Gigler Dóra: Utópisztikus gondolat, hogy 8 milliárd embert egyik pillanatról a másikra lebeszélünk a húsevésről

Gigler Dóra konzervációbiológus és környezeti nevelési szakértő a BrainBar "Mi a kérdés?" című podcastjában beszélt a faji kihalások aktualitásairól. Miután nagyon érdekel a téma, tudtam, hogy interjút kell kérnem tőle.

- Nagyon megörültem, amikor meghallgattam a Brain Bar podcastját, mert mindig is érdekelt a kihalás témája. Eddig, ha jól tudom öt tömeges kihalási esemény volt. Ezek közül a dinoszauruszok kihalása él leginkább a köztudatban, amit vagy egy aszteroida okozott vagy nem. Erről megoszlik a tudósok véleménye. Tudományosan mi a kihalási esemény meghatározása?

- Kihalásról akkor beszélhetünk, amikor egy-egy faj eltűnik a Földről. Emellett vannak olyan tömeges kihalási események, amikor jellemzően valamilyen külső esemény hatására rövid időn belül nagyon sok faj tűnik el. Ezt okozhatja aszteroida, mint a dinoszauruszok esetében, vagy akár a légkör összetételének a megváltozása.

- Meg kell akadályoznunk egyes fajok kihalását, vagy olyan sajnálatos, de elkerülhetetlen, természetes folyamatként kell tekintenünk rá, mint a halálra?

- A kihalás az evolúció velejárója, egy természetes folyamat. A tömeges kihalás maximum annyiból természetes, hogy már többször megtörtént, és valószínűleg meg is fog még történni. Mindig is óriási sokként éri a bolygót, amelynek kiheverése akár több százezer évig is eltarthat.

- Az emberiség a teremtés koronájaként tekint magára, azt hisszük, mi vagyunk a Föld urai. Miközben ha megnézzük például a dinoszauruszok „regnálását”, ahhoz képest az ember jelenléte a bolygónkon elenyésző.

Igaz, annyi különbség azért van, hogy akkor nem egyetlen dinoszaurusz faj uralta 200-300 millió évig a Földet. Hogy volt képes egyetlen faj ennyire a többi nyakára nőni?

- Egész egyszerűen olyan jól tudunk alkalmazkodni, hogy a Föld bármely pontján képesek vagyunk életben maradni.

David Attenborough mondott valami nagyon érdekeset az új filmjében. Korábban az evolúció során ahhoz, hogy egy faj fejlődjön, fizikailag meg kellett változnia, ami nagyon lassú folyamat. Generációk százai, ezrei szükségesek hozzá.

Nekünk, embereknek azonban elegendő lehet egy gondolat. Az agyunk növekedésével emelkedtünk ki ennyire. Kordában tartjuk a ragadozóinkat, megoldottuk a folyamatos élelmiszer-ellátásunkat, a különböző kórokozókat is legyőzzük, gyógyszereket gyártunk, meghosszabbítjuk az élettartamunkat. Ezzel kiemeljük magunkat a természetes közegből és sokkal egyszerűbbé, kényelmesebb tesszük magunk számára az életet.

- Ez nyilván felelősséget is ró az emberre. De kell-e például tennünk azért, hogy megakadályozzuk azon fajok kihalását, amelyek nem feltétlenül az ember miatt, hanem más, természetes folyamatok miatt kerülnek veszélybe?

- Azt szoktam mondani, a Pókember óta tudjuk, hogy a nagyobb erő nagyobb felelősséggel jár. Az én szakmám is azért jött létre, hogy próbáljuk kordában tartani ezeket a folyamatokat.

Nehéz manapság különbséget tenni aközött, hogy mi az, ami természetes, és mi az, ami nem. A bolygó elképesztő szinten megváltozott a mi tevékenységünk következtében, sok tudós szerint már meghaladtuk a holocén földtörténeti kort és beléptünk az antropocénbe. Az antropo az ember tevékenységére utal.

Maga a kihalás egy rendkívül lassú folyamat. Nehéz tetten érni. Annyit tehetünk, hogy megfigyeljük ezeket az élőlénycsoportokat, és ha azt látjuk, hogy bizonyos folyamatok nem jó irányba haladnak, akkor megpróbálunk beavatkozni.

A természetben ez azért nehéz, mert minden mindennel összefügg, és emiatt a rendszer tehetetlensége is nagyon nagy.

Jó példa erre a klímaváltozás. Sokakban él az a tévhit, hogyha holnaptól senki nem közlekedne autóval és nem használnánk fosszilis energiahordozókat, akkor nagyon rövid időn belül megállna a globális felmelegedés.

Ez egyáltalán nem igaz.

- Van egy népszerű mém. Egy szarvas megy át az úttesten, és valami olyasmi a szöveg, hogy „nem a szarvas megy át az úton, hanem az út megy át az erdőn”. Ezzel azt szokás sugallni, hogy az ember betolakodó az erdőben, az állatok élőhelyén.

Ami szerintem ebben a formában igazságtalan, hiszen mi is az erdőből indultunk, mi is a természet részei vagyunk, valamennyi jogos jussunk nekünk is van mindebből.

Van arra valami tudományos elképzelés, mi lenne az ideális egyensúly, meddig szabadna az emberiségnek nyújtózkodnia?

- Minden területnek van úgynevezett eltartóképessége. Amíg valami el nem éri ennek az eltartóképességnek a határát, addig az a létforma növekedni tud, hiszen rendelkezésre állnak a különböző erőforrások, amiket a saját növekedésre használhat.

A bolygónk esetében véges területről és véges erőforrásokról beszélhetünk. Ki lehet számolni, hogy adott területen egy főre mennyi jut a szükségletei kielégítésére. Ez gyakorlatilag az ökológiai lábnyom.

Világszinten 1,8 hektár jutna egy főre fenntarthatóan. Ennyi az, amit a Föld képes lenne megújítani. Ehhez képest jelenleg globálisan 2,2 hektárt használ egy ember az igényei kielégítésére. Magyarországon még rosszabb a helyzet: ha a Földön mindenki úgy élne, mint mi magyarok, több mint 2 bolygóra lenne szükségünk a fogyasztási igényeink kielégítéséhez, ugyanis nálunk ez a szám 3,7 hektár. Épp ezért le kéne számolnunk azzal a paradigmával, hogy a folyamatos fejlődés fenntartható.

Körülbelül 8 milliárdan vagyunk a bolygón.

Ha sokkal több fát vágunk ki, mint amennyit az erdő újra tud termelni, akkor nem nehéz belátni, hogy az erdő előbb-utóbb el fog tűnni. De bármennyire egyértelműek is ezek a jelek, egyszerűen nem jutunk el odáig gazdasági és politikai szinten, hogy hathatós változások történjenek.

- Az emberiség számára talán a legfontosabb kérdés: képes megakadályozni a saját kihalását?

- Lassan egy évszázada, hogy ezek a jelek, ezek a mérések és adatok ott vannak az asztalokon. A tudósok szerte a világon kongatják a vészharangokat, és még mindig ott tartunk, hogy vannak klímaválság-tagadók.

Pedig hatással vagyunk a saját bolygónkra, de úgy látom, inkább a vesztünkbe rohanunk, sem hogy lemondjunk egy adott életszínvonalról.

Ennek ellenére mi a WWF-nél bízunk benne, hogy ezek a negatív trendek megfordíthatók, és lassan, de biztosan változtatni tudunk. A kérdés, hogy ez időben történik-e majd.

- Visszatérő vitatéma a húsfogyasztás. A húsfogyasztással mennyiben járulunk hozzá a környezetromboláshoz, vagy akár a fajok kihalásához?

- Nagyon utópisztikus gondolat, hogy 8 milliárd embert egyik pillanatról a másikra lebeszélünk a húsevésről. Ez valószínűleg soha nem következik be. Viszont fontos látni, hogy az ipari hústermelésnek valóban hatalmas a terület-, víz- és energiaigénye. 1 kg marhahús előállításához például átlagosan 15500 liter vízre van szükség – ez természetesen függ az állattartás módszerétől és az adott éghajlattól is.

De arról sem vagyok meggyőződve, hogy környezettudatosabb lesz a bolygó, ha mindenki kinoát és avokádót fog enni, amit Dél-Amerikából kell importálni és aminek a termelése is nagy volumenű erdőirtással jár. Ennél sokkal környezetkímélőbb volna, ha a saját erdeikben magas állománysűrűségben jelen levő vadakat fogyasztanák. A vadhúsnak egyébként meglepően kicsi az ökológiai lábnyoma, pontosan azért, mert nem igényel extra földterületet.

Ezzel a választásunkkal pedig a hazai termelőket is támogatjuk.

Mi a kérdés? címen új podcastműsort indított a Brain Bar. A műsor kétheti rendszerességgel nyúl bele a sokszor kényelmetlen, mégis jelentős témákba, hogy egy meghívott szakértő segítségével a hallgató is eljusson, ha nem is az egzakt válaszokig, de a helyes kérdések feltevéséig. A jó kérdés ugyanis a sikeres első lépés a probléma megoldása felé.

Az adásokat a BrainBar Spotify csatornáján követhetitek.

- Ön foglalkozik környezeti neveléssel is. Én bevallom, pesszimista vagyok, úgy látom, a nemtörődömség és a pénz szeretete mindig erősebb lesz, mint a környezettudatosság. Van remény?

- Nyilván hinnem kell benne, hogy lehet javulást elérni, különben nem volna értelme a munkámnak.

De nemcsak én, hanem az egész WWF hálózat hisz abban, hogy kis lépésekkel el kell kezdeni a munkát alulról is. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hogy majd szuper döntések születnek és azok majd holnaptól megváltoztatják az életünket, hanem egyéni szinten is el kell kezdeni a munkát.

Szerencsére az elmúlt években a környezettudatos szemlélet erőteljesen megjelent a fiatalabb generációk körében is. Azt látjuk, hogy maguk a gyárak, vállalatok is érzékelik ezt a változást.

Tisztában vannak vele, hogy azok, akik most általános iskolába vagy középiskolába járnak, sokkal tudatosabb fogyasztók lesznek, mint bármelyik korábbi generáció. Azt is tudják, hogyha lesz olyan választásuk, hogy környezettudatos termékeket vásároljanak, akkor amellett teszik majd le a voksukat.

Ez azt mutatja, hogy a vásárlóerővel igenis lehet üzenni, és erre sokkal gyorsabban reagál a piac, mint a politikai döntéshozók. Ezért is próbálok optimista maradni, mert látom, hogy ez a rendszer működik.

- Mit tehetünk még egyénileg?

Elsősorban szeressük a természetet és védjük aktívan! Ne csak a szavak szintjén köteleződjünk el a fenntartható megoldások mellett, hanem egyre több döntésünkben legyünk tudatos és mérsékletes fogyasztók. A Brain Bar podcastjében számos hasznos tippet megosztottam a hallgatókkal, érdemes meghallgatni őket.

Ezek mellett nagyon sok lehetőség van a természet- és környezetvédelemért dolgozó szervezetek segítésére. Végezhetünk önkéntes munkát. Megkérdezhetjük az adott szervezetet, hogy mi kell nekik. Hátha épp egy fordítóra vagy valamilyen szaktudásra van szükségük.

De ha valaki túl elfoglalt, akkor is segíthet nagyon egyszerűen: támogathatja pénzzel a működésüket. Magyarországon nincs nagy kultúrája a kérésnek, pedig ezeknek a szervezeteknek szüksége van támogatásra a működésükhöz, erről beszélnünk kell. És igenis, pénzre is szükségük van, mert rezsit fizetnek, telefonszámlát, útiköltséget, satöbbi satöbbi.

Nem arra kell gondolni, hogy akkor most valaki utalja át a fizetése felét valamilyen szervezetnek. De például rendelkezhetnek az adójuk 1%-ról, ami csak pár kattintás.