SZEMPONT
A Rovatból

„Vonzó a meleg, a táj, és a nagyon más mentalitás” – Mártiék két gyerekkel a Kanári-szigeteken kötöttek ki

Kiderült, hogy a spanyol iskolarendszerben ugyanúgy vezényelhetik a tanárokat, mint a magyarban. Viszont kisebb a terhelés, szinte soha nem buktatnak, és természetes, hogy mindenki több nyelven beszél. Folytatjuk a külföldi iskolákat bemutató sorozatunkat.


Márti gyerekei már negyedik éve járnak iskolába Spanyolországban, pontosabban a Kanári-szigeteken. Hogy a kiköltözés mellett döntött a család, abban nagyrészt az ő oktatásuk megoldatlansága volt a döntő szempont.

Mehettek volna a világ más részeire is, de a szülők európai nevelést szerettek volna nyújtani a gyerekeiknek,

viszont a meleget és a számukra fontos könnyed, mediterrán életérzést ezen a szép szigeten találták meg. Persze a váltás nekik sem ment egyszerűen, pedig volt már gyakorlatuk abban, hogyan lehet beilleszkedni egy-egy új ország új rendszerébe.

– Sokszor nyaraltunk már itt, ismertük a helyet. Úgy terveztük, hogy 2020 áprilisában kijövünk, megnézzük, hogy hol bérlünk lakást, hol lesz a suli, ilyesmi. Csakhogy abban az évben, 2020-ban minden tervünket elsöpörte a Covid és a lezárások. Már megvolt a végleges repülőjegyünk is, ami júniusra szólt, amikor a járvány miatt a Kanári-szigeteket szinte hermetikusan lezárták, senki sem mehetett se ki, se be. Július elején nyitottak, és mi azonnal jöttünk. Ez a negyedik tanév, amit a gyerekek kint végeznek el. Ha valaki kérdezi, hogy miért jöttünk el otthonról, elmondom, hogy a suli volt az első ok. Ami Magyarországon van, az katasztrófa. Egy jónevű iskolába jártunk, de nem akartam otthagyni a gyerekeinket. Hogy miért? Amit tanulnak, ahogy tanulják, és akik tanítják őket. Egy-egy jó pedagógus volt, de az kevés ahhoz, hogy az iskola jó legyen.

A lányomnak, aki a harmadikat még Magyarországon járta ki, öt vagy hat osztályfőnöke volt ezalatt az idő alatt.

Folyamatosak voltak a tanárcserék, mindenki megígért mindent, aztán tovább állt. Az utolsó csepp a pohárban az a vírus idején az online oktatás volt, amikor még tornából is házi feladatot kellett beadni. És ha már költöztünk, a szempontok között fontos helyen szerepelt, hogy Európában maradjunk, hogy a gyerekeink európai nevelést kapjanak, és hogy meleg legyen. Így kerültünk a Kanári-szigetekre.

– Ami ugye Spanyolországhoz tartozik. Népszerű hely a magyarok körében?

– Igen, olyan ismerősünk is van, aki itt volt egy hetet nyaralni, aztán kiköltözött a komplett családjával, elképesztő, milyen történetek vannak. Vonzó a meleg, a táj, és a nagyon más mentalitás.

– Mennyi idősek voltak a gyerekek a költözéskor?

– A kicsi itt kezdte a másodikat, a nagy itt kezdte a negyediket, másfél év van köztük. Van egy fontos különbség a beiskolázásnál az otthonihoz képest: itt naptári évek szerint sorolják be a gyerekeket. Aki egy évben született, az egy osztályba is kerül. Nincs évvesztes, nem az számít, hogy május vagy augusztus előtt szülessen valaki. Ez szerintem sokkal jobb, hiszen otthon volt olyan osztálytársa a lányomnak, aki már több, mint másfél évvel volt idősebb nála, és az azért sokat számít ebben a korban. Itt legfeljebb egy év lehet a differencia a gyerekek között, attól függően, hogy valaki januártól decemberig mikor született. Ez sokkal ideálisabb, nincs akkora távolság köztük.

– Amikor szeptemberben először bementek az iskolába, mi volt, ami a leginkább tetszett a gyerekeknek?

– Nem lepődtek meg semmin, de ez annak is betudható, hogy mi éltünk már Thaiföldön és Albániában is, és azokban az országokban is jártak óvodába. A környezetváltás, az, hogy más országban kell iskolába menni, az nem volt tőlük idegen. De a többi magyar gyerek, akikről tudok, nagyon szeretik ezt a közeget.

A tanítás kilenckor kezdődik és délután kettőig tart

– Hogy fogadják az új gyereket az iskolában?

– Mi a déli részen lakunk, ez a terület fel van készülve arra, hogy nulla nyelvtudással integráljanak gyerekeket, itt sem újdonság az, hogy valaki nem beszéli a nyelvet. Spanyolul fél év alatt már pötyögnek, év végére beérik a többieket, totál felveszik a nyelvet, úgy, hogy a legtöbben nem tanulják külön. A lányom már nagyobb volt, neki a tananyag is több volt, ezért őt heti kétszer, minden kérés nélkül segítették a nyelvtanulásban a suliban. Persze ezt nem délután, plusz teherként tették, hanem kivitték olyan órákról, amelyek kevésbé voltak fontosak. A fiam fiatalabb, neki semmi pluszt nem kellett adni, egyszerűen ráragadt a nyelv.

– Ti a spanyol oktatási rend szerint tanultok, és állami iskolában. Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

– Kicsit más, mint Magyarországon. Itt fizetős bölcsőde van, magán és állami is, az államiban a fizetésed függvényében állapítják meg a térítési díjat, de ennek ellenére nagyon sokan beadják a gyereket.

A pár hónapos csecsemőket már viszik, ha meg tudják anyagilag oldani, mert errefelé nincs gyes, gyed, az anyukák szülés után mennek vissza dolgozni.

A bölcsi után jön az óvoda, oda 3-6 éves kor között járnak, és ez sokszor helyileg is egy épületben van az alsó tagozattal. Az óvoda kicsit iskolaszerű itt - nem csak játszanak, picit tanulnak is. Ezért az ovisok többnyire írnak és olvasnak már, amikor első osztályba kerülnek. Ettől függetlenül a gyerekek szeretik, kicsit olyan az egész mint otthon a Montessori oktatási rendszer. Utána következik az alsó tagozat, ez eléggé hasonló elven működik, mint otthon, de 6 évig tart. A felső tagozat 4 év, és 16 éves korig tart, ahogy az iskolakötelezettség is.

– Középiskola nincs is?

– De, az 16 éves kortól, és csak két év. Aki tovább akar tanulni, az vagy gimnáziumba megy, általános tananyaggal, vagy technikumba. Utána mehet egyetemre. Egyébként háromféle iskola létezik, van a privát, az állami és egy olyan, aminél kell valamennyi tandíjat fizetni, de az állam is beszáll a fenntartásába.

– A magyarral szemben mi volt a legnagyobb különbség a tanév során, amit tapasztaltatok?

– A meleg. Nyitott ajtók, nyitott ablakok mögött tanulnak. Minden nyitott, az udvaron pálmafák állnak. Gyakorlatilag egyfolytában levegőn vannak a gyerekek.

– Hánykor kezdődik a tanítás?

– Kilencre járnak suliba és kettőig vannak, egészen hatodik végéig. A nagyobbak fél 9-től fél 3-ig, vagyis egy órával tovább tart számukra a tanítás. Ami kevésbé tetszik, de hát itt ez a rend, hogy eközben egyetlen szünetük van csak. Egymás után jönnek az órák, nincsenek éles váltások a tantárgyak között. Persze a mosdóba ki lehet menni közben. Az az egy szünet, amit megtartanak, az viszont fél órás. Ekkor esznek, és kint játszanak az udvaron.

– Hányan járnak egy osztályba?

– 14 fős a fiam osztálya, és 16 fős a lányomé. Nincsenek sokan.

– Ti viszitek az ennivalót vagy bent kapnak enni a gyerekek?

– A tízórait mi visszük, és be lehetne fizetni ebédre is, de nem igazán tetszik a gyerekeimnek a kaja, ezért mi nem eszünk bent. Kettőkor jönnek haza, úgyhogy itthon ebédelnek.

– Minden nap elmész értük?

– Busszal jönnek, mert van iskolabusz, ingyen, és imádják. Az egy külön élmény, hogy együtt jönnek-mennek a buszon a többiekkel, nagyon szeretik.

– Napközi nincs?

– Ebben az állami iskolák mások, mert kettőig van suli, fél háromra megebédelnek, és kész, nincs olyan, hogy délután vigyáznak rájuk.

– Hogy oldják ezt meg a szülők, ha dolgoznak?

– Ezt nem tudom, de tök érdekes, mert mindenki meg tudja oldani. Én online dolgozom, szóval nálunk ezért nem probléma ez, de egészen elképesztő, hogy ott állnak a szülők és mindenki haza tudja vinni a gyerekét. Nem a nagyszülők, hanem a szülők.

– Mennyi házi feladatot kapnak naponta a gyerekek?

– Kevesebbet, mint Magyarországon, és általában csak egy tantárgyból, nincs akkora terhelés. És a tantárgyak is máshogy vannak felosztva.

A történelemmel először például hatodikban találkoztunk, és akkor is csak spanyol történelmet vettek, az ipari forradalom kezdetétől egész Frankóig.

Aztán előveszik majd mégegyszer. A lányom most már felsős, nekik a történelem és a földrajz egyben van. Ami még szokás, hogy tanulnak valamit, és a következő évben újra előveszik azt a tananyagrészt, csak bővebben. Aztán a következő évben megint. Előfordult, hogy a lányom meg a fiam ugyanazt tanulta, pedig két évfolyam van köztük. A praktikumra mennek rá, nincs olyan, hogy magold be valakinek az életrajzát, vagy ilyesmi.

– Jól értettem, hogy a történelemnél kimaradt az őskor, az ókor… és hogy a hazai történelmet tanulják először?

– Igen, sőt, a könyvek sem egyformák, mert a Kanári-szigeteknek külön tankönyvei vannak, ahol a szigetekre nagyobb fókusz kerül. Egész Spanyolországot megtanítják nekik természetesen, de a Kanári-szigetekre nagyobb hangsúlyt fektetnek, a történelmére, földrajzára, a szokásokra. Azt nem tudom, hogy a többi tartományban is így van-e, de azt igen hogy a Kanári autonóm tartomány, saját parlamenttel, egyebekkel, nekünk külön tankönyveink vannak. Van egy saját sportunk is, ez kötelező, ezért eléggé utálják a gyerekek, ez a lucha Canaria, egyfajta küzdősport. Jön egy edző minden évben, és akkor egy-két hétig a tornaóra helyett ezt tanulják. Így próbálják beszívni a gyerekeket, hogy menjenek és válasszák ezt a sportot.

– Mennyire befogadó a közeg? Könnyű volt barátokat szerezni a gyerekeknek?

– Mi délen élünk, itt nagyon nemzetközi a társaság. Az, hogy ők kétnyelvűek, az itt nem különös. A lányom barátnője félig kanári, félig venezuellai, a fiamé perui és kanári. Nagyon nemzetközi az egész. Emiatt mindenki több nyelven beszél.

Angolt már óvodától tanulnak, és elsőtől heti négy órában foglalkoznak vele, aztán ötödiktől belép heti kétszer a német is.

 

– Hány órájuk van egy nap, hogy ez mind belefér az idejükbe?

– Hat. Most nézem, a fiamnak ma van matek, angol, természetismeret, német, tesi, és van egy emocrea, azt talán úgy tudom lefordítani, hogy érzésekről beszélgetnek, társadalmi dolgokról, elfogadásról, nemi egyenlőségről, ezekhez néha érkeznek külső előadók, és ők is tartanak előadásokat. De ilyen előadásokat nekünk, szülőknek is tartanak. Legutóbb az önkormányzattól jöttek előadni, és arról beszéltek, tele praktikumokkal, hogyan segíthetjük a gyerek tanulását. Meg is vendégeltek bennünket, süti, kávé, egyebek, és közben beszélgettünk.

– Van olyan dolog, ami nem tetszik az iskolában?

– A Kanári-szigeteken kirendelik a tanárokat, vezénylik őket egyik településről a másikra,

a tanároknak ott kell szolgálatot teljesíteni, ahová irányítják őket.

Nem tudtam még megfejteni, hogy miért, de emiatt évente cserélődnek. Előfordult ugyan, hogy két évig volt egy osztályfőnökük, ráadásul ő nagyon szuper tanár volt, de aztán elvezényelték.

– Hogy zajlanak a számonkérések?

– Inkább írásban, de többnyire ehelyett is projektmunkákat értékelnek, amit hárman vagy négyen csinálnak együtt, és aztán bemutatják az osztály előtt. Az a tipikus, előző órai anyagból felelünk - az nincs itt. Ha dolgozatot írnak, előre megmondják nekik, és nagyon ritka, hogy véletlenül két tárgyból lenne számonkérés egy nap. Az értékelés 1-10-ig történik, ebből az 1-től 4-ig nem felelt meg, vagyis az a magyar rendszer szerinti egyes. Aztán kettesével következnek a fokozatok. De ebben is vannak még szintek, árnyalatok, a gyerekeim szoktak hozni 9.6-ot is.

A tanévet három részre tagolják, ezért minden évben háromszor kapnak bizonyítványt.

– Hol vágják el az évet?

– Az első bizonyítvány a karácsonyi szünet előtt érkezik, a következő a tavaszi szünet előtt (ez a trimeszter leghosszabb szakasza), és az év végi bizonyítványt június huszadika után kapják meg. De nem papír alapon, minden digitális. Kicsivel tovább tart itt a tanév, mint otthon, viszont később kezdődik, változóan valamikor szeptember 10 körül.

– Mi a következménye annak, ha valaki nem felel meg, magyarul megbukik?

– Ez nagyon érdekes, mert van olyan, aki akár 2-3 tantárgyból sem felel meg és mégis mehet tovább a többiekkel. Sőt, év végén sem felel meg, és megy tovább. Az, hogy valaki annyira ne feleljen meg, hogy visszatartsák és újra járja az osztályt, nagyon ritka dolog. És a szülőknek ekkor sem kell magántanárt fizetniük, ingyen biztosítják a korrepetálást. Akiknek valamelyik tantárgy nem megy, azoknak délutánonként tartanak fejlesztő órákat.

– Éreztek valamit abból a híres mediterrán lazaságból az iskolában?

– Legfeljebb annyit, hogy amikor júniustól már nagy a meleg, akkor csak egy óráig vannak suliban és nem kettőig. Nincs klíma az iskolánkban, és olyankor itt már tényleg nagyon meleg van. Minden negyedév végén van egynapos osztálykirándulásuk, akkor például színházba mennek, vagy tengerpartra, de ezt csak májustól (a telet itt nagyon komolyan veszik, 22 fokban már csizmát is húznak, mert hát tél van). Hosszabb kirándulás csak hatodikban és a felső tagozat végén van, az 5 napos, és a szülők szavazzák meg, hogy hová menjenek.

Márti gyerekei versenyszerűen úsznak, egyre komolyabb sikereket érnek el

– A lányod és a fiad is versenysportoló, úsznak. Hogy egyeztetitek össze az iskolai elfoglaltságokkal, kapnak-e ehhez támogatást?

– A lányom úgy kezdte, hogy oké, megyek úszni, de nem szeretnék versenyezni. Mondta az edző, hogy jó. Két hónap múlva már versenyen indult. Év végén pedig a regionálison is nagyon jól szerepelt, most meg az országosra készül ezerrel. Ez már komoly terhelés, mert naponta 3 edzése van. De még tesiből sem tudtam felmentetni, hogy legalább annyival kevesebb órája legyen. Este kilencre érünk haza az edzésekről, akkor kicsit még szöszmötölnek, 10-kor mennek aludni, így belefér minden a napba. Ő össze tudja egyeztetni a tanulással. Megoldja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk