Csapvíz 250 méter mélyről
Tudták-e, hogy Tatabánya, Tata, Oroszlány és további 60 település lakosainak elég kinyitni a vízcsapot, hogy kiváló minőségű ásványvizet fogyaszthassanak? És ha ehhez hozzávesszük, hogy ez a víz Európában is egyedülálló vízbányákból érkezik 250 méteres mélységből, úgy már mindenképp megéri, hogy utánajárjunk.
Írta és fotózta Fülöp Miklós
Az ivóvízellátás és a bányászat története szorosan összekapcsolódik a tatai szénmedencében, illetve Tatabánya térségében. 1894. december 4-én a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat és a tatai Esterházy hitbizomány képviselői aláírták azt a szerződést, amelynek alapján a bányavállalat mintegy 56 ezer kataszter holdnyi területen jogot kapott szénkutatásra és -kitermelésre. Ezzel az eseménnyel kezdődött meg a tatabányai szénbányászat története.
Szivattyúkamra
A gróf Esterházy Ferencről elnevezett I. sz. lejtős akna mélyítését 1896. aug. l-jén kezdték, és december 23-án érték el a széntelepet, így ez év karácsonyán fel is hozták az első csille szenet. A roppant jelentős szénvagyon, amelynek kitermelését 100 évre becsültek, hatalmas változásokat hozott a térségben. A tatai szénbányászat fejlődésével és történetével könyveket írhatnánk tele, de mivel cikkünk a vízbányákról szól, öles léptekkel haladjunk is tovább.
Mélybe futó csövek
A vízakna elsődleges célja az akna környezetében, a nyugalmi karsztvízszint alatt található szénbányák és a kitermelhető szénrétegek időleges víztelenítése. Az aknákat a szénbányászati tevékenység idején, aknamélyítési eljárással hozták létre. Ez egy függőleges vágatot jelent, ami 200-250 méterrel nyúlik a föld alá. Az aknák alján vízszintes irányban, vágathajtással alakítottak ki olyan bányatérséget, amely gépi berendezések és egyéb létesítmények üzemeltetésére, biztonságos ipari tevékenységre alkalmas. Az aknák fontos jellemzője, hogy hosszú ideig (évtizedekig) jelentős alaki és szerkezeti károsodás nélkül fennmaradnak.
Szivattyú
A XIV-es bányát a tatabányai medence legkeletibb üzemeként 1936-37-ben építették. A termelés a tatabányai medence legvastagabb széntelepéből történt, viszont az értékes szénvagyon kitermelését hátráltatta a nagyfokú vízveszély. A bánya víztelenítésére és a karsztvízszint süllyesztése érdekében épült meg 1960-64 között a XIV/A jelű vízakna. A XV/C vízaknát a XV/C-1 jelű bányamező aktív vízvédelmére hozták létre 1965-ben. Mindkét akna kezdettől fogva fontos szerepet töltött be az alapfeladat, az aktív víznívó-süllyesztés mellett a vízellátásában is, így az időközben kiépült regionális vízellátó rendszeren keresztül a térség vízigényét is biztosította.
Szállító kas
Ebben a kapcsolatban is az elsődleges szempont a bányaterek víztelenítése volt, de a vízgazdálkodás is elfogadható biztonsággal jutott az igényelt minőségű ivóvízhez. A helyzet 1985-ben változott meg alapvetően, mikor a bányabezárások következtében a főkarsztvíztároló túlterhelése megszűnt, viszont a regionális rendszer vízellátását továbbra is fenn kellett tartani. A tatabányai XIV/A és XV/C jelű vízaknák a szénbányászatot kiszolgáló létesítményként készültek, ám ma már csak vízellátási igényeket szolgálnak ki. A dolomitból kitermelt víz, mely egykoron a szénbányászat mellékterméke volt, mára főtermékké vált.
A falakból is víz folyik
A szénbányászati tevékenység befejezését követően a vízaknák termelését és a földalatti létesítmények biztonságát a korábbinál lényegesen alacsonyabb vízkiemelésnek és alapvetően az ivóvízszolgáltatás céljának megfelelően átalakították. A felszín alatti 200–250 méteres mélységből kitermelt kiváló minőségű és ízű - együttesen 58 ezer m3/nap technikai termelőkapacitású aknákból termelt - karsztvíz képezi a tatabányai ivóvízellátó rendszer tulajdonképpeni vízbázisát.
250 méterrel a föld alatt
A vízbányászat lényege a vágatok falába vízszintesen, az alapkőzetbe legyezőszerűen mélyített csapoló fúrásokon át fakadó vizek felszínre juttatása. Ezek a 150-200 méterre befúrt, 20 cm átmérőjű furatok, amelyek egy természetes szűrőréteggel körülvett vízforrásnak tekinthetők, az alapvető forrásai a különleges minőségű ivóvíznek.
Mivel ezek a csapoló fúrások a nyugalmi vízszintet 100 méterrel is meghaladó mélységben lettek kialakítva, így - a közlekedőedények elve alapján - ennek a vízoszlopnak megfelelő nyomással bírnak. Ezeknek a vizeknek nagyobb hányadát zárt rendszeren keresztül, ezt a nyomástöbbletet kihasználva, szivattyúval nyomják a felszínre.
Szerző a mélyben
Jelenleg a XIV/A jelű aknából 3,5 m3/perc mennyiségű felesleges - a falakon át a bányába beszivárgó - víz kerül kiemelésre egy mesterséges vízelvezető árkon keresztül a Galla-patakba. A Galla-patak Tatabánya Dózsakert és Kertváros városrészeinél ömlik az Által-érbe, az a tatai Derítő-tavon és Öreg-tavon át folyik Dunaalmásnál a Dunába.
Gépek, csövek, vezetékek
A ma kiemelt víz mennyisége töredéke a korábbi szénbányászat idején kiemelt vízének, így a karsztrendszer a jelen időszakra szinte teljesen feltöltődött a bányászatot megelőző időszak eredeti szintjére. Ma lényegesen kevesebb víz kerül kiemelésre, mint ami a csapadékból a karsztrendszerbe bejut, így annak vízmérlege tartósan pozitív. Napjainkban a vízaknák öt város (Tatabánya, Tata, Oroszlány, Bicske és Kisbér), valamint 57 község mintegy 235 000 lakosának, intézményeinek és ipari üzemeinek vízellátását biztosítják.
Aknatorony
Tavaly 11 millió m³ vizet termelt a bánya, amely mennyiség elsőre megdöbbentőnek tűnhet, ám néhány évvel ezelőtt ez a szám jóval magasabb volt. A fogyasztás csökkenése az elmúlt évet jellemző roppant csapadékos időjárással, valamint a gazdasági válság miatt átalakuló fogyasztói szokásokkal magyarázható.
Ha érdekesnek találtad a cikket, akkor nyomj egy lájkot :)
Reklámvideó, katt:
