KULT
A Rovatból

Mindenkit szétlőtt, hogy megmentse a tinédzser prosti Jodie Fostert, durván megverte Leonardo DiCapriót  - Robert De Niro 80 éves lett

Az Oscar-díjas színész augusztus 17-én szülinapos. Érdemes újranézni a kedvenc háborúellenes filmünket, ami a Jokert is inspirálta, Scorsese egyik legagresszívebb mozija, és időtlen remekmű.


Kezdjük azzal a kikerülhetetlen ténnyel, hogy noha sokunk nagypapája sajnos nem érte meg a 80-at, de Hollywood legnagyobb dühöngő bikája, a sokarcú zseni nemrég lett hetedszerre apa, ilyen fiatalos. Ha az örök, köztünk lévő nagy színészeket emlegetjük, ő jut talán először eszünkbe Jack Nicholson és Al Pacino mellett. Kiérdemelte, hogy így gondoljunk rá, ezúttal pedig egy sokszínű összeállítással tekintünk vissza a karrierjére. Először is lássunk egy ütős jelenetet az Ez a fiúk sorsa című filmből, melyben Leonardo DiCaprio kegyetlen mostohaapját játszotta:

Nem szeretem az összehasonlítást, de gondolatkísérletnek jó lenne összegyűjteni, vajon melyik színész játszott annyi klasszikussá vált remekműben és annyi zseniális rendezővel, mint De Niro. Mindezt a lehető legtermészetesebben, alázattal és minden görcsös Oscar-hajszolás nélkül csinálta, csak pár cím: Aljas utcák, A keresztapa II, Taxisofőr, New York, New York, A szarvasvadász (még mindig csak 1978-nál tartunk!), Dühöngő bika, Volt egyszer egy Amerika, Brazil, Nagymenők, Ébredések, A rettegés foka, Bronxi mese, Casino, Szemtől szemben, Jackie Brown, Napos oldal. 

Neki azt is megbocsátjuk, hogy olykor jó, olykor kevésbé jó vígjátékokban szerepel az utóbbi egy-két évtizedben, mert egyrészt mindig vicces - itt írtunk a humoráról -, másrészt megérdemli, hadd érezze jól magát, ha már sokszor megjárta a poklokat egy-egy szereppel.

Van egy film - több ilyen is, de ez különösen - a színész karrierjében, amely minden fő alkotója oldaláról tiszta művészi szándékból készült. Sőt, a stúdió még ellene is ment a Taxisofőrnek, ami végül De Niro és Scorsese máig egyik legikonikusabb közös munkája lett. Üzleti szempontból tényleg nem feltétlenül tűnt nagy kasszasiker-várományosnak: egy Vietnámból hazatért veterán éjjelenként taxizik benne, a háború utáni meghasadt lelkiállapota meghasonlásba torkollik, teljesen magára marad, majd mindenki és önmaga ellen fordul a haragja.

Az egyik leghatásosabb poszt-vietmáni, sőt, háborús traumát feldolgozó film a Taxisofőr, amiben nem szerepel maga a háború. Elég azt látni, mit művel egy emberrel.

De Niro, mint ahogy a fenti interjúban is elmondja, komolyan veszi, ha valaki bőrébe belebújik. Ebben az 1981-es beszélgetésben elárulta, hogy fizikai oldalról közelíti meg a szerepet. Ha például egy egyszerű járásmódra rátalál a karakter számára, máris segít átbillennie a figurába, de a Taxisofőrre felkészülve például taxizott. Itt érzett rá a karakter egyik fontos aspektusára, és összesen kétszer ismerték csak fel, az egyik alkalommal ráadásul egy színész: arra, hogy a taxis olyan, mint egy pincér, láthatatlan mások számára, nem létezik. 

Ez azért is érdekes, mert addigra De Niro már Oscar-díjas színész volt A keresztapa II után. A magányos sofőr szerepében hátborzongató alakítást nyújtott Scorsese kultfilmjében. Ebben a jelenetben már elindul a karakter mentális változása, mely során a Vietnamot megjárt, valódi emberi kapcsolat nélkül felőrlődő, érzékeny, szeretetre vágyó fiatal férfi egyre dühösebb lesz maga körül a világra:

Jodie Foster játszotta a tini-prostituáltat De Niro oldalán a Taxisofőrben. Az akkori néző még nem tudhatta, de sejthette, hogy nem véletlenül landolt ilyen korán ilyen jó kezekben, Scorsese és a színészzseni mellett Foster, aki remek mentorra talált De Niróban. A film katartikus lezárása valójában törvényszerű: a De Niro által játszott Travis fegyverrel hatol be a tinilányt bújtató stricihez, ahol mindenkit szétlő, hogy Foster karakterét kimentse a "pokolból". A saját poklát már megjárta, itt már mindegy is neki, vele mi lesz.

De Niro munkamoráljára jellemző, miként készült fel a szerepre: 15 órákat taxizott, hogy automatizmus legyen a lehasznált, kiüresedett állapot az alakításában. Travis figurájának lelki leépüléséhez a mentális betegségek tanulmányozásába is elmélyedt. Ellátogatott egy amerikai katonai bázisra is, ahol diktafonra vette a középnyugati katonák beszélgetéseit, hogy hiteles legyen az akcentusa.

A Taxisofőr egyébként egy ideig a levegőben lógott, kész szerencse, hogy elkészült. A stúdió ugyanis veszélyesnek tartotta a projektet, aggódtak a fogadtatása miatt. Aki látta a filmet, tudja, hogy

Scorsese egyik legkeményebb mozija, egyszerre nyomasztó, feszült, szomorú és erőszakos film. Ráadásul De Niro épp akkor kapta meg a keresztapás Oscarját, amikor forgatni kezdtek volna,

és az alkotók aggódtak miatta, hogy oscaros színészként már nem fogja annyiért vállalni a szerepet, amennyiben eredetileg megegyeztek. A gázsi 35 ezer dollár volt. De Niro viszont nagyon akarta a filmet, és kielőzte a stúdiót, nehogy azért állítsák le a gyártást, mert ő talán többe kerülne. Közölte, hogy nem kér többet, azért, hogy a film biztosan elkészülhessen.

A Taxisofőrrel kapcsolatban érdekesség, hogy Paul Schader forgatókönyvíró először csak a magányról akart írni, amikor nekikezdett a Taxisofőrnek, aztán valahogy azon vette észre magát, hogy már a magány patológiájáról ír. Az elmélete szerint egyes fiatal férfiak (akárcsak ő maga is) tudat alatt ellöknek mindenkit maguktól azért, hogy fenntartsák az elszigetelődést, képtelenek őszintén kapcsolódni. Ez Travis tragédiája is: a szenvedése gyökere a magánya, de képtelen kitörni belőle, sőt, csak még jobban belezárja magát. Ennek a komplex lelkiállapotnak a színészi megfogalmazására egyetlen színész volt képes ekkor, Robert De Niro. Isten éltesse!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk