Végítélet előtt az úri közönség verekszik – Megnéztük A helység kalapácsa új tv-változatát
„Éles eszével azonnal átlátta a dolgok állását” – szoktuk idézni a „nagyokosokra”. „Így adta bizonyságát ékesszólási tehetségének: „Bort” – jellemezzük a kis szókincsű bunkót. Bagarja uramat, a béke barátját emlegetjük, ha egy örök megalkuvóval találkozunk. És a kedvenc: „Mert én kendet utálom, mint a kukorica-gölödint”. Azt ugyan nem tudom pontosan, mi az a gölödin, én valószínűleg behelyettesíteném rántott párizsis paradicsomos káposztával (ez volt az egyetemi menza legfőbb perverziója), de az nem hangzik olyan jól.
Ezek és egyéb sorok váltak közkinccsé A helység kalapácsából, amelyben Petőfi Sándor, akinek nemcsak lánglelke, hanem fergeteges humora is volt, hősi eposzi magaslatokba emelt egy féltékenység szülte falusi kocsmai bunyót, egyben kifigurázta kora romantikusainak „fentebb stíljét”.
Nagyot lendített - a maga idejében némi értetlenséggel fogadott - költemény népszerűségén Zsurzs Éva 1965-ben bemutatott tv-film változata, nem utolsósorban a parádés szereposztásnak köszönhetően: Bessenyei Ferenc volt az őserejű kovács, Major Tamás az ördögi Harangláb, a „fondor lelkületű egyházfi”, Garas Dezső alakította a terrorizált szerelmes „lágy szívű kántort”, feleségét, az Amazontermészetű Mártát nem is játszhatta volna más, mint Gobbi Hilda, míg a bort és a pálinkát Mészáros Ági mérte Szemérmetes Erzsók, „55 éves bájaival”. A költőt Gábor Miklós keltette életre elegáns iróniával. Ezt a verziót azóta számtalanszor elővették, többnyire január 1-én délután, és mit tagadjuk, a maga korában kacagtató tv-játék egy kissé megporosodott, a verekedési jeleneteken túlságosan látszott, hogy csak mímelték.
Bár a Magyar Kultúra Napjának köztévés tálalása mind tartalmában, mind jóízlés tekintetében hagyott kívánni valót maga után, elhatároztuk, hogy előítélet nélkül ülünk le A helység kalapácsa új változatához. És nem kellett csalódnunk, remekül szórakoztunk Dombrovszky Linda adaptációján. Egy olyan többszörös stílusparódiát alkotott, ami valószínűleg magának Petőfinek sem lenne ellenére.
Szervét Tibor keménykalapos Haranglábjának a szeme sem áll jól, Cserna Antal (Kántor) már puszta megjelenésével egy rakás szerencsétlenség, de emlékezetes pillanatokat teremt a fehér galambpár feletti ábrándozásával és botcsinálta bárzongoristaként, amint „A virágnak megtiltani nem lehet” című verset dalolja-klimpírozza.
Györgyi Anna Szemérmetes Erzsókként jelentőségteljesen pillog, és harmadosztályú dizőzként még dalra is fakad, miként a vadnyugati pisztolyhősként színre lépő Vitéz Csepü Palkó (Ember Márk) is, egyaránt Petőfi-bordalokkal, Ferenczi György szellemes megzenésítésében. A joviális Bagarja uram (Nagy Viktor) is megéri a pénzét, amikor a szép csaplárosné elájul, karjaiba véve őt rögtön anatómiai vizsgálatot végez rajta.
A kevés szavú bíró (Hunyadkürti István) egy jacuzziban dagonyázik, forrónadrágos lányokkal körülvéve, amikor a béke barátja riasztja, és ha az Amazontermészetű Márta (Gubás Gabi) úgy villantaná rám ezüst protézisét, mint teszi azt a szerencsétlen Kántorral, egy fillér sem maradna a zsebemben. Talán még Zayron Zsolt halványabb a mesélő szerepében, ő viszont két filmklasszikust is eszünkbe juttat: ahogy a nyitóképben fújja szájharmonikáját, és ahogyan felpattan – sarkantyús csizmában – a Harley Davidsonra és ráfordul a végtelenbe tűnő útra…
Amikor „az úri közönség verekszik”, viszontláthatunk néhány piedonés/Ötvös Csöpis motívumot, de gyerekkorunk „kicsi a rakás nagyobbat kíván” játékát is.
A befejezésben a kaloda helyett a rendőrautóhoz bilincselt Fejenagyot Erzsók asszony vigasztalja, tehát meglesz a költő által megénekelt happy end, hacsak…
Bagarja uram is a falu „végromlásától” félve rohan a bíróhoz. Csakhogy itt baljósabb dolgok történnek. Már amikor Fejenagy stoppol. látjuk, hogy elvörösödik a táj, és a messzeségben négy lovas tűnik fel. És amikor már a kocsmában „a szörnyű dolgok véget érnek”, mint egy sci-fi-ben, minden vörösre vált, megérkeznek az arc nélküli lovasok (lásd még a Jelenések Könyvét), és az utolsó képek egy napkitörésre utalnak. Egy kicsit olyan az egész, mint Milos Forman 1967-es Tűz van, babám! című ikonikus filmje, amelyben miközben a botrányos tűzoltóbál során mindenki ellop mindent, senki nem veszi észre, hogy a szomszéd ház porig ég. A csehszlovák cenzorok értették a viccet, ám nem szerették, be is tiltották a filmet, de a valóságos prágai „tüzet” ők sem tudták megakadályozni…
