Átadták a Budapest Díszpolgára címeket: a díjazottak között van Mácsai Pál, Tarr Béla, Sebestyén Márta is
Budapest 152. születésnapját idén a 200 éves Magyar Tudományos Akadémia felújított Dísztermében ünnepelték, ahol november 17-én adták át a főváros legrangosabb elismeréseit: a Budapest díszpolgára címeket, a Pro Urbe Budapest és a Budapestért díjakat.
A díszpolgári cím a főváros legmagasabb civil elismerése, amelyet olyanoknak ítélnek oda, akik életművükkel vagy a városi közösségért végzett munkájukkal kiemelkedőt alkottak. A díj rangját jelzi, hogy tavaly többek között Bródy János, Pogány Judit és Korniss Péter vehette át, posztumusz pedig Benedek Miklós és Tompos Kátya kapta meg az elismerést.
Az idei döntésnek politikai előzménye is volt: a Fidesz fővárosi frakciója már szeptemberben nyilvánosságra hozta, kiket javasol a címre. Szentkirályi Alexandra fideszes frakcióvezető közölte, hogy Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust és Kapu Tibor űrhajóst javasolják, posztumusz pedig Wachsler Tamást.
Az MTI tudósítása szerint Karácsony Gergely főpolgármestertől díszpolgári címet vehetett átLányi András író, nyugalmazott egyetemi docens, Mácsai Pál színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója, Saly Noémi Budapest-történész, Sebestyén Márta, az UNESCO Artist For Peace címmel kitüntetett, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas népdalénekes, előadóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Spiró György író, valamint Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező.
A kitüntetés posztumusz díjazottja Lukáts Andor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, valamint Wachsler Tamás országgyűlési képviselő, államtitkár és építészmérnök.