FELFEDEZŐ
A Rovatból

Így ünneplik a szülinapjukat, akik február 29-én születtek

Többen is elmesélték saját sztorijukat.


Egyeseket teljesen zavarba ejt ez a plusz egy nap az évben, hogy mégis miért van szükség szökőévre, szökőnapra. Másokban inkább az merül fel, hogy jogosultak-e ezzel a nappal egy plusz napnyi fizetésre.

Viszont a társadalom egy vékony rétegének ez meglehetősen különleges nap. Ugyanis akik február 29-én látták meg a napvilágot, csak négy évente ünnepelhetik a születésnapjukat ténylegesen azon a napon, amikor megszülettek.

Természetesen dönthetnek úgy, hogy a 4 évente esedékes szökőévek közti években is megtartják a szülinapi bulit február 28-án vagy március 1-én, de ezt mindenki egyénileg választja meg.

A Metro.co annak idején, 2020-ban néhány olyan emberrel beszélgetett, aki abban a furcsa helyzetben volt, hogy négy év elteltével újra a születésük hivatalos napján ünnepelhették meg a szülinapjukat.

Jo – 4 éves (valójában 17)

Gyűlölte, hogy nyolcéves koráig csak az első szülinapjának számított a nevezetes dátum. Most viszont már imádja, és értékeli, hogy ő ennyivel is különlegesebb. Február 28-án ünnepli a család a szülinapját, de minden szökőévben, február 29-én nagy zsúrt tartanak. 2020-ban egy roller diszkót béreltek ki, minden díszítés zöld színű volt, és béka mintás, mert a lány imádja a békákat.

Eleine – 13 éves (52)

Még emlékszik, amikor kislányként felháborodott, hogy nem találta meg a világra jöttének a dátumát a naptárban. Az apukája azt mondta neki, hogy nézze meg az összes többi hónapnál is, de sehol se találta február 29-ét. Ekkor volt négyéves, és éppen készült volna az ötödik születésnapjára, ami hiányzott a naptárból.

A szökőévek oka és célja

A szökőév olyan év, amelyben a szokásosnál több nap van. Erre azért van szükség, hogy a ma naptárunkat 4 évente szinkronba hozza a csillagászati (tropikus) évvel.

Billy – 10 éves (40)

Azt tervezte, hogy nagy családi összejövetelt tartanak a 40 év tiszteletére, a másnap a barátoké, és a hétvégét egy vasárnapi ebéddel zárják. Négyévente megadja a módját az ünneplésnek. Nem szökőévekben március 1-jén és február 28-án is ünnepel.

Jemma – 7 éves (48)

Általában február 28-án ünnepli, mert a bátyja azon a napon látta meg a napvilágot, és így együtt tartják meg a születésnapjukat. Viszont négy évente adódik a lehetőség, hogy saját szülinapot tartson. Az egyik szülinapjára meglepte magát egy antarktiszi utazással.

Heather – 14 éves (56)

A tizenegyedik születésnapja alkalmából egy barátja esküvőjére látogatott el. Ez azt is jelenti, hogy a kedves pár négyévente ünnepelheti dátum szerint a házassági évfordulóját. Szórakoztatónak tartja, hogy mikor "betöltötte a tizenegyet", a kislánya is akkor lett tizenegy éves.

Julie – 13 éves (52)

Születésnapja alkalmából spanyolországi utazást tervezett. Sőt, még születésnapi pólót is csináltatott.

Chloe – 8 éves (32)

Nem csinál nagy felhajtást. Viszont az ötödik azaz a huszadik születésnapján egy kocsmatúrára ment, úgy, hogy a pólóján egy kitűző díszelgett az 5-ös számmal. Mindenkinek elmesélte, hogy aznap lett öt éves.

születésnap ünneplése ha szökőévben szökőnapon február 29-én születtél
Amy – 6 éves (24)

A családjával ünnepel, ugyanis az anyukája is ugyanezen a napon született. Mindig együtt ünnepelnek. Különleges, ha egy családban valaki február 29-én születik, még különlegesebb, ha a családban más is szökőév szökőnapján születik.

Shawna – 12 éves (48)

Van egy testvére, aki öt perccel idősebb nála, később ugyan ezen a napon született meg Shawna lánya is. Nagy buli lesz náluk, mert a lányával mindketten a tizenkettőt töltik be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk