Harmincegy napig bóklászott az amazóniai esőerdőben egy bolíviai férfi, miután egy vadászat során elszakadt a barátaitól - számolt be róla a BBC.
Jhonattan Acosta úgy élte túl ezt a hosszú időt, hogy a cipőjében gyűjtött esővizet ivott és gyümölcsöket, férgeket és más rovarokat evett. Eközben pedig igyekezett elrejtőzni a jaguárok és egyéb ragadozók elől.
Nem volt nála se vágóeszköz, se zseblámpa, amikor eltévedt, az utolsó megmaradt töltényeinek kilövésével igyekezett elriasztani a hordákban vándorló pekarikat (a sertéshez hasonló állat). Ha mindez nem lett volna elég, még a bokája is kiment, már a negyedik napon, így a járás is nehézkessé vált számára.
Végül 31 nap után meglátott egy csapat embert tőle 300 méterre, kiabálva bicegett feléjük, hogy megtalálják. Mint kiderült, ők pont utána kutattak az esőerdőben.
Ekkor Acosta már ki volt száradva, a 31 nap alatt pedig 17 kilót fogyott. Sírva fakadt, amikor megtalálták:
„Alig tudom elhinni, hogy az emberek ilyen sokáig kerestek engem. Hihetetlen, mennyi mindent kellett tennem azért, hogy életben maradjak ennyi ideig”
- mondta.
A családja is kisebb csodának tartja, hogy a 30 éves férfi élve előkerült, nagyon hálásak annak a négy helyi lakosnak, akik rátaláltak.
Acosta a történtek után úgy döntött, hogy felhagy a vadászattal, inkább zenélni fog szabadidejében. A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogy a férfi hogyan szakadhatott el a vadászó baráti társaságtól.
Harmincegy napig bóklászott az amazóniai esőerdőben egy bolíviai férfi, miután egy vadászat során elszakadt a barátaitól - számolt be róla a BBC.
Jhonattan Acosta úgy élte túl ezt a hosszú időt, hogy a cipőjében gyűjtött esővizet ivott és gyümölcsöket, férgeket és más rovarokat evett. Eközben pedig igyekezett elrejtőzni a jaguárok és egyéb ragadozók elől.
Nem volt nála se vágóeszköz, se zseblámpa, amikor eltévedt, az utolsó megmaradt töltényeinek kilövésével igyekezett elriasztani a hordákban vándorló pekarikat (a sertéshez hasonló állat). Ha mindez nem lett volna elég, még a bokája is kiment, már a negyedik napon, így a járás is nehézkessé vált számára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.
Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.
A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:
"Balaton. Az örök szerelem."
Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.
A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.
Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.
Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.
A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.
Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.
A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.
Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.
A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.
Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.
Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.
Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.
A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.
Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.
A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.
VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel
Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.