SZEMPONT
A Rovatból

Elvonulási tünetek, avagy ilyen volt húsz év után visszatérni a Sziget Fesztiválra

Munkatársunk 20 év szünet után kicsit félve ment vissza a Szigetre. Ami ugyan nem olyan, mint volt, de tökéletes elégedettséggel távozott. Szubjektív beszámoló.
Malinovszki András - szmo.hu
2022. augusztus 17.



20 év nagy idő.

20 éve még létezett – igaz csak két taggal – Jugoszlávia nevű ország. Nem hogy be nem zárt még, de akkor nyitott meg a Kultiplex szórakozóhely Budapesten. Nyáron mindenki a Las Ketchup együttes Ketchup Songjára bulizott. (Tudjátok: „Aserejé, a, ejé...”) Nem volt még Facebook, okostelefonok, YouTube, Google-térkép. Abban az évben mutatták be a Jégkorszak első, valamint a Harry Potter- és a Gyűrűk ura-filmek második részét. Koncertezett és lemezeket vett fel még a Kispál és a Borz. Ilyesmik.

Szóval régen volt. Abban az évben 17 éves fejjel eldöntöttük néhány barátommal, hogy bevesszük a (már éppen nem Pepsi) Szigetet. Ahol fellépett többek között a The Cure, Iggy Pop, a Die Toten Hosen, a Nightwish és a Muse. Bár mi leginkább csak pogózni akartunk szeretve tisztelt történelemtanárunkkal és osztályfőnökünkkel a Metal Hammer Színpadon az Auróra léleksimogató lágy dallamaira. Így is történt végül, minden más csak ráadás volt.

A fő, hogy kinn voltunk, reggelig maradtunk, cigizhettünk (pedig már akkor is utáltam), ihattunk, koszosan és büdösen mehettünk haza haveromtól kölcsönkért Marylin Manson-pólóban, (Jut eszembe: ekkor Marylin Manson is csak egy különc rocksztár volt még a nagyközönség számára, nem egy aljas, szadista bántalmazó.) Felháborítóan közhelyes, hogy „mintha tegnap lett volna”, de tényleg szinte mindenre emlékszem. Akkor nem sejtettem még, hogy jó ideig utoljára voltam a Szigeten.

Nem volt ez előre eltervezve, csak valahogy így alakult. Az egyetemi évek inkább a házibulizásról szóltak, egy idő után átszoktam a „kisebb szabású” fesztiválokra (ha egyáltalán), a Sziget meg valahogy kívül esett a látókörömön. Az sem segített, hogy exponenciálisan drágulni kezdett, évről évre egyre inkább a külföldieknek és /-ről szólt (pedig mi sem áll messzebb tőlem, mint a faj- és/vagy kultúrakeveredéses ostobaságok!). És az sem, hogy egy barátom, aki egy darabig még kötelességszerűen járt a fesztiválra, ismerve az úriember iránti viszonyulásomat, úgy fogalmazott nekem:

eléggé elgerendaikárolyosodott a fesztivál.

(Jó ég, azért lesz egy meccsem, mire ezt a szót elfogadtatom a korrektorainkkal...) Értsd: minden kicsit fancybb, kicsit komformabb, kicsit kevésbé poros és underground – és persze kurva drága, hogy az ott lévők azt érezhessék, hogy valami elit társaság tagjai. Lásd még: egykor szuper, családosok és egyszál plédes párok által látogatott ingyenes tó körbekerítve, felszórva némi homokkal, kézműves sör, kézműves burger, tizenkétezer-kilenckilencven lesz, köszi.

Aztán jött 2022, és én elmondhatom, hogy ami nektek két év szünet volt, az nekem húsz. (Kicsit csalok: 2010-ben valójában ott voltam a Kispál-búcsúkoncerten, de szerintem egyetértünk abban, hogy ez nem érvényes találat.) Nem állítom, hogy idén nagyon terveztem a kimenetelt, bár nem tagadom, eszembe jutott a kerek évfordulóm. Aztán ránéztem a lineupra, konstatáltam, hogy az előadók 90 százalékát nem ismerem és a maradékból sem mindenkit kedvelek teljes odaadással. De főleg: megláttam, hogy 30 ezer forint egy napijegy, és néhány nanoszekundumba telt elengednem a gondolatot, hogy hosszú idő után megint félsüket legyek és két napig port fújjak az orromból pár óra buli kedvéért.

De az embernek be kell vallania, ha hülye, és én bizony hülye voltam. És előítéletes. Elhittem, hogy senkiháziak kezében van a popszakma. Pedig csak egy része.

Mert drága munkahelyem felém dobott két ingyenjegyet, én meg nem álltam félre előle, és innentől nem volt indokom nem megírni a Sziget – 20 évvel később munkacímű opuszomat. Úgyhogy hasonkorú barátnőmmel felkerekedtünk, és kibringáztunk a Hajógyári-szigetre meglesni, hogy csinálják ezt manapság a fiatalok. Furcsa volt, de a K-Hídnál tényleg elkapott valami nosztalgia, akaratlanul is vigyorral az arcunkon lépdeltünk befelé, sorban szórtuk a szigetes emlékekmorzsákat, próbáltuk összerakni az összefolyó éveket. És naná, hogy kellett csinálnunk egy képet magunkról és „A Hídról”. Hogy a 20 év nem múlik el nyomtalanul, az azért meglátszott azon, hogy hosszú másodperceket tököltünk a kamera szelfi és nemszelfi módjának beállításaival. És főleg azon, hogy körbenézve eltöprengtem, hogy a velünk vonuló vidám fiatalok egy jó része nem is élt még, amikor én utoljára itt voltam. Bent kiderült, hogy a fellépők közül sem mindenki. Odabenn pedig meglátva a hatalmas port és az alóla épp csak kikandikáló sátrakat tulajdonképp tényleg elfelejtettem, hogy eltelt két évtized, és már száz százalékig önfeledten sétáltunk a helyszínek felé – amiket persze csak félig-meddig terveztünk meg. Ekkor jöttem rá arra is, hogy én kifejezetten szeretek félsüketen port fújni az orromból napokig, és egészen érdekes volt szembesülnöm vele, hogy ez az érzés tulajdonképp: hiányzott.

Ugyanis eddigre minden előítéletem elszállt, és rájöttem, hogy – nekem – mitől Sziget a Sziget. Voltak persze prioritásaim, de nincs annál jobb, mint sátorról sátorra, színpadról szinpadra járva önfeledten fedezni fel vadonatúj arcokat és hangzásokat. (Sokszor alig ismert nyelvekkel együtt.) Kiváló Láng Dávid kollégám EBBEN A CIKKBEN már megénekelte, hogy hiába fanyalognak sokan az elmúló Völgy-élményről, neki a változásokkal együtt még mindig nagyon otthonos és szórakoztató hely a Művészetek Völgye. És hasonlóan vagyok én is:

a változás természetes, naná, hogy a Sziget nem ugyanaz, mint 2002-ben (pláne mint 1993-94-ben), de attól még ugyanúgy kicsit piszkos, kicsit őrült, de teljesen laza és király fesztivál – mint aminek közel három évtizede megszületett.

(Ha rosszmájú akarnék lenni, hozzátenném, hogy Gerendai Károly ellenére.) Oké, tudom én, hogy idetelepül ilyenkor fél Hollandia, és rajtuk kívül még annyi külföldi arc, hogy ha lenne ambíciójuk, már holnap elfoglalhatnák az országot. (Összehasonlítva az ő arcukat mondjuk a Parlamentben ülőkével, azt mondom: bárcsak...). Tény, hogy a magyar szóra ugyanúgy felkapod a fejed, mint egy lengyel vagy délolasz üdülőhelyen, és kötve hiszem, hogy zenei újságírón kívül lenne olyan, aki a lineup maximum felénél többet ismerne. Ez nyilván változás. De a kötetlenség, a lazaság és a nyomokban még mindig felfedezhető underground például alig kopott.

A csütörtöki napon láttunk belga (majdnem) tinédzser korú klasszikus zenészeket (Meskerem Mees), akik a körben üvöltő színpadok között egy szál gitáron és nagybőgőn olyan chillt tudtak varázsolni, hogy fél órára tényleg teljesen leállt a lánc az agyunkban. Lenyűgöző finn hiphopot (Laineen Kasperi), amiből ugyan csak azt a három szót értettük, amit a frontember angolul elmagyarázott, de mégis éreztük, hogy ez valami nagyon vicces, nagyon emberi és nagyon alter cucc. Ott voltak a magyar partivarázslók (Slow Village), akik a Nagyszínpad fő attrakcióival egy időben pár tucat embernek is odaverős bulit prezentáltak. Éjjel leírhatatlan élmény volt a marokkói-francia Bab L'Bluz sámándobos és egyéb, meghatározhatatlan hangszeres dallamaira táncolni önfeledten – még nekem is, aki általában körülbelül annyira élvezem a táncolást, mint egy Kovács Ákos-interjút a hagyományos nemi szerepek helyéről a társadalomban. És bár csak beugrók voltak, mégis seperc alatt keményvonalas feminista lettem Girli rappelésétől és vidáman énekeltem a Fran Palermo melankolik dallamait.

Arra, hogy mennyire érdemes az alternatív, kisebb helyeket keresni, jó példa volt a kilátogatás napjának fő fellépője. A Nagyszínpadon a Bastille még megpróbált valami hangulatot varázsolni, ám a több tízezer embernek játszó húzónév, a tennessee-i származás ellenére egy az egyben brit indie-popot játszó Kings of Leon szomorúan nem tudott mit kezdeni a hatalmas tömeg adta lehetőséggel, és erőtlenebbek voltak, mint egy egyhuzamban harmadik napi katatüntetés nyári kánikulai estéken, TGM-beszéddel dúsítva. A bandához eddig sem fűzött különösebb érzelmi szál, de így, a 25. évükhöz közeledve mintha kicsit a megfáradás jelei mutatkoznának náluk, cseppet mintha nagyobbra nőttek volna, mint amit még kényelmesen kezelni tudnának.

És hát ott volt az egyik kedvencem, a Magic Mirror sátor, ami aztán tényleg egy olyan sziget a Szigeten belül, ami magasan az égbe tartja középső ujját egy olyan ország fővárosának egészen pici csücskében, ahol a civilizált világ legostobább médiatanácsa feljelent egy Hollandiában bejegyzett médiacéget egy leszbikus csók miatt. Itt viszont nincs erre utalás, nincs (bizony, Viktor, nincs!) még provokáció sem, csak felszabadult, gyönyörű, táncoló testek. Hol nőké, hol férfiaké, hol a fene tudja pontosan, de a látvány annyival magával ragadó, hogy nem is érdekel. A távolban talán hallasz felsírni egy Tarlós Istvánt, de mindent feledted az a boldogság, amit a teltházas közönség arcán látsz.

Ezen kívül pedig ott van még az az élmény, amit egy mászkálós akció-kaland videójátékban kapsz, amikor össze-vissza kóricálva mindeféle rejtett kincsekbe botlasz. Hol egy HIV-szűrésbe, hol egy vadnyugati búcsúba, hol egy vietnámi vízi színpadba (innen jár hatalmas külön köszönetem Kraszkó Zita felé), itt egy TikTok-pont, ott egy határvadász-toborzás. (Ahol amúgy ott ül egy béka- és egy királylány jelmezes külföldi srác, akiknek az arcán látszik, hogy minden fogaskereket megmozgatnak, hogy megértsék, valójában mi is történik épp körülöttük.) Nyavalyoghatsz persze a „horror” árakon (ha influenszerként bejelentkezős posztot csinálsz, akkor egyenesen kötelező, mert nincs annál érdekesebb, mint a tizenharmadik ugyanolyan embertől meghallgatni, hogy ezerhárom a sör), de az is tény, hogy ha a kitelepült, tök változatos éttermek helyi kínálatából nem tudsz magadnak megfelelő tápanyagpótlást találni a hajnalig tartó bulihoz, akkor a hiba a te készülékedben van.

A durván nyolc órás kint létembe még sokkal több dolog belefért, mint amit ekkora terjedelemben le tudok írni. Ami biztos, hogy barátnőmmel már hazafelé bringázva megbántuk, hogy nem tudunk több napra menni. Ugyan az „egy hét együttlét” egy kicsit lecsökkent, de az biztos, hogy ha „elhoztam volna anyámat is”, ő is remekül érezte volna magát. Még mindig érvényes a legelső év mondata, a „mindent szabad és semmit sem muszáj”, és gyakorlatilag biztos az is, hogy jövőre is fogok találni egy jó kifogást, és ott leszek. Ami pedig a legbiztosabb, hogy a Sziget valahol még mindig tényleg a szabadság egy kis szigete – egy olyan környezetben, ahol ez egyre égetően fontosabb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Ligeti Miklós: Most már a NER-ben nem vesződnek a színjátékkal, ez színtiszta pártpropaganda
Bár Magyar Péter cáfolta, hogy a Tiszának lennének adóemelési tervei, elindult az ezzel kapcsolatos plakátkampány, méghozzá adófizetői pénzből. A Transparency International szerint egyre kevesebb energiája van a NER-nek arra, hogy a korábbi álcát fenntartsa maga körül.


Elindult a 4 milliárdos plakátkampány a Tisza állítólagos adóemelési terveiről, amit Magyar Péter már többször megcáfolt. Az óriásplakátokon az Európai Bizottság elnöke látható, aki marionettbábukkal bábozik valakikkel, és azzal buzdítanak a nemzeti konzultációban való részvételre, hogy „Brüsszel bábjai adót akarnak emelni." Bár a plakátokon név szerint nem említik a Tiszát, ez az üzenet rímel a Fidesz és a kormány fő üzenetére Magyar Péterrel szemben, a kormány oldalán pedig már a címből kiderül, hogy adófizetői pénzből "Tisza adóemelési terveiről" konzultálnak.

Hogyan nevezheti ezt a kormány tájékoztató kampánynak, és miért nem lép közbe a Választási Bizottság? Erről beszélgettünk Ligeti Miklóssal, a Transparency International Magyarország korrupcióellenes civil szervezet jogi igazgatójával.

– A most az utcákat elárasztó plakátok hivatalosan nemzeti konzultációt hirdetnek, azaz a kormány működéséhez kapcsolódnak, de közben a kormány honlapján egyértelművé teszik, hogy mindez a Tisza párt elleni választási kampány része, azaz pártérdeket szolgál. Hogyan lehet ezt ilyen nyíltan felvállalni?

– Valójában, amit megvalósulni látunk, ami kibontakozik az elmúlt pár évben, az csak őszintévé teszi a NER-t. Ugyanis a NER, egymásra épülő hazugságok rendszere. Azt bábozzák el, hogy ez demokrácia meg jogállam. Hol tesznek hozzá jelzőket, hogy illiberális, vagy azt magyarázzák, hogy a jogállam az, mint olyan, az nem is megfogható jelenség, de azért ez itt demokrácia, meg jogállam, ahol nem is bajlódnak a különösebb részletezéssel. Valójában ez a rengeteg manőver mind azt hivatott elfedni, hogy Magyarországon nem jól működnek a dolgok. Viszont az elmúlt pár évben, amióta nem jönnek az uniós források, meg a szűk két évben, mióta a Tisza mozgalom és Magyar Péter színre lépett,

egyre kevesebb energiája van a NER-nek arra, hogy ezt az álcát fenntartsa maga körül.

Így aztán azok a jelenségek, amikre eleinte csak az olyan éber szemű kritikus civilek, mint amilyen a Transparency International Magyarország is, később meg már külső megfigyelők is, például az EBESZ mutatott rá, például, hogy összefolyik a párt és az állam működése, nem lehet elhatárolni a közkiadásokat, a közpénzeket, a párt kampánypénzeitől, a párt, a Fidesz érdekében álló propagandatevékenységtől, mára már nyíltan zajlanak. Most már a NER-ben vagy nem vesződnek a színjátékkal, vagy nem veszik észre már, hogy elfelejtették a kötelező tánclépéseket végigjárni, mindenesetre nincsen energia erre.

– Miért?

– Ez egyfajta posztkommunista pártállami működés. Nincsen ugyan beleírva az alkotmányba, ami 1989-ig benne volt, hogy a párt azaz az MSZMP a társadalom vezető ereje, és hogy nem is létezik olyan, hogy hatalommegosztás, mert ebből következően minden hatalmat gyakorol. Lényegében most is az van, hogy a NER, a rezsim fennmaradásának,

a Fidesz hatalomban tartásának az érdeke mindent felülír,

és kisebb-nagyobb módosításokkal, csiszolgatásokkal ehhez a gyakorlathoz idomították a jogszabályokat is. Például amit 2014-ben még színtiszta jogsértésként tudott megfogalmazni a Transparency International Magyarország, hogy a kormányzati szervek és önkormányzatok folytatnak a kormánypárt, a Fidesz érdekében kampánytevékenységet a választást megelőző időszakban, nem csak abban az 50 napban, ami a szavazás előtt van, hanem az azt megelőző fél évben, például plakátolnak, meg különféle rendezvényeket szerveznek, az mostanra bekerült a választási eljárási törvénybe, hogy a kampányszabályok, a tilalmak nem vonatkoznak a kormány által folytatott lakossági tájékoztató tevékenységre.

– Mennyiben kormányzati tájékoztatás a kampánytevékenység?

– Úgy, hogy a hatóságok, a választási bizottság, választási iroda, adatvédelmi hatóság egyáltalán nem vizsgálja, hogy ez az úgynevezett lakossági tájékoztatás, mindig konkrétan a Fidesz és a kormány üzeneteit közvetítő propagandatevékenységben nyilvánul meg plakátokon, vagy éppen olyan kéretlen email üzenetekben, amin keresztül például a kormány Ukrajnával, Oroszországgal kapcsolatos álláspontja ömlik a COVID vészhelyzeti információs csatornán is. Tehát elmosódik az a választóvonal, ami a kormányzó pártot és a kormányt, az államot és a pártot elválasztja egymástól.

– Perképesek ezek a határátlépések?

– Nem lehet mindent mindig bíróságon érvényesíteni. De még a jelenlegi szabályok szerint is, amikről határozottan lehet állítani, hogy kifejezetten annak a gyakorlatnak a jogi megtámogatásához vannak igazítva, amit a Fidesz folytat, ami a NER-nek a működési sajátossága, ezek mellett is lehetne észlelni és szankcionálni ezeket a rossz gyakorlatokat. Attól, mert a lakossági tájékoztató tevékenységre nem vonatkoznak a kampányszabályok, még

a Nemzeti Választási Iroda mondhatná azt, hogy az nem lakossági tájékoztató tevékenység, hogy tudta-e ön, hogy Soros György, von der Leyen, Manfred Weber meg Zelenszkij összeesküdtek arra, hogy átoperáltatják az összes óvodást fiúból lánnyá vagy lányból fiúvá, és elveszik a munkahelyeinket, megerőszakolják a feleségeinket.

Ez színtiszta pártpropaganda. Erre mondhatnák azt az arra hivatottak, hogy az a lakossági tájékoztatás, hogy tessék kezet mosni, mert fertőző betegségek vannak, vagy tessék felvenni az oltást, mert járványhelyzet van. A Nemzeti Adatvédelmi- és Információs Hatóság is mondhatta volna azt, hogy az személyes adattal visszaélés, hogy kéretlen, kormánypropaganda üzenettel bombázza a COVID infóra feliratkozó polgárokat a hatalom. Azaz még ezek mellett a szabályok mellett is lehetne sokkal jobb működést elérni és szankcionálni ezeket a vadhajtásokat. Nyilván a tiszta helyzet az lenne, ha tilos lenne az, ami tilos. Azaz a jogszabályok meg is tiltanák azt, amit nem illik csinálni, és ezeknek a tilalmaknak érvényt szereznének azok a szervek, hivatalok, amelyeknek az a dolga, hogy ezeket a szabályokat alkalmazzák a gyakorlatban.

– Hoztak egy törvényt, hogy korlátlanul lehet kampánycélra pénzt költeni, ennek mi lehetett a célja?

– Ennek több oka is lehet. Azon, hogy korlátlan a kampányköltés, annyira nem kell meglepődni. Gyakorlatilag majdhogynem az volt a főszabály, hogy a kampányokra elkölthető pénzmennyiségnek nincs felső határa, mert kampányköltési plafon csak a nemzeti, azaz a hazai parlamenti választásra vonatkozott, az Európai Parlamentire soha, igaz, hogy annak a kampányfelhajtása is sokkal kisebb volt, de az önkormányzati választásokra se vonatkozott soha a kampányköltési limit, pedig a polgármester-választás, önkormányzati választás az nem kevésbé jelentős, mint a parlamenti választások. Ráadásul a parlamenti választási kampányok költési plafonját sem tartották soha tiszteletben. Ez 98-tól 2010-ig 1 millió forint volt, és már 98-ban sem 1 milliót költöttek jelöltenként, azóta meg az inflációval növelt 5 milliós plafon volt egészen mostanáig. Tehát

ennek inkább szimbolikus jelentősége volt.

Természetesen a Transparency International Magyarország ellenzi, hogy eltörölték ezt a szabályt, mert így már formai értelemben sem lehet számonkérni az érintett politikai szereplőkön, hogy túlköltik magukat.

– Korábban azt is megfigyeltük, hogy a kampányba a kormánypárti oldalon magukat civilnek mondó szervezetek is bekapcsolódtak, melyekre eleve nem vonatkoztak a kampánypénz költési szabályok.

– Azért tartja fenn a Fidesz ezt a háromosztatú kampányolást, azaz van egyrészt az állam, a kormányoldali kiadás, tehát amikor elmossa a párt és az állam közötti határokat, másrészt vannak az úgynevezett harmadik szervezetek, tehát a kampány kiszervezése, például a CÖF, és harmadrészt van a párt maga, mert ez bejött. Ez működött ‘14-ben, ‘18-ban, ‘22-ben, az ellenőrző hatóságok erre vannak szoktatva, tudják, hogy az Állami Számvevőszéknek, a Kincstárnak, a választási szerveknek hol kell becsukni a szemüket. Az emberek is hitelesebben fogadnak el egy üzenetet, ha az a magas autoritású kormánytól érkezik, és nem valamely párttól.

– Ezek szerint ez várható a mostani kampánynál is?

– Még valószínűleg a Fidesz maga sem tudja, mekkora öngólt rúgott a kampányplafon eltörlésével, mert így a Tiszától sem tudják majd kérdezni, miből van ez a nagy költés, meg hogy ki van a háttérben. Tehát ezzel a Tiszát is bátorítják arra, hogy bármilyen fundraising megengedett, tessék csak költeni, amennyi tetszik.

– Milyen hatása lehet az eddigi háromosztatú modellre, hogy megszűnt a politikai hirdetések lehetősége a Metánál és a Youtube-on is?

– Azt még nem tudjuk, hogy ezt pontosan hogyan fogja kezelni a Fidesz, tudomásul veszi-e, vagy megpróbálja trükökkel megkerülni a hirdetési tilalmat. Tény, hogy mintha tényleg kevesebbet látnék én is ezekből a megafonos, és hasonló hirdetésekből, de azért azt fontos látni, hogy a kampányfeladatok megosztása, a háromosztatúság nem csak a Facebookra meg a Youtube-ra terjed ki. A CÖF-nek is volt mindig nagyon masszív plakátolása, és nem csak funkcionális, hanem a kreatív tartalom szerint is megoszlottak a feladatok. A Fidesz és a kormány alapvetően a pozitív üzeneteket, vitte a korábbi választási kampányokban. Például, hogy megvédjük az országot, illetve a 22-es kampány során volt egy „népszavazás” az LMBTQ közösséggel szemben, akkor is a kormány népszavazási üzenetét egy gyermekét ölelő anya képe jelent meg. A CÖF-nél pedig volt a negatív mini Feri, és a bohóckampány, tehát a lejárató, a gegeskedő negatív kampány jutott a CÖF-re.

– Ezek szerint, amit elmondott, ez ellen nem is nagyon lehet mit tenni, mert papíron minden törvényes és szabályos?

– Meg vannak hajlítva a jogszabályok, azaz beütötték a jogszabályi szövetbe azokat a lyukakat, amiken keresztül a megengedő hatósági gyakorlat ezt a megoldást elfogadhatóvá teszi.

De nem igaz, hogy minden jogszerű, csak most azt játsszák az államhatalmi szervek, hogy a jog az olyan homályos, az olyan sokféle értelmezést tesz lehetővé, és az ő értelmezésük pedig az, hogy itt minden rendben van.

Tehát az Állami Számvevőszék mércéjével mérve a CÖF-jelenséget ugyanúgy meg kellett volna küldeni sok százmilliós, milliárdos fizetési kötelezettséget eredményező vizsgálatokkal, és szankciókkal, ahogy a Márki-Zay Péter vezette ellenzéki összefogást is megküldték, csak persze szelektív a látásuk, van egy látótérkiesés az esetükben, az MMM-et látják, a CÖF-öt meg nem. Persze az MMM-nél amatőrök voltak a szervezők, mert személyi szervezeti összefonódásokat tartottak fenn. A CÖF ügyesebb volt, mert a cöfös plakáton nem szerepelt kormánypolitikusnak a neve, meg nem ugyanazt a telefonszámot, e-mail címet, bejelentett székhelyeket használták. Tehát, ehhez azért kell egy masszív, vastag, szándékos, önmagában is jogsértő félrenézés, tudatos rossz jogalkalmazás.

– Ez mennyiben tekinthető választási csalásnak?

– Nem, nem az. A választási csalás, ezt el kell fogadni, az individuális magatartásokra van elképzelve, mint hogy a büntetőjog maga is individuális magatartásokra van méretezve alapvetően. Biztos vannak olyan mozzanatai, amelyek beleillenek a választás rendje elleni bűncselekménybe, vagy akár a hivatali visszaélésbe, vagy közfeladati helyzetben elkövetett visszaélésbe, de

amikor az állam tudatosan rosszul működik, azaz a közjó helyett a párt érdekeit, a nemzet helyett a rezsim céljait szolgálja, akkor arra nagyon nehéz büntetőjogi megoldást találni, büntetőjogi választ adni.

Tehát azt igazolni, hogy az a járási hivatalvezető, vagy polgármester, vagy számvevő tanácsos, vagy a választási irodának az az osztályvezetője, aki nem indított vizsgálatot a CÖF ellen, hogy az kifejezetten azért cselekedett vagy tartózkodott a cselekvéstől, hogy ezáltal a Fidesznek előnyt biztosítson, és az MSZP-nek, meg a Tiszának hátrányt okozzon. Szóval sajnos nagyon nehéz, elkötelezettebb, felkészültebb nyomozói, ügyészi munka mellett is igazolni, hogy egy-egy ilyen fogaskeréknek a magatartása minden mozzanatában fedi a büntetőtörvényi tényállást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Vera nagyon rémült, vajon attól fél, hogy plusz adót kell fizetnie, vagy hogy kiderül, nem is létezik?
A humorista szerint „az AI-magyarok rettegnek a Tisza-adó terveitől”.


Pottyondy Edina újabb YouTube-videóban mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Szerinte „a kormánynak nem a kutatás-fejlesztés, az informatika-oktatás a fontos, inkább a forradalmi technológiát igénytelenül »összemekkmesterkedett«, általános iskolás színvonalú bullying-videók készítésére használják” a mesterséges intelligenicát.

Felhívta a figyelmet arra, hogy „már az utca emberét is digitálisan tenyésztik” azokban a klipekben, amelyekben a "Tisza-adó" lehetséges következményeit vetíti előre a kormánypárt. Ebben például elhangzik, hogy a "Vera" nevű tanárnő 33 ezer forinttal kevesebbet keresne havonta.

„Az AI-magyarok rettegnek a Tisza-adó terveitől. Vera nagyon rémült, vajon attól fél, hogy plusz adót kell fizetnie, vagy hogy kiderül, nem is létezik?”

– tette fel a kérdést Pottyondy Edina.

A humorista beszélt a most megjelent 1242 - A Nyugat kapujában című történelmi filmről is.

„Bizonyos szempontból ez a film zseniális alkotás. Van egy alaphelyzet, amin nehéz változtatni, hiszen a tatárok kiirtották az ország felét. És van egy másik alaphelyzet, amin szintén nehéz változtatni:

az Orbán-kormány olyan szolgaian dörgölőzik a keleti nagyhatalmakhoz, mint Mari néni vádlija a kanos kutyához.

Tehát egyszerre kell szeretni keleti testvéreinket és valahogy elsunyulni, hogy kardélre hányták a fél országot.”

Pottyondy szerint ez a lehetetlennek tűnő feladat teljesült is a filmben: a magyar sorstragédia miatti kesergés helyett „egy kifejezetten pozitív, optimista üzenetre fókuszál és a középpontba egy karizmatikus vezetőt állít. Nem IV. Bélát, hanem Batu kánt”.

„A »Batu kán a mi hősünk« olyan csavar, amire magyar ember nem tud felkészülni. Mintha egy izraeli iskoláscsoport megnézne egy holokauszt-filmet, ahol Hitler megmenti a zsidókat”

– mondja.

Végül szót ejt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyvéről is, majd így zárja a videóját: „Ha van rokon a családban, aki még mindig fideszes, vidd már el a tatárjárást romantizáló filmre, vagy vedd meg neki K. Endre romantikus regényét, hátha feléled benne a magyar virtus!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Takács Márk: Nem a Magyar Honvédség, hanem cigicsempészek drónjai repülhettek be Ukrajnába
Kémkedésnek ugyanis csapnivaló lett volna egy ilyen akció. A katonai elemző a készülő drónfalat szükségesnek tartja, szerinte a kórházakat, reptereket, kormányzati vezetési pontokat is védeni kell, mert jelenleg egy tömeges dróntámadás ellen védtelenek vagyunk.


Több ezer ember töltötte kempingágyakon a csütörtök éjszakát Münchenben, miután ismeretlen eredetű drónokat láttak a reptér környékén. Korábban egy dán repteret is le kellett hasonló okokból zárni, és drónok repültek át a legnagyobb dán katonai reptér felett is. A dán miniszterelnök nem zárta ki, hogy az oroszok állnak az akció mögött, a védelmi miniszter pedig hibrid támadásról beszélt. Az európai vezetők drónfal felállítását sürgetik, hogy megakadályozzák a keleti határ felől érkező drónok bejutását.

A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott, Orbán Viktor pedig azt mondta, „ha jön egy drón, ami nem a tiéd, akkor lődd le.” Csakhogy épp Magyarország volt az, ami fölött 2022-ben háborítatlanul átrepült egy bombát szállító drón, ami később Zágrább mellett zuhant le. Közben Ukrajna azzal vádolta meg a magyar kormányt, hogy felderítő drónokat indított az ő területükre. Orbán Viktor szerint ez „kamu”. De azt is hozzátette: „tegyük fel, hogy néhány méterre berepült oda, és akkor mi van? Ukrajna nem egy független ország.” Tényleg hibrid hadviselést folytat európai országok ellen Oroszország? Képes megvédeni magát a NATO? És mi állhat az ukrán-magyar drónvita mögött? Erről beszélgettünk Takács Márk katonai elemzővel.

— Zelenszkij elnök szerint magyar felderítő drónok hatoltak be Kárpátaljára, a magyar fél ezt tagadja. Mi történhetett?

— Szerintem ezek nem a Magyar Honvédség vagy a magyar állam drónjai voltak.

Kilencven százalék esélyt adok rá, hogy csempészdrónok: cigarettát, kábítószert vagy mást vittek, ami azon a határszakaszon régi „népszokás”. Ha kémkedésről lenne szó, ez a lebukás legbiztosabb módja.

Sokkal kulturáltabban is meg lehet oldani, például Ukrajnába becsempészett drónokkal, fedett akcióként álcázva. Volt már rá példa a háború alatt is, hogy ukrán kisrepülőgép, cigarettacsempészek, átrepültek magyar légtérbe, és Hajdú-Biharban találták meg a gépet. Akkor nem volt hiszti. Most az ukránok verik a tamtamot, ennek nyilván valamilyen kétoldalú politikai oka lehet.

— Európában közben egyre másra bukkannak fel ismeretlen eredetű drónok, ami sok európai vezető szerint orosz provokáció, ami ellen drónfallal kell védezezni. Mennyire felkészült jelenleg Európa vagy a NATO a dróntámadásokra?

— Röviden: semmennyire. Ha kézből indítható FPV-drónokról, oktokopterekről beszélünk, ezek általában nem nagyobbak egy laptopnál vagy egy nagyobb bőröndnél. Ellenük jelenleg nincs érdemi képesség, és nem azért, mert ne lenne mivel lőni rájuk. Ha egy ilyen berepül például a koppenhágai repülőtérre, be lehet vetni betanított madarakat, például vándorsólymokat, sörétes puskát vagy más eszközt. Csakhogy ezeket nem egyesével alkalmazzák, hanem tömegesen, ez a lényegük.

A védelmi rendszerek túlterhelésére akár több ezret is bevetnek, amelyek emberi irányítás nélkül is együttműködhetnek. Jelenleg nincs ellenük hatékony védelem,

és egyik ország hadiipara sem áll ott, sem az amerikai, sem a kínai, sem az európai, hogy ezek ellen megfelelő védelmet adjon. Új fejlesztésekre van szükség.

— Hogyan lehet ezeket egyáltalán felderíteni és megsemmisíteni? A radarokkal a repülőket látjuk, de ezeket a drónokat akár egészen közelről is indíthatják, a célország területéről, láthattuk ezt a Pókháló-hadműveletnél és a Izrael iráni akciójánál is. Olyan mértékben kell kiterjeszteni a megfigyelést, amiről eddig szó sem volt.

— Alapvetően radarral is fel lehet deríteni őket, de nem olyan radarokkal, mint a repülőgépeknél: más hullámhosszon, kisebb távolságra optimalizált rendszerek kellenek. Emellett optikai eszközökkel is működik a felderítés, a látható vagy más fénytartományban érzékelő rendszerek képeit AI szoftverek elemzik. A gond a mennyiség. A megsemmisítésre több opció van: lelövés légvédelmi tüzérséggel (ez jellemzően a végső, közeli megoldás), nagy energiájú fegyverek, például lézerek, amelyekből már létezik hadihajóra vagy kamionra telepíthető verzió. Idő és pénz kérdése a kisebb rendszerek elterjedése. A leghatásosabb az irányított energiájú fegyver: szűk sávban irányított rádióhullámmal „megsüti” a drón elektromos rendszerét. Van még a zavarás: ha az adott tartományban megvalósítható, megbénítja az irányítást. Ez utóbbi azonban csak a távolról, ember által irányított drónok ellen jó. Ha autonóm, algoritmus vezérelte gépekről van szó, a zavarás nem hatékony.

— Ráadásul nem elég a határok mentén kifelé figyelni, mert bárhol, bármikor felbukkanhatnak ezek az eszközök. Ekkora lefedettséget elérni óriási feladatnak tűnik.

— Igen, és ezért jó, hogy Magyarország csatlakozott a drónfalhoz, mert ezt csak a világ egyik leggazdagabb régiója, az Európai Unió tudja finanszírozni. Muszáj is, ha a saját biztonságunkat akarjuk garantálni,

akár Oroszország, mint ellenérdekelt nagyhatalom, de egy ma még ismeretlen terrorszervezet is használhat ilyen eszközöket ellenünk.

Elsősorban az orosz határra érdemes telepíteni, de a kritikus infrastruktúra köré is. Ilyenek például a repülőterek, kórházak, kormányzati vezetési pontok.

— Amikor az 1950-es években felmerült a veszély, hogy nukleáris eszközöket csempészhetnek az Egyesült Államok területére, megkérdezték Oppenheimert, hogyan lehet védekezni. Ő azt mondta: csavarhúzóval. Minden beérkező hajón a konténereket szét kell szedni. Itt is hasonló szigorításra számíthatunk? Meg kell szigorítani az EU-ba érkező áruforgalon ellenőrzését?

— Ez komplex védekezés. Például a franciák nemrég bejelentették, hogy francia felségvizek közelében lefoglaltak egy, szerintük az orosz „árnyékflottához” tartozó hajót, amely drón-anyahajó lehet. Bizonyítékot még nem tettek közzé, meglátjuk, de minden lehetőség adott rá.

— Tehát jelenleg semmilyen képességünk nincs dróntámadás visszaverésére?

— Helyesbítek: csak az ilyen tömeges, kisméretű drónok ellen állunk rosszul. A Sahedeket ma le tudnánk lövöldözni.

— Egy hasonló drónt 2022-ben sem sikerült lelőni, az egy Tupoljev 141-es volt.

— Egy eltévedt ukrán drónról volt szó. A képesség megvolt, csak a döntéshozók addig tötyörögtek, amíg elrepült.

— Az oroszoknak mi az érdekük az ilyen akciókban a zavarkeltésen túl? Lehet konkrét katonai akció is, vagy inkább csak a folyamatos feszültség- és bizonytalanságkeltés, a nyugati közvélemény nyomás alá helyezése a cél?

— Egyértelműen az utóbbi. Az orosz hibrid háborús doktrína része, hogy a náluk erősebb ellenfelet, például az EU-t vagy a NATO európai tagállamait, folyamatos bizonytalanságban tartsák, és ezzel a lakosságot elfárasszák. Egy komoly katonai támadás casus belli lenne, ami nem érdekük, mert nem nyerhetnének egy háborúban.

— Tehát a lakosság kifárasztásával olyan közhangulatot teremtenének, amely segíti az általuk favorizált „békepárti” erők hatalomra kerülését, hogy ezek belülről segítsék az orosz politikát?

— Pontosan.

— Mikorra állhat fel egy védővonal?

— Ez elsősorban pénz és technológia kérdése. Fél éven belül nagy előrelépések érhetők el a pontszerű, kritikus infrastruktúra, például az erőművek, repterek védelmében.

A teljes, „totális” légvédelmi kerítés nagyjából öt év.

Ez nem azt jelenti, hogy addig semmi nincsen: öt év múlva kész, de négy év múlva sem lesz rossz, egy–két év múlva pedig már érezhető javulás lesz. Ez folyamatos fejlődés. És ha kiépítünk egy rendszert, akkor sem lehet hátradőlni: az ellenfél a védelmünkhöz igazítja a támadóképességeit, nekünk pedig ehhez kell igazítani újra a védelmet.

— A keleti szárny országai ültek össze a drónfal ügyében, de nyugat- és észak-európai országoknál is észleltek támadásokat. Miközben ez kiépül, várható, hogy az EU összes tagállamára kiterjed a program?

— Célszerű lenne. Ezt csak együtt lehet csinálni. Ezeket a drónokat könnyű mozgatni, akár egy sztenderd konténerben is.

A pontszerű és a körkörös védelem egyszerre kell.

Minden légvédelmi rendszer lényege, hogy egymást átfedő, együttműködő elemek összessége legyen.

— Ukrajnának kialakult gyakorlata van már ebben. Érdemes tőlük tanulni, velük együttműködni? Van olyan innováció, amit most ők tudnak a legjobban?

— Feltétlenül. Az oroszokkal fej fej mellett haladva náluk van a legmodernebb tudás harctéri és hátországi védekezésben, támadó fejlesztésekben egyaránt. Ezért volt számomra szomorú, hogy Robert Brovdit kitiltották Magyarországról. Remélem, ez csak múló politikai szeszély.

— Ő inkább a támadó oldal szakértője.

— De a támadó tudja, mivel védekeznek ellene, és hogyan lehet azt megkerülni. Ha a másik oldal logikájával gondolkodunk, a tudása a védelemben is hasznos.

— Van terv arra, hogy Ukrajnát bevonjuk az együttműködésbe?

— Úgy tudom, hivatalosan nincs. A lengyelek viszont már elkezdtek együttműködni az ukránokkal. Tagállami szinten kétoldalú megállapodások indulhatnak. Hivatalosan még nincs bevonva Ukrajna ebbe a kezdeményezésbe, de erősen meglepődnék, ha nem használnánk fel a tapasztalataikat.

— A magyar miniszterelnök határozottan kijelentette, hogy ha egy drón berepül az unió légterébe, azt le kell lőni. Hol a határ a hidegháború és a forró háború között?

— Hál’ istennek nem a magyar miniszterelnök dönti el, hanem egységesített szabályok rögzítik, ki mit, mikor, milyen eszközzel és miért lőhet le a saját légterében. Viszont alapvetően igaza van: az azonosítatlan és felszólításnak nem engedelmeskedő légi eszközöket, akár ember vezette járműről is van szó, végső esetben le kell lőni. A kérdés második felére: a hidegháború addig tart nemzetközi jog szerint, amíg a felek nem üzennek hadat egymásnak. Valószínűleg ez nem fog megtörténni, így

hidegháborúról beszélünk mindaddig, amíg a két fő érintett fél nem csap össze nyílt fegyveres konfliktusban.

— Sokan nem éltek az első hidegháború alatt. De azt gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy annak első évtizedei legalább ennyire „forrók” voltak, mint a mostani események...

— A koreai háborúban kevésen múlt, hogy az amerikaiak atomfegyvert vessenek be. A kubai rakétaválság sokkal forróbb volt, mint bármi most. Attól hál’ istennek messze vagyunk. Abban az időben sokkal közelebb állt annak lehetősége, hogy a felek egymásnak essenek, mert az Egyesült Államok és a Szovjetunió nagyjából pariban volt.

Ma a Nyugat sokkal erősebb Oroszországnál,

Kína pedig Európában nem hidegháborús szereplő katonai értelemben, az ő terepe a Csendes-óceán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„15 éves teljhatalom után ők torolnak meg? Mit?” – Tüntetőket kérdeztünk a Zsolt bácsi-ügy kezeléséről
A legtöbbek szerint nincs mit megtorolnia a kormánynak az ellenzéken, inkább a felderített ügyekkel kellene foglalkozniuk. Van, aki szerint a tüntetések is kezdenek túl egyformák lenni.


Ahogy arról tegnap beszámoltunk, tüntetést tartott a budapesti Kossuth téren Puzsér Róbert és a Polgári Ellenállás. Az eredetileg Megbékélésmenetnek szervezett megmozdulás időközben, Juhász Péter kihallgatása miatt a volt politikus melletti kiállássá alakult, ahol 21 felszólaló és előadó lépett a színpadra.

A helyszínen járt a Szeretlek Magyarország stábja is, hogy megkérdezze a jelenlévőket, mi a véleményük a Szőlő utcai helyzet és Zsolt bácsi körül kialakult turbulens közéleti levegőről, és mit várnak a tüntetéstől.

A színpadon felszólalók közül végül senki nem fedte fel, ki a Juhász videójában elhangzó "Zsolt bácsi", aminek az egyik tüntető örült, mert szerinte ha ott kiderült volna a személye, könnyen lincseléssé fokozódhatott volna a hangulat.

A megtorlásról a megkérdezettek többsége úgy vélekedett, hogy nincs mit megtorolnia a kormánynak. Egy fiatal tüntető azt kérdezte:

„15 éves tejhatalom után ők torolnak meg? Mit? Hol?”

Szerinte az egész csak egy blöff, amit immár havonta bedobnak. Volt olyan is, aki radikálisabban fogalmazott: „Náci tempó, náci szöveg, a Gestapo szokott megtorolni, nem a demokratikus állam.” Megint más az ötvenes évek kommunista rendszeréhez hasonlította a megtorlás emlegetését.

Jámbor András országgyűlési képviselő kameránknak is elmondta: szerinte hiba volt, amit Arató Gergely a Parlamentben tett, vagyis hogy megnevezte és felkérdezte Semjén Zsoltot. Ugyanakkor hozzátette: ennél százszor nagyobb bűnöket látni a politikai túloldalon.

Volt, aki stábunknak mesélte el, hogy személyes ismerőse az Alföldi utcai gyerekotthonban 12 évesen úgynevezett "welcome-verést kapott" – erről koldulás közben számolt be neki.

Juhász Péter szerint 20 éve tudni hasonló ügyekről, de a hatóságok általában többet zaklatják azokat, akik az ügyeket felderítik, mint akik elkövetik.

Ugyanakkor néhány fiatal arról is beszélt, hogy kicsit már repetatív, hogy mindig ugyanazon koerográfia szerint zajlanak a megmozdulások. Ennek ellenére szerinte kinn lenni „hazafias kötelesség”. Arról, hogy milyen módszerekkel leváltani a Fideszt, azt mondták: a politikát „a Fidesz züllesztette le idáig, de akkor a saját játékukban kell megverni őket – ilyen egyszerű”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: