JÖVŐ
A Rovatból

Elon Musk agyba ültethető chipje visszaadná a vakok látását és a mozgásképteleneken is segítene

A milliárdos szerint fél éven belül kezdődhet a csodachip klinikai vizsgálatának megkezdése emberekkel.

Link másolása

Elon Musk számításai szerint fél éven belül embereken tesztelhetik a Neuralink agyba ültethető chipjeit, írja a Reuters. Az agy-számítógép interfészt fejlesztő vállalat chipjei segíthetik a fogyatékkal élőket a mozgásban és a kommunikációban, de Musk szerdai bejelentése alapján a látás helyreállítását is célba veszik.

A Neuralink az elmúlt években végzett állatkísérletek után engedélyt kért az amerikai gyógyszerfelügyeleti hivataltól (FDA) az emberen végzett klinikai vizsgálatok megkezdéséhez. Az öt éve alapított vállalatot korábban több vád is érte, hogy nagy számban pusztulnak el kísérleti állatai többek között a beültetések után fellépő fertőzések nyomán. A Neuralink erre válaszul csütörtökön egy videót tett közzé a YouTube-on, melyben a kísérleti állatok jóllétét bizonygatják:

Musk a háromórás prezentáció során hangsúlyozta, hogy rendkívül körültekintően járnak el, és biztosak akarnak lenni az eszköz megfelelő működésében, mielőtt az első ember agyába építenék. Éppen ezért semmit nem siettetnek, a folyamat ezért akár „kínosan lassúnak” is tűnhet majd kezdetben, de erre a biztonság érdekében lesz szükség.

Elon Musk elmondta, hogy a mozgásképtelen emberek mellett a látásképteleneken is segíteni szeretnének. Az üzletember szerint képesek lehetnek segíteni nemcsak azokon, akik valamilyen okból elvesztették a látásukat, hanem azokon is, akik eleve vakon születtek.

A prezentációt eredetileg október 31-re tervezték, de Musk néhány nappal korábban lemondta az eseményt. A Neuralink legutóbb másfél éve került a hírekbe egy olyan majommal, mely az agyával képes irányítani egy számítógépes játékot:

A Neuralink már most is két éves csúszásban van korábban bejelentett ütemtervéhez képest. Musk három évvel ezelőtt beszélt arról, hogy 2020 végéig szeretné megkapni a hatósági engedélyt. Az emberes kísérleteket pedig már tavaly szerették volna elkezdeni. A milliárdos annyira elégedtlen volt idén a Neuralink teljesítményével, hogy néhány hónapja megkereste az egyik legnagyobb vetélytársat, a Synchront egy lehetséges befektetéssel kapcsolatban.

A Synchron jóval Musk cége előtt jár: idén júliusban már az első emberbe ültették fejlesztésüket az Egyesült Államokban, miután tavaly megkapták a hatósági engedélyt. Ezzel párhuzamosan Ausztráliában már négy emberen végeztek klinikai vizsgálatokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk