KULT
A Rovatból

Deák Kristóf: Én nem mondom meg Pogány Juditnak, hogy ott mikor gördüljön le a könnycsepp

Deák Kristóf 2017-ben nyerte el az Oscar-díjat a Mindenki című rövidfilmjéért. De hogyan lett rendező, ha korábban a Műszaki Egyetem hallgatója volt? A méltán híres rendező többek között erről, s jelenlegi elfoglaltságairól mesélt Rutai Gábornak.


Deák Kristóf neve nem hangzik el úgy, hogy az Oscar kifejezés ne hangozzék el mellette. Már lassan fel is vehetné második keresztnévnek. A 41 éves filmes nem csak filmrendező, de vágó, forgatókönyvíró és filmproducer is egyben. Angliában él, legutolsó nagyjátékfilmje az Unoka, ami nagy siker volt 2022-ben. Sajátosan gondolkodik a fiatalon elnyert Oscar-díjáról. A beszélgetés a Sassy oldalán jelent meg eredetileg.

- Hát így alakult. Mit lehet ezzel csinálni? Meg kell szokni. Most már hét év eltelt azóta és azt mondják, hogy már minden sejt lecserélődött, úgyhogy igazából én már teljesen másik ember vagyok. De sikerült szerintem lassan hozzászoknom, hogy ezzel együtt kell élnem.

- Ezek az édes súlyok az ember életében. Amit még érdekes lehet veled kapcsolatban elmondani, hogy hosszú ideig kollégák voltunk, bár lehet, hogy erről nem tudtunk. Az EstFM-en vezettél műsort, majd aztán abban a RádióCaféban is, ahol én is műsort vezettem.

- Bizony. Én voltam Rozsé, a Hófehérke visszatér 2. című műsorból, és aztán lett egy Simon Mondja című műsorunk, ami már egy városméretű betelefonálós vetélkedő volt, aztán a Hófehérke visszatér 3-mal jöttünk vissza, majd ezzel ért véget a pályafutásunk csúfos módon.

- A vége egy kiprovokált szituáció volt.

- Igen. Jópofa vagy, hogy a legcsúnyább résszel kell kezdenem, mert azért évek kemény munkájával építettük fel a Hófehérke visszatér 2-t, ami úgy indult, hogy az akkori főszerkesztőhöz bementünk, és azt mondtuk neki, hogy nagyon szeretnénk egy műsor csinálni, mert nagyon tetszik ez a rádió nekünk, és azt gondoljuk, hogy van egy szuper jó ötletünk. Nem volt. De sürgősen még aznap este megszültük. Volt egy sáv hajnali 2-kor hétfőn, tehát az a legrosszabb sáv, amikor mindenki már réges-rég alszik, azt megkaptuk, hogy ott hülyéskedjünk bármit. Igazából nem volt tétje valahogy senki számára, és azt gondoltuk, hogy csinálunk egy olyan műsort, ami egy éjszakai culture jamming.

Tehát szépen csöndben, a radar alatt csinálunk verziókat az Orson Welles-féle Világok harcára, vagyis úgy teszünk egy pár órán keresztül, mintha valami igaz lenne

és megnézzük, hogy aki betelefonál, az most el fogja hinni, és azért játszik velünk, vagy tudja, hogy ez egy játék, és azért játszik velünk, és mind a kettő nagyon vicces volt mindig.

- Nagyon szeretem ezt a műfajt én is. Még 2001-2002 környékén barátommal megalakítottunk egy világhírű zenekart. A Magic Wanders nevűt, és akkor a zenekaroknak még nem volt weblapja, de nekünk volt egy gyönyörű szép oldalunk, egy nagyon tehetséges grafikus csaj beállt ebbe a hülyeségbe, és megcsináltuk a weboldalt. Volt diszkográfiánk, lemezborítók, címek, interjúk, minden volt benne, csak zene nem. Engem rendszeresen interjúztak, mert olyan híreink voltak, hogy bejártuk a világot. Ezt évekig csináltuk. 
De térjünk vissza rátok, mert azt nem mondtad el, hogy hogy lett vége?

- Jól eltereltem a témát pedig. Csak nem engeded el. Úgy lett vége, hogy igazából kifulladtunk, meg más dolgok érdekeltek már minket akkor. Addigra mind a hárman a Filmművészeti Egyetemre jártunk, és elhatároztuk, hogy csinálunk egy olyan adást, amiért biztosan ki fognak rúgni minket. Arról szólt az adás, de nem viccelek, órákon keresztül, hogy elmondtuk, hogy éppen mit csinálunk. Tehát mintha most azt mondanám, hogy „én éppen most itt beszélek a mikrofonba, és te éppen bólogatsz. Itt balra tőlem ezen a tévén mennek ezek a kis kukacok, és most megint mondok egy mondatot.” És nem viccelek, másfél órán keresztül tudtuk folytatni, lehet, hogy néha zenei betétek voltak, de miután az igazi, egyetlen és első valóságról szóló műsort megcsináltuk, utána kirúgtak minket.

- Pedig ennél real-ebbet nehéz elképzelni. Jó, akkor mindenesetre a terv bevált, a műsor véget ért.

- Nem tudom, hogy ez volt-e a legjobb terv, de akkor ez tűnt jónak. Hát ilyen huszonévesek voltunk.

- …és innen már egyenes út vetetett az Oscar színpadig.

- 15 év, két pislogás, és már ott is voltunk. Igen.

- A rendezői szakma rendkívül összetett, egy filmben tulajdonképpen mindent a rendező old meg helyetted, kvázi a szádba adja a gondolatokat, hogy hol kell szünetet tartani, hol kell magadat rosszul érezni.

- A filmrendező szerintem akkor végzett igazán ügyes munkát, - én is mindig erre törekszem -, hogyha nem adagol kiskanállal mindent a nézőnek.

A kedvenc példám a Saul fia, annak a filmnek a nagy részét a néző hozza oda a moziba a fejében és utána csak megnyom a rendező egy gombot, és hallunk egy pár hangot, és mögé tesszük, és nem is látjuk azt, hogy mi van, csak oda képzeljük.

Tehát ugyanígy meg ezer más trükkel egy rendező el tudja azt érni, hogy nagyon megmozdítsa a nézőben is a lelket és az emlékeket, és amikor azok elkezdenek dolgozni, akkor kezd el igazán hatni egy film. Akkor tud úgy hatni, hogy akkor is hat, amikor kimész a moziból, és még egy nappal később is, meg egy héttel később is eszedbe jut egy mondat, vagy egy pillanat, vagy valami. Tehát ezek a nagyon szuper dolgok, és az általában nem az, amikor mikrogrammra ki van találva, hogy mit látsz, és mit hallasz, és mit kapsz, hanem amikor jön valami olyasmi, amitől egy olyan gellert kap az egész, hogy soha nem felejted el. Szóval szerintem az a szép ebben a szakmában, hogy nagyon sokan dolgozunk együtt valamin, és hogyha sikerül azt elérni, hogy mindenki ilyen érzékeny módon szűrje át magán, és beletegye azt a kis pici valami gellert, akkor egyre több esély van arra, hogy egyre több nézőnél valahogy betalál az a dolog.

- Van a klasszikus színházi rendező, aki órákat tölt egy-egy karakter megformálásával a színésszel, de te egy másik világból érkeztél a rendezői szakmába, mennyire szereted azt a fajta munkát, amikor egy színészt kell instruálni?

- Nagyon! Nagyon, de én arra lettem nevelve Angliában, hogy teljesen egyenértékű alkotótársként dolgozzak a színészekkel, és ne akarjam apróra előírni nekik, hogy mit, hogyan csináljanak, mert teljesen fölösleges. A színpad sokkal több mindent elvisel, de vannak olyan színpadi rendezési technikák, amiket filmben is használunk. Például

én nem mondom meg Pogány Juditnak, (az Unoka című filmben van egy monológja), hogy ott mikor gördüljön le a könnycsepp, meg ilyesmi,

de azt például azért megbeszéltük, hogy milyen utat járjon be, és körülbelül hol tartson a monológban a téren belül, és körülbelül hol lépjen közelebb az Unokájához, akihez beszél, és a többi. Ugyanez érvényes nyilván a kellékek használatára, a jelmez használatára, a térben való mozgásra, orientációra, stb. Próbál az ember adni olyan mankókat, segítségeket, amikbe bele tud kapaszkodni a színész, hogy aztán utána azokon tudjon úgymond „végiglovagolni” és közben történjen valami vele a térben, ami ad egy plusz réteget a tartalomhoz.

- Miért nem foglalkoztál eddig szépirodalmi művekkel?

- Nagyon sok szépirodalmi kedvencem van, nagyon sok novella is. Azt vettem észre, hogy általában a novellák adaptációi azok, amik nekem filmen tetszenek. Tehát nekem a novella az a nagyjátékfilm, és a regény az meg az epikus hosszúságú sorozat. Azért az igazán-igazán jó szépirodalmi művek nagyon nehezen megfilmesíthetőek. Nekem azok az irodalmi alkotások, amikhez hozzányúlnék, azok ilyen óriási nagy „szent tehenek” igazából. Én még nem tartok ott szerintem a karrieremben, hogy ezeket elkezdjem.

- Mik ezek?

- Mondjuk az Umberto Eco-nak A Foucault-inga című regénye, az nekem az egyik bibliám, hihetetlenül betalált, és számtalanszor olvastam. Egyébként nagyon izgalmas is, és olyan dolgokról szól, amikről én egyébként szeretnék beszélni. Aki nem olvasta, annak azt tanácsolom, amit maga Eco is tanácsolt egyébként, hogy az első ötven oldalon valahogy küzdje át magát, mert az direkt olyan szemétre van írva, hogy csak az maradjon talpon, aki igazán értő olvasója lesz a könyvnek. Ezen egy kicsit át kell küzdeni magát az emberek, és utána viszont egy olyan összeesküvés-elméletes thriller, hogy

a Da Vinci kód az elmehet a fenébe. Az egy semmi ehhez képest. Sőt, igazából a Da Vinci kód az innen lett lopva, de egyébként is elmehet a fenébe.

Ha A Foucault-ingából tudnék egy sorozatot csinálni még életemben, akkor azt hiszem, hogy elégedetten távoznék. De van például Kurt Vonnegut regény is, a Macskabölcső. Jó lenne ilyen popularizáltabb formában egy szélesebb közönségnek átadni ezt a bölcsességet, ami ezekben a könyvekben van.

- Neked milyen kötődésed volt bármikor is a szépirodalomhoz, akár a költészethez?

- Ezt mindenképpen anyukámra kell, hogy fogjam, ő is imádott olvasni, négy éves korától olvasott már, ha jól emlékszem. Én is négy éves koromtól olvastam, és olyan mázlim volt, hogy az általános iskolában volt pont annyi protekcióm, hogy nem kaptam egyest magatartásból azért, mert végig a pad alatt olvastam, hanem hagytak. És akkor az ADHD-mat valahogy sikerült szublimálni, és ennek ellenére valahogy mégis tudtam figyelni, és a felelésnél el tudtam mondani, amit kellett.

- Egyébként tudsz filmet nézni? Én például több ezer verset írtam, így sokszor zavar az, ha másét olvasom, és tök jól lenne mondjuk élvezni és nem azt látni, mit írtam volna másképp.

- Szerintem egész jól tudok filmet nézni, és ez sok munka eredménye. Ha lépten-nyomon fennakadok azon, hogy „jesszusom ez mi, és miért, és hogyan?”, az borzasztó érzés, és nagyon nehéz. Azért el tudok veszni jó filmekben, és nem is kell hozzá olyan sok. Fiatal koromban mindent elemző szemmel néztem, mert tudni akartam, hogy hogyan csinálták azt, amit csináltak, tehát még a jó dolgokat sem tudtam teljesen élvezni, és akkor tényleg nagyon kiemelkedőnek kellett lennie egy filmnek, hogy elkapjon. Aztán amikor beletanultam egy picit a filmkészítésbe, akkor ezt elkezdtem elengedni, ez

mára odáig fajult, hogy legföljebb arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lehet azt olcsón megcsinálni, vagy költséghatékonyan, egy egyszerű mobiltelefonnal.

- Olyan volt már, hogy megnéztél egy filmet, és a végén jöttél rá, hogy teljesen civil voltál, és meg kellett nézned újra, hogy mi miatt működött?

- Hát érdekes kérdés. A Minden, mindenhol, mindenkor, az egy kicsit olyan volt. Annyira letaglózott, annyira átgőzhengerezett rajtam, hogy ott teljesen elfelejtettem, hogy én egy filmes vagyok. Ez egy nagyon megosztó film, nagyon sok mindenkinek nagyon tetszik, és nagyon sok mindenkinek nagyon nem tetszik. Tavaly nyerte meg az összes létező Oscar díjat. A végén párommal, Ninával ott ültünk a székben, és nem bírtunk fölállni, és csak mondtuk, hogy azt a... Ez mi volt? És tényleg, ugye sírva fakad az ember konkrétan, amikor két kavics némán beszélget, az a jelenet, és nem tudsz mit kezdeni magaddal, mert tényleg úgy van ez a film kitalálva, hogy minden érzelmet átélsz, hogyha hagyod magad. Nekem kellett egy pár nap, meg egy újranézés, meg egy pár vita a filmről ahhoz, hogy helyre kerüljön, hogy itt mi történt.

- Mivel foglalkozol most, miben vagy benne nyakig, mire készülsz, mire számíthatunk tőled?

- Egy magyar vonatkozású dologban vagyok nyakig, azt még nem jelentettük be, úgyhogy olyan sok mindent nem tudok róla mondani, de egy számomra nagyon kedves színdarab adaptációján dolgozunk, amit még remélem, idén le fogunk forgatni, és dolgozom egy pár külföldi vonatkozású terven is. De tudod, van az a pont, amikor az ember elmegy turnézni a médiába, hogy akkor most reklámozza az éppen aktuális dolgot. Most nincs ilyen. Ha nem született meg a gyermek, akkor nem szeretem még előre kiönteni a fürdővízzel együtt.

A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0. 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Kibe bízzon az, akit így tettek lóvá, ilyen alja módon?” – Itt van Azahriah legújabb száma, a pörkölt
Azi falatozója, egy mozdulatlan alak és megannyi rejtélyes utalás. A vadonatúj dal aligha fog csalódást okozni a rajongóknak.


Azi zenéjével és Bogdán Balázs vizuáljával megérkezett Azahria legújabb száma és minimál klipje, a pörkölt.

A új dalban a zenész tesz néhány kósza utalást, amit akár közéletinek is lehet venni, utal saját sikereire és harcaira, de többször emlegeti a múltját is.

A klipben egy panelrengetegben magányosan álló gyrosozó, benne egy Azira emlékeztető, mozdulatlan figura, és egy előtte fekvő, leginkább idős hölgyre hajazó alak szolgáltatja a vizuált.

A Szeretlek Magyarország egyik olvasója szemfülesen megpróbálta megfejteni a látványnak egy részét: elmélete szerint az Azi falatozója nevű gyrosos megjelenítése utalás lehet Bereczki Zoltán egy korábbi mondatára. A színész-énekes korábban úgy nyilatkozott Azarhirah zenéjéről: „Zeneileg… a gyrososnál szól ez a zene 20 éve. Ez egy arab zenei hangzásvilág, amit a kissrác csinál. Ha leveszed róla a magyar zenét, és elkezdesz rá ilyen arab halandzsát csinálni, akkor pont ugyanez a zene szól a gyrososban. Csak a hangszerek alatta, a szöveg amit csinál, az egész az, amit nem fogsz tudni mellé rakni. Az az életérzés, amit ő hoz”. Mi ezt elfogadjuk érvényes találatnak.

A műhöz kevesebb mint fél óra alatt már 250 komment érkezett, és szinte másodpercenként emelkedik a lájkok száma. (A nap végére egyébként közel 95 ezer megtekintés, 10 ezer feletti kedvelés és 600 közeli komment lett a mérleg, 6 óra alatt.)

Azarhiah – pörkölt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségetelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Itt a búcsú ideje! A Downton Abbey: A nagy finálé lordjai, ladyjei és személyzete utoljára rabolják el a szívünket
A 2010-ben indult sorozat után 15 évvel megérkezett a mozifilmes franchise harmadik, egyben záróepizódja, a rajongóknak pedig jó hír: örömkönnyek hullanak majd a mozikban!


2010-ben indult világhódító útjára a Downton Abbey című sorozat, amely Julian Fellowes kreálmánya, a színészből forgatókönyvíróvá vált alkotóé, aki korábban olyan filmek szkriptjeiért volt felelős, mint pl. a 2001-es Gosford Park (ez volt az első mozifilmje, és rögtön Oscar-díjat kapott érte a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában), a Hiúság vására (2004), a Cserbenhagyás (2005), Az ifjú Viktória királynő (2009), Az utazó (2010) vagy a 2013-as Rómeó és Júlia. Vagyis tisztán látható, hogy a kosztümös, történelmi darabok és az angol arisztokraták életének bemutatása szó szerint előkelő helyet foglaltak el az érdeklődési körében. A Downton Abbey megalkotásához minden bizonnyal a Gosford Parkból vett ihletet, tekintve, hogy abban is egy angol nemesi ház mindennapjaiba nyertünk betekintést az arisztokrata család és a cselédek szemszögéből, bár ott egy Agatha Christie-szerű gyilkossági ügy volt a középpontban, szóval egy vérbeli „ki tette”-film pergett a szemeink előtt, a Downton Abbey mindebből csak a közeget vette át.

A 2010 és 2015 között hat évadot megélt széria gyorsan óriási rajongótáborra tett szert, így, amikor bejelentették, hogy a sorozat lezárulta után négy évvel, 2019-ben egy egész estés Downton Abbey-film kerül a mozik vásznaira, a fanok repesni kezdtek a boldogságtól.

A Crawley família és udvartartásának sztorija folytatódik! Nem is volt meglepő, hogy az első mozifilm óriási sikert aratott: a 13 millió dolláros költségeire világszinten 194,6 milliót keresett csak a vásznakról.

Három évet kellett várni a folytatásra, amelynek mozis szereplésének az időközben lezajlott Covid-járvány nyilván nem tett jót, de a Downton Abbey: Egy új korszak (2022) még így is összegyűjtött 92,6 millió dollárt. S mivel úgy tűnik, a magyaron kívül, úgy tűnik, az angol igazság is három, ezért Crawley-ék sem kerülhették el a trilógiává duzzadást, így újabb három év után most került mozikba az utolsó epizódnak ígért A nagy finálé.

Sajnos időközben a sorozat és a filmek egyik legnépszerűbb karakterét, a Lady Violet Crawley-t alakító Maggie Smith 2024. szeptember 27-én, 89 évesen elhunyt, így a harmadik részben már nem tudott részt venni, s hozzájárulni csípős beszólásaival a nagy egészhez.

A nagy finálé azonban természetesen nem feledkezett meg róla, és tisztelettel adózik több jelenetben is a karakter s egyben a kétszeres Oscar-díjas színésznő előtt.

Az új sztori szerint egyébként 1930-ban Londonban a Crawley család – Mary (Michelle Dockery) – kivételével megnézi a Guy Dexter (Dominic West) főszereplésével készült új Noel Coward-darabot (Arty Froushan). A színfalak mögött találkoznak Dexterrel, Cowarddal és a korábbi Downton-i komornyikkal, Thomas Barrow-val (Robert James Collier), aki most Dexter asszisztense és élettársa. Másnap a Crawley család Lady Petersfield (Joely Richardson) bálján tartózkodik, amikor hírt kapnak Mary és Henry Talbot válásáról. Lady Petersfield arra kényszeríti Maryt, hogy azonnal távozzon, mert a királyi család tagjai is várhatók, és egy elvált nő ne hozzon szégyent a házára.

Robert (Hugh Bonneville) és Cora (Elizabeth McGovern) visszatérnek Downton Abbey-be, míg Mary a Grantham Házban marad, hogy fogadja Cora bátyját, Harold Levinsont (Paul Giamatti) Amerikából. Haroldot Gus Sambrook (Alessandro Nivola), egy pénzügyi tanácsadó kíséri, aki állítólag megmentette Haroldot az anyagi csődtől azzal, hogy a Wall Street-i tőzsdekrach előtt kivonta a befektetéseit a tőzsdéről.

Sambrook és Mary azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz, és hamarosan az ágyban kötnek ki.

A társaság ezután Downton Abbey-be utazik, ahol Harold Cora megdöbbenésére elárulja, hogy rossz befektetésekkel elszórta az anyjuk vagyonát. Így Downton megmaradt pénzét szeretné befektetni, hogy megtérüljenek a veszteségei, és visszafizethesse az adósságát Sambrooknak.

És ez még csak az alapsztori, hiszen ahány karakter, annyi sors és annyi történet, márpedig karakterből van elég a Downton Abbey-ben. Olyan sok, hogy egy mozifilm 124 perce alatt nem is juthat elegendő idő mindenkire, így nem is tud igazi mélységbe menni Fellowes forgatókönyve. Amit azonban a franchise rajongói megszoktak és megszerettek, azt tokkal-vonóval hozza így is. Kellemes néznivaló marad A nagy finálé, amelyben nem sok konfliktus adódik, de ha mégis, azok is viszonylag gyorsan megoldódnak. Negatív karakterből sem találni sokat, ebben a világban szinte mindenki kedves és szimpatikus, a nemesek jól bánnak a cselédekkel, és megbecsülik őket, akik szintén felnéznek a munkaadóikra.

A Downton Abbey sikere és népszerűsége nem is feltétlenül a szenzációhajhászásban és a hatalmas fordulatokban keresendő.

Sokkal inkább abban, hogy a nézők megszerették ezeket a karaktereket, így szívesen lesnek bele a mindennapjaikba, és úgy érezhetik, mintha ők is családtagok lennének, akár az arisztokraták, akár a személyzet berkeiben.

A nagy finálé sem hoz forradalmat a franchise-on belül, nincs benne semmi olyasmi, amit ne láttunk már volna a sorozat hat évada vagy az eddigi két mozifilm alatt, mégis széles mosollyal nézik majd végig a rajongók, mert az a bizonyos Downton Abbey-varázslat ezúttal is tisztán érezhető a kastély falai között.


Link másolása
KÖVESS MINKET: