KULT
A Rovatból

Nicolas Cage őrült, sátánista sorozatgyilkos a Longlegs, a Rémben, ami a nyár horrorja

Művészieskedő horror, vagy horrorművészet? Ez lenne a legjobb horror 2024-ben, ahogy az internet is hirdeti, vagy csak egy jól eladott közepes thriller? Szerintünk az előbbi.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. augusztus 02.



Először ismerjük meg az alkotót magát, az író-rendező Oz Perkinst. Vagyis mostanában, amióta a kamera kevésbé látványos oldalán is áll, Osgood Perkinst, aki nem más, mint Anthony Perkins fia.

Akik véletlenül nem ismerik ezt a nevet, annak tudok egy klasszikus horrorfilmet ajánlani. Ugyanis Anthony Perkins volt az 1960-as Pszicho főszereplője, melyet Alfred Hitchcock rendezett.

Ő alakította Norman Batest, akinek zseniális játéka szinte bebetonozta Perkinst a horrorfilmek kultikus gyilkosai közé. A Pszicho-sorozat megélt két folytatást is, aminek az utolsó darabját maga Anthony Perkins rendezte. Talán innen jöhetett a vágy a kis Osgoodban, hogy ne csak a megvilágított oldalon szerepeljen.

Osgood olyan „klasszikusokban” szerepelt színészként, mint a Doktor Szöszi két része, ahol a magas, fura, kicsit belassult Davidet alakította. Illetve főszerepet játszott minden idők egyik legjobb „rosszfilmjében”, a Kutyául vagyok, de gyógyíttatom magamban, amiben ő volt Gary Busey védőangyala. Gary karaktere ebben a filmben meghalt, és kutyatestben tért vissza a földre, hogy kijavítsa hibáit. A történet eddig nem is annyira furcsa, de az, hogy nem igazán használtak kutyát a forgatáson, hanem az akkor közel 60 éves Busey mászkált az egész film alatt négykézláb, ugatott és pisilt, mint egy valós kutya, az valami fantasztikusan bizarr volt.

De tegyük félre Oz impozáns színészi munkáit, és térjünk vissza a kamera másik oldalához.

2015-ben rendezőként és íróként jegyzett egy kis költségvetésű horrort, a Februaryt (sok néven futott, láttam The Blackcoats Daughter címen is) az akkor még ismeretlenebb Emma Roberts-szel és Kiernan Shipka-val. Nekem már ebben a filmben feltűnt, hogy mennyire jól kezeli a beszéd nélküli, atmoszférikus jeleneteket a rendező. Ezután egy gyengébb filmet csinált a Netflixnek, az I Am the Pretty Things That Lives in the House-t. Majd készített egy Juliska és Jancsi című feldolgozást, a klasszikus Grimm-mese alapján, aminek középpontjába Juliskát helyezte.

Egy igazán lassú, folk-horror volt, amire, ha a néző ráhangolódott, akkor minden pillanata arany volt.

Talán a Robert Edggers nevével fémjelzett A boszorkányhoz, vagy az Ari Aster-féle Örökséghez tudnám hasonlítani, csak sokkal visszafogottabb előadásban.

Rendezőnk összes filmje eltúlzottan lassú, melankolikus, atmoszférikus és sok minden igazából nem történik bennük. Oz igazi művész-horror rendező, amit a Longlegs nézői nem biztos, hogy jó néven fognak venni.

Filmjeiben gyakran az ördög, az emberi gonoszság, vagy a tényleges sátán a téma, és szinte sosincs feloldozás a lezárásaiban.

A hatalmas hype ellenére azonban a nézői vélemények teljesen megoszlanak, bár a kritikusok imádják a Longlegs-t. Szinte 50-50% azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy ez az utóbbi évek legjobb horrorfilmje, és akik szerint egy unalmas, öncélú, nem félelmetes, értelmetlen nyomozás története. Azt kell, hogy mondjam, mindkét nézetet megértem, és van igazság mindkét véleményben.

A legnagyobb probléma: túl nagy volt a felhajtás. Nagyon ügyes marketinggel elérték, hogy sokan meg akarják nézni a filmet, szájról szájra terjedt az interneten a hype. Nem láttuk egy trailerben sem Nicolas Cage Longlegs karakterét, és hatásos módon vágták össze Andres Arochi operatőr bámulatosan szép képeit, melyekből zavarba ejtő előzeteseket készíthettek. Tényleg emelem a kalapom, hogy egy kis költségvetésű művészfilmet sikerült így nagy volumenben eladni.

A kb. 10 millió dollárból (hollywoodi szinten hihetetlenül kis pénz), már világszerte 66 millió dollárt termelt a film, amivel ez lett Oz Perkins legsikeresebb filmje.

Ugyanakkor akik a félrevezető marketing miatt ültek be rá, azok nagyon unták magukat. Én tudtam, mire lehet számítani az író-rendezőtől – misztikum, ízesítve egy csipetnyi sátánizmussal, gyönyörű képek, lassú történetvezetés, és az egész filmet végigkísérő hátborzongató feszültség, rettegés. Nem tipikus horrorfilmes jumpscare-ek, inkább kellemetlen feszültség van itt, amit megtör egy-egy hirtelen erőszakos jelenet. Én nagyon élveztem, de megértem, ha valakinek ez unalmas.

Történetünk szerint valamikor a '90-es években járunk. Egy fiatal FBI-ügynököt, Lee Harkert (Maika Monroe) ráállítanak egy több mint 30 éve ügyködő sorozatgyilkos, Longlegs (Nic Cage) ügyére. Senki sem tudja, hogyan gyilkol, de családokat irt ki, úgy, hogy olyan, mintha ott sem lett volna a gyilkosság helyszínein. Ám minden tetthelyen otthagy egy aláírt, kódolt levelet, illetve még egy összefüggés: mindegyik családban a lánygyermekeknek az adott hónap 14-én van a születésnapja.

Lee nagyon érzékeny a természetfelettire, szinte látnoki képességekkel bír néha, ami felettesének, Carter ügynöknek (Blair Underwood) is feltűnik.

Lee viszonylag hamar összerakja a szálakat, és innen elindul egy teljesen másfajta film. Kicsit úgy lehetne összefoglalni, hogy A bárányok hallgatnak, a Hetedik és egy lassú, atmoszférikus thriller keveréke. Horrornak nem nevezném, mert tényleg nem igazán félelmetes a film, a nyomozós szál is gyengébb, és a főszereplőt is eléggé elidegenítik a nézőtől, így drukkolni sem tudunk igazán neki.

Lee ugyanis olyan, mintha enyhe autizmussal küzdene, ami miatt egyébként jobb nyomozó, mint társai, de mint karakter egyáltalán nem érdekes, robotikus és túlzottan mindentudó.

Pedig Maika Monroe élete alakítását hozná, csak a karaktere fogja vissza – tényleg látszott rajta, hogy nagyon felkészült a szerepére. Nic Cage viszont 100%-on pörög, ezt a szerepet neki írták, alig ismertem meg az amúgy kicsit béna maszk alatt – nem tehetnek róla, kis költségvetésű a film… Ha nem tudnám, hogy Cage az, akkor lehet azt hinném valaki őt próbálja utánozni és nagyon eltúlozza a ripacskodást.

Annyira túltolja ezt az őrületet, talán akik látták A vámpír csókját, azok tudhatják mire lehet számítani. Szinte lubickol a szerepben, ami viszont egyes nézőknek inkább humoros lesz, mint félelmetes

– a vetítésen is, amin voltam sokan nevetgéltek rajta. Szerintem tökéletesen hozta az őrült sátánista sorozatgyilkost, sosem tudtam, mit várhatok, amikor megjelent a vásznon.

Technikailag Cage maszkján kívül hibátlan a film. Nagyon atmoszférikus, sokszor szinte zajok sincsenek, csak csendben várjuk, hogy valami megjelenjen a háttérben, ami nem gyakran történik, ezért amikor látunk ott „valamit”, akkor különösen sokkolóan hat.

A 18-as karika korrekt, bár nem éreztem annyira durvának a filmet, inkább a nyomasztó légkör lehetett az oka, és a folyamatos feszültség, mint a vér mennyisége.

Ne legyen félreértés, azért nem fogja vissza magát Osgood egy pillanatig sem, de a trancsírozás általában kamerán kívül történik, és mi csak az eredményét látjuk, ha látjuk egyáltalán. Az operatőri munkát már említettem: Andres Arochira érdemes odafigyelni, ez az első nagyjátékfilmje.

Akik szeretik a lassú szerzőifilmeket, vagy az atmoszférikus thrillereket, esetleg látták Oz Perkins eddigi munkáit (nem a Doktor Szöszikre gondolok), azok imádni fogják a Longlegset. Akik egy újabb A bárányok hallgatnakra vagy Hetedikre vágynak, amikhez mindenki hasonlítja a filmet (én is egyébként), azok csalódni fognak, mert jóval lassabb, egyszerre egyszerűbb és bonyolultabb is a mozi.

Nem fogok spoilerezni, de a megoldást valaki el fogja fogadni, mások pedig meg fognak tőle őrülni. Mindenesetre szerintem sokan fognak rákeresni a „Longlegs ending explanation” kifejezésekre.

A mozit egyébként eredeti nyelven ajánlom, mert Nic Cage őrült hangját vagy eredetiben, vagy Józsa Imre szinkronjával érdemes csak megnézni, és utóbbi sajnos már lehetetlen a művész korai halála miatt. A Longlegs viszont megtekinthető a magyar mozikban, remélem sokan megnézik majd!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET: