SZEMPONT
A Rovatból

Íme a Wáberer-interjú, ami után a Tisza Párt visszautalja a 100 millió forintos támogatást

Az üzletember arról beszélt, hogy jelentős összeggel támogatta a Tisza Pártot. A korábban kormányközelinek tartott vállalkozó szerint egy élhető Magyarországért cserébe adta a 100 millió forintot. Magyar Péter cáfolta az állításokat.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. május 01.



Wáberer György üzletember, akit az elmúlt évtizedben sokan Orbán Viktor egyik erős gazdasági emberének tartottak, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában fejtette ki, miért fordult élesen a leköszönő kormány ellen. Állítása szerint soha nem volt fideszes, a miniszterelnöki megbízatását pedig kizárólag szakmai alapon, a magyar fuvarozók versenyképességének javítása érdekében fogadta el. „Ilyen soha nem volt” – jelentette ki arra a felvetésre, hogy ő lett volna Orbán Viktor egyik erős gazdasági embere.

Elmondása szerint körülbelül tíz évvel ezelőtti miniszterelnöki megbízást fogadott el, hogy a fuvarozók egyesületével közösen egy 15 pontból álló kormányprogramot dolgozzanak ki, ami sikerrel át is ment a kormányon.

Arra a felvetésre, hogy 2013-ban az ő cége volt az első, amely stratégiai partnerséget kötött a kormánnyal, úgy reagált, hogy a cége 1994-től íródó történetének semmi köze nem volt politikai kapcsolatokhoz. Egy olyan vállalatot privatizált a barátaival, amit előtte háromszor hirdettek meg sikertelenül. A stratégiai partnerségben azért hitt, mert a Fidesz azt ígérte, hogy fókuszba helyezi és segíti a magyar vállalkozókat. „Ez volt az ígéret. De ebből az ígéretből végül nem lett semmi” – fogalmazott. Ugyanakkor elismerte, hogy az elején voltak eredmények, például a kereskedelmi gázolaj bevezetése, ami a fuvarozóknak és a költségvetésnek is milliárdos hasznot hozott.

Számos, a kormányhoz köthető pozíciójával kapcsolatban – mint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöksége, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztosi pozíció vagy a MÁV Zrt. igazgatósági tagsága – azt mondta, pragmatikus, gyakorlati szempontok vezérelték, nem politikaiak. „Hát inkább úgy fogalmaznék, hogy

én úgy kerültem a politikával kapcsolatba, hogy nem politikailag, hanem pragmatikusan, tehát gyakorlati szempontból”

– magyarázta. Azt a kérdést, hogy a Fideszben a „mi emberüknek” tartották-e, elhárította. Kijelentette, soha nem volt párttag, és soha nem kapott állami támogatást.

Semmit nem jelentett. annyit lehetett, hogy a könnyebben került az ember egy miniszternél egy olyan helyzetbe, hogy fogadta. Ennyit jelentett. Mi semmit nem kaptunk.

Cáfolta azt a legendát is, hogy a NER-hez köthető figurák nyomására kellett volna eladnia a cégét. Elmondása szerint 2016-ban egy angol kockázati tőkebefektetővel, a MidEuropa Partnersszel birtokolták közösen a Waberer's Internationalt, és mivel másként látták a jövőt, egy „texasi pisztolypárbaj” módszerrel döntötték el a cég sorsát: egyikük árat mondott, a másik pedig eldöntötte, hogy azon az áron elad vagy vesz. „És így került át a MidEurópához 2016-ban. Tehát semmi köze ennek a legendának a valósághoz. Tehát én az angoloknak adtam el a cégemet” – tisztázta.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz felső vezetését miért tartja árulónak, azt mondta, azért, mert elárulták a saját maguk által hirdetett elveket. Példaként Orbán Viktor pálfordulását hozta fel, aki szerinte liberális emberből lett illiberális. A legutóbbi választási kampányt minden határt átlépőnek nevezte.

Ebből az egész keresztény dologból ebből egy politikai terméket csináltak. Tehát itt mindenki az Istenre hivatkozik, amikor lopnak, csalnak és hazudnak folyamatosan.

Csalódottságának okaként a gazdasági versenyhelyzet megszüntetését, a szocializmust idéző szabályozási rendszereket és az alkalmatlan emberek pozícióba helyezését említette. Azt, hogy miért csak most szólalt meg, azzal indokolta, hogy a rendszerváltásra most látott először esélyt a Tisza Párt megjelenésével. Tudatosan időzítette a megszólalását a kampány utolsó két hetére, hogy a bizonytalan szavazókat befolyásolja. „Hát mi lettem volna? Mártír tulajdonképpen” – tette fel a kérdést, majd hozzátette,

az elemzőket hallgatva döntött úgy, hogy az utolsó két hetet kell megcéloznia.

Első videójában arra buzdított mindenkit, hogy döntsenek Európa és Oroszország között. „Arra ambicionáltam mindenkit, hogy menjen el szavazni, és döntse el, hogy az Európai Unióban szeretnénk maradni, vagy az Oroszország irányába megyünk.”

Orbán Viktor azon kijelentésére, hogy „baj van a toronyban”, Wáberer úgy reagált: „Hát úgy gondolom, hogy toronymagasan nyert a Tisza. Tehát ezt üzenem Orbán Viktornak.” A borfogyasztás elleni kampány vádját azzal utasította vissza, hogy a Tokaji Egyetem kuratóriumaként a minőséget képviselik a mennyiséggel szemben, céljuk a tokaji bor újrapozicionálása a prémium kategóriába. Az őt ért árulózásra úgy reagált, nem érti, miért gondolná bárki, hogy ha egy ember 180 fokos fordulatot vesz, akkor mindenkinek követnie kell. Elmondása szerint az utóbbi négy évben alig, mindössze háromszor találkozott fél órára a miniszterelnökkel. A Sátoraljaújhely polgármesterének lemondásra felszólító üzenetére azt válaszolta, hogy inkább a polgármesternek kellene lemondania, ha meghallgatná a helyiek véleményét.

Azt mondták, hogy háború lesz. Azt mondták, hogy beviszik a gyerekeinket katonának, és majd koporsóba hozzák vissza.

Wáberer György szerint az országban rendszerváltási igény van. Úgy látja, a Fidesz kétmilliós szavazótáborának a felét becsapták a háborús hazugságokkal. Hozzátette, hogy most hirtelen kiderült, senki nem akar háborúzni. Ezzel szemben a Tisza Párt egy békés, élhető Magyarországot ígér, amit szerinte meg is fog valósítani.

Elárulta, hogy találkozott Magyar Péterrel, és a Tisza Párt programjának minden részével egyetért.

Wáberer azt mondta: a mozgalmat másfél éve támogatja, több mint 100 millió forinttal.

„Miután ezt már ötször megkérdezték tőlem, akkor elárom. Ez több mint 100 millió Ft” – mondta. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy ezért cserébe semmit nem kért. „Semmit nem kérek. Font egy élhető Magyarországot kérek érte és ebben bízom.” Állítása szerint nagyon sok vállalkozóval beszélget, és mindenkinek elege lett a rendszerből. Megkülönböztette a tisztességes vállalkozókat, akik uniós forrásokból fejlesztettek, az oligarcháktól. „Az oligarchákat azok azok nem teszik be a pénzüket, azok nem építenek vállalkozást, azokat kiveszik. Ezt hívom én lopásnak.”

Ahogy már hírt adtunk róla, Magyar Péter Facebook-posztban reagált Wáberer György ezen állítására. A TISZA Párt vezetője szerint Wáberer állításával szemben a vállalkozó nem másfél éve támogatja a TISZA-t, és közölte, hogy a kapott 100 millió forintot visszautalják neki.

„Miután ez a hír eljutott hozzám, megnézettem, mi igaz ebből” – fogalmazott a politikus. Magyar Péter szerint az ellenőrzés eredménye az, hogy „a választások előtt 5 nappal (!) valóban átutalt 5x20 millió forintot a TISZA számlájára. Előtte tudomásom szerint semmit.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk