HÍREK
A Rovatból

Lech Wałęsa keményen fogalmaz Orbán Viktorról: Mi azt mondjuk, hogy Putyin egy bűnöző, ő meg azt mondja, hogy egy barát

A volt lengyel elnök Budapesten kemény szavakkal illette a PiS volt miniszterhelyettesét. Azt is elárulta, mit gondol Putyinról, Orbán Viktorról és a demokrácia jövőjéről.


Lech Wałęsa volt lengyel elnök Budapesten járt, ahol az Egyensúly Intézet konferenciáján tartott előadást. A Szolidaritás legendás vezetője már 82 éves, de továbbra is aktívan járja a világot, és rendszeresen fellép különféle rendezvényeken. Most is arról beszélt, hogy gyakorlatiasan kell gondolkodni, és már a nyolcvanas években is az értelmes ellenállás formáit kereste – írja a 444.

A konferencia után újságírók kérdezték arról, hogy mit gondol Marcin Romanowskiról, a PiS volt miniszterhelyetteséről, akit Budapestre menekítettek az igazságszolgáltatás elől. Wałęsa indulatosan reagált:

„Mondják meg, hol van, én hazaviszem Magyarországról”

Romanowski azóta állást is kapott a magyar kormány propagandaintézetében. Wałęsa határozott véleményt fogalmazott meg róla: „Egy tolvaj, egy bűnöző ez az ember. Fel kellene adnia magát, és bíróság elé állnia. Én ezt javaslom neki. Kár, hogy ebben az ügyben ez történt a magyar-lengyel két jó baráttal.”

Szerinte ma már nincs közös alap, ami összekötné a világ szabad részét, és úgy látja, hogy a Szovjetunió összeomlása után megszűnt az a külső erő, ami összetartotta az országokat. Most mindenki csak a saját érdekeit nézi. Úgy gondolja, hogy az orosz-ukrán háború legalább arra jó lehet, hogy újra legyen közös nevező, mert jelenleg „nem kapcsol minket össze semmi, csak az érdekeink maradtak meg.”

Wałęsa hisz abban, hogy a nyugati világ módszerei lesznek végül a győztesek. Szerinte Oroszország a múltat képviseli, amikor területszerzésekkel akar erőt mutatni, ezzel szemben a nyugati bővülés szerinte sikeresebb modell. „A kérdés most számomra az, hogy melyik koncepció nyer. A régi, amivel Oroszország területszerzésekkel akar erőt mutatni, vagy a miénk. Biztos vagyok benne, hogy a mi módszerünk, a bővülés lesz a győztes megoldás, de talán nem ma.”

Wałęsa támogatja Ukrajna uniós csatlakozását is. A sajtóbeszélgetésen azt mondta:

„Hogy ebből kizárjuk Ukrajnát? Lehetetlen! Ez egyszerűen szükségszerű, muszáj megtörténnie. Európa és a világ fejlődéséhez szükség van Ukrajna EU-s csatlakozására.”

A rendszerváltás legendás alakja nem szerénykedett, amikor a múltat idézte fel. Emlékeztetett, hogy sokan lehetetlennek tartották a kommunizmus megdöntését, de mégis sikerült. Úgy fogalmazott: „Amikor a kommunizmus ellen harcoltam, mindig azt mondták nekem, hogy ezt nem lehet megcsinálni, ezt a rendszert csak az atomháború tudja felrobbantani. És nézzétek, sikerült. Ennek köszönhetik a magyarok is a szabadságukat. Az orosz medve fogait Lengyelország verte ki. Amikor már nem tudott harapni, a többi ország is meg tudta mutatni.”

A volt elnök megemlítette azt is, hogy nem elsősorban Donald Trumptól vár megoldást. Felidézte, hogy még Trump első elnöksége előtt meghívta őt egy vacsorára, de a beszélgetés nem volt egyszerű: „mondtam, hogy én csak egy egyszerű villanyszerelő vagyok, beszéljen egy kicsit egyszerűbben”. Azt mondta, „Trumppal vannak problémák”, és szerinte „Trump civilizációs visszalépést javasol. Tíz évet fogunk veszteni, és megfizetjük majd az árát.”

Orbán Viktor is szóba került. Wałęsa hangsúlyozta, hogy nem akar konfrontálódni, mert már nincs annyira benne a napi politikában, de azért elmondta a véleményét. Szerinte Orbán nem jó példát mutat, viszont legalább ezekből is lehet tanulni. Azt mondta, a választók feladata, hogy jobb vezetőket válasszanak. Amikor arról kérdezték, mit gondol Orbán kijelentéséről, miszerint a lengyel politika a legszemforgatóbb egész Európában, így reagált:

„Orbán koncepciójába a lengyel politika nem illik bele. Mi azt mondjuk, hogy Putyin egy bűnöző, ő meg azt mondja, hogy egy barát. Ez elég nagy különbség, nem is lehet most kibékíteni ezt a két nézőpontot. De mindig lehet választani.”

A beszélgetés végén a demokrácia megmentéséről beszélt. Azt mondta, meg kell érteni a világ történelmét, a jelen korszakot, és azt, hogy mit kell tenni. Úgy fogalmazott: „Mentsük meg magunkat, mentsük meg az egész világot. Mentsétek meg a demokráciát.” Végül, amikor Lengyelország fejlődéséről kérdezték, azt mondta: „Nézzétek, milyen pocsék volt a helyzet Lengyelországban! És ma, hogy kiépült ez az ország. Annyira, hogy én már este ki se merek egyedül menni, egyszerűen én már nem bírnék hazatalálni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.

Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekem már megjött az első szállítmány
Az ATV-ben készült firkából napok alatt lett mém, majd jótékonysági termék. A miniszterelnök már be is mutatta a saját darabját a közösségi oldalán.


Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.

A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy

„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,

a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”

Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.

A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”

A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk