Földi-Kovács Andrea, aki hosszú éveken át a HírTV egyik meghatározó arca volt, három évvel ezelőtt váratlanul hátat fordított a televíziós karrierjének. Döntése sokakat meglepett, de kiderült, hogy nem hagyta teljesen maga mögött a médiát.
Az élete azonban jelentős fordulatot vett:
megtért, és most már teljesen a vallásának él.
Férjével, Földi Lászlóval együtt járják az országot, és az Axioma nevű YouTube-csatornán is aktívan jelen vannak.
Nemrégiben egy podcastban beszélt arról, hogyan is történt ez a változás.
„Amikor a lélekgyakorlat után először hazamentem a férjemhez, az járt a fejemben, mit fogok majd mondani. Végig azért imádkoztam, hogy az Úr segítsen meg, és ne okozzon drámai változást, törést sérülést a kapcsolatunkban.
Végül annyit mondtam Lacinak, ne haragudj rám semmiért, amit csinálni fogok az elkövetkező időkben. Mert biztos sok olyan dolog lesz, ami fura lesz neki”
– mesélte.
Földi-Kovács Andrea gyerekként nem részesült vallásos nevelésben, sőt, kezdetben inkább a képzőművészet vonzotta. 2005-ben kezdte meg pályafutását a médiában, amikor a HírTV-nél helyezkedett el, ahol „végigjárta a ranglétrát”:
volt híradós riporter, oknyomozó, hírolvasó és stúdióbeszélgetések vezetője is.
2015 és 2017 között az MTVA-hoz igazolt, majd 2018-ban visszatért a HírTV-hez. Az utóbbi években már tudatosan kereste a lehetőséget arra, hogy hogyan élheti meg keresztény hitét a karrierjében is.
Ennek részeként indította el a Credo című műsort, amelyben „vallásos nézőpontból tárgyalt ki közéleti és kulturális témákat.”
Földi-Kovács Andrea, aki hosszú éveken át a HírTV egyik meghatározó arca volt, három évvel ezelőtt váratlanul hátat fordított a televíziós karrierjének. Döntése sokakat meglepett, de kiderült, hogy nem hagyta teljesen maga mögött a médiát.
Az élete azonban jelentős fordulatot vett:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A milliomosként számon tartott férfi egy telefontokokkal és fóliákkal foglalkozó cég tulajdonosa. Csereklei korábban feltűnt a Cápák között-ben, egy ideig pedig Szalai Laurával, a 2021-es Nagy Ő győztese volt a kedvese.
Lara és Dávid között tizenkét év a korkülönbség. A pár már a Sztárbox idei sajtóeseményén is együtt jelent meg, most viszont a közösségi médiában is megerősítették kapcsolatukat.
A fitneszező influenszer, Schóbert Lara és az új párja Balatonakarattyán töltötte a szabadidejét, itt készültek az első nyilvánosan megosztott közös fotók, amiket itt lehet megnézni:

Havas Henrik saját műsorában árulta el: A helyzet az, hogy prosztatarákom van
Kuncze Gáborral készült beszélgetésben a volt politikus kérdezett rá az újságíróra, hogy milyen seb van a fején. Ekkor derült ki, hogy mi történt Havassal.
A Heti Havas vendége Kuncze Gábor volt. A volt politikus rákérdezett a műsorvezetőre, hogy mi történt vele, miért van egy nagy seb a fején.
Havas elmondta, hogy mivel nem szokott hazudni, ezért elmondja az igazat:
A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen.
Majd arról is beszélt, hogy bár sokan kételkedtek benne, de ő tudta, hogy végig fogja scinálni a kemoterápiát. A betegségéről nagyon kevesen tudtak, még a családjában is.
"Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten" - magyarázta.
A sebnek pedig az volt a története, hogy a kezelések miatt legyengült. Az orvosok ezt előre elmondták neki, ahogy azt is, hogy több mellékhatása is lesz. Ilyen a gyakori vizelési inger is. Pár napja egy reggel megivott egy-két korty pálinkát éhgyomorra, a születésnapja után. Majd rátört a vizelési inger a kertben.
"Fejjel beleestem egy bokorba. Nagy szerencsém volt, hogy nem a szememet szúrtam ki, hanem itt hasadt föl" - mesélte.
VIDEÓ: Kuncze Gábor azt mondja, hogy okkal tart a jövő fejleményeitől - Heti Havas
Már 3 millióan látták, ahogy ByeAlex barátnője elsírja magát egy bontott csirkén
A csomagoláson szereplő vágási dátum annyira megérintette, hogy könnyekben tört ki. ByeAlex humorral próbálta oldani a helyzetet, a videót már több millióan látták.
ByeAlex ismét megosztott egy pillanatot a hétköznapjaiból, amely ezúttal különösen meghatóra sikerült. A csütörtök délutáni Facebook-posztjában egy videót tett közzé, amelyen párja, Rákóczi Benjamina látható könnyes szemekkel, kezében egy védőgázas csomagolású csirkehússal, vette észre az Index.
A felvétel tanúsága szerint Benjamina éppen pakolt a hűtőnél, amikor egyszer csak elsírta magát. ByeAlex meg is kérdezte tőle, miért tört ki sírásban. Kiderült: a csomagoláson szereplő dátum, vagyis az a nap, amikor levágták a csirkét, annyira megérintette, hogy elérzékenyült.
A videóban ez a párbeszéd hangzik el:
– Szörnyű, tényleg szörnyű.
– Akkor nem eszed meg?
– Dehogyis! Nem tudom, mit csinálok vele... Kidobni nem fogom, mert az tiszteletlenség rá nézve... Visszarakom a mélyhűtőbe.
– Vegyünk neki ruhákat! – mondta viccesen az énekes, amire Benjamina már mosolyogva reagált.
„pakol a hűtőnél, mondja, süt valamit... erre elkezd sírni... mondom: miért sírsz? jó lelkű kis ember ez!” – írta a 2025-ös Csillag születik zsűritagja a videó mellé.
ByeAlex péntek délután arról is beszámolt, hogy a megható videót már több mint 3 millióan megnézték a közösségi oldalon.
„mondjuk ebből én vagyok 54 legalább!” – tette hozzá.
A csirkés videó megtekintésszámát itt lehet tovább gyarapítani:
ByeAlex ismét megosztott egy pillanatot a hétköznapjaiból, amely ezúttal különösen meghatóra sikerült. A csütörtök délutáni Facebook-posztjában egy videót tett közzé, amelyen párja, Rákóczi Benjamina látható könnyes szemekkel, kezében egy védőgázas csomagolású csirkehússal, vette észre az Index.
A felvétel tanúsága szerint Benjamina éppen pakolt a hűtőnél, amikor egyszer csak elsírta magát. ByeAlex meg is kérdezte tőle, miért tört ki sírásban. Kiderült: a csomagoláson szereplő dátum, vagyis az a nap, amikor levágták a csirkét, annyira megérintette, hogy elérzékenyült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Földes Eszter a Popfilter podcast adásában beszélt gyerekkoráról, családi viszonyairól és arról, hogyan változtatta meg az életét a fia, Álmos születése. A színésznő azt mondta, az anyaság sok mindent felszínre hozott benne, amit korábban nem értett.
„Nem értettem azokat az indulatokat, amelyek bennem voltak az anyaság kezdeti szakaszában. Úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, és rájöttem, valójában ez az édesanyám. És az addigi, hipnotizált állapotban történő állításaim azzal kapcsolatban, milyen fantasztikus gyerekkorom volt, egy csapásra darabjaira hullottak, akár egy gyöngysor”
– fogalmazott.
Úgy érzi, ezek az élmények egy kényszeredett felnövési folyamatot indítottak el benne. „Hirtelen elindult egy kényszeredett felnövéstörténet, rettenetesen sok dolog szakadt fel bennem. És közben sokszor nagyon egyedül maradtam ezekkel a felismerésekkel” – tette hozzá.
A színésznő azt is elárulta, hogy már több mint egy éve nem beszél az édesanyjával. Elmondása szerint azt érezte, hogy az édesanyja sosem tudta őt igazán szeretni.
Földes Eszter gyerekként sokáig azt hitte, hogy Földes Tamás az édesapja. Mint mesélte, kilencéves koráig nem tudta, hogy papíron Landkammer Eszter a neve, és hogy a vér szerinti apja nem jelent meg a bíróságon, ezért nem tudták hivatalosan is átíratni a nevét. Az iskolában viszont az édesanyja kérésére Földesnek hívták.
„Soha nem találtam a helyem a családomban, mindig idegennek éreztem magam. Ráadásul kívülről is jöttek ilyen megjegyzések. Édesanyámnak és a vér szerinti apámnak is sötét haja van. Én meg szőke és kék szemű vagyok. Egyszer levittem a tesómékat a játszótérre, mert én voltam a bébiszitter, bár csak kilencéves voltam. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok a többiekre. Kegyetlen volt”
– idézte fel.
Földes Eszter a beszélgetésben arról is beszélt, hogy már gyerekként is koravén volt, és ez a párkapcsolataira is hatással volt. „A párjaim általában jóval idősebbek voltak nálam, nem véletlenül. Az első szerelmemmel például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzó egy férfiban, ha erősebb, okosabb, és egy picit mindent jobban tud nálam. Ez pedig óhatatlanul benne tart egy olyan pozícióban, ahol ’kicsi’ tudok maradni” – mondta.