SIKERSZTORIK
A Rovatból

Ők hosszabbítják majd meg az életünket is? – magyarok oldják meg mesterséges intelligenciával egy betegség felismerését

Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám ismét versenyt nyertek. Elmagyarázták azt is, hogyan tanul be egy mesterséges intelligencia.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2021. augusztus 16.



Nemrégiben írtunk egy magyar fejlesztőpárosról, akik egy speciális appal nyertek világversenyt, mely a világ legszegényebb vidékein élő nők menstruációs szegénységére talált megoldást. Most ismét szociális érzékenységükről tesznek tanúbizonyságot: Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám ezúttal egy komoly betegséggel kapcsolatos mesterséges intelligenciát fejlesztettek.

Ők ketten igazán empatikus szakemberek, hogy stílusos legyek: roppantul "humanoidok". Látták az Ex Machina című filmet is, naná, hogy arról is kérdeztem őket.

– Mikor találkoztatok ezzel a betegséggel először?

– A neurofibromatózissal először a verseny kiírása közben találkoztunk. Szerencsére nincs érintett családtagja vagy rokona egyikünknek sem. A betegséget az idegrostokat körülvevő kötőszöveti sejtek túlburjánzása okozza.

Ezek végső soron tumorokká válnak és minden tekintetben nagy változatosságban fordulhatnak elő az emberi testben. Ezen felül a betegségnek külső jelei is vannak a bőrön megjelenő csomók, az úgynevezett neurofibrómák formájában. A neurofibromatózis öröklődő betegség, így a tudományos vizsgálódásnak a genetika is fontos eleme.

Dr. Ország-Krisz Axel

– Miért különleges siker ez most számotokra?

– Sikerült nem csak nyernünk egy, az USA-ban tartott egészségügyi fejlesztői versenyen, ahová a világ többi tájáról is érkeztek orvosok és fejlesztők, hanem plusz díjként lehetőséget kaptunk arra is, hogy a jövőben az ötletünket továbbfejleszthessük. A versenytársak között több évtizednyi egészségügyi munkatapasztalattal rendelkező szakorvosok is voltak, és a programozói közösség elitjéből is többen megmutatták magukat az eseményen.

Az egyik hatalmas repülőtársaság is állított saját csapatot, egyébként nagyon briliáns ötlettel.

– Viszont ez csak a versenyzői oldal, aminél sokkal érdekesebbek a szervezők, szponzorok és a zsűri. Bizonyára sokan hallottak már a Maryland államban lévő Johns Hopkins kórházról és az egyetemről, akik többek között élen jártak a legutóbbi járvány kezelésében, és nem mellesleg ők az Amerikai Egyesült Államok negyedik legjobb kórháza. Tőlük kaptuk a további fejlesztési együttműködés lehetőségét. Az MIT egyetemet sem szükséges bemutatni, akik a projekt szakmai véleményezését végezték, illetve folyamatosan elláttak minket a szükséges motivációval. Erre elég nagy szükség is volt, mert a verseny több, mint egy hónapig tartott.

– Mikor találkoztatok ezzel a betegséggel először és mit kell tudni róla?

– A verseny témája a ritka betegségekhez kapcsolódott, azon belül mi az 1-es típusú neurofibromatózishoz kapcsolódó kihívást választottuk.

Szívből reméljük, hogy senki sincs az olvasók között, aki tisztában van ennek a borzalmas betegségnek a tüneteivel. Az idegi tumorok felismerése MRI felvételeken nem egyszerű feladat, mivel nagyon kevés a rendelkezésre álló képi anyag,

illetve amik vannak, azok is zajosak (fehér foltok az MRI felvételen, amik nagyon hasonlítanak a tumorokra). Először arra gondoltunk, segítünk az orvosoknak az ilyen tumorok azonosításában, de ahogy teltek a napok és egyre több időt és energiát szántunk a fejlesztésre, azt láttuk, a probléma sokkal mélyebb.

Vannak olyan orvosok szerte a világon, akiknek sosem volt ilyen betegségtől szenvedő páciense. Az orvosi tankönyvek sokszor ugyanazt a képet tartalmazzák illusztrációként. Vagyis nagyon kevés az adat.

– Arra gondoltunk, hogy a probléma ezen vetülete sokkal sürgetőbb. Éppen ezért fejlesztettünk egy olyan mesterséges intelligencia (neurális háló) alapú rendszert, amely képes MRI képeket gyártani. A verseny ideje alatt elég szépen be is tanult, nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel. Ugyanakkor szükségünk lesz hosszú fejlesztési időszakra a “The Neurofibromatosis Therapeutic Acceleration Program” keretében a “The Johns Hopkins University School of Medicine” támogatásával, hogy egy olyan keretrendszer jöjjön létre, amelynek a végén az orvosok egy-két kattintással szintetikus MRI felvételek tucatjait tudják elkészíteni, amelyeken beállíthatók például a tumorok adatai, az elhelyezkedésük, típusuk, meg még egy csomó minden. Az egészségügyi kutatásban néhol már használnak mesterséges adatokat (MRI képeket is), de ez a koncepció nagyon újszerű ezen a területen. Nagyon büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre és reméljük hamarosan beszámolhatunk további sikerekről is.

Természetesen minden fontosabb lépést, mérföldkövet dokumentálni fogunk.

– Miért pont ennek a megoldásnak a keresését tűztétek ki célul ezen a versenyen?

– Ez a verseny alapvetően különbözik a szokásostól abban az értelemben, hogy itt bő két hetet csak a problémák azonosításával töltöttünk. A szervezők, támogatók, betegek és a versenyzők rengeteg ötletet dobtak fel.

Az számunkra biztos volt, hogy mesterséges intelligencia alapú megoldással szeretnénk indulni.

– Az orvosok és kutatók nagyon sok olyan problémát azonosítottak, amely számunkra kézenfekvő ötlet lett volna a zajok MRI képekről való kiszűrésétől kezdve egészen a tumorok azonosításáig. Mivel ez egy ritka betegség, nagyon csekély számú elérhető adat áll rendelkezésre a kutatásokhoz. Mi is 50 páciens teljes testes MRI adataival tudtunk dolgozni.

Betegenként 20 képet kaptunk. Ez hihetetlenül kevés adat. Ebből a felismerésből egyenesen következett, hogy a területen ez a legnagyobb probléma, amelynek a megoldása az összes többi probléma megoldását is elősegíti. Ráadásul ez nem csak az orvostudomány, hanem a mesterséges intelligencia fejlesztés számára is hasznos. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a feladat roppant összetett és nehéz, így számunkra már nem is volt kérdés, hogy követjük-e a saját ösztöneinket és ezzel a saját ötlettel indulunk-e el a versenyen.

– Ismertek olyan személyt, aki érintett?

– Szerencsére közelről nem. A versenyen voltak olyan szervezők és mentorok, akik maguk is érintettek, illetve olyanok is, akik ilyen betegségben szenvedő gyerekeket nevelnek. Bár az ember ezt az élethelyzetet kívülről nyilvánvalóan nem tudja elképzelni a maga teljességében, azért érzékelhetővé vált, mennyire drámai körülményeket tud eredményezni az ember és családja életében, ha ilyen kórban szenved. Sajnos jellemző a neurofibromatózisra, hogy már gyerekkorban megjelennek az első tünetek. Ez talán csak még inkább fokozza a téma iránti elköteleződést.

– Jól érzem, hogy nagy empátia is kell ezen projektek kivitelezéséhez? Nemcsak IT-s tudás...

– Mindenképp szükség van nyitottságra olyan kérdések iránt, ami nem érinti közvetlenül az ember sorsát.

Ez bizonyos értelemben megterhelő is, hiszen megismerni és átérezni ennyire súlyos gondokat mindenképp olyan lelki terhet is jelent, amit magára vesz az ember, még ha csak átmenetileg is. Mi személy szerint azt gondoljuk, az informatikának és az informatikával foglalkozóknak igyekezniük kell mindenre megoldást kínálni és találni,

hiszen az emberiség mai történetében az IT-s háttértámogatás lassan az alapvető szükségletek közé tartozik. Másfelől egy-egy ilyen probléma megoldása nagyon jó terepe annak, hogy visszaadjunk valamit a világnak azért a lehetőségért, hogy olyan izgalmas dolgokkal foglalkozhatunk, mint az informatika, ezen belül is mesterséges intelligencia.

– Mit jelent, hogy az A. I. az esetetekben "betanult"? Hogyan képzelje el ezt egy átlagember? Engem borzasztóan érdekel a folyamat.

– A betanulás a projektünkben azt jelenti, a számítógép képes mesterségesen MRI felvételeket előállítani.

A valóságban ez nem egy, hanem két mesterséges intelligencia, úgynevezett neurális háló eredménye. Az egyik hálózat az alkotó vagy generáló, a másik pedig az ellenőrző szerepet tölti be. Mindkettő megpróbál túljárni a másik eszén és így közösen tanulnak a hibákból.

A folyamat úgy indul, hogy az alkotó elkészít egy képet, amit az ellenőrző rendszer véleményez. Amennyiben az ellenőrző azt mondja a képre, az egyáltalán nem hasonlít egy teljes testes MRI képre, akkor az alkotó büntetőpontot kap és újra kell próbálkoznia, egy kicsit más módon. Ez egészen addig ismétlődik, ameddig a generálás vége egy olyan kép nem lesz, amely képes megtéveszteni az ellenőrzőt.

Dr. Vécsey Richárd Ádám

Amikor az ellenőrző azt mondja, hogy igen, ez már egy MRI kép, akkor ő kap büntetést és újra kell tanulnia, hiszen a mesterséges képünket eredetinek ismerte fel. A folyamat egy ilyen körkörös tanulási ciklus eredménye.

Az talán már ebből is látszik, ez egy nagyon hosszú, sok erőforrást igénylő tanulási folyamat. Természetesen nem is mindig sikeres, nekünk is voltak olyan próbálkozásaink, amikor csak pacák és maszatok jelentek meg a képen. Ez része a fejlesztésnek és mi büszkén vállaljuk azt, hogy milyen lépéseken keresztül jutottunk el a megoldásig. A verseny elején a kitűzött cél az volt, hogy bemutassuk a koncepciót és annak megvalósíthatóságát.

– Hogyan fog folytatódni a projekt?

– Nemcsak a versenyt nyertük meg, hanem inkubációs lehetőséget is kaptunk a Neurofibromatosis Therapeutic Acceleration Program (NTAP) által, amely a Johns Hopkins Medicine ernyője alatt tevékenykedik. A Johns Hopkins Egyetem és Kórház a COVID-19 járvány kapcsán nagyon sok adatot publikált, amit szerte a világon használtak kutatók és újságok is. Az inkubációs lehetőség miatt a projektre a közeljövőben is nagy figyelem fog irányulni.

A projekt végeredményeként egy olyan terméket szeretnénk látni, amely előre megadott szempontok szerint készít MRI képeket akár egészséges, akár beteg embereket szimulálva. Ez nagy segítség lesz az orvosoknak és az orvostanhallgatóknak, mivel így ritka betegségek felismerésében is képesek lehetnek megfelelő rutint szerezni. A megoldás segít majd abban is, hogy minél korábbi stádiumban fel lehessen ismerni a betegséget.

Az egészségügyön túlmenően más kutatók vagy fejlesztők számára is hasznos lesz a rendszerünk, mivel az adathiány nem lesz a jövőben a kutatások és fejlesztések gátja.

– Ha az ember ilyen szakemberekkel beszélget, úgy érzi, na, ez a valaki tényleg fontos dolgot csinál... Milyen nagy célt tűztél ki te magad a jövőben? Úgy látom, problémamegoldó gondolkodással és folyamatos célok kitűzésével léteztek.

Axel: – A célok kitűzését nagyon fontosnak tartom.

Vannak olyan gondolkodók, akik szerint a cél az alapvető emberi szükségletek egyike. Ezzel a megállapítással még úgyis egyet tudok érteni, hogy időnként a céltalanságban is meg lehet találni az örömöt és a szépséget.

Mi, emberek nagyon sokfélék vagyunk, ennek a sokszínűségnek a vizsgálata egy életen át kitartó feladat lehetne, de mivel informatikával foglalkozom, ez inkább csak hobbiként jelenik meg az életemben. Ugyanakkor nagyon szeretnék olyan megoldások kifejlesztéséhez hozzájárulni, amelyek segítségével érdemben sokkal több embernek meg lehet adni a szellemi és fizikai egészséget, illetve jó lenne olyasmin dolgozni, amivel a teljes élet időbeli határait érdemben meg lehet hosszabbítani. Talán azért is segítenék szívesen, hogy én is tovább űzhessem a hobbim szabadidőmben, így azért az elgondolás nem teljesen önzetlen.

Richárd: – Gyerekként sikerorientált nevelést kaptam, amelynek része volt újabb és újabb elérendő célok kitűzése úgy, hogy ne a mennyiség, hanem a minőség legyen a vezérfonal. Próbálok olyan célokat kitűzni, amelyek elérése nem csak számomra, hanem a környezetem számára is jó és hasznos. A távoli nagy célokat mindig akkor szűkítem, amikor közelebb kerülnek. Az biztos, hogy szeretnék az egészségügyi kutatások területén maradni. Nagyon sok olyan feladat van, amelynél a mesterséges intelligencia kifejezetten hasznos tud lenni, legyen szó akár genetikus kutatásokról, az emberi élettartamot alapvetően meghatározó és befolyásoló tényezők feltárásáról vagy a személyre szabott gyógyszerek előállításáról.

– Van olyan probléma a világban, ami nagyon foglalkoztat titeket, esetleg sejtitek is a megoldást, de jelenleg nincs lehetőséged megoldani? Frusztráló lehet, ha van ilyen...

Axel: – Ha az ember hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy problémákat oldjon meg, előbb-utóbb olyan kihívásokon is elkezd gondolkodni, amelyekkel még nem kereste meg senki. A napi rutinban van egy jó fokmérője annak, egy megoldásra váró feladat mennyire jelent nagy problémát. Az ember elkezd keresni az interneten és megnézi, van-e már megoldás arra, ami épp neki kell.

Az informatika egy olyan terület, ahol egyáltalán nem szégyen másoktól tanulni. Rengeteg probléma jár a fejemben és néhányra a megoldást is tudni vélem, de amíg nem jutok odáig, hogy ki is próbáljam őket, addig csak elméletek maradnak.

Richárd: Próbálom rajta tartani az ujjam a világ pulzusán, így természetesen sok probléma kerül a szemem elé. Szerintem nagyon fontos, hogy hagyjunk lehetőséget mindenkinek kibontakozni, hiszen az emberiség és a világ számára nagyon előnyös az, ha mindenki ott próbál segíteni, amihez nagyon ért, vagy amiben úgy érzi, másokhoz képest egy kis pluszt is tud hozzáadni.

A világ az egyéni apró tettekből épül fel. Minden apróság számít, mert globális szinten összeadódnak.

Sosem szabad elfelejteni, hogy nem csupán egyének vagyunk, hanem egy jóval nagyobb közösség részei, ami felelősséggel jár.

– Mi a legnagyobb sikerélmény számotokra?

Axel: A siker nagyon relatív dolog mást és mást jelent az élet különböző területein. Személyes szinten mindig nagy örömnek élem meg, ha meg tudok oldani valamit, amiben nem vagyok biztos, hogy elegendő képességgel vagy idővel rendelkezek hozzá.

Szerintem a siker nagyon érdekes dolog, én abban hiszek, hogy nem kell keresni, mert ha odaadással és másokra is figyelve csináljuk azt, amit teszünk, előbb-utóbb ránk talál.

Richárd:– A legnagyobb sikerélmény az, amikor olyat tudok tenni vagy mondani, ami más számára hasznos.

A közelmúltbeli legnagyobb siker mégis egy olyan srácnak az üzenete volt, aki a világ túlfelén él és már nagyon régóta szeretett volna karriert váltani, csak nem tudta miként vágjon bele. Vele úgy kerültünk kapcsolatba, hogy nemrég Axellel tartottunk egy előadást a szabadúszó fejlesztők életéről és mindennapjairól. Nagyon sok kérdés volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Az említett srác is a kérdezők között volt.

Az előadás után néhány nappal kaptunk tőle egy üzenetet, hogy beadta a jelentkezését egy programozással foglalkozó céghez és felvételt nyert. Az igazi sikerélmény például az a boldogság, ami sugárzott a leveléből.

– Egy filmes kérdés: láttátok az Ex Machina című filmet? Nagyon érdekelne róla a véleményetek.

Axel: – Mesterséges intelligenciával foglalkozó emberként minden olyan filmet igyekszem megnézni, ami kapcsolódik az AI-hoz. A filmek legtöbbször arról adnak jó képet, milyen gondolatok járnak az emberek fejében a témával kapcsolatban. Ez a háttértudás mindig jól jön olyan helyzetben, amikor olyanokkal kell beszéljek a témáról, akik nem szakértői a kérdésnek, de valamilyen oknál fogva érdekli őket a terület.

Az AI a filmekben mindig nagyon humanoidnak, emberszerűnek tűnik, épp ebből fakad az is, hogy ijesztőnek találjuk.

Általában olyan kérdéseket mutatnak be az alkotók a mesterséges intelligencián keresztül, ami egyébként foglalkoztatja, feszíti az embereket. Fejlesztőként viszont egészen más kihívásokkal találkozunk. Nagyon izgalmas az emberi működést olyan pici szeletekre bontani, ami egy neurális hálózat számára értelmezhető problémát jelent. A feladatok megoldása során az AI természete nagyon sokszor kényszerít arra, hogy arról gondolkodjak, hogyan épülünk fel és hogyan tanulunk a mindennapokban, hiszen látom, a mesterséges intelligencia hogy tanulja meg kezelni azokat az apró problémákat, amelyek sokaságából a mi életünk is felépül. A humanoid mesterséges intelligenciától még távol vagyunk, de mivel az alkotó művészet már kitalálta, biztosan meg fog valósulni egyszer, de legalábbis haza tudunk majd vinni egy terméket, ami elhiteti velünk, hogy ő egy intelligens társ a hétköznapokban.

Ugyanakkor szerintem sosem szabad szem elől téveszteni azt az alapigazságot, egy szoftver csak azt tudja megtenni, aminek a megtételére alkalmassá tesszük. Épp ezért felelős magatartással szerintem a negatív következmények elkerülhetők.

Richárd:– Láttam a filmet, Alicia Vikander remek alakítást nyújtott benne. Manapság a mesterséges intelligencia nagyon sok filmben megjelenik, amely egyrészt jó, hiszen az emberek fejében kezd kialakulni egy kép a technológiáról és nem csak abból a szempontból, hogy egy napon majd leigázza az emberiséget, mint a régebbi akciófilmekben. Másik oldalról viszont sokszor pontatlan a kép és olyan szempontokat is behoznak az alkotók, amelyre nem csak a tudomány, hanem a társadalom sincs felkészülve.

Jelenleg a technológia nagyon távol áll attól, hogy általános értelemben vett mesterséges intelligencia létrehozásáról beszélhessünk. A gondolkodó gépek érzelmei szintén a fantasztikum kategóriába tartoznak. Jelenleg a mesterséges intelligencia annyi, hogy nagyon komplex feladatokat vagyunk képesek megoldani hihetetlenül összetett módon.

Nem osztom azt a nézetet, hogy a mesterséges intelligencia egy fekete doboz, mert fejlesztőként nekem feladatom, hogy átlássam, mi zajlik a rendszeren belül. Természetesen emberként van egy határom, így például fejben nem tudom kiszámolni azt a sok millió vagy milliárd egyenletet, amit egy algoritmusom pillanat alatt elvégez. Ex jogászként a volt kollégák révén többször találkozom a mesterséges intelligencia és a jog kettősségének problémájával. Célom, hogy előmozdítsam a párbeszédet a jogászok és az informatikusok között, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét nyelvezetet és gondolkodásmódot értem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
,,Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember” - Zsolt Angliában önkéntes rendőr, ottani élményeiről mesél
Menyhárt Zsolt 15 éve önkéntes rendőr az angliai Ipswichben. Nap mint nap az utcán teljesít szolgálatot. Ugyanolyan egyenruhája és jogai vannak, mint a hivatásosoknak, de ő teljesen ingyen teszi ki magát a veszélynek. És imádja ezt a munkát.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. június 08.



A magyarok sokféle munkát vállalnak a világban, de az, hogy valaki rendőrnek áll, viszonylag ritka. Menyhárt Zsolt 15 éve szolgál az angliai Ipswichben, méghozzá egy nálunk teljesen ismeretlen formában: önkéntes rendőrként. Ezt azt jelenti, hogy civil munkája mellett, a szabadidejében ölti fel az egyenruhát, utána viszont pontosan olyan feladatok várják, mint a hivatásos kollégáit.

Mi visz rá valakit, hogy teljesen ingyen kockáztassa az éltetét nap mint nap idegenekért? És mennyiben más a rendőri munka Nagy-Britanniában, mint Magyarországon? Miért fegyvertelenek az angol rendőrök? És fegyver nélkül hogyan oldják meg a legrizikósabb szituációkat? Ezekről beszélgettünk.

- Hogyan kerültél Angliába?

- Korábban Prágában éltem és telekommunikációs mérnökként dolgoztam. Akkoriban kaptam egy nagyon jó munkaajánlatot Angliából, amit elfogadtam és ideköltöztem. Megtetszett minden, és nagyon hamar elszaladtak az évek. Jó volt a munkahely, és a kollégák is nagyon befogadóak voltak. Ugyan nem terveztem hosszú távra maradni, csak pár évre, de végül itt ragadtam, így lett Anglia az otthonom tizenhét éve.

- Honnan a rendőri motivációd?

- Gyerekkoromban nagyon vonzott a rendőri és a katonai pálya, valószínűleg, mert édesapám rendőr volt. Ő persze lebeszélt arról, hogy ezt válasszam, mert az akkori viszonyok teljesen mások voltak, mint mostanában. Viszont nekem megmaradt a motivációm, mivel rengeteg érdekes feladatot látott el a munkája során: volt közlekedési- és kutyásrendőr, dolgozott nyomozó alosztályon, és körzeti megbízott is volt. Szóval

az egész gyerekkorom azzal telt el, hogy láttam, ahogyan egyenruhában, vagy civilként szolgálatba helyezve magát intézkedett.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy végül itt, Angliában leszek majd önkéntes rendőr.

- Hol hallottál az önkéntes rendőri szolgálatról?

- Egy érdekes véletlen miatt került elém ez a lehetőség, amiről egyébként nagyon kevesen tudnak Angliában. Egy helyi magyar összejövetelen találkoztam két magyar rendőrtiszti főiskolás sráccal, akik akkoriban éppen egy program keretében voltak itt a helyi rendőrségnél, három hónapig. Meséltek rólam a szolgálatvezetőjüknek, aki meghívta a helyi magyarokat egy találkozóra. Tőle hallottam, hogy van egy ilyen lehetőség.

A felügyelő leszervezte, hogy kimehessek egy műszakra egy igazi járőrpárossal, hogy lássam, miről is szól ez a valóságban.

Hatalmas és igazán intenzív élmény volt belátni a színfalak mögé, hogy milyen a bűnüldözés az ártatlannak kinéző városban. Ezután eldöntöttem, hogy belevágok.

- Mit jelent az önkéntesség?

- Angliában nagyon gyakori, hogy az emberek önkéntes feladatokat vállalnak, nagyon sok lehetőség van erre. Ez annyit jelent, hogy, a főállású munkájuk után végeznek valami teljesen más tevékenységet, akár mint én, a rendőrit, teljesen ingyen, fizetés nélkül, de ugyanakkora felelősséggel. A rendőrségen belül az önkénteseknek is van egy minimum óraszám-követelményük. Maximum óraszám nincsen szabályozva, tehát akár minden nap lehet önkéntesen dolgozni.

Ha valaki önkéntes rendőr, ugyanazzal a jogkörrel rendelkezik, és ugyanazokat a feladatokat végzi, mint a fizetett, hivatásos rendőr. Ugyanolyan egyenruhát, felszerelést, jelvényt, szolgálati igazolványt kap.

Ez számomra is meglepő volt. Emellett havonta kötelező tréningek vannak, amiken részt kell venni. A speciális tréningek témája például az ajtóbetöréses behatolás, a gyorsforgalmi utakon intézkedés, a megkülönböztetett hang- és fényjelzéssel ellátott jármű vezetése, valamint a forgalmi rendőröknek a nagy sebességű üldözés és az elfogás. Drogtúladagolásnál az életmentő gyógyszeres beavatkozásra is csak arra külön képzett rendőr jogosult. Ha nincs szolgálatban ilyen kolléga, akkor mindenképpen meg kell várni a kiérkező mentőt. Emellett lehet még szakosodni akár a nyomozókhoz is, és azon a csoporton belül is lehet gyűjtögetni a tréningeket és a tapasztalatokat. Némelyik tréning annyira speciális, hogy ha valaki vállalja a továbbképzéseket, attól jóval magasabb munkaóraszámot is várnak el, mert ezek a továbbképzések nagyon drágák, és csak akkor támogatják, ha ezzel a gyakorlatban, rendszeresen fogja majd segíteni a rendőrség munkáját.

- Te hogyan élted meg az alapképzési tréninget?

- Már elég jól beszéltem angolul, mégis a jogi szaknyelvet, szakszavakat nem ismertem kellően. Akkor az nekem egy erős gyorstalpaló volt, megtanulni a különböző törvényeket és a kifejezéseket, hogy hivatali folyamatokban, jelentések írásában a megfelelő szaknyelvet használjam. Segített, hogy a törvényi környezet le van egyszerűsítve Angliában, nagyon sok olyan törvény van, ami egyszerűen alkalmazható és áttekinthető. Ugyanakkor meglepetés volt, hogy mennyi régi törvény van még mindig használatban, ami néha azért kusza tud lenni. Ha viszont valaki valamiben elakad, rádión felhívhatja a felettesét és információt kérhet, ez itt általában bevett dolognak számít.

- Mik azok a dolgok, amik a leginkább megleptek?

- Itt nincs egyetemes személyes azonosító okmány, ami nekem elképesztő volt eleinte. Amikor intézkedünk, és megkérünk valakit, hogy igazolja magát, a legtöbb a bűnöző mégis általában valós nevet és címet ad meg. A rendőrre van bízva, hogy mit hisz el, vagy mit nem, hacsak nem szolgál az illető elegendő bizonyítékkal valós kilétére. Onnantól kezdve, ha valaki ad nekem egy nevet és címet, és azt a központtal leellenőrizve nem vagyok teljesen biztos az illető kilétében, akár őrizetbe is vehetem, élve a gyanúval, hogy hamis adatokat adott meg.

Az a tapasztalatom, hogy Angliában minden erősen a bizalomra épül.

Itt a jogosítványnak sem kell nálunk lennie a járművezetéshez, igazoltatás után is bemutatható hét napon belül. A rendőrök ugyanakkor abszolút nagy mozgástérrel rendelkeznek. A tréningeken is elmondták, ha bárki a rendőrségen belül utasít, hogy valakit tartóztassak le, megtagadhatom, mert ez a saját döntésem, mint ahogyan az is, hogy hogyan járok el az elkövetővel szemben. Tehát azt sem mondhatja meg egyik feljebbvalóm sem, hogy valakinek adjak-e helyszíni bírságot, vagy engedjem el egy szóbeli figyelmeztetéssel. Ez nagyon pozitív, hogy a rendőr tudására, gyakorlatára és értékítéletére van bízva, hogy ő mit lát és tapasztal az eset során.

Nyilván egy gyilkost nem lehet elengedni, de egy közlekedési szabálysértésben vannak fokozatok, előfordul, hogy egy szóbeli figyelmeztetés is elég.

Angliában teljesen más a törvényi környezet is, a közlekedésben például az irányjelző használatának elmulasztása, vagy a piroson átszaladás nem szabálysértés. A kézben tartott traffipax nem fényképez, nem rögzít, csak jelzi a sebességet a kijelzőn, amikor belenéz a rendőr. Sőt, nem is pásztázható ezzel a kamerával a forgalom, leengedett kamerával kell várakozni, és csak amikor azt érzem, hogy szemmel láthatólag gyorsabban jön egy autó, akkor mérhetem meg. Tehát nem lehet „vadászni” a gyorshajtókra. Amikor félreállítom az autóst, és azt mondom neki, a kamera ezt a sebességet írta ki, ennyivel haladt, adhatok neki egy bírságot, ott vitának a továbbiakban helye nincs, nem kell további bizonyíték, mert láttam a kamera által mért adatot. Ha mégsem hiszi el és vita támadna, akkor bíróságra kerül az ügye, de akkor is a rendőr szava lesz a döntő, amennyiben dokumentálva van az egész és a kamera hitelesítve volt.

- A rendőröknek adott döntési szabadadság mellett más is meglepett?

- Itt nagy figyelmet fordítanak arra, hogy amikor egy rendőr kimegy egy adott incidensre, van hogy a sértett, de van, hogy az elkövető épít ki egy olyan kimondatlan rokonszenvet, kapcsolatot a kiérkező rendőrrel, ami után elképzelhető, hogy csak azzal a rendőrrel akar majd beszélni a továbbiakban, senki mással. Az ilyen esetek miatt az egész rendszer úgy van felépítve, hogy támogatják, hogy az a rendőr is benne maradhasson az ügy folyamatában, mert ez a legtöbbször gördülékenyebbé tesz minden kommunikációt a továbbiakban. Ez már velem is többször előfordult, amikor valaki csak velem akart beszélni, megbízott bennem, még elkövetőként is. Ez egy igazi felnőtt tanmese, soha az életemben nem gondoltam volna, hogy így is működhetnek kapcsolatok emberek között.

- Miért nincs fegyvere az angliai rendőröknek?

- Az alaprendőrnek nincsen lőfegyvere, csak a fegyveres egységeknek, akik erre speciálisan ki vannak képezve. Természetesen van eszköztárunk, de főleg a kommunikáció a fontos.

Magyarként meglepő és furcsa volt a tréningeken, hogy a rendőr itt fegyvertelen.

Meg is kérdeztem, hogy ez miért van így. Azt mondta a kiképző, hogy egyrészt statisztikailag nincs olyan nagy számú szituáció, ami indokolttá tenné a lőfegyver viselését, másrészt a magánkézben tartott lőfegyverek törvényi szabályozása talán Angliában az egyik legszigorúbb a világon. Mivel ez egy sziget, valamelyest jobban tudják ellenőrizni a kikötőiket, így az ország méretéhez és a populációhoz képest kvázi kevés a bűnözői körök kezén forgó lőfegyver. Angliában nagyon komolyan veszik, hogy az átlag állampolgárnak ne legyen fenyegetettség érzése. Hogyha mi, akár csak megelőzésképpen is elővesszük a paprika sprayt, vagy a viperánkat egy intézkedés során, arról már egy formanyomtatványt kell kitölteni, dokumentálni kell, hogy mi volt az oka. Nem kelthetünk félelmet az állampolgárokban, ez itt nagyon fontos.

- Mennyire tisztelik a rendőröket?

- Nagyon nehéz felmérni, vegyesen reagálnak az emberek. Amikor rendőrként kint vagyok az utcán, többnyire elkövetőkkel foglalkozom, és elfogadom, hogy ők nem is kell, hogy feltétlen szeressenek vagy tiszteljenek minket. Nem tudhatjuk, kinek milyen tapasztalatai vannak a rendőrségről.

Értelemszerűen nem szabad kijönni az embernek a sodrából, bárhogyan is beszéljenek velünk.

Nem szabad elfelejtenem, hogy nem azért döntöttem úgy, hogy esetleg bírságot adok valakinek, amilyen stílusban velem beszél, hanem azért, amit elkövetett. Ha ez nem így lenne, akkor az egy személyes, hangulatalapú döntés lenne, ami szakmaiatlan és rossz. Mondok erre egy nagyon leegyszerűsített példát, kint üvöltözik valaki az utcán félelmet keltve a többi járókelőben. Amikor rendőrként, szolgálatban megközelítem és velem is ordibál, nem vehetem csak ezért őrizetbe, mert bennem is félelmet keltett. A rendőrtől elvárják a jóval magasabb tolerancia szintet minden ilyen esetben. Van aki amúgy egész jól, barátságosan kezel minket, annak ellenére, hogy elkaptuk, de van, aki utálja a rendőröket, dacára annak, hogy szerintem a rendőrség mindent megtesz azért, hogy mindenki biztonságban, és megfelelően kezelve érezze magát egy intézkedés során.

Nem ritka, hogy pozitív visszajelzést kaptam elkövetőtől, aki azt mondta, hogy „kösz, ti jó srácok vagytok”, és a fogdán kézfogással köszönt el.

És az sem ritka, hogy a fogdáig tartó autós utazás során elnevetgélünk az elkövetővel. Ami bevallom talán - magyar viszonylatban - hihetetlenül is hangzik, de igaz. Ez persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy barátkozunk. Viszont onnantól kezdve jóval kisebb a veszélye, hogy bármi rossz dolog fog történni, és alapból is mindenkit megillet az emberi bánásmód, nincs előítéletességnek helye. Én mindenkivel próbálok pozitív, fair és jó fej lenni, mert ez a legfontosabb talán az elkövető és saját biztonságunk miatt is, hogy mindenképpen, még egy letartóztatás után is stresszmentesen, jó hangulatban jussunk el a fogdáig. Abban a pillanatban, ahogy őrizetbe vettünk valakit, annak a testi épségéért mi felelünk.

- Tanítják a bánásmódot is?

- Rengeteg tréningünk van a helyes helyzetek pszichológiai alkalmazásához. Meg kellett tanulni, hogy másokat ne a saját élményszintünkön skatulyázzunk be, ezeket a beidegződéseket el kell engedni, amikor intézkedünk.

- Átalakultál ebben a munkában?

- Száz százalékig. Abszolút megértőbb, nyitottabb, elfogadóbb, türelmesebb lettem. Nehezen lehet kihozni már a sodromból, jobban a dolgok mögé tudok látni, és az empátiám is sokat fejlődött. Gyakran megkapom másoktól, hogy „de te nem is kapsz fizetést, miért csinálod?”. Ilyenkor nehéz azt elmagyarázni, hogy ettől a munkától valójában mennyi mindent is kapok. Úgy érzem, az életem és a személyiségem is jobb lett, mert ebből voltaképpen nagyon sokat profitálok.

- Volt olyan eset, ami nagyon megviselt?

- Nem beszélhetek sok mindenről, de volt olyan, amikor találtam egy elhunytat, aki már két hete halott volt, és amikor bementem a lakásába, ott megdöbbentő körülmények fogadtak. Ott úgy elgondolkodtam, hogy az emberek a zárt ajtók mögött milyen életet is élnek, és mennyi mindenről nem tudunk. Szívszorító az is, amikor gyerekekkel kapcsolatos esetünk van, elhanyagolás vagy gyilkosság, ezek mindig nagyon megráznak. Volt egy furcsa esetem, amikor riasztás jött, mert egy rendőr vészhívást indított. Megtámadták, és az én egységem volt a legközelebb hozzá. Egy öngyilkoshoz küldték ki, de a helyszínen többen is voltak, és rátámadtak, emiatt a rádióján vészjelzést indított.

Mikor megérkeztem, minden csupa vér volt a konyhában, és a kollégámon feküdt két másik vérző ember, akik vele dulakodtak.

Én érkeztem elsőként a helyszínre, és azonnal elkezdtem lerángatni a férfiakat a kollégáról. Egy rövid dulakodás után mindkét elkövető bilincsben volt. Az egyik még hátrabilincselt kézzel is próbálta a karján lévő, saját magának okozott vágott sebeket körömmel mélyíteni. Ez az egész jelenet annyira groteszk volt, nagyon sokáig bennem maradt.

- Angliában miért van annyi késes támadás?

- Valóban Angliában nagy problémát okoznak a késelések, és ez egy öngerjesztő probléma, mert

sokan azért hordanak már kést maguknál, mert félnek, hogy késelés áldozatai lesznek.

Emiatt különböző kampányok vannak, mint a Bin the Blade, amikor amnesztia keretében a kihelyezett konténerekbe összegyűjtik a kidobott késeket. 2019-ben szigorítottak a törvényi jogszabályon, most már otthon sem lehet szamuráj kard, még dísz sem, valamint 50 centinél hosszabb, ívelt pengéjű kard tartása is illegális. A késes támadások nagy része a bandaháborúk miatt van, de mindenfajta más bántalmazásnál és a nézeteltérések rendezésénél is előfordulnak késelések.

- 15 éve vagy rendőr, minden nap kiteszed az életedet a veszélynek...

- Próbálok erre nem így gondolni. Ez nem fordulhat meg a fejemben, nem rágódok ezen, és nem izgulok. Hála istennek nem lépten-nyomon történnek tragédiák, de azért sajnos halnak meg szolgálat közben rendőrök. Bár átlagemberként látjuk a rendőröket intézkedni, de ez semmiképpen sem egy hétköznapi munka.

A tényleges rendőri munka az átlagember számára többnyire láthatatlanul zajlik, a társadalomtól, nézelődőktől elzárt helyeken, ezért a veszély mértékét felmérni kívülállóként nagyon nehéz.

Mi odafigyelünk a társainkra, egymásra minden szituációban, és bár irtó közhelyes, de mindig résen kell lenni. A hívószámokról tudjuk, hogy ki az egyedül lévő rendőr, így ha halljuk, hogy rizikósabb riasztást kap, akkor azonnal többen ugranak, hogy menjenek támogatásként, ha van rá lehetőség. A trénereink folyamatosan oktatnak, tanítanak minket, hogy mindenfajta szituációt a lehető legjobban ki tudjunk védeni. Ez egy nem veszélytelen állás, voltaképpen rossz emberekkel foglalkozunk, akik ártanak másoknak, maguknak és nekünk.

Minden helyzetben fejben és érzelmileg is egyben kell lennünk a helyszínen.

Nagyon fontos az, ahogyan kommunikálunk, ahogyan beszélünk a másikkal, mert a helyzetek nagyon rossz irányba fordulhatnak pillanatok alatt, ha esetleg nem megfelelő a hangnem, és nem a megfelelő szavakat használjuk, vagy éppen nincsen empátiánk. Potenciálisan a szolgálatban minden helyzet veszélyes lehet, nyilván amikor itthon dolgozom főállásban az íróasztal mögött, kevesebb veszélyes incidens érhet.

- Sérültél már meg?

- Lekopogom, nem volt sérülésem, szeretném azt mondani, hogy ez a fellépésemnek is nagyban köszönhető. Próbálok mindig mindenre odafigyelni, még ha érzem is, hogy fáradt vagyok, akkor is minden intézkedésnél óvatos vagyok és gyanakvó, emellett nyitott és barátságos, ami bár elég ellentmondásosan hangzik, de kivitelezhető. Azt szoktam még mondani, hogy magas vagyok, és emiatt már önmagában a jelenlétem is lejjebb viszi az indulatokat sok esetben.

- Mit jelent, hogy szolgálatba helyezheted magad?

- Önkéntes rendőrként én is teljes jogkörrel rendelkezem, nemcsak akkor, amikor szolgálatban és egyenruhában vagyok, hanem szolgálaton kívül is.

Bárhova megyek Anglia és Wales területén, bármikor ha valami olyat látok, ami rendőri intézkedést kívánhat, akkor azonnal szolgálatba helyezhetem magam, intézkedhetek, és akár letartóztathatok másokat.

Ebben az is érdekes, hogyha ilyenkor segítségre szorulok, és megkérek egy másik civil embert, hogy segítsen nekem és ő megteszi, abban a helyzetben ugyanolyan törvényi védelmet élvez, mint egy intézkedő rendőr. Ilyenkor természetesen senki nem kér vagy kötelez arra, hogy veszélynek tegyük ki magunkat, hiszen felszerelés nélkül vagyunk, civilben. Azt szokták mondani, hogy ha úgy ítéljük meg a testi épségünkre veszélyes lenne beleavatkozni, akkor csak annyival segítsünk, hogy hívjuk a rendőrséget és adjunk információt. Állampolgárok is intézkedhetnek bűncselekmény megakadályozása érdekében, és indokolt esetben erővel is visszatarthatják az elkövetőt a rendőrség kiérkezéséig. Ennek természetesen arányosnak és indokoltnak kell lennie. Alapvetően igaz, hogy Angliában az emberek ha látnak valami furcsaságot betelefonálnak a rendőrségre, figyelnek egymásra, ami nagyon jól jön, hiszen a rendőrség önmagában nem tud mindenhol ott lenni.

- Mindebből úgy tűnik, nagyon szereted, hogy épp Angliában lehetsz rendőr.

- Mindig is csodáltam az angol rendőröket, mert praktikusnak és szervezettnek tűnnek, mégis közvetlenek. Nemcsak jól képzettek, de barátságos fellépésükkel hozzáférhetőek és elérhetőek az emberek számára; az utcán gyakran szelfiznek velük, mert bizalmat sugároznak. Itt az átlagember a segítséget látja meg bennük, még ha az utóbbi időben a rendőrség renoméját meg is tépázta egy-két eset. Ettől függetlenül, azt kell mondjam, büszke vagyok, hogy közéjük tartozom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: