Így kellett öltözködniük régen a nőknek

1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.

Zrínyi Miklós születésnapja nem csupán egy dátum a naptárban, hanem alkalom arra, hogy felmérjük, mit kezdünk ma egy olyan örökséggel, amely a kard és a toll egységére épült egy olyan korban, amikor a nemzet sorsa naponta forgott kockán.

Zrínyi Miklós főnemesi család sarjaként, többnyelvű műveltséggel felvértezve, itáliai és bécsi hatások között nevelkedett. Ez a kettős látásmód tette lehetővé számára, hogy egyszerre lásson rá a Habsburg-udvar finom politikai játszmáira és a magyar végvári világ kíméletlen realitására. Ez a háttér kovácsolta azzá a hadvezérré és gondolkodóvá, aki a tettekben és a szavakban egyaránt a legmagasabb szintet képviselte.

Pályája a végvárakban indult, ahol a mindennapos portyák és ostromok adták a gyakorlati leckét, de hamar túllépett a napi szintű hadviselésen. Reformtörekvései egy állandó, professzionális, „rendszeres hadsereg” felállítását célozták, felismerve, hogy a portyázó, alkalmi seregekkel nem lehet hosszú távú biztonságot garantálni.

A Dráva mentén, a tél kellős közepén, fagyos körülmények között mélyen benyomult az ellenséges területre, és felégette a török utánpótlás kulcsfontosságú láncszemét, a monumentális eszeki hidat. Ez a hadművelet nemcsak katonai bravúr volt, hanem politikai üzenet is Bécs és Európa felé: Magyarország képes és hajlandó a saját védelmében kezdeményezni. A merész vállalkozások mögött azonban nemcsak bátorság, hanem egy koherens politikai program is állt.

A „Ne bántsd a magyart!” röpiratától a hadtudományi munkákig mindenhol azt hangsúlyozta, hogy a külső segítség bizonytalan és feltételekhez kötött, a valódi biztonság záloga a belső erő és szervezettség. Folyamatosan egyensúlyozott a Habsburg-udvarral való együttműködés és a magyar érdekek képviselete között, ám tervei többször ütköztek a bécsi udvar döntéseivel.

Ezt a programot emelte elvont eszményből közösségi tapasztalattá tizenöt énekből álló eposza, a Szigeti veszedelem. A mű nem csupán a dédapa, Zrínyi Miklós szigetvári hős tetteinek megéneklése; valójában egy politikai-erkölcsi példázat. Az eposz a hősi önfeláldozáson keresztül mutatja be, hogy a közösségért hozott áldozat a legfőbb erény, és egy maroknyi, de elszánt sereg képes szembeszállni a túlerővel, ha a vezető és a katonák egységet alkotnak.

A hősi eszmény azonban nemcsak könyvlap, hanem cselekvés – és itt visszakanyarodunk a sorsfordító utolsó hónapokhoz. 1664 nyarán a szentgotthárdi csatában a keresztény seregek győzelmet arattak, de a császári győzelem után megkötött vasvári békét a magyar rendek rendkívül kedvezőtlennek tartották, ami óriási felháborodást keltett.

Ugyanezen év november 18.-án vadászni ment néhány főúrral a Csáktornya melletti erdőbe. Már hazafelé készülődtek, amikor Póka István fővadász horvátul odaszólt Zrínyinek, hogy megsebesített egy vadkant, követte a vérnyomát, és ha utánamennének, még elejthetnék.

Zrínyi nem sokat habozott. Magához vette rövid puskáját, lóra ült, és Póka, valamint egy savoyai fiatalember társaságában elindult a vadkan nyomába. Nem sokkal később Guzics kapitány öccse, Zrínyi olasz inasa és a lovásza is utánuk mentek.

Bár a korabeli források balesetként írják le az esetet, a hirtelen és tragikus halál szinte azonnal táptalajt adott az összeesküvés-elméleteknek. A halál körüli bizonytalanság csak erősítette a kultuszt, amely a XIX–XXI. században is formálja közgondolkodásunkat.

Zrínyi Miklós egyszerre irodalmi mérték és stratégiai gondolkodó, aki arra tanít, hogy a nagy célokhoz szervezett erő, tiszta vízió és áldozatvállalás szükséges. A kérdés ma is ugyanaz, mint Zrínyi idejében: leszünk-e elég szervezettek és bölcsek ahhoz, hogy a közjót ne csak megénekeljük, hanem meg is védjük?

Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport

Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Ám a sors közbeszólt.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”