A vegyszerek és a klímaváltozás is veszélyezteti őket - így védhetnénk meg a méheket és a beporzókat
Évente 5 milliárd euró (közel 2000 milliárd forint) értékben profitál a beporzó rovarok munkájából az európai mezőgazdaság, miközben ezek az élőlények az ökoszisztémák működéséhez és élelmezésbiztonságunkhoz is alapvetően járulnak hozzá. Az Európai Parlament által még nyáron jóváhagyott természet-helyreállítási törvényjavaslat ezért kiemelt figyelmet szentel a beporzók védelmének, amire egyre nagyobb szükség is van. Bár globálisan mind a méhcsaládok, mind az általuk létrehozott méhészeti termékek (méz, viasz, propolisz, virágpor, méhkenyér stb.) mennyisége nő, az nem képes lépést tartani az emberiség növekvő létszámával és vele együtt az igényekkel. Európában még csökkent is a méhkolóniák száma, míg a méztermelés mennyisége nőtt, ami fokozódó kiszolgáltatottságot vetít előre – a jövőben egy méhcsaládnak sokkal több embert kellene ellátnia, mint most. A legnagyobb veszélyt a földhasználat változásból fakadó élőhely csökkenés és a vegyszerek jelentik, amihez gyorsan zárkózik fel a klímaváltozás, ami a mostani növekvő mézhozamot is negatívba fordíthatja. A méhek rendkívül érzékenyek az őket körülvevő környezet változásaira, legyen szó időjárási viszonyokról, a vegetációs időszak eltolódásáról, levegőminőségről vagy a táj megváltozásáról (pl. fakivágás). A biodiverzitás fenntartása (vadméhek, egyéb beporzók), nem kizárólag a házi méhekre való támaszkodás azért is fontos, mivel méheink nem minden növény megporzására képesek alaktani felépítésük miatt, illetve a különböző méhfajok különböző virágokat is kedvelnek. Elemi érdekünk a természet-helyreállítási törvény végrehajtása, a növényvédő szerek visszaszorítása és a klímaváltozás mérséklése, hogy ne sérüljön az élelmiszerbiztonság és a mezőgazdaság.
Az európai élőhelyek 81%-a rossz állapotban van, amely a beporzók, különösképp a mézelő méhek természetes élőhelyeit is érinti. Az Európai Parlament által jóváhagyott természet-helyreállítási törvényjavaslat ezért a beporzók védelmére is nagy hangsúlyt fektet. Célja a biodiverzitás és a természetes élőhelyeknek a védelme és rekultivációja. Kiemelt témaköre a beporzók populációjának csökkenésének visszafordítása, egy növekvő trend elérése és ennek folyamatos vizsgálatára egy egységes módszertan kidolgozása
A beporzók a vad és a termesztett növények beporzása révén alapvető fontosságúak a szárazföldi ökoszisztémák működéséhez, az emberi jóléthez és az élelmezésbiztonsághoz.
Az elmúlt évtizedben azonban drasztikusan lecsökkent a beporzó rovarok száma az Unióban. Minden harmadik méh- és lepkefaj visszaszorulóban van, és minden tizedik ilyen faj a kihalás szélén áll. Emellett számos más előnye is van a szabályozásnak, ideértve a kártevők elleni biológiai védekezést és a biodiverzitás általános javulását.
Ha csak a házi méheket (Apis mellifera) tekintjük, globálisan a méhcsaládok száma 1961–2017 között megduplázódott, a termelt mézmennyiség triplázódott, és a termelt méhviasz is duplázódott.
Ha az emberi népesség növekedésére vetítjük a méhcsaládok számát, akkor viszont 23,9%-os csökkenés tapasztalható a kolóniák számában és 15,6%-os növekedés a termelt méz mennyiségében.
Regionálisan még nagyobb különbségek vannak, Európában a kolóniák száma 11,6%-kal csökkent, viszont a termelt méz mennyisége 46%-kal és a méhlegelők területe 117,8%-kal nőtt. A legnagyobb növekedést háziméh populációban és méztermelésben Ázsia érte el, a sorban őt követte Dél-Amerika és Afrika.
A Vörös Lista alapján eddig összesen 1887 fajt vizsgálva 35%-a az Apoidea családnak nem fenyegetett, 5,32% mérsékelten fenyegetett, 3,72%-a sebezhető, 2,34%-a veszélyeztetett és 0,16%-a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került. A méhek vizsgálatánál viszont nagy gond, hogy elég nagy az adathiány (52,71%).
A vegyszerek összetétele mellett a kijuttatás időpontja is fontos kérdés. A repülő rovarok hátára permetezett vegyszer akár halálos is lehet. A vegyszerek hatása fajonként viszont különböző, vannak olyan fajok, amelyek kevésbé érzékenyek és vannak, amelyek kisebb dózis hatására is elpusztulhatnak. Például egy összefoglaló tanulmány alapján a fullánk nélküli méhek (M. scutellaris, N. perilampoides, S. postica, T. iridipennis, T. nigra and T. spinipes) sokkal érzékenyebbek a peszticidek használatára, mint a házi, vagy mézelő méhek (Apis mellifera).
Emellett egyre nagyobb szerepet kap a vizsgálatban a klímaváltozás és az összeadódó stresszfaktorok is. A növekvő hőmérséklet akár 70%-kal növeli a gyűjtési időt, így egy forróbb nyári napon sokkal kevesebbet gyűjtenek, emellett energiájukat a kaptár hűtésére, a páratartalom fenntartására kell fordítani. Egyes kutatások emiatt
Ez nem egy jövőbeli lehetséges probléma, a növekvő szárazság, hőmérséklet és a kiszámíthatatlan időjárás már manapság is megnehezíti a méhészek munkáját.
Hazánkban a fehér akác (Robinia pseudoacacia) jelenti a méhészek egy nagy bevételi forrását, amelynek virágzása az emelkedő hőmérsékleteknek köszönhetően egyre korábbra tolódik, így a fagyveszélynek a kockázata is növekszik. Magyarországon az 1950–2000-es évek között a Robinia pseudoacacia évtizedenként átlagosan 1,9–4,4 nap eltérést mutatott a virágzás kezdetében. A hőmérséklet növekedése a fehér akác vegetációs időszakának hosszabbodását eredményezi. A méhekre viszont nemcsak közvetett módon (pl. a virágok nektártermelésén keresztül), hanem közvetlenül is hatással van az időjárás.
Több kutatás is megerősítette, hogy mind a csapadék, fényviszonyok, hőmérsékleti, légnedvességi értékek befolyással vannak a méhek viselkedésére és gyűjtésére. Egy hosszabb csapadékos, esős időszak előtt például a méhek többet gyűjtenek, illetve a zivatarok közeledtét is érzékelik. Hatással van rájuk a levegőminőség, a fény polarizációja.
Érzékelik a légnyomás, hőmérséklet változását, különféle feromonokkal figyelmeztetve egymást. A Nap segítségével tájékozódnak, így egy felhősebb idő is megnehezíti nekik a visszatalálást a kaptárba. Rendkívül érzékenyek az őket körülvevő környezet változására és ezt jelzik is egymásnak (méhtánccal, feromonokkal). A szabadban nemcsak színek, de tereptárgyak alapján is tájékozódnak, így
Ezért sokszor a méhészek színes formákat, mintákat festettek a kaptárra, valamint a röppályáját is úgy igyekeznek beállítani, hogy az a legideálisabb legyen. Egy-egy méhlegelő kiválasztásánál, ha a helyszín is úgy engedi, a méheket a völgyben, vagy mélyebben fekvő területekre helyezik, el, így megkímélve őket, hogy hazafelé “megrakottan” felfelé kelljen repülniük. Ezenkívül kis röpdeszkákkal segítik a leszállást a kaptárba.
Továbbá az invazív ragadozó rovarok, új méhbetegségek is komoly problémát okozhatnak. Itthon legnagyobb probléma jelenleg a Varroa atkás elhullásokkal van. Ezek ellen tejsavval, oxálsavval és különféle bio készítményekkel igyekeznek védekezni a méhészek, továbbá minőségi (pollen és méz) diétán tartani a családot, erősítve az immunrendszerüket. További méhbetegségek lehetnek:
• Paraziták: ázsiai óriás atka (Varroa destructor), egysejtű parazita, Nosema betegség (Nosema ceranae, Nosema apis),
• Vírusok: ABPV – heveny méhbénulás, DWV – deformált szárny, IAPV – izraeli heveny méhbénulás, BQCV – fekete anyabölcső, SBV – költés tömlősödés, CBPV – idült méhbénulás
• Bakteriális fertőzések: nyúlós (amerikai) költésrothadás (Paenibacillus larvae), európai költésrothadás (Melissococcus plutonius)
• Gombás megbetegedések: költéskövesedés (Aspergillus flavus), költésmeszesedés (Ascosphaera apis)
A biodiverzitás fenntartása, nem kizárólag a házi méhekre való támaszkodás azért is fontos, mivel méheink nem minden növény megporzására képesek morfológiai (alaktani) felépítésük miatt (szipóka hossza), illetve a különböző méhfajok különböző virágokat is kedvelnek. Szerencsénkre a világon több mint 20 000 méhfaj van.
A háziméh a paradicsom, lucerna megporzását egyedül nem képes teljesen elvégezni (és nem is annyira kedveli), így erre a célra manapság már poszméheket alkalmaznak. Üvegházakban, kis kaptárokban már elterjedt egy-egy poszméh család alkalmazása a jobb termésátlag elérésének érdekében.
Nem minden növénynek van szüksége beporzásra, mivel vannak önmegporzó (autogám), szél vagy víz által megporzódó fajok a virágosok között. A paradicsom is egy önmegporzó növényfaj, viszont szüksége van egy kis “rázásra” a beporzáshoz. Itt jönnek képbe a poszméhek. Nagy testalkatuknak köszönhetően a virágokat összerázzák, így megtörténik a beporzás.
A gyümölcsfák viszont rovarmegporzásúak. Legfontosabb beporzóik a háziméhek. Sok esetben azonban a gyümölcsfák virágzása kora tavasszal van, amikor a házi méheknek még túl hideg van a gyűjtéshez. De problémát jelenthet egy közeli repcetábla nyílása is, amely elvonhatja a méheket a gyümölcsfáktól, így megporzás nélkül hagyva őket.
A háziméhek 10 °C alatt nem, vagy csak kivételes esetben repülnek ki. A gyűjtésüknek a felső határa 35–40 °C, viszont ekkor a magas hőmérséklet már a nektárképződésre is káros hatással van. A nektárgyűjtés optimális hőmérséklete a házi méhek esetében 18–25 °C.
Sok a vita a méhészek és az ökológusok között a virágzó invazív növényekről, amelyek egyaránt méhlegelők is, viszont az őshonos növényeket kiszorítják. Ezek a növények agresszív terjedésükkel számos védett és fokozottan védett növényt szorítanak ki élőhelyükről. Ellenük a nemzeti parkokban és természetvédelmi területeken szigorúan fellépnek.
Ilyen fontos méhlegelő növények közé tartozik a már említett fehér akác, amely nemcsak méze, de erdészeti, faipari jelentősége miatt is fontos, továbbá a cserjés gyalogakác (ámor, Amorpha fruticosa), közönséges selyemkóró (vaddohány, Asclepias syriaca), kanadai és magas aranyvessző (szolidágó, Solidago canadensis, Solidago gigantea), mirigyes bálványfa (ecetfa, Ailanthus altissima), tövises lepényfa (Gleditsia triacanthos), keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia), kőrislevelű vagy zöld juhar (Acer negundo), bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera).
Ezek a növények azért is népszerű méhlegelő növények, mivel a termesztett mezőgazdasági növényekkel (napraforgó, repce) ellentétben nem kezelik őket különféle növényvédő szerekkel. Manapság is még komoly probléma a méhek mérgezése, és a legtöbb elhullás ehhez kapcsolódik.
Mit tehetünk? El kell fogadnunk és végre kell hajtanunk a természet-helyreállítási törvényjavaslatot (aminek az eredeti, ambiciózus célszámai így is mérsékelve lettek már), biztosítva a leromlott ökoszisztémák helyreállítását és a növényvédő szerek visszaszorítását. Mérsékelnünk kell a klímaváltozást, mert ahogy mi, úgy a természet sem képes a végletekig alkalmazkodni a hirtelen változó körülményekhez, különösen az erre érzékeny beporzók.
De kicsiben, egyénkét is segíthetjük méheinket és beporzóinkat. Lecsökkentjük, minimalizáljuk a növényvédő szerek használatát, amennyire csak lehet, valamint a kijuttatás időpontját is naplemente utánra állítjuk be, amikor a méhek már nem repülnek. Helyet hagyunk a rovarvilágnak a kertben, ha szárazság van gondoskodunk itatásukról, táplálékukról. Kaszálással, virágzó invazív növények irtásával is lehetőleg várjuk meg a virágzás végét.
Építsünk akár rovarhotelt, vagy hagyjunk kivágott farönköket, gallyakat, kupacokat, ahova a beporzók beköltözhetnek télre. Sok kérdés van még a beporzó–növényzet kapcsolat között, a kérdés viszont nem fekete–fehér, elég csupán a fent bemutatott invazív növényekre gondolni, amelyeknek az ökológusok és az őshonos növényzet nem, de a méhek és a méhészek örülhetnek.
Ami biztos, hogy ha nem bánunk jól a beporzókkal, akkor azt előbb a mezőgazdaság, nem sokkal utána pedig a lakosság is meg fogja érezni az élelmiszerárakban, illetve az élelmiszerbiztonság csökkenésén keresztül.
A méhek a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendje (Order) közé tartoznak, azon belül is a darázsderekúak (Apocrita) alrendjébe. A méhalkatúak (Apoidea) családja (Superfamily) nagyon szerteágazó, de először is tisztázzuk, mikben is különböznek leginkább a darazsaktól. A morfológiai különbségek mellett a darazsak ragadozó rovarok, más kisebb rovarokkal táplálkoznak, míg a méhek átálltak a cukros, pollenes diétára. Ezt gyűjthetik növényekről, vagy más rovarfajok által kiválasztott cukros folyadék formájában. Ezen kívül még virágport is gyűjthetnek, melyek főként fehérjeforrásként szolgálnak.
A táplálkozásból eredő különbségek küllemükön is megjelennek. Fullánkjukat a házi méhek főként védekezésre használják, és használat után méregzsákjukkal együtt kiszakad, míg a darazsak fullánkja támadásra és táplálékszerzésre fejlődött ki. A darazsak többször is tudnak szúrni, míg a házi méhek elpusztulnak támadás után, számukra a család, ivadékok védelme, fenntartása az elsődleges feladat.
Sokszor a kutatók szuperorganizmusként is emlegetik őket, mivel az egyének akarata felett a család gondtalan működése és fennmaradása a legfőbb cél. A családos méheknél megkülönböztetünk nőstény (anya, dolgozó) és hímnemű (here) egyedeket. Az anya a család összetartásáért és az utódok létrehozásáért felelős. A herék feladata pedig az utódnemzés. A dolgozók életkortól függően különféle feladatokat látnak el: utódok gondozása, takarítás, méz szárítása, viaszépítés, hőmérséklet, páratartalom és CO2-szint szabályozása, őrködés, felderítés, gyűjtés (nektár, pollen, propolisz, víz). Bár természetesen a teljes kép ennél sokkal árnyaltabb.
A méhalkatúak (Apoidea) között is megkülönböztetünk családos és magányos méheket. A méhek ősei valószínűleg a kaparódarazsak (Sphecidae) voltak. Megjelenésük körülbelül a kréta korig nyúlik vissza (146–76 millió évvel ezelőttig), a valódi virágos növények megjelenéséig. Ezek olyan darázsderekú, fullánkos rovarok voltak, melyek étrendjében már megjelent az édesharmat fogyasztása, viszont a lárvákat még tetvekkel, kisebb rovarokkal etethették.
A méhalkatúak családjába tartozó fajok rendkívül változatos fiziológiai tulajdonságokkal, megjelenéssel, életmóddal, életciklussal, morfológiával rendelkeznek. A méhalkatúak között megkülönböztethetjük a Melittidae (földi méhek) családját, az Andrenidae (bányászméhek) családját, a Halictidae (karcsúméhek) családját, a Colletidae (ősméhek) családját a Megachilidae (művészméhek) családját és a Apidea (méhek) családját stb. Ezek közül több egyed Magyarországon is őshonos.
Ahogyan a nevük is takarja, többféle életmódot folytathatnak. Vannak fajok, amelyek földben, üregekben fészkelnek. A fészeképítés nagyon szerteágazó lehet. Egyes fajok gödröket, alagutakat ásnak a földben, vannak, akik levelekkel, állati vagy növényi szőrökkel, virágszirmokkal, saját váladékokkal, és vannak, akik sárral bélelik ki az ivadékbölcsőket (szabóméhek, gyapotszedő méhek, sártapasztó méhek). Ezek lehetnek társas és magányos fajok is. A megjelenésük, nagyságuk is változatos. Számukra építhetünk méhhotelt, ahova télire ivadékaiknak bölcsőket húzhatnak. A nagyságbeli és életmódbeli különbségek miatt is fontos, hogy a méhhotelünk minél egyedibb, és különböző nagyságú, méretű, anyagú üregekkel legyen tarkított.
A háziméhek, akiktől a mézünk származik, a méhfélék családjába (Apidae) és az Apis (méhek) genushoz (nemzetséghez) tartoznak. Ezen kívül a méhfélék közé tartoznak a következő fontosabb genusok: Bombus (poszméhek), Anthophora, Xylocopa, Ceratina, Nomada, Melipona.
• Apis cerana (indica) = keleti mézelő méh v. indiai méh
• Apis dorsata = óriás mézelő méh
• Apis florea = kis mézelő méh
• Apis mellifera = európai mézelő méh (háziméh)
• Apis laboriosa = himalájai mézelő méh
• Apis andreniformis = délkelet-ázsiai törpe méh
• Apis koschevnikovi = odúlakó mézelő méh
Az Apis melliferának is többféle alfaja terjedt el. Itthon az Apis mellifera carnica pannonica (Krajnai vagy Pannon) méhet tenyésztik a méhészek, amelyet csak szürke magyar méhnek is emlegetnek. Ez egy nagyon szelíden viselkedő alfaj, amely jól bírja a zord teleket, de könnyen fejlődik és szaporodik tavasszal. Nevét a kissé szürkés szőrözöttségéről kapta. Világosabb az Észak-Európában tenyésztett rokonainál, de kevésbé sárgás színű az olasz méhekhez viszonyítva.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
