Nem sokkal azután, hogy látványosan kudarcba fulladt a Volodimir Zelenszkij és Donald Trump közti múlt pénteki tárgyalás, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter is örömét fejezte ki, hogy az USA megingott az Ukrajnának szánt támogatás kérdésében és hogy Trump elnök bejelentette, átmenetileg minden fegyver- lőszerszállítmányt leállít, Bayer Zsolt is megszólalt Ukrajnáról.
A kormánypárti újságíró a Magyar Nemzetben publikált éles hangú cikkében azt írja:
„Ez nem egy ország, ez nem egy állam, ez egy megrohadt maffia-szörnyállam, amelyik halállistákat készít, amelyik megfosztja állampolgárait a legalapvetőbb emberi jogoktól, amelyik úgy bánik a férfiakkal, mint az állatokkal – és amelyik mindeközben uniós tagságról álmodozik, pofázik, követelődzik, és fennhangon magyarázza el mindenkinek és bárkinek, mi a teendő”.
Szerinte a nyugati vezetők – akik az Egyesült Királyság és Franciaország vezetésével éppen egy saját béketerv kidolgozásán ügyködnek – „elmebeteg, önsorsrontó, debilek”, míg Amerika visszatalált a „normalitás útjára”. Európa nyugati felének kiálláról a megtámadott ország mellett azt írja:
„Ez a Nyugat kussolva néz félre, amikor látja, mit művelnek az ukrán hatóságok a katonakorú férfiakkal, hogyan rabolnak el mindenkit és bárkit az utcáról, a lakásából, bárhonnan. A Nyugat kussol, félrenéz, mint hülyék orcáján a nyál, úgy csorog a pofájáról, hogy ”szlává Ukraine!„. ”Szlává„… Egy lóf…szt…”
– írja a szolidarást jelző, „Dicsőség Ukrajnának!” jelentésű mondatról a publicista.
A cikket szemléző Telex emlékeztet rá, hogy Bayer korábban is élesen kikelt a kormányzat által is egyre nyíltabban támadott áldozat ellen. Októberben úgy fogalmazott: „ne csináljunk úgy, mintha Ukrajna lenne itt a szűz lány!”, arra utalva, hogy szerinte „évekig tartó folyamat vezetett” az orosz-ukrán háborúig. Hozzátette: „nem kellett volna provokálnia az oroszokat”.
Nem sokkal azután, hogy látványosan kudarcba fulladt a Volodimir Zelenszkij és Donald Trump közti múlt pénteki tárgyalás, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter is örömét fejezte ki, hogy az USA megingott az Ukrajnának szánt támogatás kérdésében és hogy Trump elnök bejelentette, átmenetileg minden fegyver- lőszerszállítmányt leállít, Bayer Zsolt is megszólalt Ukrajnáról.
A kormánypárti újságíró a Magyar Nemzetben publikált éles hangú cikkében azt írja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.
Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint
a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.
Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.
Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.
Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.
Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.
A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.
Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint
a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.
Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.
Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.
„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”
– írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:
„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”
A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.
Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.
Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.
Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.
A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy
„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,
a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”
Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.
A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”
A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.
A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.
„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.
Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”