prcikk: Czibor Zoltán cipője és egy Puskás Ferenc-plakát is látható a moszkvai focikiállításon | szmo.hu
A Rovatból

Czibor Zoltán cipője és egy Puskás Ferenc-plakát is látható a moszkvai focikiállításon

Ez az első alkalom, hogy a zürichi múzeum anyagának egy részét kiállították egy világbajnokságon.


Naponta kétezer látogatója van annak a kiállításnak, amely a világbajnokság ideje alatt többek között magyar vonatkozású relikviákat mutat be a focirajongóknak.

A nemzetközi szövetség (FIFA) zürichi Futballmúzeumának kitelepített tárlatát Moszkva belvárosába vitték, a szervezet egyik partnere fogadta be az Új Arbat sugárúton található Hyundai Motorstudióban.

A megnyitó június 9-én, öt nappal a vb első mérkőzése előtt volt és a kiállítás július 20-ig, ugyancsak öt nappal a vb-zárás utánig látogatható.

A tárlaton egy-egy vitrin emlékeztet az eddigi húsz világbajnokságra. Ezekben Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, Diego Maradona meze, Zinedine Zidane futballcipője mellett ott van többek között egy másik pár, amelyben Pelé futballozott az 1958-as svédországi vb-n és

egy jobblábas cipő, amelyben Czibor Zoltán rúgta a labdát 1954-ben, Svájcban.

Utóbbiban található egy, a németek elleni, 8-3-as magyar sikerrel zárult bázeli csoportmérkőzésre szóló belépő is.

A legismertebb magyar játékos, Puskás Ferenc nagy méretű plakáton látható, akció közben.

A kétszintes épületben a látogatók a világbajnokságok történetéről tudhatnak meg érdekességeket, illetve a különböző szurkolói kultúrákról, amelyek a vb-ket annyira egyedivé teszik. A központi elem egy hatalmas LED-monitor, melyen az elmúlt tornák felejthetetlen és emlékezetes pillanatai elevenednek meg. A tárlaton az összes világbajnokság hivatalos plakátja helyet kapott, akárcsak a vb-labdák, illetve az oroszországi torna lejátszott mérkőzéseinek labdái, melyek kis késéssel ugyan, de a zárásig - a tervek szerint - hiánytalanul beérkeznek. Csütörtök délelőtt tizenhárom már a helyén volt. Aki korábbi mérkőzésekre kíváncsi, egy monitoron válogathat kedve szerint az összefoglalók közül.

VIDEÓ: A kiállításról

Andreas Alf, a kihelyezett múzeum vezetője a közmédiának elmondta, ez az első alkalom, hogy a zürichi múzeum anyagának egy részét kiállították egy világbajnokságon.

"Nagyon büszkék vagyunk erre" - jelentette ki, majd hozzátette: azon túl, hogy az érdeklődők naponta 10 és 20 óra között - ingyen - látogathatják a múzeumot, programokat is szerveznek. "Péntekenként futballnagyságokkal lehet találkozni. Első alkalommal Peter Schmeichel volt a vendég, majd David Trezeguet és Alekszandr Kerzsakov következik."

A kiállítás megnyitójára elhozták a vb-győztesnek járó FIFA Világkupát, és a világbajnokság alatt végig látható az előd Jules Rimet-kupa másolata is, amely nagyon népszerű: a legtöbb látogató nem megy ki az épületből anélkül, hogy lefotóztatná magát vele. Az eredetit Brazília az 1970-es, mexikói világbajnokságon aratott harmadik sikere után végleg megkapta. A trófeát a dél-amerikai ország labdarúgó-szövetségének székházában őriztek 1983-ig, amikor ismeretlen tettesek ellopták, és azóta sem került elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Meghalt az Újpest hétszeres magyar bajnok labdarúgója
Keller Jenő a Pécs elleni bemutatkozó meccsén rögtön gólt szerzett. A játékos védőként és középpályásként is remekelt, a lila-fehérek aranycsapatának volt meghatározó tagja.


Szomorú hírt közölt szombaton az Újpest FC: életének 77. évében elhunyt a klub hétszeres magyar bajnok labdarúgója, Kellner Jenő. A lila-fehérek közleménye szerint a saját nevelésű játékos nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével, hanem a klub iránti szenvedélyével és hozzáállásával is kiemelkedett.

A Tokodon született Kellner 1970 novemberében, a Pécs ellen 5–1-re megnyert mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben, és rögtön gólt is szerzett. Védőként és középpályásként is bevethető volt,

1970 és 1979 majd között 136 bajnoki mérkőzésen 18 gólt szerzett az Újpest színeiben. Pályafutása végén a Volán és a Chinoin csapataiban is játszott.

Egykori csapattársa, Tóth András a klub megemlékezésében Kellner feltétlen elköteleződését emelte ki. Elmondása szerint a védő „élt-halt az Újpestért”, és hozzátette, hogy a pályán is kiváló partner volt, „nagyon jó is volt vele játszani”.

Kellner Jenő az 1970-es évek aranycsapatának volt meghatározó tagja, stabil és sokoldalú játékával járult hozzá a korszak sikereihez.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Horror Szoboszlaiék BL-meccsén: leszakadt az ujjperce, oxigénmaszkban vitték le a Galatasaray játékosát, a másiknak eltört a karja
Noa Lang ujjából ömlött a vér, miután beakadt egy reklámtábla és a fémkorlát közé, ami aztán csúnyán elvágta a felső ujjpercét. Victor Osimhen pedig olyan ütést kapott a karjára, hogy a meccs után kiderült, el is tört.


Valóságos horrorfilmmé vált a Galatasaray Bajnokok Ligája-visszavágója Liverpoolban: a török csapat nemcsak a továbbjutást bukta el, de két kulcsjátékosát is elveszítette súlyos sérülések miatt.

Az egyiküket vérző hüvelykujjal, hordágyon, oxigénmaszkban vitték le a pályáról, a másikukról a kórházban derült ki, hogy eltört a karja.

A török csapat 4–0-ra kikapott Szoboszlai Dominik csapatától az Anfielden, így kiesett a sorozatból, de a kiesésnél is nagyobb drámát hoztak a sérülések.

A meccs hajrájában a csereként beállt Noa Lang csapódott a reklámtábláknak, és azonnal a jobb hüvelykujját fogta, amelyből ömlött a vér.

Az ujja beakadt a tábla és a fémkorlát közé, ahonnan olyan szerencsétlenül húzta ki, hogy leszakadt az ujjperce.

Lang ordított a fájdalomtól, láthatóan sokkos állapotba került, miközben a Liverpool több játékosa, köztük Szoboszlai Dominik is odament hozzá. A játék percekre leállt, mindkét csapat orvosai a pályára siettek, hogy elállítsák a vérzést, végül a holland sztárt hordágyon, oxigénaszkban kellett levinni. Rögtön kórházba szállították, ahol meg is műtötték. A klub csütörtökön már posztolt is egy képet, amin a focista egy betegágyon fekve, mosolyogva fotózkodik két ápolónővel.

A TNT Sports kommentátora, Ally McCoist szerint a helyszínen is azonnal látszott, mekkora a baj Lang sérülésénél.

„Látszott, hogy komoly a probléma, mert az egyik lány ott mögötte – nem tudom, fotós volt-e – az arcán látszott, ahogy reagált.”

A drámai jelenet előtt azonban már a Galatasaray egy másik játékosa is kidőlt. Victor Osimhen egy ütést kapott a karjára, és bár az első félidőt végigjátszotta, a folytatásban már nem lépett pályára a törés kockázata miatt. Amikor még pályán volt, dühösen reagált, amikor úgy érezte, hogy a liverpooli játékosok szándékosan a sérült karját veszik célba.

A meccs után egyenesen kórházba vitték, ahol kiderült, nagy a baj: „A mérkőzés után, orvosi stábunk felügyelete mellett végzett kórházi vizsgálatok játékosunk jobb alkarján törést állapítottak meg, ezért begipszelték.

A műtétről a további értékeléseket követően a következő napokban születik döntés” – közölte a klub.

A lefújás után a Galatasaray vezetőedzője, Okan Buruk is kiborult.

„Pszichológiailag elveszítettük a meccset, a töréspont Osimhen sérülése volt, túl sokat foglalkozott a karjával”

– mondta az edző, aki ezután élesen kritizálta a játékvezetőt. „A világ egyik legjobb játékvezetőjét vártuk, de ő az egyik legrosszabb volt, akivel találkoztunk.”

A párosítás első meccsét március 10-én Isztambulban a Galatasaray 1–0-ra nyerte, a március 18-i visszavágón azonban a Liverpool 4–0-val fordított, így Szoboszlaiék 4–1-es összesítéssel jutottak tovább.

via Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Mbappé rossz térdét vizsgálták hetekig a Real Madridnál, az egész orvosi stábot kirúgták végül
Kylian Mbappé hetekig szenvedett, miközben a Real Madrid orvosai a jó térdét vizsgálták. A botrány után a teljes stábot kirúgták, de a valódi okot most egy szakértő tárta fel.


Elképesztő orvosi baklövéstől hangos a spanyol sajtó: a Real Madrid orvosi stábja hetekig Kylian Mbappé bal térdét vizsgálta, miközben a világbajnok csatárnak a jobb térdével akadtak komoly problémái.

A téves diagnózis után a klub orvosai pályára engedték a franciát, akinek állapota ettől csak tovább romlott, és végül hosszabb kihagyásra kényszerült.

A lassú rehabilitációval elégedetlen Mbappé végül hazájába, Franciaországba utazott, hogy megfelelő ellátást kapjon, noha a Real Madridnál elvileg a világ egyik legjobb orvosi háttere dolgozik.

A Real Madrid menesztette az orvosi stábot, a vezetőség viszont azzal indokolta ezt, hogy sok a sérült. Az igazság ennél sokkal kínosabb.

Az ügyről Daniel Riolo, az RMC After Foot spanyol szakértője rántotta le a leplet, aki szerint a klub hivatalos magyarázata a stábtagok menesztésére egyszerűen nevetséges.

„El kell, hogy mondjam, valójában azért menesztették őket, mert borzasztó munkát végeztek Mbappé térdének vizsgálatakor” – magyarázta a szakértő.

A madridi orvosok mulasztása miatt állítólag Mbappé világbajnoki szereplése is veszélybe került.

A csatár végül Franciaországban megkapta a megfelelő kezelést. Ennek köszönhetően Mbappé múlt szerdán, a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-visszavágón visszatért, majd az Atlético Madrid elleni rangadón is pályára lépett.

Hétfőn már arról beszélt, hogy teljesen egészséges, és készen áll pályára lépni a szezon hátralévő részében a klubjában és a válogatottban is.

Via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Milliárdokat visznek haza sztárfutballistáink - Íme a legjobban kereső magyar sportolók listája
Szoboszlai Dominik jelenlegi, évi 2,9 milliárd forintos bérét duplázná meg a Liverpool. A magyar válogatott csapatkapitánya ezzel a csapat 12. helyéről léphet előre a belső fizetési rangsorban.


A sportolói fizetésekkel foglalkozó Capology szakportál adatai szerint Szoboszlai Dominik jelenleg évi bruttó 2,9 milliárd forintot keres Liverpoolban, de a klub akár duplázná is a bérét - írta a Blikk.

A magyar válogatott 25 éves csapatkapitányának szerződése 2028 nyaráig szól, ami alapján naponta 8,2 millió forinttal gyarapodik a kassza

– és kész maradni, ha rajta múlna. Szoboszlai bármennyire is csapata egyik legjobbja, bérét tekintve jelenleg csupán a 12. helyen áll a csapaton belül.

A magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányát a magyar rangsorban két korábbi klubtársa, Willi Orbán és Gulácsi Péter követi, egyenként 2,17, bónuszokkal 2,7 milliárd forintos éves fizetésükkel. A német RB Leipzig alapembereivel kapcsolatban azonban felmerült, hogy a nyártól nem tervez velük tovább a klub.

A képzeletbeli dobogóról éppen csak lecsúszva Kerkez Milos áll a lista negyedik helyén. A vajdasági balhátvéd bournemouth-i fizetésére a Liverpool a nyáron még bő egy milliárd forintot dobott rá, amely így már az 1,9 milliárdot súrolja. Kerkez ezzel átlépte a török Galatasaray által évente átszámítva 1,4 milliárd forinttal díjazott Sallai Rolandot. A legjobb ötről ugyan lecsúszott, de a lista legnagyobb előrelépője Tóth Alex, aki a Ferencvárostól a Bournemouth-hoz igazolt, és éves bére valamivel több mint 885 millió forint.

A labdarúgók sokaságát egyedül Marozsán Fábián tudta megközelíteni, aki a 2025-ös esztendőben 463 millió forintot teniszezett össze.

Női sportolóinknál a szintén teniszező Babos Tímea zárt az élen, 254 millió forintos díjazásával.

Ezek a csillagászati összegek különösen kiemelkedőek, ha figyelembe vesszük, hogy a KSH szerint a havi átlagfizetés Magyarországon bruttó 840, nettó 559 ezer forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: