KULT
A Rovatból

Erős Antónia: A bakizás alattomos dolog, fel se tűnt, amikor „teniszbúvárt” mondtam teniszbravúr helyett

Az RTL híradósa arról mesélt, milyen gyakran kell improvizálnia a munkája során, belefér-e, hogy egy hír láttán elnevesse magát adás közben, és elárulta azt is, miért vállalta el a vendégszereplést Azahriah arénakoncertjén.


Június 9-11. között ismét megrendezik a Momentán Fesztivált, ahol három napig az improvizáció áll majd a középpontban. A Momentán Társulat egyik vendége Erős Antónia lesz, akinek közreműködésével egy rögtönzött (ál)híradót láthat a közönség.

„Napi sport, aktuális trendek, kultúra, életmód. Hogy milyen hírek várnak, azt még mi sem sejtjük – de együtt megalkotjuk őket ezen a délutánon”

– ígérik. Ennek kapcsán beszélgettünk az RTL Híradó műsorvezetőjével.

– Milyen gyakran fordul elő, hogy improvizálnod kell a munkád során?

– A híradó egy viszonylag kiszámítható műfaj, hiszen adottak a hírek, amelyeket tőlünk hallanak a nézők, de bármikor történhet valami váratlan. Például elromlik a súgógép, vagy menet közben érkezik egy új fejlemény, amit el kell mondani. A híradózás csapatmunka, a riportereknek és a szerkesztőknek nagy szerepük van, mivel ők látnak el bennünket háttérinformációkkal egy adott témáról. Ha ez bőséges és tudunk belőle válogatni, szükség esetén akár egy improvizációs helyzetben is el tudunk mondani olyan részleteket, amelyek a tudósításban nem szerepeltek.

– Szilveszterkor mindig szokott lenni összeállítás az év legviccesebb bakijaiból. Ezeket élesben is a humoros oldalukról fogod fel, vagy előfordul, hogy emészted magad utána?

– Ha egy tárgyi tévedésbe futok bele amiatt, mert nem ellenőriztem mindent elég alaposan, néha még másnap is dörmögök rajta kicsit, hogy miért nem figyeltem oda jobban. Arra viszont, ha egyszerűen csak belebakizok a szövegbe, nem lehet előre felkészülni – olyan hirtelen jön, akár egy villámcsapás, és nem is biztos, hogy észreveszem. Mondok egy példát, bár ez pont nem velem történt, hanem az egyik tudósítónkkal: néhány napja véletlenül azt mondta, hogy a minisztérium közvéleményt adott ki. Persze közleményre gondolt, de valószínűleg fel se tűnt neki, különben kijavította volna. Nekem emlékezetes bakim volt, amikor teniszbravúr helyett teniszbúvárt mondtam, és egyszerűen nem is tudatosult bennem. Szóval a baki nagyon alattomos dolog, és legtöbbször teljesen tudattalan. Éppen ezért inkább nevetésre késztet, ha észreveszed, mint mérgelődésre.

– Megesik, hogy egy hír láttán azt mondod magadban: „basszus, nem hiszem el, hogy ez igaz...”?

– Ha megnézed a magyar politikát, ez elég gyakran előfordul… (nevet) De olyan hírek is bőven akadnak, amelyeknek semmi közük a politikához, mégis röhejesen elmebetegnek tűnnek.

Ilyen volt például az a sajtgurító verseny, aminek során a résztvevők egy lejtőn lefelé rohanva próbálnak elkapni egy guruló sajtot, és közben akkorákat esnek, hogy azért szurkolsz nekik, hogy ne törjék teljesen össze magukat. Ez is az a kategória, hogy egyszerűen nem érted, ki találta ki és kinek jó az egész, mégis hagyomány lett belőle.

Csomó ilyet tudnék említeni, szerencsére ezek általában inkább jópofa dolgok, mi is próbáljuk a humoros oldalukról megközelíteni őket. Ami pedig a hazai közéletet illeti, az önmagában extrém, viszont ebbe nem érdemes belemenni, mert híradósként nyilván nem fogok minősíteni senkit és semmit.

Fotó: RTL Sajtóklub

– Híradósként hogyan tudod beletenni a személyiségedet a műsorvezetésbe? Mennyire köti meg a kezed az elvárt tárgyilagosság?

– Nagyon, hiszen alapszabály, hogy semlegesnek kell maradnunk, mindkét oldal megszólaltatásával bemutatva a valóságot. Az más kérdés, amikor valaki egyszerűen nem áll szóba velünk, de alapvetően ez lenne a feladatunk: több oldalról körbejárni egy történetet, hogy aztán a néző magában eldönthesse, mit gondol. Tulajdonképpen lehetőségünk sincs arra, hogy bármilyen jelzést adjunk.

A személyiségünk talán az imént említett viccesebb pillanatoknál mutatkozhat meg, ilyenkor látszik, hogy mi sem vagyunk állandóan mogorvák és szigorúak, amit a műfaj egyébként megkövetel. Illetve a műsor utolsó blokkjában, a „zsiráf született az állatkertben” típusú híreknél is elengedhetjük magunkat kicsit, ekkor már gyakran mosolygunk, vagy akár egy-egy nevetés is belefér. Itt remélhetőleg átjön, hogy amúgy mi is pont olyan emberek vagyunk, mint bárki más.

– 25 éve vezeted az RTL Híradót, mi motivál ennyi idő után is?

– Maguk a hírek. Szerintem ez olyan, mintha egy péket megkérdeznél, miért süt még mindig kenyeret 25 év után: abból sincsen két egyforma. Persze a híradózásban is vannak napi rutinok, ahogy szinte minden szakmában, de nincs két ugyanolyan nap.

– Riporterként kezdted a pályádat, szokott hiányozni, hogy terepre menjél?

– Azért nem teljesen helyénvaló a kérdés, mert fél éve elindítottam a saját műsoromat, a Praxist, amiben újra riporter és szerkesztő vagyok, sőt producer is, az utóbbi teljesen új terep számomra. Tulajdonképpen nem a riporteri és szerkesztői munka hiányzott, hiszen hírszerkesztők amúgy is vagyunk, a riporterség pedig attól függ, hogy mondjuk egy élő kapcsolás során kell-e hirtelen interjút készítenem valakivel. Az utóbbi időben több rendkívüli esemény is volt (gondoljunk akár a koronázásra), amelyek visszahozták ezt a szerepet.

A Praxist nem az emiatti hiányérzet indította el, hanem az, amin évek óta dolgozom a saját felületeimen is: szeretném elérni, hogy az emberek tanuljanak meg normálisan tájékozódni, különösen, ha a saját egészségükről van szó. Rettentően sok a tévhit, a műsor ezeknek a tisztázására épül, könnyen emészthető formában. 23 adás készült el eddig, jövő héten jön a záróepizód, ősszel pedig folytatjuk.

Fotó: RTL Sajtóklub

– Gyakran felismernek az utcán, vagy más nyilvános helyen? Hogy reagálsz egy ilyen szituációra?

– 25 évvel ezelőtt, amikor az RTL képernyőjére kerültem, tehát először lehetett látni országos adón, az ismertté válás még egy sokkal lassabb folyamat volt.

Hónapok teltek el addig, míg az emberek elkezdtek megszólítani, ma viszont, ha valaki kirak egy videót a TikTokra, simán lehet, hogy már 5 perc múlva sokat nézett sztár lesz. Rettentően felgyorsult a folyamat, emiatt veszélyesebb is, mivel nehezebb feldolgozni. A mi esetünkben ez fokozatosan ment, ezért könnyebben hozzá tudtam szokni.

Szerencsére atrocitás nem ért soha, amibe az is belejátszhat, hogy a híradó a szórakoztató műsoroknál jóval tárgyilagosabb, ezért kevésbé vált ki indulatokat. Inkább kedvességgel és szeretettel szoktam találkozni: ha megállítanak, a leggyakoribb kérdés általában az, hogy mi lesz ma a Híradóban, hol van a Szellő, illetve néha a cukorbetegségemről is érdeklődnek. Sokan szelfit is kérnek. Én nem érzem ezt tehernek, ráadásul a lakóhelyemen, a XI. kerületben már hozzá is szoktak az emberek, hogy összefutnak velem a Sparban, egy kávézóban, vagy az utcán.

– Nemrég Azahriah koncertjén is feltűntetek Szellő Istvánnal az Arénában. Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy ilyen felkérést?

– Itt több dolog esett egybe. Egyrészt Tóth Gergelyt, aki a menedzsere Azahriah-nak, viszonylag régóta ismerem. Az alapítványomnak (Egy Csepp Figyelem Alapítvány – a szerk.) minden évben van egy nagy rendezvénye a diabétesz világnapjára időzítve. Annak idején megkerestem Gergőt, hogy a Wellhellóval (akiket szintén ő menedzsel) fellépnének-e ezen a rendezvényen, és elképesztően jó fejek voltak, a technikai stábot leszámítva teljesen ingyen vállalták a koncertet. Profi volt az egész produkció, nagyon jó emlékként maradt meg bennem.

Ilyen előzmények után hívott fel Gergő azzal, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy híradós geget az Azahriah-arénakoncerten, én pedig mondtam, hogy szerintem tök jó ötlet. Az RTL is beleegyezett, hogy a Híradó stúdiójában vegyük fel a bejátszást, utána pedig felmerült, hogy mivel egyébként is meghívtak bennünket a koncertre, plusz poénként megjelenhetnénk a színpadon is. A visszajelzések alapján úgy tűnik, bejött a közönségnek, és egyáltalán nem számítottak rá.

A másik dolog, amiért elvállaltam, az volt, hogy nagyon értékelem, hogy ez a fiú teljesen autodidakta módon tanult meg zenélni, dalokat írni, és építette fel magát nulláról. Desh szintén nagyon szimpatikus volt, ő ráadásul egy kukásautóról „pattant le” és lett zenész.

Azt gondolom, hogy aki 21 évesen megtölti az Arénát, valószínűleg tud valamit. A fentiek együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy igent mondjak a felkérésre.

Fotó: Momentán Társulat

– Egyszer már vendégszerepeltél a kapolcsi Momentán Udvarban. Milyen emlékeid vannak arról, és miben lesz más a mostani program?

– Amikor először megkerestek, nem is értettem, mitől lehet ez érdekes, hiszen én nem színész vagyok, csak egy híradós. Végül meggyőztek, hogy nem kell semmi olyasmit csinálnom, ami nem jönne belőlem természetesen.

Volt azért bennem félsz, vajon élvezhető lesz-e a produkció, de mivel a momentánosok elképesztően profik, szerintem egy széklábból is ki tudnak olyasmit hozni, amitől a közönség veszi a lapot. Nagyon jól is sikerült, volt egy húzása a dolognak.

Utána Budapesten is meghívtak a Főhős című előadásukba, ott is nagyon jól éreztem magam, az pedig kifejezetten jól esik, hogy most ismét rám gondoltak. A részletekről ezúttal se tudok semmit, csak annyi biztos, hogy az alapját a különleges, illetve álhírek feldolgozása fogja adni. De hogy pontosan milyen szituációk jönnek majd elő, arról fogalmam sincs. Az a legjobb ezekben a szereplésekben, hogy anélkül is bele tudnak vinni az előadóművészet varázsába, hogy nekem bármi tehetségem lenne hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Évek óta küzd a mellrákkal, az exférjét többszörös szexuális erőszakkal vádolták, a fia milliárdos apja pedig magára hagyta őket – Linda Evangelista 60 éves
A modellszakma egyik legragyogóbb csillaga volt, a magánéletében azonban egyik tragédia követte a másikat: erőszak, vetélés, bírósági per, halálos betegség – mindenből kijutott.


Linda Evangelista 1965. május 10-én született egy szigorú munkáscsaládba, St. Catharinesben, a kanadai Ontarióban. A szülei, Marisa és Tomaso Evangelista (2014-ben elhunyt) az olaszországi Pignataro Interamna városából emigráltak Kanadába 1957-ben. Tom a General Motors vállalatnál dolgozott, Marisa pedig könyvelőként. Linda a középső gyerek, két fiútestvérrel.

A modellkedés egészen kiskorától kezdve érdekelte, hiszen az adottságai is megvoltak hozzá. 12 éves korában már egy modelliskola tanfolyamára járt, ahol olyan dolgokat tanult, mint a tartás és az etikett.

Azt tanácsolták neki, hogy vegyen részt egy profi modellkurzuson.

A Denis Morris katolikus gimnáziumba járt, és tizenévesen kezdett el modellkedni, akkor még csak a környékükön. 1981-ben részt vett a Miss Teen Niagara szépségversenyen, ahol, bár nem nyert, felkeltette az Elite Modellügynökség képviselőjének figyelmét. 16 évesen már Japánba repült egy munka miatt, ahol azonban kellemetlen élmény érte: egy ijesztő fotós azt akarta, hogy vetkőzzön le meztelenre. Természetesen nem vállalta, és a kanadai nagykövetséghez fordult, hogy mielőbb hazarepülhessen. A „japán kaland” annyira megrémítette, hogy úgy döntött, feladja a modellkedést. Ezután visszatért Kanadába, és eltelt két év, mire az édesanyja szorgalmazására úgy döntött, újra megpróbálja. Le is szerződött a New York-i Elite ügynökséghez.

1984-ben Párizsba költözött, de a jó munkák nem jöttek könnyen, és három évbe telt, mire megkapta az első megbízását a Vogue-tól.

A kifutó csúcsán

Valójában egy hajvágás hozta meg Evangelista nagy áttörését. Több éven át modellkedett „közepes” munkáért, körülbelül 600 dollárt kapott egy-egy fotózáson, mígnem hosszú, világosbarna haját ragyogó rézszínű fiús rövidre (bobra) cserélte. El is veszített emiatt sok megbízást, mígnem a British Vogue felkapta az új megjelenéséről készült fotókat, és Linda karrierje rendesen beindult. Divatot teremtett. „Az volt az új születésnapja” – nyilatkozott erről a Chanel mestere, Karl Lagerfeld. A karrierje csúcspontján el is híresült Linda mondása egy interjúban, miszerint: „10 000 dollárnál kevesebbért nem kelek ki az ágyból.” Ez a mondat a divattörténet részévé vált.

Ezután a Fendi egyik nagy divatkampányának arca lett, és kétszer is ő került a brit Vogue címlapjára, az amerikai Vogue főszerkesztője pedig kijelentette: „Lindánál ragyogóbb szupermodell nem létezik.”

A kilencvenes években Evangelista Claudia Schiffer, Cindy Crawford, Christy Turlington és Naomi Campbell mellett az iparág egyik legnagyobb modellje volt. Az arca több mint 600 címlapon jelent meg, többek között az Elle, a francia Vogue, a W és a Harper's Bazaar magazinokban, illetve olyan divatházaknak dolgozott, mint a Chanel, a Versace, a Christian Dior, a Valentino, a Hermès és a Dolce & Gabbana. A 2016-ban elhunyt George Michael annyira odáig volt érte, hogy két videóklipjében, a Freedomban és a Too Funkyban is szerepeltette, Lindát, aki Naomi Campbell-lel és Christy Turlingtontal együtt alkotta éveken át a divatszakmában csak „Szentháromságnak” nevezett triót.

Férjem, a szexuális ragadozó

A magánélete eléggé viharos volt. 1987-ben, 22 évesen ment férjhez, az Elite Modellügynökség vezetőjéhez, az akkor 37 éves Gerald Marie-hoz. „Tetszett, hogy milyen határozott volt. Nagyon ösztönzött és inspirált a munkára” – nyilatkozta később a Marie-val való első találkozásáról. Hat éven át, 1993-ig volt házasok, ekkor döntöttek a válás mellett. Később Marie-t megvádolták azzal, hogy állítólag legalább 13 Elite-modellt erőszakolt meg, egy volt alkalmazott szerint azért, mert úgy gondolta, hogy „a szüzek nem fotogének”. A vádlók azt is állítják, hogy a férfi egy bizonyos napi kokainadaggal tartotta karcsúként az áldozatait, miközben bántalmazta őket. Az egyik állítólagos áldozat szerint naponta „felírtak” neki egy ampulla kokaint, hogy ne hízzon. A „divatipar Harvey Weinsteinjeként” is emlegetett Marie ma 75 éves, és Ibizán él. Mindezek mellett még leánykereskedelemmel is megvádolták, ám ő mindig tagadta az ellene felhozott vádakat, a perek a francia elévülési idő miatt pedig már lezárultak.

A Guardian Weekend magazinnak 2022-ben adott interjújában Evangelista elmondta, hogy hisz a nőknek a Marie-val kapcsolatos élményeikről, aki több mint három évtizeden át a divatipar egyik legbefolyásosabb alakja volt.

„A kapcsolatunk alatt semmit sem tudtam a vele szembeni szexuális vádakról, ezért nem tudtam segíteni ezeknek a nőknek. Most, hogy hallom őket, a saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy az igazat mondják. Megszakad a szívem, mert ezek olyan sebek, amelyek talán soha nem gyógyulnak be, és csodálom a bátorságukat és az erejüket, hogy ma megszólaltak.”

1992 és 1998 között a színész Kyle Machlachlan (Twin Peaks, Szex és New York) barátnője volt, el is jegyezték egymást 1995-ben, ám még az esküvő előtt szakítottak. 1997-ben bejelentette visszavonulását a modellkedéstől, majd egy évvel később összejött a francia labdarúgóval, Fabien Barthezzel. A pár bejelentette, hogy gyermeket várnak, a szupermodell azonban sajnos hat hónapos terhesen elvetélt, ami után depresszióba esett. Nehéz időszak volt ez a számára, a gyermeke elvesztését a legnehezebb dolognak nevezte, amit valaha átélt.

A legnagyobb tartásdíj

Három évvel később azonban visszatért a modellkedéshez (36 évesen), és jobban keresett, mint valaha. Az anyaság továbbra is prioritás maradt az életében, mígnem 2006-ban a 41 éves kifutócsillag bejelentette, ismét gyermeket vár, az apa kilétéről azonban hallgatott. Még abban az évben világra is hozta a kisfiát, Augie-t, akit nem volt hajlandó az apa nevére venni, ebből már sokan arra következtettek, hogy egyedül fogja nevelni a kicsit.

Az illető személyéről csak 2011 júniusában hullt le a lepel, amikor Evangelista beperelte François-Henri Pinault milliárdos üzleti mágnást a gyermektartásdíj fizetésének elmulasztása miatt.

Eleinte havi 46 000 dollárt kért a Gucci és YSL márkákat tulajdonló, ma Kering néven ismert vállalatcsoport akkori vezérigazgatójától. A megdöbbentő összeg még a bírót is sokkolta, aki szerint ez „a családbíróság történetének legnagyobb tartásdíjítélete” lenne. 2012 májusában nagy nyilvánosságot kapott a bírósági per, amelyben mindkét fél mocskos részleteket árult el kapcsolatukról.

Pinault azt állította, hogy szakított Evangelistával, miután megtudta, hogy terhes, és azt állította, a rövid románcuk alatt csak hét napot töltöttek együtt. Linda ügyvédje szerint a milliárdos arra kérte a nőt, hogy szakítsa meg a terhességet. A két fél végül peren kívüli egyezségre jutott, az összeg nem került nyilvánosságra. Pinault ma Salma Hayek színésznő férje.

A legnagyobb harc

Az elmúlt néhány évben a legendás szupermodell sokkoló egészségügyi problémáiról számolt be. Először 2021-ben, amikor elárulta, hogy 2015 és 2016 között egy népszerű zsírfagyasztó eljárás, a kriolipolízis után maradandó deformitás maradt a testén. A WWD magazinnak adott interjúban pedig elárulta, hogy 2018 óta küzd a mellrákkal. „Ez mindig is szívemhez közel álló jótékonysági ügy volt, és ironikus módon végül én magam is mellrákot kaptam. Kicsit több mint három éve diagnosztizáltak” – árulta el. „A kilátások nem voltak jók, és más egészségügyi tényezők miatt habozás nélkül a kétoldali masztektómia mellett döntöttem mert mindent magam mögött akartam hagyni, és nem akartam ezzel foglalkozni. Azt hittem, rendben vagyok, és az életem rendeződik, a mellrák nem fog megölni.”

Sajnos azonban 2022 decemberében kiderült, hogy a rák visszatért, ezúttal a mellizmába. „Ásson egy lyukat a mellkasomba” – mondta elmondása szerint az orvosának. „Nem akarom, hogy szép legyen. Ásson ki mindent! Amikor végzett, egy lyukat akarok látni a mellkasomban. Megértett? Nem fogok belehalni.” Remélhetőleg, mielőbb végleg maga mögött hagyhatja a gyilkos kórt, és megélheti élete harmadik „születésnapját” is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Neki köszönhetjük a Monty Pythont, két világrekordot tart, és csupán egyetlen állatot utál – 29 érdekesség a 99 éves David Attenborough-ról
Több mint 70 éve ténykedik a tévéiparban, több mint 360 filmben és tévéműsorban vett részt, és több mint 30 diplomája van.


1. Sir David Frederick Attenborough 1926. május 8-án született Isleworth-ben, London nyugati részén. II. Erzsébet királynő mindössze 17 nappal korábban, április 21-én jött a világra.

2. Bár Londonban született, David gyermekkorának nagy részét az angliai Leicesterben töltötte, mivel az apja ott dolgozott egyetemi rektorként. Bátyja, Lord Richard Attenborough (1923-2014), sikeres színész, Oscar-díjas rendező és filmproducer lett, akit a legtöbben a Jurassic Park (1993) John Hammondjaként ismernek, ám olyan filmekben is szerepelt, mint A nagy szökés (1963), A Főnix útja (1965), a Homokkavicsok (1966), A csodatévő (1969), a Csoda New Yorkban (1994) vagy az Elizabeth (1998), direktorként azonban még sikeresebb volt, hiszen Oscar-díjat nyert a 1982-es Gandhiért, illetve ő vezényelte le többek között A híd túl messze van (1977) című háborús klasszikust, vagy az 1992-es Chaplint.

3. Ahelyett, hogy a bátyja nyomdokaiba lépett volna, David inkább természettudományokat tanult a brit Cambridge-i Clare College-ban. 1947-ben végzett, majd két évig a Királyi Haditengerészetnél teljesített katonai szolgálatot, mielőtt egy oktatási kiadónál kezdett volna dolgozni.

4. 1952-ben gyakornokként csatlakozott a BBC Televisionhöz, ahol 1954-ben elindította híres televíziós sorozatát, a Zoo Questet, amely élő állatokról szólt a vadonban és az állatkertben egyaránt. Davidnek amúgy még tévéje sem volt otthon, bár ez akkoriban nem volt kirívó.

5. Igazi polihisztor, szolgált a Királyi Haditengerészetnél, rendezőként, televíziós műsorvezetőként, narrátorként és íróként is dolgozott, és számos díjnyertes műsort és könyvet szerkesztett/írt.

6. Sir David két Guinness-világrekordot is tart: az egyik a leghosszabb televíziós természetfilmes karrierért jár neki, a másik pedig a leghosszabb televíziós műsorvezetői pályáért.

7. Eredetileg 1985-ben lett Sir, amikor II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte a televíziózás terén végzett munkájáért. 2020-ban azonban, 94 éves korában a királynő egy második lovagi címet is adományozott neki: a Szent Mihály és Szent György Rend nagykeresztes lovagjává nevezték ki. Ez a cím elismerése David televíziós műsorvezetői és természetvédelmi tevékenységének.

8. Több londoni neves intézmény és kiállítás kurátora, többek között a British Museumé, a Science Museumé és a Kew-i Királyi Botanikus Kerté, valamint számos jótékonysági szervezet névadó védnöke.

9. Az 1979-es Élet a Földön című dokumentumfilm-sorozat forgatása során Sir David egy csoport hegyi gorillával találta magát szembe Ruandában. Az emberszabásúak azonban nem támadták meg, sőt befogadták maguk közé, és azt is hagyták neki, hogy játsszon a csemetéikkel.

10. 1998-ban, A madarak élete című doksiszéria forgatása közben véletlenül belépett a skóciai Highlandsben egy siketfajd (a fajdok legnagyobbika) területére. A madár, hogy megvédje a „birtokát”, elkezdte üldözni Davidet, és végül fel is lökte őt.

11. Bár Sir David híres a természet iránti szeretetéről, nem mondaná magáról, hogy „állatbarát”. „Nem vagyok állatbarát, már ha ez azt jelenti, hogy azokat a dolgokat tartod aranyosnak, amiket meg akarsz és meg lehet simogatni. Engem az állatok elbűvölnek” – nyilatkozta.

12. A BBC programigazgatójaként sok újítást hozott a televíziózásba, többek között a komédia világába is. Ő volt az ugyanis, aki megrendelte a Monty Python Repülő Cirkusza című kultikus szkeccsműsort, amely sztárt faragott John Cleese-ből, Michael Palinből, Terry Jonesból, Eric Idle-ből, Graham Chapmanből és Terry Gilliamből. A műsor világszerte jelenség lett, és generációknak adott inspirációt szerte a világon.

13. Egyetlen állatot nem bír elviselni, sőt kifejezetten utálja. „Halálos pókokat, kígyókat és skorpiókat fogtam meg anélkül, hogy megrezzentem volna, de ha patkányt látok, én futok el elsőként” – mondta e fóbiájáról.

14. Több évtizedes munkájának tiszteletére a tudósok eddig csaknem 20 különféle növényt neveztek el róla. Sőt, akad még egy Attenborosaurus nevű dinoszaurusz is (egy kb. 5 méter hosszú, vízben élő őshüllő volt), ami szintén az ő nevét kapta meg.

15. A BBC-nek adott interjújában Sir David elárulta, hogy ha bármilyen állat lehetne, ő bizony lajhár lenne a leginkább. Szerinte ugyanis a lajhárok nagyon lazán állnak mindenhez.

16. A madarak élete című dokumentumsorozatának elkészítése során becslések szerint több mint 400 000 kilométert tett meg összesen a világ minden táján. Nem csoda, hogy vonzó ötletnek tűnik számára a lajhárélet.

17. Nincs és soha nem is volt jogosítványa, nem tett vezetői vizsgát, sőt autója sincs. De ha az ember éveket tölt repülőgépeken és a bozótban növényeket és állatokat vizsgálva, akkor valószínűleg nincs is rá ideje.

18. 11 éves volt, amikor zseniális módszert talált ki a zsebpénzkeresésre: gőtéket adott el egy leicesteri egyetemnek, amiket az intézmény közeli tavából fogott ki.

19. Élete során összesen 32 tiszteletbeli diplomát szerzett az Egyesült Királyság különböző egyetemein, többek között Oxfordban és Cambridge-ben is.

20. A BBC éppen csak elkezdett színes adást sugározni (addig fekete-fehérben ment minden), és Sir David ötlete volt, hogy snookert sugározzanak a tévében. Akkoriban ő volt a BBC2 vezetője, és úgy gondolta, ez remek módja lenne az új technológia bemutatásának. Rátapintott valamire, hiszen egy fekete-fehér snookermérkőzést elég nehéz lenne követni.

21. Járt a Nagy-korallzátony alján! Az Ausztrália partjainál található Nagy-korallzátony körülbelül akkora, mint Olaszország, és több mint 1500 halfaj, 600 korallfaj és 30 különböző bálna- és delfinfaj otthona. David pedig egy új típusú tengeralattjáróra szállt, amely kb. 300 méter mélyre vitte őt a tenger alá, hogy közelebbről megnézhesse e természeti csodát.

22. Hosszú karrierje során számos BAFTA-díjat (a Brit Filmakadémia díja) kapott, és például ő az egyetlen a világon, aki elnyerte ezt az elismerést fekete-fehérben, színesben, HD-ben, 3D-ben, 4K-ban és virtuális valóságban forgatott műsorral is.

23. 2018-ban egy sarkkutató hajó azzal vált híressé, hogy a közvélemény szavazással elnevezte Boaty McBoatface-nek. A hajót a British Antarctic Survey, egy sarkkutatásra szakosodott tudóscsoport tervezte. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a hajó a RRS Sir David Attenborough nevet kapja. Ezzel a természettudós 90. születésnapját akarták megünnepelni, elismerve a természet világának feltárásáért végzett munkáját. Azért a közönség eredeti (nyilván trollkodó) választását is megtisztelték azzal, hogy a hajó saját tengeralattjárója megkapta a Boaty McBoatface nevet.

24. 1994-ben, A növények magánélete című sorozata forgatásán Szumátra trópusi erdőiben rátalált a világ legnagyobb virágos (és igen ritka) növényére. „Hullavirágnak” is hívják, mivel a szaga a rothadó húséhoz vagy a kutyakakiéhoz hasonlít, és csak néhány évente egyszer, egy-két napig virágzik. Sir David találta ki a növény hivatalos nevét: Titánbuzogány! A forgatás során ő és a csapata fedezte fel először, hogy a virágot főként apró karcsúméhek porozzák be.

25. Bár úgy tűnik, hogy nem öregszik, Sir David 2013 júniusában szívműtéten esett át, és pacemakert kapott. A műtét miatt le kellett mondania egy telt házas előadókörútját Ausztráliában. Két évvel később mindkét térdét megműtötték, hogy járni tudjon, elmondása szerint pedig rendkívül hálás azért, hogy még mindig végezheti a munkáját. „Ha szénbányászként kerestem volna a kenyerem, nagyon örülnék, ha abbahagyhatnám. De nem így van. A világot járva a legérdekesebb dolgokat csodálhatom meg. Micsoda szerencse!”

26. A szülei (Mary és Frederick) mindketten humanitáriusok voltak, és a II. világháború alatt befogadtak az otthonukba két zsidó lánytestvért, Helgát és Irenét. A fiatalok a Kindertransport program keretében érkeztek Nagy-Britanniába, hogy kimeneküljenek a náci Németországból, és összesen hét évig maradtak a családnál. Saját szüleik halála után Attenborough-ék örökbe fogadták őket.

27. Népszerűsége ellenére a tévés ikon azt mondja, hogy nem szereti, ha sok ember veszi körül, mert ezt meglehetősen félelmetesnek találja. „Utálom a tömeget, a legalacsonyabb közös nevezőre redukált dolgokat” – ismerte el. „Az emberek bármivel kapcsolatban hisztérikusan viselkednek, legyen az egy focimeccs vagy egy nemzeti ünnep. Mert nem racionálisak. A focihuligánok például nagyon ijesztőek tudnak lenni.”

28. Sir Davidnek és néhai feleségének, Jane Ebsworth Orielnek két gyermeke született, Robert és Susan, akik mindketten híres apjuk nyomdokaiba léptek. Robert egy ausztrál egyetem antropológus docense, míg az egykori általános iskolai igazgató Susan az apja mellett dolgozik. Édesanyjuk, Jane sajnos 1997-ben, 70 évesen elhunyt (agyvérzésben). 47 éves házasságuk alatt a férje mellett dolgozott, és nagyon erős csapatot alkottak. Bár a magánéletét nagyon óvja, Sir David (akinek két unokája van) korábban bevallotta, mitől retteg a világon a legjobban: „Félek, hogy szörnyű terhet fogok jelenteni a gyermekeimnek.”

29. 99 évesen is aktív. Sir David folyamatosan ír, rendez, producerkedik, szervez és narrátorkodik. Az utóbbi három évben olyan filmjei és sorozatai jöttek ki többek között, mint a Zöld bolygó, A fagy birodalma II, a Vad szigetvilág, a Prehisztorikus bolygó, az Our Planet – Bolygónk csodái, a Bolygónk, a Föld III, a David Attenborough: Életem, A hangok titokzatos világa, az Emlősök, Az orángutánok titkos élete, vagy már 2025-ben a Simon Schama’s Story of Us és a Nature című sorozat új epizódjai. Illetve még idén a közönség elé kerül az Ocean with David Attenborough is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén a Copacabanán - videón a végeláthatatlan tömeg
Az amerikai popsztár már a főpróbán is színpadra lépett, és különleges pillanatokkal lepte meg rajongóit Rióban.


A CNN beszámolója szerint több mint kétmillióan vettek részt Lady Gaga szombat esti ingyenes koncertjén Rio de Janeiro híres Copacabana strandján.

A szervezők becslése alapján körülbelül 2,1 millióan lehettek kíváncsiak a világsztár fellépésére.

Az eseményt a helyi önkormányzat finanszírozta.

A koncert része volt Lady Gaga Mayhem című új albumát népszerűsítő világkörüli turnéjának. A 39 éves énekesnő a múlt héten Mexikóvárosban adott dupla koncertet.

A leglelkesebb rajongók már szombat reggel sorban álltak, hogy jó helyet találjanak a hatalmas tömegben. Sokan Lady Gaga stílusát idéző jelmezekben érkeztek a koncertre.

A helyszínen már péntek este is történt egy meglepetés:

Gaga váratlanul színpadra lépett a főpróbán, és egy rövid, emlékezetes előadással lepte meg a közönséget.

„Nagyon hiányoztatok” – mondta a tömegnek, majd hozzátette, hogy tudja, ez még csak a próba, de úgy érzi, mintha már el is kezdődött volna a koncert.

A CNN szerint a fellépéssel valószínűleg megdőlt a Copacabana korábbi látogatottsági rekordja, amit Madonna tartott.

(via Telex)

Videó a giga-koncertről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Óriási trollszobrot húznak fel a szemétből Hódmezővásárhelyen
A híres dán művész, Thomas Dambo különleges trollszobrot készít hulladékból a hódmezvásárhelyi Kása-erdőben. A projekt komoly vitát váltott ki a városi közgyűlésben.


Thomas Dambo dán művész Hódmezővásárhelyen készít újrahasznosított anyagokból egy különleges trollszobrot, amely a Kása-erdőben kap majd helyet – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Hírlap.

A projekt megvalósításáról április 30-án szavazott a helyi közgyűlés. A város összesen 32 millió forintot biztosít a szoborra: ebből 20 milliót maga az alkotó kap a munkáért, további 12 millió forint pedig az egyéb költségeket fedezi. A lap beszámolója szerint

Dambo máshol akár 60 millió forintért is elkészít egy ilyen installációt, Hódmezővásárhelyen azonban kedvezőbb ajánlatot adott.

A közgyűlésen vita alakult ki a beruházás költségeiről. A Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselői amellett érveltek, hogy Thomas Dambo szobrai világszerte sok turistát vonzanak. Márki-Zay Péter polgármester szerint

„a művész ajánlata rendkívül olcsó és gazdaságos a település számára”, és úgy fogalmazott: „a helyi óvodások egy trollon keresztül fognak rácsodálkozni a világra és az újrahasznosításra”.

A Fidesz képviselői ugyanakkor azt javasolták, hogy előbb derítsék ki, mennyire fontos ez a projekt a helyiek számára, és indítsanak inkább közadakozást. Egyikük úgy vélte, a szobor nem kötődik sem Hódmezővásárhely identitásához, sem a magyar hagyományokhoz.

A hírlap információi szerint Márki-Zay Péter akkor ismerte meg a dán művészt, amikor fiát látogatta meg Dániában. Ekkor kérte fel Dambót, hogy készítsen szobrot Hódmezővásárhelyen.

Thomas Dambo hivatalos oldalán azt írta, hogy művei már 20 országban megtalálhatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET: