmérés szerint csökkenő tendenciát mutat. Magyar Péter pártját egyelőre még nem tudták mérni.

Link másolása

Az IDEA Intézet jórészt a Magyar Péter által szervezett április eleji tüntetés előtt készítette 1500 fős, az ország teljes lakosságára nézve reprezentatív kutatását, amiből kiderül, hogy

a Fidesz támogatottsága ugyan többéves mélyponton van, még így is magabiztosan vezetik a hazai pártok népszerőségi rangsorát.

A kutatók szerint a kormánypártok 25, a DK pedig 11 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében, míg a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP támogatottsága 5 százalék alá csökkent, Magyar Péter pártját, a Tiszát viszont az adatgyűjtés ideje alatt nem tudták mérni, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy melyik formációhoz fog csatlakozni.

Az IDEA Intézet kutatása egyébként 2,3 százalékos hibahatárral dolgozik, tehát az 5 százalék alá mért pártok valójában akár be is juthatnának a parlamentbe a kutatás szerint, ha most tartanák az országgyűlési választásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: