JÁTÉK

TESZT: most kiderül, melyik agyféltekéd a domináns!

Egy perc alatt megtudhatod, melyiket használod többet.
adhunet.com - szmo.hu
2017. február 12.



Régóta közismert, hogy a két agyféltekénk különbözőképpen dolgozik. A jobb agyfélteke felelős például az érzelmek és a kreatív készségek irányításáért, míg a bal agyfélteke a matematikának, a logikának kedvez. Te vajon melyiket használod? Egy rövid tesztből kiderül.

Korábban úgy tartották, a férfiak a bal, a nők a jobb agyféltekéjükkel dolgoznak többet, de ez az elmélet azóta megdőlt. A legtöbb embernél a bal agyfélteke a domináns: mindenkinek itt található a beszédközpontja, és ez a terület felel a részletező, rendező gondolkodásért.

VIDEÓ: Így néz ki az emberi agy az MRI felvételen

3puzzle brain

A „bal agyféltekés” emberek általában szeretnek precízen dolgozni, sorban végzik a feladataikat, nem szeretik megosztani a figyelmet. Előszeretettel készítenek listákat, táblázatokat a teendőikről, és azt is kedvelik, ha a tananyag praktikus, logikusan felépített. Előfordul, hogy nehezen bánnak a szavakkal, nehezen találják meg a megfelelő kifejezést.

Azok, akiknél a jobb agyfélteke az uralkodó érzelmesebbek, nagyobb a képzelőerejük és a fantáziájuk. Szeretnek a dolgok közepébe vágni, jól boldogulnak a káoszban is. Ha valamilyen probléma kerül eléjük, szeretik azt egészben látni, a nagy teljességtől haladnak a részletek felé. Általában ügyesen megoldják a gondokat, de sokszor nem tudják elmondani, hogyan is jutottak el odáig.

12

Az emberi agy persze jóval összetettebb rendszer annál, hogy ilyen egyszerűen kategorizálni lehessen. Az agyatoknak az a legjobb, ha mind a két agyféltekét használjátok.

Néhány egyszerű gyakorlattal össze lehet hangolni az agyatok két oldalát. Például, ha tanulás vagy munka előtt írtok néhány sort az ügyetlenebb kezetekkel, vagy felváltva fekvő nyolcasokat rajzoltok a levegőbe a testetek előtt, növekszik a teljesítményetek, és tovább tudtok koncentrálni.

Töltsd ki az agyfélteke-tesztet itt!

Neked melyik agyféltekéd az uralkodó?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KVÍZ: Irány a piac! Felismered ezt a 10 zöldséget, gyümölcsöt?
Nézd meg, mennyire igazodsz el a piacon, vagy a bevásárlóközpontok zöldség-gyümölcs osztályán!





Mit látsz a képen?
fotó: wikipédia Kpjas

csipkebogyó
galagonya
fekete bodza


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KVÍZ: Westernfilmek és sorozatok – felismered őket 1-1 képkockából?
Újra egyre népszerűbbek a westernfilmek, sorozatok – íme 10 híres alkotása a műfajnak, ugye felismered őket?





1966-ban bemutatott olasz–spanyol–német westernfilm. Mi a helyes címe? A Jó, a Rossz és a _____

Csúf
Gonosz
Szép


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KVÍZ: Tisztában vagy még a szótagolás szabályaival? Íme tíz szó:
A szótagolás, a szavak helyes elválasztása ma már talán kevésbé fontos tudás a számítógépek megjelenésével, de még mindig általános iskolai anyag. Íme 10 szó, hogyan szótagolod őket?





Hogyan szótagolod ezt a nevet?
kép: Kris/pixabay

We-ö-res
Weö-res
We-ör-es


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KVÍZ: Kiránduljunk! Felismered ezt a 10 magyarországi túraútvonalat?
Mit szóltok egy óriási túrához Magyarországon? Íme 10 varázslatos túrahelyszín, ahová érdemes kirándulni - felismered őket?





Melyik hegységhez tartozik a Rám-szakadék?
fotó: wikipédia Christo

Soproni-hegysé
Visegrádi-hegység
Velencei-hegység


Link másolása
KÖVESS MINKET: