A gerillakertészkedésnek nem a vandálok, hanem a hatóságok a legnagyobb ellenségei – állítja egy 15 éves tapasztattal rendelkező férfi
15 éve dolgozik azon egy brit férfi, hogy szűkebb környezetét önerőből zöldebbé tegye. Az 51 éves Matthew Bradby London tottanhemi városrészében él, és saját zsebből vásárol palántákat, gumókat, sőt facsemetéket. Elülteti őket mindenféle helyekre, és aztán gondozza is őket.
A jótékonysági szervezetnél kommunikációs szakemberként dolgozó férfi azt állítja, hogy a gerillakertészet legnagyobb ellenségei nem a vandálok, hanem a helyi hatóságok, akik egy pillanat alatt lekaszálják a virágkreálmányait.
Tevékenységi köre nem is olyan szűk, mert a tizenöt év alatt kezelésbe vett már elhagyatott, füves, vagy éppen útszéli területeket 120 mérföldes, vagyis mintegy 190 kilométeres körzetben.
Kedvencei a nárciszok, a krókuszok és vadalmafák. Mint mondja:
„A virághagymák igen alkalmasak a gerillakertészkedésre, mert ősszel kimehetsz egy ültetőkanállal, mindenféle helyekre leszúrhatod őket, és március-áprilisig, amíg ki nem bújnak a földből, senki nem is tud a létezésükről.”
Ráadásul nagyon ellenállóak is: az emberek nyugodtan tapodhatnak rajtuk, tavasszal mégis újra kihajtanak a földből. Vannak olyan virághagymák, amelyeket Matthew 10-15 évvel ezelőtt ültetett, és még mindig virágzanak.
„Bármikor elmegyek mellettük, mosolygok” – mondja.
(via Metro)
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!