HÍREK
A Rovatból

Musk elárulta, hogy néha szokott a Fehér Házban aludni, és fagyizott egyet Trumppal a konyhában

Musk arról is beszélt, hogy nem teljesen elégedett az eddigi munkájával. Szerinte a DOGE - amit a buddhizmushoz hasonlított - összességében hatékonyan működött, de nem annyira, mint amennyire szerette volna.


Elon Musk elárulta, hogy többször is aludt már a Fehér Ház híres Lincoln-hálószobájában. Egy alkalommal Donald Trump megkérdezte tőle, hol szokott aludni. Musk akkor azt válaszolta, hogy nem tudja, valószínűleg egy barátjánál. Trump erre visszakérdezett, miért nem alszik inkább a Fehér Házban, ő pedig beleegyezett.

Musk azt is felidézte, hogy volt olyan este, amikor fagyizott egyet az elnökkel a Fehér Ház konyhájában. Ekkor viccesen hozzátette: „Ne szóljatok RFK-nak.”

Elmondta, hogy amikor Washingtonban van, egy apró irodát használ a Fehér Ház nyugati szárnyában. Azt mondta, ez egy szűk helyiség, ahová alig jut természetes fény. „Semmi kilátás nincs” – mondta. – „Van egy ablak, de csak a légkondicionáló berendezést látni. Ez nem baj. Így legalább nehezebb lelőni, azt hiszem. Nincs jó rálátás.” - írta az Axios.

A csütörtöki sajtóeseményen Musk újságíróknak beszélt a DOGE-ról is, amit a buddhizmushoz hasonlított.

„A DOGE egy életérzés, olyan mint a buddhizmus” – mondta a Fehér Házban. Az Axios szerint a kormányzati hatékonyságért felelős pszeudo-minisztérium vezetője részletesebben is beszélt arról, hogyan látja munkáját és annak kapcsolatát a világvallással.

„Buddha már nincs életben. Mégse kérdeznéd meg, hogy ki vezetné a buddhizmust.”

A beszélgetést a Roosevelt-teremben tartották, közvetlenül az Ovális Iroda mellett, és Musk több mint egy órán át válaszolt újságírók kérdéseire.

Musk arról is beszélt, hogy nem teljesen elégedett az eddigi munkájával. Szerinte a DOGE összességében hatékonyan működött, de nem annyira, mint amennyire szerette volna.

Kifejtette, hogy eddig körülbelül 160 milliárd dollárt (több mint 58 ezer milliárd forintot) sikerült lefaragniuk az állami kiadásokból, miközben az eredeti cél 2 billió dollár (több mint 728 ezer milliárd forint) volt. „Összességében úgy gondolom, hatékonyak voltunk. Nem annyira, mint szerettem volna… de haladtunk előre.”

A DOGE vezetői szerint körülbelül a szövetségi munkaerő 1 százalékát, vagyis nagyjából 20 ezer embert bocsátottak el. Musk azt mondta: „Szerintem az esetek 70–80 százalékában jól döntünk.”

Sokan, köztük több elbocsátott kormányzati dolgozó, megkérdőjelezték, hogy a megtakarítás megérte-e a felfordulást. Musk szerint a megszorításokat részben az adminisztráción belülről is akadályozták. Úgy fogalmazott: „Még hosszú az út. Elég nehéz... Az a kérdés: mekkora fájdalmat hajlandó elviselni a kabinet és a kongresszus? Meg lehet csinálni. De sok panasszal kell szembenézni.”

Musk elmondta, hogy a DOGE eredetileg 2026. július 4-én zárult volna, de most úgy látja, hogy akár 2028 végéig is folytatódhat. Arra a kérdésre, hogy ez valóban így lesz-e, azt mondta: „Szerintem igen. Ez az elnök döntése.”

Beszélt arról is, hogy Washingtonban végzett munkáját hamarosan háttérbe szorítja, mert több időt akar a cégeivel tölteni. A Tesla legutóbb jelentős nyereségcsökkenésről számolt be, és Musk az elemzőknek azt mondta: most, hogy a Kormányzati Hatékonyság Minisztériumának kiépítése nagyrészt befejeződött, több figyelmet fordít majd az autógyártásra.

Azt is elismerte, hogy nem mindig élvezte a DOGE vezetésével járó feladatokat. Felidézte, hogy támadások érték emiatt, és még Tesla-kereskedéseket is megrongáltak. „Nem túl szórakoztató, ha folyton támadnak” – mondta. – „Látni, hogy égnek az autók, nem épp mókás.”

Musk beszélt arról is, hogy tanácsokat adott a Pentagon számára a védelmi kiadásokkal kapcsolatban. Arra biztatta a védelmi minisztert, Pete Hegsethet, hogy fektessen be hiperszonikus rakétákba és rövid hatótávolságú drónokba. „Szerintem ő is így gondolja” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk