KÉK HÍREK
A Rovatból

Állami sportakadémiai rendszert hozna létre a kormány

A focit, valamint a kézilabdát és a kosárlabdát támogatnák így. Hogy mennyi pénzt szánnak rá, egyelőre nem tudni.


Állami sportakadémiai rendszert hozna létre a kormány egy Magyar Közlönyben megjelent friss határozat szerint.

A focit, valamint a kézilabdát és a kosárlabdát támogatnák így. Hogy mennyi pénzt szánnak rá, egyelőre nem tudni.

A DK szerint semmi sem indokolja az új rendszer létrehozását.

Az RTL Híradó összeállításában emlékeztetnek arra, hogy öt éve adták át a felcsúti focistadiont. A miniszterelnök akkor azt mondta, hogy az új arénát az utánpótlásnak építették. Az akadémiáról pedig azt nyilatkozta, hogy az az álmuk, hogy a világ egyik legjobb fociakadémiája legyen. Az elmúlt években eddig egyetlen játékos tudott külföldi vezető csapathoz kerülni.

A kormány korábbi döntése alapján az un. TAO-pénzekből a cégek többek között a sportot is támogathatták. Így több száz milliárd forint jutott a sportban az utánpótlás nevelésre. A legtöbbet a labdarúgás, a kézilabda és a kosárlabda kapta.

Az új kormányrendelet szerint egy újabb sportakadémiai rendszert is létrehoznának. Gulyás Gergely szerint megéri a sportra költeni, mert a jövőbeni sikeres szerepléshez az utánpótlás nevelése szükséges.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

A DK közleményt adott ki:

"Az utóbbi évek fociakadémiáinak, "utánpótlásképzésének", közpénzben fürdő, teljesítmény nélküli magyar futballjának látványos kudarcát ma már mindenki látja az országban. Mindenki látja, hogy az ország hiába épített stadionokat egy oktatási vagy egészségügyi reform árából, és hiába öntötte dézsával az adómilliárdokat a magyar klubokba és fociakadémiákba: az eredmény elkeserítő.

Orbán Viktor ehhez képest nem kért bocsánatot a magyar néptől, sőt. Ő inkább tovább hazudozik, most is egy "sportakadémiai rendszerről". Ahelyett, hogy felelős miniszterelnökként életében először vállalná a felelősséget a tetteiért, és beismerné: ablakon kidobott pénz volt minden stadion és fociakadémia.

A Demokratikus Koalíció szerint amíg Orbán nem számol el az eddigi focimilliárdokkal, addig ne is álmodjon újabb "sportakadémiai rendszerről"! A DK emlékeztet: Orbán Viktor házi focicsapata, a Felcsút a DK által kiharcolt jogerős bírósági ítélet ellenére is titkolja, hogy mire költötte a TAO-pénzeket. A DK szerint az újabb "sportakadémiai rendszer" egyértelmű üzenet a magyaroknak: a Fidesz még többet fog lopni a sport mögé bújva" - írta az OS.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Üzenetet véstek a Kirk elleni halálos támadásnál használt lövedékekre
Az FBI szerint a fegyvert egy erdős területen találták meg, a nyomozás folyamatban van. A támadóról videófelvételek is készültek.


Az FBI további információkat hozott nyilvánosságra a Charlie Kirk meggyilkolásához használt fegyverről és lőszerről. A hatóságok megerősítették, hogy a támadáshoz használt lőszerre üzeneteket véstek.

Ahogy már írtunk róla, Charlie Kirkot előadás közben lőtték nyakon a Utah Valley Egyetemen, ahol fegyveres bűncselekményekről beszélt. A 31 éves, kétgyermekes családapa a helyszínen meghalt.

A lövöldözés után az FBI hajtóvadászatot indított az elkövető ellen. A közösségi médiában megjelent egy felvétel, amelyen egy feketébe öltözött, aviátor-szemüveget viselő alak látható. A felvétel szerint a férfi egy közeli épület tetején feküdt, majd felpattant és elszaladt.

A nyomozók később egy erdős területen megtalálták a gyilkossághoz használt .30-as kaliberű vadászpuskát. A fegyver tárában három olyan töltény volt, amelyeket nem sütöttek el, és mindegyikre feliratokat véstek, írta a ladbible.com.

A Daily Mail úgy tudja, a fegyver egy törölközőbe volt tekerve.

Robert Bohls, az FBI salt lake city-i irodájának különleges ügynöke azt mondta, a fegyvert laboratóriumba küldték további vizsgálatra. A hatóság tenyér- és lábnyomokat is rögzített a helyszínen.

Az FBI szerint az elkövető valószínűleg egyetemista lehetett, és a lövöldözés után az erdőbe menekült. Utah állam közbiztonsági vezetője, Beau Mason közölte: „jó videófelvételeik” vannak a feltételezett támadóról.

Charlie Kirk éppen egyetemistákkal beszélgetett, amikor megkérdezték tőle: „Tudod, hány olyan transznemű amerikai volt az elmúlt tíz évben, aki tömeglövöldöző?” Ő így válaszolt: „Túl sokan.” Ezután azt kérdezték tőle: „Tudod, hány tömeglövöldözés volt Amerikában az elmúlt tíz évben?” Kirk azt felelte: „A bandák erőszakát is beleszámoljuk?” Pár másodperccel később lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Dávid minden rokona menekülésben van” - megszólalt a miskei gyerekgyilkosság gyanúsítottjának családja
Hónapokig nem beszélt a fiával az apa, akit a gyilkosság estéjén mégis felhívott a 24 éves J. Dávid. Azt mondta neki, hogy nem ő bántott a kislányt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A 24.hu-nak megszólaltak a 22 hónapos miskei kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi hozzátartozói. Elmondták, hogy a 24 éves J. Dávid apja pár hónappal ezelőtt súlyos betegségen esett át, és hónapokig nem beszélt a fiával. A gyilkosság estéjén J. Dávid felhívta az apját, hosszú idő után először.

„A férjem össze volt veszve a fiával, ezért hónapokig nem is beszéltek egymással. Dávid aznap este kereste meg az apját. Csak annyit mondott neki a telefonba, hogy nem ő bántotta a kislányt”

– mondta a lapnak a gyilkossággal gyanúsított férfi apjának a felesége.

A családfő ezután úgy döntött, feladja a fiát. A rendőrök nagy erőkkel keresték J. Dávidot, és helyiek is indultak utána lapátokkal és különböző szerszámokkal. A szeretőjével bujkáló férfit másnap egy lakatlan, romos épületben fogták el, néhány száz méterre attól a helytől, ahol a kislány holttestét megtalálták.

Az asszony elmondta, hogy a férje pár hónappal ezelőtt agyvérzést kapott, és most is nagyon beteg. A család szerint a kislány meggyilkolása óta rájuk is erős indulat zúdul, ezt nehezen viselik.

„A férjem végig segítette a nyomozást, és ő mondta el a rendőröknek azt is, hogy hol van Dávid. Ártatlanok vagyunk, mégis folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve a családdal. Dávid minden rokona menekülésben van, pedig ártatlanok.”

Korábban felmerült, hogy tavaly novemberben a szülők egy buszon bántalmazhatták a kislányt. A rendőrök a buszsofőrt és az utasokat is megkérdezték, de a bejelentőn kívül senki nem jelezte, hogy bántalmaztak volna bármelyik gyereket. A szülők azt mondták, azért voltak feszültek, mert jött a kislány foga.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint januárban a szülők ismét veszekedtek, de akkor sem merült fel, hogy bántalmazták volna Hannát vagy a testvérét. Az eset után a rendőrök jeleztek a gyermekjóléti szolgálatnak. A kislány anyja, Adrienn ezt követően, idén februárban jött össze J. Dáviddal, akit a brutális gyilkossággal gyanúsítanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Holttest az erdőben: két hónap után találták meg az eltűnt férfit a kecskeméti rendőrök - kiderült, hogy meggyilkolták
Az áldozat eltűnése azért tűnt fel, mert sem munkahelyváltás, sem betegség, sem adósság nem indokolta. A holttestet napokig keresték egy több tíz négyzetkilométeres területen, végül kutyákkal találták meg.


A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, akinek eltűnését az élettársa július közepén jelentette, írja a Blikk. A körülmények egy idő után gyanússá váltak: a férfi nem váltott munkahelyet, nem volt beteg, nem volt új, titkos kapcsolata, nem voltak adósságai, és nem fenyegették meg. Minden jel arra utalt, hogy baleset vagy bűncselekmény történt.

A kecskeméti rendőrök szeptember 12-ére kiderítették, hogy az 56 éves áldozatot július 6-án az „eltűnést” bejelentő élettárs lányának párja ölte meg.

A holttestet egy erdőkitermelési területre vitte, ásott egy gödröt, abba beledobta, majd néhány tuskóval elfedte.

A rendőrök már napok óta rájöttek a titkára, de a „sírhely” megtalálásához kellett néhány nap, mert a gyanúsított nem működött együtt, és keveset segített. Az átvizsgálásra váró terület több tíz négyzetkilométernyi volt, végül holttestkereső kutyákkal sikerült megtalálni a gyilkosság bizonyítékát.

A 41 éves gyanúsítottat emberölés bűntette miatt letartóztatta a bíróság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Feltételezett prostitúció elősegítése” miatt feljelentést tett a volt Tegyesz-vezető interjúja után a gyermekvédelmi főigazgatóság
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság először rágalmazásról beszélt, később már prostitúció elősegítésének gyanújával fordult a rendőrséghez.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) volt igazgatója (képünkön) a Válasz Online-nak adott interjúban több súlyos állítást fogalmazott meg. Egyebek mellett azt mondta, hogy a Szőlő utcai javítóintézetben és egy közeli házban orgiákat tartottak. Emellett arról is beszélt, hogy Juhász Péter Pált, a javítóintézet tavaly letartóztatott igazgatóját szerinte politikusok is védik, mert állítólag nekik is közvetített ki kiskorú lányokat és fiúkat.

Kuslits szerint 2020-ban kihívták a rendőrséget, akik akkor azt közölték velük, hogy az ügyben már „fedett nyomozás” zajlik. Elmondása alapján ezután nem történt előrelépés. Úgy véli, nevek csak akkor kerülhetnek nyilvánosságra, ha a letartóztatott intézményvezető életveszélyben érzi magát, és emiatt beszélni kezd.

Az interjúban további témák is előkerültek, például gyermekotthonokban tapasztalt állapotok, közpénzek felhasználása és más visszaélések.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közleményben reagált az interjúra.

Visszautasították a „hazug” állításokat, és bejelentették, hogy „rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt” feljelentést tettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Azt írták: „ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába”.

Az SZGYF azt közölte, hogy szeptember 9-én rendőrségi feljelentést tettek a megjelent interjú alapján, „feltételezett prostitúció elősegítése bűncselekménnyel kapcsolatban”. Hozzátették, hogy a feljelentést „ugyanúgy, mint ahogy a Budapesti Javítóintézet volt intézményvezetőjére érkezett legelső jelzést követően is” megtették. A közlemény szerint „a Főigazgatóság minden tudomására jutott gyermekek sérelmére elkövetett cselekmény tekintetében eljár és a jövőben is el fog járni.”

A Büntető Törvénykönyv szerint prostitúció elősegítését az követi el, aki mást prostitúcióra rábír, vagy helyet biztosít annak céljára.

A bűncselekmény minősített esete, ha ez 18 éven aluli személyre vonatkozik.

Nem egyértelmű, hogy az SZGYF pontosan milyen feljelentést tett, és hogy a korábban említett rágalmazás és jelzési kötelezettség elmulasztása is külön eljárás tárgya-e. A belső vizsgálatra vonatkozó kérdésre az SZGYF azt válaszolta: „a folyamatban lévő eljárásra tekintettel, további információt nem áll módunkban megosztani.” Ez az eljárás a rendőrségi nyomozás, a belső vizsgálatról azonban nem adtak tájékoztatást.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk