Hatalmas árvíz jön, Óbudán 4 km hosszú töltést építenek, elrendelték a legmagasabb fokú készültséget
A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését.
A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása. A jelenlegi, jelentős bizonytalanságot hordozó előrejelzések szerint a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszint mellett tetőzik. 800 centiméteres vízállás fölött a védekezés sokkal intenzívebbé válik, ezért Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.
A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől.
A Margit-sziget, különösen annak alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákok pakolásával erősíti meg az FCSM. A homokzsákok töltéséhez – a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján – nagy teljesítményű gépeket használ a társaság. Az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.
Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra.
A pesti alsó rakpart többi részét, valamint a budai alsó rakpartot a Budapest Közút szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárja. A rakpartokon ma 0 órától már tilos a megállás, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a hétfői napon elszállítja.
A Fővárosi Vízművek is megteszi a szükséges előkészületeket azért, hogy Budapest és a környező települések ivóvízellátásában ne okozzon fennakadást a Duna áradása. Megkezdődött az üzemeltetésben részt vevő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzése, hogy azok a folyó emelkedő vízszintje mellett is biztonságosan működjenek. Az ivóvíz minőségét a Vízművek laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi.
A Dunához közeli területek közösségi közlekedésében a jelenlegi előrejelzések alapján a jövő hét közepén minden bizonnyal szükség lesz korlátozásokra, ezek pontos terjedelmét és tartalmát a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni.
A főpolgármester már előre köszönetet mond a védekezésben közreműködőknek, különösen a vízügyi szakembereknek és a közszolgáltató vállalatok munkatársainak, a budapestieknek pedig köszöni, hogy megértéssel veszik az útlezárásokat és az árvíz miatti esetleges fennakadásokat.
A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása. A jelenlegi, jelentős bizonytalanságot hordozó előrejelzések szerint a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszint mellett tetőzik. 800 centiméteres vízállás fölött a védekezés sokkal intenzívebbé válik, ezért Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.
A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől.
A Margit-sziget, különösen annak alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákok pakolásával erősíti meg az FCSM. A homokzsákok töltéséhez – a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján – nagy teljesítményű gépeket használ a társaság. Az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.
Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.
A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.
A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.
A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.
A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.
Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.
Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.
A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.
A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.
„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”
– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.
A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.
„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”
– mondta a sikeres beavatkozásról.
Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.
A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.
„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”
– mondta.
Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.
A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.
A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.
A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.
A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.
Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.
A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből
A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a forrásokat biztosító tervről azonban csak júliusban várható.
Miközben Brüsszel még csak most kezdi értékelni a frissített magyar helyreállítási tervet, a kormány már egy 540 milliárd forintos energetikai pályázati csomagot indított el, amelyre a jelentkezőknek alig egy hónapjuk lesz. A nagyobb pályázaton csak egy szűk, előre meghatározott kör, a hálózati engedélyesek vehetnek részt.
A kormány szerdán bocsátott társadalmi egyeztetésre két, uniós helyreállítási alapból (RRF) finanszírozott pályázatot, miközben az alapul szolgáló módosított tervet épp csak elküldte az Európai Bizottságnak – írta a 444.hu.
A nagyobbik, 486 milliárd forintos program célja a villamosenergia-hálózat fejlesztése, hogy az jobban tudja kezelni a megújuló energiaforrások, főként a napelemes rendszerek által okozott terhelést
Egy másik, 54 milliárd forintos keretből okos villanyórákat szereznének be és telepítenének országszerte.
A kiírások ütemezése rendkívül feszes: a társadalmi egyeztetés még ezen a héten lezárul, a pályázatokat pedig június 19. és július 20. között lehet beadni.
A pályázatokra csak az áramhálózati engedélyesek, vagyis a MAVIR és a területi elosztótársaságok, köztük az E.ON, az OPUS TITÁSZ, az ELMŰ és az MVM hálózati vállalatai jelentkezhetnek.
A hálózatfejlesztéshez önerőt is biztosítaniuk kell, a támogatás mértéke az elosztók esetében legfeljebb 75, a MAVIR-nál pedig 90 százalék lehet. Az okosmérők telepítését ezzel szemben teljes egészében állami forrásból finanszíroznák
- írja a lap.
A sietség oka, hogy az RRF-források felhasználására szigorú határidők vonatkoznak, a jellemzően hosszú előkészítést igénylő energetikai fejlesztéseket pedig a kormány minél előbb elindítaná.