ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Hőszigetelés kisokos: ezért fontos a jó szakember

Cikkünkből kiderül, mik azok a korszerű módszerek, melyekkel jelentősen csökkenthetjük a rezsiköltségeinket és javíthatjuk komfortérzetünket. Emellett arra is fény derül, milyen szempontokra érdemes figyelni, ha belevágnánk a munkálatokba.


Amikor ránézünk a fűtés- vagy a villanyszámlánkra, alighanem egyből megértjük, miért fontos kiemelt figyelmet fordítani a megfelelő szigetelésre. Tény ugyanis, hogy az értékes hő (nyáron pedig a kellemes, hűvös levegő) elsősorban a rossz hőszigetelés vagy éppen a nem megfelelő nyílászárók miatt illan el az otthonunkból. Cikkünkből kiderül, mik azok a korszerű módszerek, melyekkel jelentősen csökkenthetjük a rezsiköltségeinket és javíthatjuk komfortérzetünket. Emellett arra is fény derül, milyen szempontokra érdemes figyelni, ha belevágnánk a munkálatokba.

Ezért fontos a megfelelő hőszigetelés

Mi mással is kezdhetnénk a felsorolást, mint a piszkos anyagiakkal. Az elmúlt években sosem látott szintre emelkedtek a tüzelőanyagok árai, így mindegy, hogy gázzal vagy fával fűtünk, egész biztosan mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk a fűtési szezon minden hónapjában. Muszáj tehát lépéseket tennünk, hogy a megtermelt hőenergiából minél kevesebb menjen pocsékba.

A modern hőszigetelő anyagok és technikák segítenek minket az energiamegtakarításban és ennélfogva a spórolásban. A családi házaknál például elmondható, hogy a homlokzati hőszigetelés megléte önmagában is csökkentheti a fűtésszámlánkat, nyáron pedig a légkondícionáló miatt az áramét. Ennek oka igen egyszerű: a homlokzatok az épület legnagyobb felületeinek számítanak, a hőveszteség pedig a 25-35%-ot is elérheti ezeken a helyeken.

Fontos tudni, hogy ha nem vezetjük el az ingatlanban keletkezett párát, akkor az előbb vagy utóbb lecsapódik a hideg falfelületeken. A nedves falak a penészesedés melegágyának számítanak, és akár az egészségre is károsak lehetnek az ilyen felületek. A homlokzati szigetelés alkalmas arra, hogy megnövelje a falak belső felületének hőmérsékletét és az egyenletes falhőmérséklet pedig csökkenti a páralecsapódás kockázatát. Fontos tehát, hogy gondoskodjunk a megfelelő minőségi hőszigetelésről, mely nem csak a felhasznált alapanyagon, annak vastagságán múlik, hanem a kivitelezés szakszerűségén is.

Az is egy komoly érv a hőszigetelés mellett, hogy növeljük az ingatlanunk értékét és időtállóságát. Egy szigeteletlen házat csak nagyon nehezen tudunk értékesíteni. Ennyi előny után már csak egyetlen kérdés maradt, hol találok rendes szakembert?

Keressünk jó szakembert!

A homlokzati hőszigetelések összetett rendszerek, tervezésük és kivitelezésük komplex feladat, ami komoly szaktudást és nagy odafigyelést igényel. Ha szeretnél biztosra menni, és jó szakembereket választani, akkor az E.ON új terméke, az E.ON Komfort Szigetelés neked szól. A szolgáltatásuk zárófödém, homlokzati szigetelést és nyílászáró (ablak, bejárati és teraszajtó) cserét foglal magába. Termékükkel az energia okos felhasználásában szeretnének segíteni és otthonod energiahatékonyságának növelésében is. Szakértő csapatuk díjmentes helyszíni felmérése során megválaszolja hőszigeteléssel kapcsolatos kérdéseidet és tanácsadással segít a döntésben.

A hőszigetelést és a nyílászárók cseréjét minden esetben magas minőségű termékek felhasználásával, körültekintően, az előírások maximális figyelembevétele mellett végzik, mindezt átlátható feltételek mellett. Kivitelezési munkálataikra minden esetben szerződésben vállalt garanciákat biztosítanak. Ha igénybe veszed szolgáltatásukat, létezik olyan többletköltségek nélküli részletfizetési konstrukció náluk, amelyben 50 százalék előleg befizetését követően a fennmaradó összegre 11 havi részletfizetési lehetőséget biztosítanak.

A szolgáltatás egyelőre ebben a 7 vármegyében elérhető: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar.

További részletekért kattints ide!

Ezeket érdemes mérlegelni hőszigeteléskor

A hőszigetelés kapcsán biztosan az az első kérdésünk, hogy mennyi idő alatt térül meg a komoly összegeket felemésztő munka. A válasz erre igencsak változó, de általánosságban úgy érdemes számolni, hogy egy szigeteletlen vagy korszerűtlenül szigetelt ház esetében a homlokzati szigetelés pár év alatt hozza vissza az árát az alacsonyabb hűtés- és fűtésszámláknak köszönhetően.

Persze csak akkor, ha valóban ott szigetelünk, ahol arra szükség van. A munkálatokat nagyban befolyásolja, hogy milyen a házunk átlagos állapota, és milyen szigetelés található rajta jelenleg. Az utólagos hőszigetelés esetleg átalakítással is járhat, míg egy újonnan épülő ingatlannál ilyesmire nincs szükség. Alapvetően meghatározza az alkalmazott technikát és az árakat az is, hogy az épület melyik része szorul szigetelésre.

 

Milyen részeit kell/érdemes hőszigetelni az ingatlanunknak?

Homlokzati hőszigetelés

Egy épület hőveszteségének körülbelül harmadáért a nem megfelelően vagy egyáltalán nem szigetelt falak a felelősek, tehát a homlokzati hőszigetelés az elsődleges kiindulópont, ha szeretnéd elkezdeni az otthonod hőszigetelését.

A homlokzati hőszigetelés nem más, mint házunk külső falainak hőszigetelése speciális, hőszigetelő anyaggal. A falak kívülről történő hőszigetelése során az ingatlan jellemzőitől függően elképzelhető, hogy állványzatot kell állítani a szigetelni kívánt felület elé. Az eljárás során egy akár 12-15 cm vastagságú plusz szigetelő réteget rögzítenek a falra ragasztással és egyéb fizikai rögzítő elemek alkalmazásával. A felhelyezés előtt egy műszaki felmérés történik, ahol megállapításra kerül, hogy felhelyezhető-e a homlokzatra a szigetelőanyag. Kizáró okok: vizesedés, extrém repedések a falon, süllyedő épület. Az imént említett szigetelő réteg lehet kőzetgyapot, polisztirol vagy grafit alapanyagú szigetelőanyag.

Zárófödém hőszigetelés

A zárófödém hőszigetelése a padlástér vízszintes felületének a hőszigetelését jelenti. A padláson és a tetőn keresztül távozó hőveszteség mértéke elérheti akár a 15-25%-ot is. Szakértői becslések alapján ennek a felületnek a gondos és körültekintő hőszigetelésével is jelentős energiamegtakarítást tudunk elérni.

Nyílászárók cseréje

Az épületek külső ablakai és a külső, bejárati ajtók folyamatos és változatos környezeti terhelésnek vannak kitéve. A napsütés, a csapadékos időjárás, az erős szél és a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok is károsíthatják azok állapotát.  Az idő előrehaladtával esztétikai állapotuk romlik, zaj- és hőszigetelő képességük csökken. Ezekre a problémákra nyújt megoldást, ha az elöregedett nyílászáróinkat korszerű és kiváló minőségű műanyag ablakokra, illetve ajtókra cseréljük.

A jól hőszigetelt otthon előnyei

Egy korszerűen és megfelelően hőszigetelt épület esetén egyértelmű, hogy jelentősen csökkenteni tudjuk otthonunk energiaveszteségét, méghozzá hosszú távon. Ennél jobb előnyt elképzelni is nehéz. És ehhez jön még az a tudat, hogy ezzel saját karbonlábnyomunkat is csökkenteni tudjuk, amivel hozzájárulhatunk bolygónk klímájának megőrzéséhez.


Advertisement
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: