SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi arról, hogy eddig még nem volt egyházi esküvője: „Ami késik, nem múlik. Még fiatal vagyok”

Az énekesnő elárulta, hogy miért romlott el a házassága, milyen volt neki a Megasztár, miért hagyta ott a színházi világot és milyen tervei vannak a jövőben.


Tóth Gabi elárulta, hogy boldogtalan volt a házasságában, de nem csalta meg Krausz Gábort - többek között erről is beszélt Ágai Kis András Mutasd magad! beszélgetős műsorában.

Közölte: „Az, hogy viszonyom volt egy másik férfival a férjem mellett, egyáltalán nem igaz”. Amikor szakított Krausz Gáborral, akkor még csak beszélgettek Papp Máté Bencével.

"Amikor realizálódott bennem, hogy érzelmileg merre húzok, akkor én azt letisztáztam. Nem történt az, hogy egy viszonyba keveredtem volna a párommal, és közben a férjemmel együtt éltem. Rám húzták ezt a csalfa feleség bélyeget"

- mondta. Szerinte hiba volt, hogy az életéből csak a jó dolgokat mutatta meg, ezért érezhették úgy az emberek, hogy a válás egy hirtelen dötés volt. Úgy vélte, hogy a politika is közrejátszott abban, hogy ilyen nagy figyelem kísérte a válását.

Magáról pedig azt mondta, hogy nem vadóc, és a színpadon kiéli magát, bár gyerekként is cserfes volt. Az lehet a hibája, hogy mindenkinek meg akar felelni, pedig ő szeret átlagosan élni:

"Talán így akartam védeni magamat, hogy mást mutattam".

Az énekesnő nagy vágya volt, hogy az esküvőjén az édesapja kísérje be az oltárhoz, de ez nem volt megvalósítható Krausz Gáborral különböző vallásuk miatt. Ezt sajnálja, de:

„Ami késik, nem múlik. Még fiatal vagyok”

- tette hozzá.

A vallásosság is szóba került. Őt a nagymamája ismertette meg a hittel, vele jártak misére is: "Adott nekem egy olyan mély biztonságérzetet, amiben azt éreztem, hogy mindig lesz kihez fordulnom" - vallotta meg. Úgy vélte, hogy mivel róla az a kép alakult ki, hogy egy vagány énekesnő, ez pedig nem fér össze a hite megmutatásával, ezért találtak sokan furcsának, hogy fellépett az Eucharisztikus világkongresszuson.

Ezt követően: „Erősen visszatért a pánikbetegségem... Nagyon durva történet. Nyilván jelezte a szervezetem, hogy nem vagyok egy boldog házasságban” - mesélte.

Végül kivizsgálták, kapott egy kúrát, pszichológushoz is járt, és már sokkal jobban érzi magát. Egy tesztre is elment, és az derült ki, hogy ő egy empata.

A színházi szereplésről is mesélt. Akkoriban túlhajtották, ami miatt le is sérült. Azt mondta, hogy Győrben jó élményei voltak, és Stohl András támogatta és biztatta. De voltak olyan élményei, amik miatt befejezte a színházi munkát, bár szívesen visszamenne a színpadra.

„Rájöttem, hogy csinálok majd én színházat. Annyit még elárulok, hogy Szarka Tamással készítettünk egy cigánymusical-albumot, és erre szeretnénk egy táncos darabot, inkább show-t csinálni”

– mesélte.

Őszintén beszélt a Megasztáros időszakról is, ami szerinte inkább húspiac volt. Mások döntöttek helyettek, és három évig nem volt beleszólása abba, hogy hol lép fel és mennyiért. Ráadásul nem is keresett jól, egy fellépésért 20 ezer forintot kapott.

VIDEÓ: Tóth Gabi: Nem voltam csalfa feleség


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: