Játszottam, hogy legyen valami, csak ne a valóság

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi döntése óta hivatalosan is betegségnek számít a videojáték-függőség, a világ egyre több részén számít komoly közegészségügyi problémának ez a típusú függőség. Magyarországon 400 ezer főre tehető azok száma, akik hétköznap is hosszú órákat töltenek számítógépezéssel. Arról nincs adat, hogy hányan lehetnek függők közülük, de becslések szerint akár több ezer érintett lehet. A szülők tanácstalanok, nem tudják, mit tegyenek, ha gyerekük egész nap a gép előtt ül. Az Abcúgnak egy korábbi függő mesélt arról, mit él át az, akinek nem a drog vagy az alkohol, hanem a videojáték jelenti a valóságtól való menekülést.

2018 óta hivatalosan is mentális betegségnek számít a videojáték-függőség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott International Classification of Diseases 11, a betegségek nemzetközi osztályozási listája szerint

a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben.

A játékban övé volt az irányítás

Ádámnál középiskola alatt kezdett problémássá válni a játék. „El lehetett menekülni minden elől, a játékban én voltam a király. Nem feltétlenül azért, mert nyertem, hanem mert az én kezemben volt az irányítás. Míg a valóságban nagyon nem így volt.“ Visszahúzódó, zárkózott gyereknek számított, kevés barátja volt, ráadásul az iskolában sokat szekálták súlya és szemüvege miatt. Otthon sem volt minden rendben, szülei rengeteget veszekedtek. Ez volt a másik oka annak, hogy a videojátékokhoz menekült. Főleg online játékokkal játszott, úgy becsülte, hogy egyik kedvencével, a DOtA 2 nevű játékkal több ezer órát töltött el. “Nem is az volt a lényeg, hogy mivel játszom, hanem az, hogy valami lekössön.”

Amíg otthon lakott, szülei próbálták kontrollálni, rászóltak, hogy menjen aludni, ne üljön a gép előtt. Ahogy elkezdte az egyetemet, ez teljesen eltűnt, azt csinált, ami akart, senki sem kérte számon. Pedig nagy várakozásokkal indult, azt remélte, hogy új életet kezdhet az egyetemen. Egy ideig lekötötte, hogy új környezetbe került, új emberek veszik körül. Az első hónapokban még bejárt órákra, próbálta tartani a kereteket, aztán egyre jobban elhanyagolta a tanulást és új ismeretségeit.

Egyszer csak azon kapta magát, hogy egész nap játszik.

„Nem mondom, hogy reggeltől estig játszottam, mert egy idő után ezek a fogalmak elveszítették jelentőségüket. Inkább úgy fogalmaznák, hogy keléstől fekvésig gépeztem.”

A problémák elől a játékba menekült, mivel az rögzült nála, hogy ez a megoldás, ha nehézség éri; ha jött egy nehezebb vizsga vagy dolgozat, inkább leült játszani, minthogy nekiálljon tanulni. Függőségének fizikai tünetei is voltak. Hónapokig csak akkor kelt ki az ágyból és hagyta abba a játékot, ha kiment cigizni vagy a boltba. Ennek következtében tüdőembóliája lett. „Lehetett volna ez egy intő jel. Mindössze annyi hatása volt, hogy onnantól ülve játszottam.” De legalább volt mire fogni, miért nem sikerültek a vizsgái.

Bármi, csak ne a valóságban legyek

Szüleinek is feltűnt, hogy baj van, mert ha hazautazott, egész nap csak a gép előtt ült. Ennek ellenére mindig meg tudta nekik magyarázni, hogy majd máshogyan lesz, nem fog annyit játszani. Mivel átkerült volna fizetős képzésre, ezért kiiratkozott az egyetemről. Ezt is úgy tálalta a szüleinek, hogy ez sem a játék miatt történt, hanem egyszerűen túl nehéz volt neki az orvosi egyetem.

Ekkor fordult először pszichológushoz. Addigra már unta a játékokat, egyik sem kötötte le. A szorongás, ami elől menekült, a játékok világában is megjelent. „Már úgy voltam vele, hogy bármit, csak ezt ne. A felismerés megvolt, de nem volt bátorságom és eszközöm ahhoz, hogy változtassak.”

Volt, hogy nem is játszott, hanem órákig YouTube-videókat nézett. A pszichológusnál elmesélte, hogyan néz ki az élete, hogy kicsit lusta és halogat. „Erre azt válaszolta, hogy Ádám, maga nem halogat, hanem számítógépfüggő. Ekkor találkoztam először ezzel a kifejezéssel.” Sokáig azzal áltatta magát, hogy egyedül is képes lesz megbirkózni a függőségével, de semmit sem tartott be abból, amit a szakember javasolt. „Megbeszéltük, hogy egy hétig naponta csak 12 órát játszom. Ezt sem sikerült tartanom.”

Ezután még kétszer iratkozott be egyetemre, de ugyanaz történt, mint korábban: kezdeti lelkesedés után újra a játékok világában találta magát. Ez volt az a pont, amikor beismerte, hogy egyedül képtelen szembenézni játékfüggőségével. Az is motiválta, hogy közben megismerkedett egy lánnyal. „Addig mindent elrontottam az életemben és tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy ezt is simán le tudnám rombolni, ha elengedem magam.”

Azzal áltatta magát, hogy legalább nem iszik

Így került be a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Otthonba. Társai elfogadták, hogy az ő videojáték-függősége is ugyanolyan probléma, mint bárki másé. Amikor megosztotta a többiekkel tapasztalatait, kiderült, hogy ugyanazt élték meg az ivás vagy a kábítószerezés során, mint ő a játékban.

„Játszottam valamivel, teljesen mindegy volt, hogy mivel, csak azért, hogy legyen valami, ami nem a valóság és ne érezzem, mennyire nem érek semmit. Az egyik drogfüggő srác is tudott ezzel azonosulni, mert a végén már nem azért drogozott, mert hogy mennyire jó. Hanem azért, hogy ne legyen annyira szar.”

Az első bent töltött hónap után számítógépezhetett volna, de helyette inkább olvasott vagy csocsózott a többiekkel. Egyszer mégis visszaesett; szakított vele a lány, és azonnal visszatért a reflex, hogy ha nehézség adódik, akkor játszania kell. Végül sikerült befejeznie a közel egyéves terápiát; azóta egy percet sem játszott, megint együtt vannak a lánnyal, újra elkezdte az egyetemet.

A terápiának köszönhetően nyitottabbá, magabiztosabbá vált, fejlődött az önismerete, már képes felvállalni, hogy nem tökéletes.

Örült, amikor olvasta a hírt, hogy a videojáték-függőség hivatalosan is betegségnek számít, mert talán így többen felismerik, mekkora problémát jelent ez. Sokáig magának is azt hazudta, hogy nem függő, azzal próbálta relativizálni a helyzet súlyosságát, hogy legalább nem iszik.

Egyre erősebb ingerekre vágyik a függő játékos

Ádám mentora, Kozák Balázs maga is videojáték-függő volt, öt éve dolgozik saját élményű segítőként a ráckeresztúri otthonban, ez is része felépülésének. Nála olyan súlyos méreteket öltött a függőség, hogy évekig nem mozdult ki a lakásából: elhízott, abbahagyta a zenélést, tönkrementek emberei kapcsolatai. Szerinte az a videojátékok egyik nagy előnye, hogy nem kell közben gondolkodniuk a játékosoknak, de mivel nagyon intenzívek a programok, ezért nem is tudnának. Előfordult, hogy egy huzamban 40 órát játszott alvás nélkül, de nem érezte magát fáradtnak, annyira stimulálta a játék. A túlzásba vitt játék egyik veszélye, hogy egyre erősebb ingerekre vágyik a játékos, és ha ezt nem kapja meg, könnyen agresszívvá válhat.

A függők jellemzően valamilyen online multiplayer játék (League of Legends, Counter Strike, World of Warcraft, Hearthstone) miatt kerülnek bajba. Azt élik meg ezekben a játékokban, hogy közösségben vannak, ami azért baj, mert így nem érzik, hogy valójában magányosak. „A játék valósága válik alapértelmezetté, kizárólag az ott elért sikerek számítanak” – magyarázta Kozák Balázs. Ebben komoly szerepet játszik az is, hogy a játékokban a siker mindig elérhető és mérhető. Míg a valós életben ez sokszor nem így van.

Majdnem félmillióan játszanak Magyarországon

A videojáték-függőség nem sokban különbözik más szenvedélybetegségektől, hasonló pszichológiai, idegrendszeri mechanizmusok figyelhetőek meg, mondta az Abcúgnak Demetrovics Zsolt klinikai szakpszichológus, addiktológus, az ELTE Klinikai Pszichológiai és Addiktológia Tanszék vezetője. Onnantól beszélhetünk függőségről, ha a játék miatt jelentős mértékben sérül az illető mindennapi élete:

• nem képes ellátni feladait

• kontrollt veszít a játék fölött

• sérülnek kapcsolatai

• elhanyagolja hobbiját és egyéb tevékenységeket, amelyeket korábban élvezett

• testi és/vagy lelki egészségügyi problémák lépnek fel

Komoly különbség azonban a szerhasználattal szemben, hogy míg az alkohol vagy a drog végleg száműzhető az ember életéből, addig ez az internet és a számítógép esetében nehezen megoldható, ami a kezelés szempontjából lehet fontos. Kozák Balázs is arról számolt be, hogy sokszor összemosódnak a határok a különböző függőségek között, az “anyagos játék” például a kábítószerfogyasztók között is gyakori. Nem a játék a probléma, hanem a függőséget kiváltó ok, hangsúlyozta. „Csak vágy szintjén élik meg a probléma megoldását. Kell valami, ami jó és a játék bizony jó.”

Nincsenek adatok, hogy Magyarországon hány embert érinthet a videojáték-függőség. Becslések szerint a játékosok néhány százalékának lehet ilyen típusú problémája. Viszonyításképpen: az infokommunikációs kutatásokkal foglalkozó eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. felmérése szerint Magyarországon

2017-ben több mint 425 ezer fő számított hardcore játékosnak, azaz aki hétköznap átlagosan 3 és fél órát, hétvégén pedig 6 órát játszik.

A ráckeresztúri rehabon az elmúlt öt évben 3-4 kliensük volt kimondottan ezzel a problémával, de ennél jóval több érintett lehet, mondta Kozák Balázs. Az eNET kutatása szerint a hardcore játékosok 94 százaléka férfi, 78 százalékuk 14 és 25 év közötti fiatal. Ez nagyjából leírja, hogy melyik kororsztály leginkább veszélyeztetett, mondta Demetrovics Zsolt. Egy 2017-es kutatás szerint a magyar játékosok 3 százaléka súlyosan, 15 százaléka pedig a közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozik.

A szülői tiltás sem megoldás

Magyarországon még kevesen ismerik el valódi betegségként a videojáték-függőséget, ami megnehezíti a probléma kezelését. Másrészt egy játékfüggő élete kevésbé “látványos”, mint egy drogosé, ezért nem annyira egyértelmű, hogy baj van. A világ egyes részen már működnek speciálisan videojáték-függőkre szakosodott rehabilitációs intézmények, Magyarországon ilyen nincs, de Demetrovics Zsolt szerint nem is feltétlenül lenne szükség külön ellátásra, de a probléma alaposabb ismeretére igen.

Szülőként még ijesztőbb lehet a probléma, hiszen olyasmivel állnak szemben, ami saját gyerekkorukban még nem létezett, mutatott rá Demetrovics Zsolt. Nem tudják eldönteni, hogy betegségről van szó vagy csupán nevelési kérdésről. Mi lenne a jó megoldás? A teljes tiltás vagy ha bizonyos feltételek mellett engedik a játékot. Kozák Balázs szülei előbbit választották, de teljesen hatástalan volt, valahogy mindig megoldotta, hogy tudjon játszani. Alig van olyan fórum, ahol tanácsot, segítséget kaphatnának a szülők: az egyik ilyen felület a Hogyan mondjam el neked című oldal, ahol több cikk és teszt foglalkozik a témával, illetve szakemberektől kérhetnek tanácsot a szülők.

A videojátékokat direkt úgy tervezik meg, hogy a jutalmazás és az előrelépési lehetőségek adagolásával minél több időt töltsenek velük a játékosok, ezért egyre több ország próbálja szabályozni a játékipart:

• Dél-Koreában törvény tiltja, hogy 16 éven aluliak éjfél és reggel 6 óra között online játékokat játszhassanak

• Japánban a játékkal eltöltött bizonyos idő után figyelmeztetik a játékost

• Kínában az egyik internetszolgáltató korlátozza a játékokkal eltölthető időt.

Demetrovics Zsolt szerint önmagában a szabályozással nem lehet megoldani az addikciós problémákat. Nem szabad stigmatizálni a videojátékokat sem, hiszen alapvetően egy szabadidős tevékenységről van szó. A terápiáknak sem az a célja, hogy soha többet ne játszanak a betegek, hanem az, hogy képesek legyenek olyan keretek között tartani a játékot, ami nem okoz problémákat az élet más területein.

Címkép: Unsplash