Terence Hill magyar hangja ellopta a show-t a világsztár elől Budapesten
Hetek óta lázban ég a fél ország, legalábbis az a fele, amelyiknek a Terence Hill és Bud Spencer nevével fémjelzett filmek segítettek a gyermekkor átvészelésében. A rajongói oldalakon pörögnek a cikkek, interjúk... tegnap óta pedig az élménybeszámolók és fotók. Mario Girotti (azaz Terence Hill) érkezése akkora esemény volt, hogy még a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megemlékezett róla, a III. kerületi Bud Spencer parkban lévő dombot átnevezték Ternce Hill-nek.
Amikor megtudtam, hogy engem küld a Szeretlek Magyarország a Terence Hill film bemutatójára, nagyot dobbant a szívem. Éreztem a megbecsülést, a bizalmat. Jó, az is igaz, ehhez az kellett, hogy akit eredetileg küldeni akartak, beteget jelentsen. De akkor is...!
Persze ennél is fontosabb volt, hogy élőben láthatom gyerekkorom egyik nagy bálványát, és részt vehetek életem első igazi, vörös szőnyeges filmbemutatóján, ahol ott van egy valódi világsztár.
Négy különböző bejáraton engedték be a különböző belépővel érkező embereket, és noha sokat lendített volna az ügymeneten, ha a hostessek azon túl, hogy azt mondják, itt nem mehetünk be sajtójeggyel, megmondják, hogy hol igen. Végül megtaláltuk, de a tömeg sűrűségére jellemző, hogy a mellettem álló párom helyett egy kolléga kezét sikerült véletlenül megfognom. Bocsánatot kértem, ő megértő volt: "Nyugodtan fogd meg a kezem, ha ez biztonságérzetet ad" – mondta, és mosolygott a szakálla alól. (Volt olyan újságíró, aki dühösen feladta és úgy döntött, így is lesz miről írnia, ezért távozott.)
A fél 8-ra hirdetett eseményre már 7 előtt odaértünk, fél kilencre be is jutottunk, de még javában sorban álltunk, amikor a körút felől felhangzott a vörös szőnyeg két oldalán tolongó tömeg ujjongása: megérkezett Terence Hill és magyar hangja, Ujréti László.
Előzőleg ugyan megmondták, hogy Terence Hill-lel nem készíthetünk interjút, de a bevonuláskor azért fel lehet tenni egy-két kérdést. Nem lehetett. Többször megállt, kezet fogott, autogramot osztott a rajongóknak, sőt: átvett egy plüssmacit is, az újságírók kettős sorfala között egyetlen lendülettel átvágott. De végre elkezdődött a program. Színpadra lépett DJ Dominique, aki a szervezők nevében elnézést kért a pár perces csúszásért, majd megkérte a fotósokat, hogy ne használjanak vakut – ez Terence Hill kérése volt, mert érzékeny a szeme.
És, hogy hogy fokozzák a feszültséget, először Ujréti László lépett színpadra. aki elmesélte azt a – rajongók körében persze ismert – anekdotáját, amikor egy szinkronforgatáson a hangmérnök megkérte, hogy legyen szíves mondja fel az alábbi rövid üzenetet az üzenetrögzítőjére:
"A gazdám nincs itthon. Terence Hill."
Ezután végre est sztárvendége is mikrofont ragadott. Elmondta, miért szorongat a kezében plüssmacit.
"Biztos csodálkoznak, mit keres egy cowboynál egy plüssmaci. Nos, egy cowboynak is bátorságot kell merítenie valamiből, ezért adta nekem egy kedves hölgy a folyosón ezt a mackót" - mondta, majd elmesélte, hogyan találkozott Bud Spencerrel. Lényegében ugyanazt mesélte el, amit Bud Spencer búcsúztatásán, a Youtube-on magyar felirattal is bárki megnézheti.
Azonban Ujréti Lászlónak sikerült ellopni a show-t: Terence a mondandója közepén járt, amikor megszólalt magyar hangja telefonja, amely – hogy, hogy nem – A kincs ami nincs című film zenéjét játszotta.
Beépített poénra gyanakodtunk, de mégsem az volt, mert a művész a kijárathoz sietett, felvette a telefont, és tényleg beszélt valakivel.
Ezután jött szegény jobb sorsra érdemes sajtómunkásoknak az utolsó csapás: a beígért fotózási lehetőséggel szemben Terence az utolsó mondat után tempósan a kijárat felé vette az irányt. A fotósok persze nem hagyták magukat, rohantak utána, így az első két sor lényegében kiürült.
És milyen volt a film?
Magáról a filmről nehéz úgy írni, hogy ne spoilerezzük el. A történet egy idősödő cowboy és egy fiatal lány furcsa kapcsolatáról szól. Thomas Spanyolországba indul, a sivatagba, hogy elolvasson egy könyvet – tényleg –, a vadóc Lucia pedig menekül – hol ténylegesen, amikor ellopja egy jól öltözött úriember tárcáját, hol átvitt értelemben, önmaga és a végzete elől. Az utazás és a film végére pedig mindketten megbékélnek sorsukkal.
Amit fontos megjegyezni: a Nevem Thomas című film,. bár vannak benne poénok, alapjában véve komoly film, dráma. Ha valaki a Bud-Terence filmek vidámságát várja, csalódni fog. Terence Hill egy kapcsolatot próbált komolyan filmre vinni, több-kevesebb sikerrel. Vannak nagyon jól sikerült jelenetek, a fényképezés gyönyörű, ugyanakkor sokszor belecsúszik a film banalitásokba, vagy indokolatlan művészkedésbe. Ezzel együtt is szórakoztató, szerethető.
Terence Hill Bud Spencer emlékének ajánlott a filmet, és bevallom, sokáig azt gondoltam, hogy ez csak egy gesztus – ha rosszindulatú akarok lenni, azt mondanám, marketingfogás –, hiszen maga Hill is az interjúkban kihangsúlyozta, hogy a filmnek amúgy nem sok köze van barátjához. De a filmet látva már másképp gondolom. Ugyanis át- meg átszövik a régi filmekre való utalások, kikacsintások.
A film Az ördög jobb és balkeze zenéjével (vagy legalábbis nagyon erősen arra emlékeztető zenével) kezdődik, ami kellően megalapozza a hangulatot. A film jelentős része Almeriában játszódik, ahol a nagy páros az első közös filmjüket forgatta, a Nincs bocsánatot. Ugyancsak erre a filmre utal a gyakran felbukkanó róka – a film eredeti címe ugyanis A macska, a kutya és a róka. De vannak – ha mértékkel is – a régi filmeket idéző bunyók, serpenyővel kupán vágás, szerzetesek, sőt, még hagymás bab is.
A film tehát, bár nem fogjuk soha Sergio Leone klasszikusaival együtt emlegetni, egy estére kellemes időtöltés, és az összekacsintások miatt a rajongóknak kötelező darab. Bónuszként pedig életnagyságban, közelről láthattam azt az embert, aki a barátjával együtt 10 éves korom óta annyi önfeledt percet okozott. Ezért pedig mindenképp köszönet illeti azokat, akik mindezt lehetővé tették.
Fotók: Volosinovszki Tamás, Romis Mozi illetve MKKP
