KULT
A Rovatból

A legnehezebb a csúcsról lejönni – Interjú Csoma Sándor filmrendezővel, a Magasságok és mélységek alkotójával

A film, amely Erőss Zsolt, a legendás hegymászó halála után 9 évvel készült el, valójában nem az ő hősiességéről szól, hanem arról, hogy felesége miként élte meg férje elvesztését, gyászát, és milyen utat tett meg utána.


Erőss Zsolt a 21.századi Magyarország világhírűvé vált tragikus hőse, aki csaknem végzetes balesete után újra megtámadta a Föld legmagasabb hegycsúcsait, de végül a Himalája nyelte őt el örökre. Csoma Sándor Magasságok és mélységek című filmje, ami a legendás hegymászó halála után 9 évvel készült el, valójában nem az ő hősiességéről szól, hanem arról, hogy felesége, Sterczer Hilda, aki nemcsak az életben, hanem a hófödte sziklafalakon is társa volt, miként élte meg férje elvesztését, gyászát, és milyen utat tett meg addig, hogy gyermekeivel új életet kezdjen.

A rendezővel a Puskin moziban tartott sajtóbemutató után beszélgettünk.

– Ez a film számomra arról szól, hogy szembe tudunk-e nézni szeretteink elvesztésével, nem vagyunk-e túlságosan foglyai e téren kulturális hagyományainknak.

– Igen és arról is, képesek vagyunk-e, merünk-e segítséget kérni akkor, amikor rájövünk, hogy egyedül képtelenek vagyunk feldolgozni a veszteséget. Ezért is fontos, hogy Hilda pszichológushoz fordul, mert ez pont ellentétes hegymászói attitűdjével, mert a hegymászók nagyon keményen, érzelmeiket kizárva lépnek túl a fájdalmon. A hegyen is, ahol hideg van, kevés az oxigén, fáj mindenük, magassági betegség sújtja őket, és azon túl is.

– A megszállottság alapvető tulajdonsága Zsoltnak és bizonyos értelemben Hildának is. Ismerünk olyan híres sportembereket, akik a halál torkából jöttek vissza, mint Niki Lauda, vagy a dán futballista Christian Eriksen, és ahelyett, hogy örültek volna az életnek, újra vállalták a veszélyt.

– Úgy gondolom, hogy a nagy teljesítmények mögött mindig van egy megszállottság, egy belső motiváció, amely arra ösztönzi az embert, hogy folyamatosan fejlődjön, és tágítsa a határait. És ezek a megszállottak úgy tudják 100%-osan megélni az életüket, hogyha ebben a környezetben vannak és azt csinálhatják, amit szeretnek. Zsolt 13 éves korától mászott, ez volt az élete. Ha ettől megfosztotta volna magát, boldogtalan lett volna, talán bele is betegszik. Én is így lennék, ha nem filmezhetnék.

– És ezzel Hilda tisztában volt.

– Abszolút. Amikor ők megismerkedtek, Zsolt már 30 éve hegymászó volt.

– És nem okozott számára konfliktust a család féltése, a kisgyermekek?

– Azért nem, mert Hilda is hegymászó volt, és ugyanolyan megszállottá kezdett válni, mint Zsolt, csak az ő életébe ez jóval később lépett be. Az expedíciós hegymászás egyenesen  Zsolttal együtt. De már az első expedíciója idején két 8000-es csúcsot megmászott, ami elképesztő teljesítmény. Minden idők legsikeresebb magyar hegymászónői közé tartozott. Annyira tehetséges volt, hogy Zsolt az gondolta: ő lehet az első magyar nő, aki feljut a Mount Everestre. Ezt szakította félbe gyermekeinek születése. Zsoltnak viszont ez a munkája volt, az eredményei után tartotta az előadásokat, enélkül egzisztenciális gondjaik is lettek volna. Ez lett tehát köztük a munkamegosztás: Hilda otthon van a gyermekekkel, Zsolt pedig „távolról” tartja fenn a családot.

– Pedig Zsolt már addigi eredményeivel  is legenda volt.

– Azt hiszem, őt kevéssé érdekelte a hírnév, ő a szenvedélyének akart hódolni abban a közegben, ahol boldog volt. Ebben az a tragikus, hogy amikor már kezdtek nőni a gyerekek – Csoma egyéves, Gerda négyéves volt, és erősödött köztük a kapcsolat, akkor kezdett benne egyre nagyobb igény lenni  a család iránt, kezdte ott is megtalálni önmagát.

– Döbbenetes az szinte önmagával szemben kegyetlen keménység, ami Hildából árad a filmben Pál Emőke hátborzongató alakításában.

– Hilda szerint hegymászónak születni kell. Másfelől ott volt benne a Zsolt nagyságához való megfelelési kényszer. Már az első találkozásoktól kezdve próbált minél gyorsabban utána menni a hegyen, hogy nehogy kolonc legyen Zsolt nyakán. És ez megmaradt benne Zsolt halála után is, hogy az ő attitűdjével, keménységével, határozottsággal reagáljon minden felmerülő problémára. Végül belátta, hogy újra kell definiálnia önmagát, megtalálni, ki is Sterczer Hilda valójában, hogy a szigorú székely Zsolt sosem ment volna pszichológushoz, neki viszont szüksége volt rá.

– A film egyik legerősebb vonala az anya és a kislány kapcsolata. Rendezői szempontból ez igazán embert próbáló feladat lehetett.

– Nem tudom, volt-e egyáltalán a magyar filmtörténetben ennyire nehéz gyerekszerep. Tudtam, hogy egy zsenit kell találnunk. Szerencsére Steinhauser Andrea casting-direktor segítségével két hónap után találtunk rá Nagy Enikőre. Hihetetlenül érzékeny, intelligens, rendkívüli fantáziával megáldott kislány. Neki köszönhetően sikerült megoldani a film legnehezebb részét, amitől a legjobban tartottam. Szerencsére Pál Emőkével is nagyon hamar megtalálták a közös nyelvet, és nagyon jó barátok lettek már a forgatás során.

– Nem éppen rokonszenvesen jelenik meg a filmben a média, amely nem csupán a közönség „katasztrófa-éhségét” szolgálja ki, hanem mintegy „számon kérőként” is jelentkezik.

– Ezt fontos volt bemutatni, mert a médiának általában ellentétes az igénye az empátiával. A célja, hogy minél nagyobb dráma szülessen meg a nézők előtt, ezért provokál. Mivel Hilda személyével kemény ellenfelet kaptak, úgy éreztem, szinte kihívássá vált számukra, hogy ki lesz az, aki meg tudja törni az ellenállását.

– Végül tanúi leszünk azoknak a pillanatoknak, amikor Hildát szétfeszíti a belső feszültség, és szabad utat enged az érzelmeinek.

– Fontos volt, hogy szép lassan, fokozatosan jussunk el arra a pontra, amikor ez a nő, aki folyamatosan magába akarja fojtani az érzelmeit, már nem bírja tovább, mert túlnőnek rajta. És ez lett a film csúcspontja.

A vetítés után és az interjúk között az alkotók meséltek a film megszületésének folyamatáról, megosztották a nézőkkel gondolataikat, érzelmeiket, a történethez, a szereplőkhöz való viszonyukat. Lehet, hogy a film lepergése után jobb lett volna a sötét nézőtéren egy néhány percnyi csend, ami sajnos nem tartozik a modern ember erényei közé.

Száz torokszorító perc után megérthettük Sterczer Hildábak azt a mondását, mely szerint „a legnehezebb a csúcsról lejönni”. Ebben az esetben az alaptáborok elérése a halálnak, mint az emberi élet kikerülhetetlen velejárójának elfogadása, a néma gyász tabujának megtörése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Kibe bízzon az, akit így tettek lóvá, ilyen alja módon?” – Itt van Azahriah legújabb száma, a pörkölt
Azi falatozója, egy mozdulatlan alak és megannyi rejtélyes utalás. A vadonatúj dal aligha fog csalódást okozni a rajongóknak.


Azi zenéjével és Bogdán Balázs vizuáljával megérkezett Azahria legújabb száma és minimál klipje, a pörkölt.

A új dalban a zenész tesz néhány kósza utalást, amit akár közéletinek is lehet venni, utal saját sikereire és harcaira, de többször emlegeti a múltját is.

A klipben egy panelrengetegben magányosan álló gyrosozó, benne egy Azira emlékeztető, mozdulatlan figura, és egy előtte fekvő, leginkább idős hölgyre hajazó alak szolgáltatja a vizuált.

A Szeretlek Magyarország egyik olvasója szemfülesen megpróbálta megfejteni a látványnak egy részét: elmélete szerint az Azi falatozója nevű gyrosos megjelenítése utalás lehet Bereczki Zoltán egy korábbi mondatára. A színész-énekes korábban úgy nyilatkozott Azarhirah zenéjéről: „Zeneileg… a gyrososnál szól ez a zene 20 éve. Ez egy arab zenei hangzásvilág, amit a kissrác csinál. Ha leveszed róla a magyar zenét, és elkezdesz rá ilyen arab halandzsát csinálni, akkor pont ugyanez a zene szól a gyrososban. Csak a hangszerek alatta, a szöveg amit csinál, az egész az, amit nem fogsz tudni mellé rakni. Az az életérzés, amit ő hoz”. Mi ezt elfogadjuk érvényes találatnak.

A műhöz kevesebb mint fél óra alatt már 250 komment érkezett, és szinte másodpercenként emelkedik a lájkok száma. (A nap végére egyébként közel 95 ezer megtekintés, 10 ezer feletti kedvelés és 600 közeli komment lett a mérleg, 6 óra alatt.)

Azarhiah – pörkölt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
20 évesen elítélték drogcsempészésért, a szeretői miatt mentek tönkre a házasságai, és az impró zsenijének tartották – Bill Murray 75 éves
A színész kollégái és a vele dolgozó rendezők többsége szerint is nehéz vele együtt dolgozni, de végül mindig kivételes alakításokat produkál. Ő Hollywood egyik bennfentes kívülállója.


William James Murray 1950. szeptember 21-én született Evanstonban, Illinois államban egy ír katolikus családba, a postai ügyintéző Lucille Collins és a fakereskedő Edward J. Murray gyermekeként, nyolc (!) testvérrel. A Loyola Akadémiára járt, egy fiúknak fenntartott jezsuita suliba, Chicago egyik külvárosába. Mindössze 17 éves volt, amikor 1967-ben az édesapja 46 éves korában meghalt a cukorbetegség szövődményeiben.

Fiatalkorában Murray olyan amerikai hősökért rajongott, mint Kit Carson, Wild Bill Hickok és Davy Crockett. Tinikorában ütőhordózóként is dolgozott golfpályákon (talán nem véletlenül vállalta el később a Golfőrültek-filmeket), hogy finanszírozza tanulmányait a jezsuita középiskolában. De benne volt egy rockbandában, a Dutch Mastersben is, méghozzá énekesként, illetve tagja volt a középiskolai és a közösségi színház társulatának is. A színészi karrier mégsem jött kapásból. A Loyola Akadémia elvégzése után a Regis Egyetemre járt Denverben, ahol orvostudományi előkészítő tanfolyamokat vett, de hamarosan otthagyta az iskolát, és visszatért Illinoisba (2007-ben a Regis ettől függetlenül tiszteletbeli bölcsészettudományi doktori címet adományozott neki).

Majd jött az első nagy balhéja. 1970. szeptember 21-én, vagyis épp a 20. születésnapján a rendőrség letartóztatta Billt a chicagói O'Hare repülőtéren, mivel megpróbált kb. 4,5 kiló kannabiszt felcsempészni a gépre, amit állítólag el akart adni később.

A lebukásának ráadásul ő maga volt az oka, mivel már a repülőn azzal viccelődött a mellette ülő utasnak, hogy bombát csomagolt a poggyászába. Murray-t akkor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Ez az eset egyúttal fordulópontot jelentett az életében, mivel arra ösztönözte, hogy teljes munkaidőben a komédiával foglalkozzon.

Az imprós zseni

Murray komikusi karrierje nagyot ugrott, amikor 1977-ben, 27 évesen csatlakozott az NBC, akkor már két éve sugárzott Saturday Night Live című műsorának stábjához. Az ott eltöltött első napjai azonban korántsem voltak zökkenőmentesek. Más résztvevőkkel, például John Belushival vagy Dan Aykroyddal ellentétben ő eleinte nehezen tudott kapcsolatot teremteni a közönséggel. Az egyik epizódban ezt konkrétan ki is jelentette élőben, amikor kilépett a karakteréből, és bevallotta, hogy nehezen nyeri el a nézők tetszését. Ez az őszinteség viszont rögvest megkedveltette őt a rajongókkal, és hamarosan szokatlan figuráival és jellegzetes humorával az SNL egyik legnépszerűbb sztárjává vált.

Murray három évvel később, 1980-ban távozott a Saturday Night Live-ból, akkoriban már az egyik legismertebb arca volt a műsornak. Ő azonban úgy döntött, hogy a mozivásznakon folytatná a karrierjét, és kamatoztatná mindazt, amit az SNL-ben tanult, ez az átmenet viszont szintén nem ment könnyen.

A vígjátékokban persze sikeres volt, olyan filmekkel, mint a Dilibogyók – Táborparádé (1979), a Golfőrültek (1980), a Bombázók a seregnek (1981) vagy az Aranyoskám (1982), a Szellemirtókkal (1984) pedig elkönyvelhette első igazi nagy kasszasikerét és a világhírnevet is. A drámai karrier azonban csak nem akart összejönni.

Komfortzóna

Első komolyabb szerepeit az 1980-as Ahol a bölény dübörögben és a 1984-es Borotvaélenben játszotta, ám egyik sem lett sikeres, és kritikailag is kudarcot vallottak, így már látszott, hogy Murray útja a komoly színészi karrier felé nem lesz könnyű.

Inkább nem is erőltette ezt, s maradt a vígjátékoknál: Rémségek kicsiny boltja (1986), Szellemes karácsony (1988), Szellemirtók 2 (1989), Viszem a bankot (1990), Isten nem ver Bobbal (1991), majd 1993-ban jött az Idétlen időkig, amivel nagyot ment szinte minden fronton. A Harold Ramis által rendezett film a kiváló humort egzisztenciális témákkal ötvözte, lehetővé téve Murray-nek, hogy megmutassa a komikusi képességei mellett az érzelmi mélységeit is. Annak ellenére, hogy a forgatás során nehéz volt a kapcsolata Ramisszel (pedig korábban sok mindent csináltak együtt) – ami a szakmai együttműködésük végéhez vezetett –, az Idétlen időkig anyagi sikert aratott, és azóta is kulturális mérföldkőnek számít.

Megkomolyodott?

Murray karrierje váratlan fordulatot vett az 1990-es évek végén, amikor olyan rendezőkkel kezdett együtt dolgozni, akik szokatlan, különc stílusukról voltak ismertek. A Wes Andersonnal való együttműködés olyan filmekben, mint az Okostojás (1998), a Tenenbaum, a háziátok (2001) és az Édes vízi élet (2004), lehetővé tette Murray számára, hogy kipróbálja magát valami másban is, Andersonnak pedig közben az egyik kabalaszínésze lett, akit majd’ minden filmjébe belecsempészett később.

2003-ben pedig Murray végre megmutathatta, hogy drámai színészként is képes elsőrangú alakításra.

A Sofia Coppola által rendezett Elveszett jelentésben Bob Harris, a hanyatló filmsztár szerepében, aki a magányával és a középkorú válságával küzd, Murray alakítása igazi reveláció volt.

Meg is hozta neki az első és eddigi egyetlen Oscar-jelölését a legjobb színész kategóriában, a filmet magát pedig mesterműként ünnepelték. S bár a díj végül elmaradt (azt Sean Penn kapta meg a Titokzatos folyóért), ez a szerep ismét egy fordulópontot jelentett a karrierjében, megmutatva, hogy nemcsak vígjátékokban tud brillírozni. Ezt bizonyította később olyan filmjeivel is, mint a Hervadó virágok (2005), A temetésem szervezem (2009), A király látogatása (2012), a St. Vincent (2014) vagy a Felkeverve (2020).

Hol vagy, Bill?

Murray egyáltalán nem egy tipikus hollywoodi színész, ezért például nincs ügynöke vagy menedzsere sem, és állítólag csak egy személyes telefonszámon, hangpostafiókkal fogadja a forgatókönyvekre és szerepekre vonatkozó ajánlatokat, amelyet ritkán ellenőriz.

Ez a gyakorlat állítólag megakadályozta abban, hogy olyan filmekben tűnjön fel, mint a Roger nyúl a pácban, A tintahal és a bálna, a Charlie és a csokigyár vagy A család kicsi kincse.

Amikor erről a szokásáról kérdezték egy interjúban, Murray elégedettnek tűnt azzal, hogy nehezen elérhető, és azt mondta: „Nem olyan nehéz. Ha van egy jó forgatókönyved, az bevonz. Az emberek azt mondják, hogy nem tudnak megtalálni. Nos, egy jó forgatókönyvet írni sokkal nehezebb, mint megtalálni valakit. Nem aggódom emiatt, ez nem az én problémám.”

Sok testvér, sok gyerek

A magánélete ritkán adott alapanyagot a bulvárújságok cikkei, címlapjai számára. Még a Bombázók a seregnek forgatása alatt, 1981. január 25-én vette feleségül Margaret „Mickey” Kellyt. Később Chicagóban újra összeházasodtak a családjuk előtt, és két közös fiuk született: Homer (1982) és Luke (1985). Majd, miután fény derült arra, hogy Murray a házasságuk alatt viszonyba kezdett a jelmeztervező Jennifer Butlerrel, Kelly beadta a válókeresetet, és 1996-ban ki is mondták a válásukat.

Murray és Butler azonban együtt maradtak, olyannyira, hogy 1997-ben az oltár elé álltak. A házasságuk alatt összesen négy fiuk született (vagyis igen, Murray-nek összesen hat fia van): Caleb (1993), Jackson (1995), Cooper (1998) és a legkisebb, Lincoln (2005), akinek születésekor Murray már 55 éves volt.

Pár évvel Lincoln születése után azonban a Butlerrel való házassága is megromlott, aki 2008. május 12-én nyújtotta be a válókeresetet, amelyben Murray-t családon belüli erőszakkal, hűtlenséggel, valamint szex-, marihuána- és alkoholfüggőséggel vádolta.

Még abban az évben véglegesítették a válásukat, Butler pedig 13 évvel később, 2021. január 19-én hunyt el.

Azóta Bill Murray hivatalosan szingli, csupán egyszer, 2023-ban hozták hírbe a nála 29 évvel fiatalabb énekes-dalszerző Kelisszel, de mindketten tagadták, hogy romantikus kapcsolat lett volna köztük.

S hogy mi a helyzet most a sokak szerint nehezen kezelhető színésszel? Nos, manapság már inkább csak vicces rövid feltűnéseket vagy mellékszerepeket vállal – Wes Anderson filmjein kívül pl. a Szellemirtók: Az örökségben (2021), a Minden idők legelképesztőbb sörfuvarjában (2022), a Hangya és a Darázs: Kvantumániában (2023) vagy a Szellemirtók: A borzongás birodalmában (2024) –, és persze ő is visszatért a Saturday Night Live-ba, a 2025-ös, 50. évfordulós különkiadásban. Ki tudja, lehet, hogy még benne van egy időskori visszatérés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Azahriah európai turnéra indul 2026-ban, már megvannak az időpontok és a helyszínek is
A fiatal sztár lenyom három teltházas bulit Budapesten, aztán nyakába veszi az öreg kontinenst. Az új dala is tarol, amit Young Fly-jal közösen készített.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 22.



Azahriah menedzsmentje vasárnap jelentette be az Instagramon, hogy a harmadik Azahriah-koncert az MVM Dome történetének leggyorsabb teltháza lett, ugyanis a jegyek kevesebb, mint másfél óra alatt fogytak el rá. Ezzel az énekes három teltházas koncerten lép fel Budapesten október 17-18-19-én.

Nem sokkal később kikerültek az Instára az Azahriah EU Tour 2026 időpontjai és helyszínei is.

2026. március 6. Prága, Archa

2026. március 7. Pozsony, Majestic

2026. március 15. Zürich, Volkshaus

2026. március 16. Amsterdam, Melkweg

2026. március 18. London, O2 Forum

2026. március 20. Frankfurt, Zoom

2026. március 21. Stuttgart, LKA Longhorn

2026. március 23. München Backstage

2026. március 24. Bécs, Gasometer

Azahriah nem csak a tripla teltház és az európai koncertkörút miatt bonthat pezsgőt, hanem a nemrég megjelent új dal miatt is. A Young Fly-jal közösen jegyzett vemzavr! hat nap után 831 ezer megtekintésnél tart a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Sétálsz vagy meghalsz! A Stephen King könyve alapján készült A hosszú menetelés véres, izgalmas és megható
A sétálók viadalában Philip Seymour Hoffman fia és az Alien: Romulus androidja gyalogolnak 48 társukkal együtt a gazdagságba vagy a halálba: csak egy maradhat!


Francis Lawrence rendező, úgy tűnik, nem tud kilépni a komfortzónájából. Miután megrendezett Az éhezők viadala-filmek közül négyet (2013: Futótűz, 2014: A kiválasztott 1. rész, 2015: A kiválasztott Befejező rész, 2023: Énekesmadarak és kígyók balladája, jelenleg pedig az ötödiken – Az éhezők viadala: Az aratás hajnala – dolgozik), fogta magát, és készített egy filmet, amelynek sztorija szerint egy disztópikus USA-beli társadalomban egy nagy háború után évente megrendezik a Hosszú Menetelést, amelynek során minden államból kisorsolnak egy önként jelentkező fiatal férfit, akik versenyt sétálnak egymással. Ez azt jelenti, hogy addig kell gyalogolniuk, amíg csupán egy marad közülük talpon, aki ezzel megnyer egy hatalmas pénznyereményt, illetve teljesítik egy kívánságát.

A hasonlóságok eléggé szemet szúrnak, bár azt hozzá kell tenni, hogy A hosszú menetelés alapját képező, azonos című regényt Stephen King még 1979-ben vetette papírra (Richard Bachman álnéven), míg Suzanne Collins csupán 2008-ban állt elő Az éhezők viadala első kötetével.

Vagyis A hosszú menetelés tekinthető Katnissék ősének, elődjének, ihletadójának is, ami ugyanakkor a sztorijából fakadóan (fiatalok sétálnak az úttesten több száz mérföldön keresztül) egy kevésbé eseménydús cselekmény ígéretét hordozza magában.

Persze szabályok itt is vannak. A film szerintiekben (mivel vannak bizonyos eltérések a regényhez képest) például séta közben nem szabad megállni, vagy 3 mérföld/óránál lassabban gyalogolni, különben intést kap a versenyző. Három intés után pedig a hivatalos közlés szerint „leléptetik” az illetőt, azaz kiesik a versenyből, ami jelen esetben azt jelenti, hogy agyonlövik a sétakonvojt autókon és tankon kísérő katonák. Bizonyos, szabályszerűen megtett mérföldmennyiség után az intéseket törlik.

Megállni, pihenni, aludni, vécére menni nem lehet, mindez az evéssel és ivással egyetemben is csak séta közben lehetséges, teli vizes kulacsot a katonák adnak, ha kifogyott az előző.

Ezeket szem előtt tartva jelentkezik a versenybe főhősünk, Ray Garraty (Philip Seymour Hoffman nem kevésbé tehetséges fiacskája, Cooper Hoffman például a Licorice Pizzából vagy a Saturday Night: A kezdetekből lehet ismerős), aki rejtélyes okokból jelentkezett ide (látszólag nem a pénznyeremény érdekli). Itt ismerkedik össze Peter McVriesszel (David Jonsson), akivel gyorsan barátságot köt, s persze a többi srác közt is akadnak még szimpatikusak és antipatikusak egyaránt. Az egész sétáló cirkuszt a rendszer hű katonája, a térségben hírhedt és kíméletlen Őrnagy (Mark Hamill végig napszemüvegben) vezeti.

Az első és legfőbb kérdés, ami felmerül az emberben a sztori hallatán: mi lehet izgalmas abban, hogy emberek sétálnak végeláthatatlanul? Nos, King megoldotta ezt is, amit szerencsére a rutinos Francis Lawrence-nek és forgatókönyvírójának, JT Mollnernek (Angyalok és banditák) is sikerült kifogástalanul átemelnie a filmbe. A társaság természetesen eléggé színes: van köztük kigyúrt és nyeszlett, nagydumás és szótlan, jófej és seggfej, ifjabb és idősebb, alacsony és magas, fehér, fekete, ázsiai és amerikai őslakos, szóval a fiatal férfiak/tinik közt mindenféle típus. Ez pedig kapásból remek dinamikákat gerjeszt a karakterek között (beszélgetni természetesen nem tilos).

Ugyanakkor azt is időről időre láthatjuk, ahogy az emberi szervezet különféle módokon felmondja a szolgálatot, kinél így, kinél úgy jelentkezik valamilyen fizikai vagy mentális probléma a megállás nélküli gyaloglástól.

Közben pedig megismerjük a főbb szereplőket, a motivációikat, a múltjukat, a céljaikat, megszeretjük őket, s így a „csak egy maradhat”-elvű finálé közeledése egyre elkeserítőbbé válik számunkra is.

Ki marad végül, kit, mikor és hogyan veszítünk el? Okosan felépített film, ami leginkább a dialógusokra épül, és nem is mond csődöt ebben.

Viszonylagos eseménytelensége ellenére is kimondottan izgalmas képsorok peregnek épp ezért a szemeink előtt, a végig a szabadban játszódó terep ellenére is fojtogató és kézzelfogható atmoszféra kialakításában pedig mindemellett fontos szerepet játszottak Jo Willems operatőr szemcsés és fakó színekben tobzódó képei, valamint Jeremiah Fraites hangulatos zenei aláfestései.

Na meg persze a csodálatos színészek! E tekintetben egyértelműen a két főszereplő, Cooper Hoffman és David Jonsson (őt többek között az Ipar című sorozatból, vagy a Rye Lane című kiváló romkomból ismerhetjük, a legtöbben azonban a tavalyi Alien: Romulus Andy nevű szintetikusaként jegyezték meg maguknak) viszik a pálmát, mindketten csodálatos alakítást nyújtanak, minden bizonnyal sokat hallunk még majd róluk a jövő filmes és sorozatos díjkiosztó gáláin.

A hosszú menetelés pedig egy remek kis bejegyzés lesz a filmográfiájukban: nem derít majd jókedvre (nem is célja), de izgalmas, végig leköti a néző figyelmét, és amit vállal, azt hozza tokkal, vonóval, izzadsággal, nem kevés vérrel (egészen brutális képsorokra is lehet számítani), könnyekkel, bajtársiassággal, önfeláldozással, bosszúval, reménnyel, kitartással. Az emberi tűrőképesség határait feszegető sztorit biztosan nem feledjük jó ideig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: