HÍREK
A Rovatból

Egyöntetűen elutasítják a „gázai Riviérát” az arab államok – senki nem örül a palesztinok kitelepítésének

Az arab államok elutasítják Donald Trump amerikai elnök tervét, amely szerint az Egyesült Államok „átvenné” a Gázai övezetet – közölte Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszter Washingtonban Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.


A kairói közlemény szerint Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszter hangsúlyozta a gázai újjáépítés felgyorsításának fontosságát, de anélkül, hogy az ott élőknek el kellene hagyniuk a térséget. Donald Trump amerikai elnök a múlt héten jelentette be, hogy az Egyesült Államok „átvenné” a palesztin lakosságú övezetet. Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján

Trump javaslata arról szól, hogy az Egyesült Államok hosszú távon tulajdonosi helyzetben lenne a terület felett, és vállalná az újjáépítést, fejlesztést, hogy a „Közel-Kelet Riviérájává” válhasson a térség.

Az amerikai elnök szerint a Gázai övezetben élő 1,8 millió ember számára a térségben jó életkörülményeket ajánlanának fel, Jordánia, valamint Egyiptom bocsátana rendelkezésre területet a palesztin lakosságnak építendő települések számára.

Az amerikai külügyminisztérium közleménye nem említette közvetlenül Trump tervét, de fogalmazása szerint Marco Rubio megismételte a szoros együttműködés fontosságát a Gáza kormányzására és biztonságára vonatkozó konfliktus utáni tervezés előmozdítása érdekében. Azt is hangsúlyozta, hogy a Hamász soha többé nem kormányozhatja Gázát és nem fenyegetheti Izraelt. Az egyiptomi külügyminiszter kijelentette, hogy várakozással tekint az új amerikai kormányzattal való együttműködés elé, hogy átfogó és igazságos békét, illetve stabilitást érjenek el a térségben.

Abdelati megbeszélést folytatott Trump amerikai elnök közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoff-fal is, és hasonló érveket hangoztatott. Azt mondta egyebek között, hogy minden arra vonatkozó javaslat, mely szerint a palesztinok hagyják el a Gázai övezetet, melyet egy független állam részeként akarnak létrehozni, a palesztin vezetésből már generációk óta ellenszenvet vált ki, és a 2023 októberében Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász között kiújult gázai fegyveres konfliktus kezdete óta a szomszédos arab államok is elutasítják.

Szíria új vezetője, Ahmed esz-Szaraa súlyos bűnnek nevezte Trump Gázai övezet átvételére és az ottani palesztinok kitelepítésére vonatkozó tervét, amely szerinte kudarcra ítéltetett.

Szaraa a The Rest is Politics című brit podcast adásában beszélt arról, hogy egyetlen hatalom sem űzhet el embereket a földjükről. „Sok ország próbálkozott már ilyesmivel, és mind belebuktak” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez különösen igaz az utóbbi másfél évben a Gázai övezetben folytatott háborúra – írja az MTI.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Távozott Sulyok Tamás hivatalának kommunikációs igazgatója, aki poloskával illusztrálva nevezte selejtnek a Telexet
Szántó Georginát szeptember 3-án mentették fel a munkavégzés alól. Az elbocsátott kommunikációs vezető korábban szintén a mostani államfő mellett dolgozott, az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt.


Szántó Georgina szeptember 3-án közös megegyezéssel távozott a köztársasági elnök hivatalából – derült ki a Sándor-palota közérdekű adatigénylésre adott válaszából, amiről a Telex számolt be.

A dokumentum szerint a felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól.

Szántó korábban évekig az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatójaként dolgozott, majd követte főnökét, Sulyok Tamást, amikor őt köztársasági elnökké választották.

A helyzet pikantériája, hogy a sajtóban úgy jelent meg a korábbi kommunikációs igazgató, hogy idén márciusban egy Facebook-bejegyzésében egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrálva a Telexet „Telex-selejtnek” nevezte, ugyanakkor nem válaszolt egyenesen azokra a kérdésekre, amik az államfő nyilvános posztjaira és megszólalásaira vonatkoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Jeszenszky Zsolt: Gulyás Márton nem egy rosszindulatú ember, csak szerintem túl sokat veri a farkát, és a sátán, a démonok már megszállták őt egy ideje
A HírTV műsorában több ellenzéki szereplőt is név szerint említett a műsorvezető. Nem sokkal Magyar Péter és mások is reagáltak a kijelentésekre.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 13.



A HírTV Komment című műsorában Jeszenszky Zsolt a Charlie Kirk elleni merényletről beszélt, miközben több ismert közéleti szereplőt is megemlített. A jobboldali influenszer szerint, ha Molnár Áron, Puzsér Róbert vagy Gulyás Márton meghalna, sokan a jobboldalon nem lennének szomorúak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kívánják senki halálát.

Jeszenszky a műsorban azt mondta:

„Mondjuk a Molnár Áron, aki a legnagyobb kretén, a Puzsér, aki a legagresszívabb, vagy a Gulyás Marci, aki a legkártékonyabb. Bár, megjegyzem, hogy ő nem egy rosszindulatú ember, csak túl sokat veri a farkát, és ezért a démonok megszállták egy ideje. (…) Ezek közül ha valaki meghalna, valószínűleg egy csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon. De nem kívánjuk a halálukat.”

A műsorban a gyilkosságot megelőzően Charlie Kirk amerikai jobboldali influenszer haláláról volt szó. Jeszenszky szerint a baloldalon sokan örültek a hírnek, amit szerinte „balliberális gyűlölet és kárörvendés” övezett a közösségi médiában. Úgy fogalmazott: „Mi ilyeneket nem csinálunk, és az ellenfeleinket sem akarjuk megölni. Biztos van egy csomó ember a másik oldalon, akit nem szeretünk. Tudnék is mondani ilyet, majd ezt jól ki lehet forgatni.”

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán reagált a történtekre. Azt írta, hogy

„a műsorban öten ültek és az adás ment tovább, mintha semmi nem történt volna”. Szerinte Jeszenszky Zsoltnak haladéktalanul távoznia kellene a közéletből, a HírTV vezetőinek pedig „csak szimplán szégyellniük” kellene magukat.

Magyar a bejegyzésében arra is kitért, hogy szerinte a kormánypárti politikusok az elmúlt napokban megpróbálták összekötni a Charlie Kirk elleni merényletet a Tisza Párttal. Példaként Orbán Viktor kijelentését említette, aki szerint „akik merényletet imitálnak a színpadon és újságírókat lökdösnek, azok a Charlie Kirk halálához vezető gyűlöletpolitika írmagjait vetik el”.

A Tisza Párt elnöke felidézett egy korábbi miniszterelnöki kijelentést is, amelyben Orbán Viktor így fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.” Magyar ezzel kapcsolatban azt írta: „A miniszterelnök korábban eltaposandó rovarnak nevezte a honfitársait, ahogy a ruandai diktátor is tette a honfitársaival az egymillió halottat követelő népirtás előtt.”

Hozzátette:

„Orbán janicsárjai korábban autóval hajtottak a TISZA önkénteseinek pultjába, megpofoztak egy idős hölgyet, egy másikat pedig rovarirtóval arcon fújtak. Elég volt! Orbán Viktor kérjen bocsánatot a korábbi kijelentéséért és állítsa le a fideszes aggresszorokat!”

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is reagált Charlie Kirk halálára. Kocsis Máté azt írta, hogy itthon is jobb lenne, ha Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel. Szentkirályi Alexandra pedig szintén Magyart támadta a történtek kapcsán. Lázár János is megszólalt, miután egy aszfaltrajzon valaki párhuzamot vont közte és Charlie Kirk között. A miniszter ezt írta: „Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, »műve«.” Majd így zárta bejegyzését: „Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”

(via hvg.hu, 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Sufnituningolt futóművel engedték ki a szerelvényt. Az meg kisiklott” – Hadházy Ákos bemutatott egy vizsgálati jegyzőkönyvet
A 2024 nyarán ludas állomásnál történt kisiklás mögött a karbantartási rendszer hibái és a hiányzó alkatrészek álltak a vizsgálat szerint.


Közzétette a 2024 nyarán történt ludas állomási vonatbaleset vizsgálati jegyzőkönyvét Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint

a szerelvényt „házilag sufnituningolt futóművel engedték ki”, amely végül kisiklott. Bejegyzésében azt is írta: „Egy ilyen jelentés esetén minden normális országban lemondana a miniszter. Persze ott felelős miniszterek vannak, nem cinikus batidai bárók.”

A vizsgálati dokumentum szerint a balesetet az okozta, hogy a jármű karbantartásához nem álltak rendelkezésre a szükséges alkatrészek. A MÁV alkatrészellátó rendszere nem tudta biztosítani a szükséges elemeket, ezért a karbantartók ideiglenes megoldásokkal helyettesítették azokat. A jelentésben az áll:

a két motorkocsi tengelyhajtóműveiről hiányzott az eredeti nyomatéktám, és a pótlásként alkalmazott szerkezet az egyik motorkocsin leszakadt, ez vezetett a kisikláshoz.

A baleset 2024. június 24-én történt 21 óra után néhány perccel a Heves vármegyei Ludas állomáson. A két motorkocsiból és három mellékkocsiból álló, utasokat nem szállító szerelvény éppen Szolnokra tartott felújításra. A kisiklás következtében a vonat szétszakadt, mintegy 500 méter hosszan megrongálta a vasúti pályát és a biztosítóberendezést. A károk mértéke elérte a 46 millió forintot.

A vizsgálat megállapította, hogy a jármű futási engedélyét úgy adták ki, hogy az nem rendelkezett megfelelő futásbiztonsági feltételekkel. A járműreszortos úgy engedélyezte a vonat közlekedését, hogy tudta, a nyomatéktám nem felel meg az üzemszerű kialakításnak. A jelentés szerint

„mivel az üzemszerű kialakításnak megfelelő alkatrész nem állt rendelkezésre, elfogadta, hogy attól eltérő műszaki megoldással közlekedik a jármű.” A döntés mögött az a szándék állt, hogy a járművet mindenképpen eljuttassák a felújítás helyszínére.

A jelentés alapján a karbantartási rendszer anyagellátása nem biztosította a szakszerű javításhoz szükséges feltételeket. A karbantartó műhely igényelte a hiányzó nyomatéktámokat, de azok nem voltak raktáron. A megrendelés csak 2024. július 9-én történt meg, az elkészült alkatrészek érkezését pedig 2025 elejére jelezték.

A MÁV-nál egy újabb kisiklás is történt nemrég:

szeptember 13-án reggel a Vácról Balassagyarmatra induló S750-es járat több tengellyel letért a sínről Magyarkút megállóhelyen. Az egyik kocsi félig az árokba dőlt. A balesetben két MÁV-dolgozó könnyebben megsérült.

A vasúttársaság vezérigazgatója, Hegyi Zsolt azonnali vizsgálatot rendelt el.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET: