KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ámon Heni nem csak lájkokkal segít a hajléktalanokon

Felkarolta Sándort, és sikeres mozgalmat indított a Facebookon a leszegényebbekért.


Ámon Henriette pesti arc. Újlipótvárosi helyi celebritás. Tévés, filmes, a kilencvenes években egy kultikussá vált budapesti szórakozóhelyet vezetett, a Labirintust. Dolgozott rendezvényszervezőként és producerként is. Nem a szociális szférában dolgozik, ám az elmúlt télen mégis azért figyeltek fel rá sokan, mert felemelt az utcáról egy hajléktalan férfit. Azt mondja, élete legnagyobb sikere Sándor története.

- Hogyan indult a pályád?

- Elég öreg vagyok már, 48 éves. A Pannónia Filmstúdiónál kezdtem, majd a Filmgyárban dolgoztam, onnan pedig az MTV-be kerültem. A köztévének nagyon sokat köszönhetek, rengeteg barátot, ismerőst szereztem ott. A Magyar Televízió olyan volt, mint egy bölcső. Azok közül, akik ma a televíziós szakmában bármilyen pozícióban vannak, szinte mindenki onnan indult, hiszen akkor még csak egy darab televízió volt. Olyan mesterek, ikonikus alakok dolgoztak ott, akiktől rengeteget lehetett tanulni. Ha mást nem, amikor elcsípted az aulában, ahogy éppen megbeszéltek egy műsort.

- Az MTV-ből 1992-ben a Pesty Fekete Dobozhoz kerültél.

- Így van; a rendszerváltás után ez teljesen úttörő kezdeményezés volt, jártunk Romániában is a forradalom után. Közben a Labirintus kávézót vezettem a Várnegyedben 1992 és 1996 között. Ez a fiatalok egyik underground szórakozóhelyévé vált. Több zenekar is volt, amelyik a Labirintusból indult, például a Quimby, vagy a későbbi Heaven Street Seven alapító tagjai akkor még a Houdinis-zel. Életem fergeteges időszaka volt.

labirintus

Büszkén mondhatom, hogy a Quimbyre én csaptam le: amikor láttam őket a Tilos az Á-ban, megkérdeztem, nem lépnének-e fel nálam. A Labirintusban hetente, klub jelleggel játszottak. Majd eltelt egy-másfél év, és azt mondták, ó, drága Heni, sajnos kinőttük a helyet. És ez így igaz. A Labirintus elég kicsi volt, és a végén már kint az Úri utcában hosszú sorok álltak, hogy hallhassák a Quimbyt. Imádtam őket.

- Hol folytattad a munkát?

- Egyfajta szabadúszó lettem; művészeti titkár voltam a Bozsik Yvette társulatnál, a Budapest Plázsnál pedig válságmenedzserként működtem közre, mivel a nyitás előtt egy héttel még hiányoztak az engedélyek, nem voltak programok. A Sziget TV volt a következő állomás.

Gerendai Károly fan vagyok, a szó nemes értelmében. Sokan sokfélét mondanak rá, de szerintem le a kalappal előtte. Bármi történt, mellettem állt. Szakmailag is tiszteletreméltó személy, autodidakta módon tanulta meg a fesztiválszervezést. Lehet kritizálni, fújolni, vagy irigykedni rá, én akkor is zseniálisnak és profinak tartom Karcsit. Ember az embertelenségben.

Gerendai 2005 nyarán keresett meg azzal, hogy kitalálta a Szeretem Magyarországot Klubot. Hazánk vezető értelmiségi embereit gyűjtöttük össze azzal a szándékkal, hogy gondolatainkat megosszuk az adott (politikai, gazdasági) helyzetben.

10477829_10203190750644065_463923334_n

- Milyen szereped volt a Szeretem Magyarországot mozgalomban?

- Rájöttem, szeretek a különböző dolgok születésénél jelen lenni, mert az valami csoda. Legyen az új vállalkozás, program vagy esemény. A Klub legnagyobb durranása a Geszti Péter ötlete alapján szervezett kampány volt: az ország különböző részeiről képeslapokat kellett beküldeni; ebből állt össze egy kiállítás anyaga: A Békés többség én vagyok! Mindez 2006 ősze után volt…

A következő a Tarka Magyar! felvonulás volt a Klub égisze alatt, 2008-ban, Bódis Krisztával és civil szervezetekkel együtt. A rasszizmus és a kisebbségek elnyomása miatt volt fontos az üzenete – ezt ma is vállalom: Te is más vagy, te sem vagy más!

- Még zenés darab produceri teendőit is magadra vállaltad.

- Ez volt a Tiszta kosz. Izgalmas feladat volt, mert mindenki ingyen vállalta el benne a munkát, azzal az ígérettel, hogy ha sikerdarab lesz, mindenki megkapja belőle a pénzét. A társulat egyetlen szó nélkül elvállalta. Ez számomra hihetetlenül pozitív visszajelzés volt. A Tiszta kosz nagy sikert aratott. 2009 júniusában tartottuk a premiert a Merlinben, utána átkerült a Thália Színház nagyszínpadára, majd a Stúdiószínházban játszották.

A Tiszta kosz az 1920-as években játszódik, Amerikában, az alkoholtilalom idején; egy nő és egy férfi kettőse érzelmekkel, szerelemmel, szakítással, halállal.

- Nem hiányzott a tévézés, a régi MTV?

- Amíg nem varrok el szálakat, hiányérzetem van. 1992-ben hirtelen mentem el a köztévétől Fekete Dobozhoz. 2005-ben visszahívtak a Kultúrházba; régi ismerősökkel, remek csapat volt. Fél évig dolgoztam csak ott, mert hívott a Gerendai. Akkor éreztem azt, hogy szép volt, jó volt, de ennyi. Onnantól megnyugvás töltött el, és le tudtam zárni életemnek ezt a szakaszát.

- Mi foglalkoztat most a legtöbbet?

- A Hősök tere projekt. Az a gondolat, hogy mindannyian tehetünk jót, a magunk módján mindannyian hősök lehetünk. A jelszava: "Az vagy, amit teszel". Halacsy Péter, a Prezi társalapítója találkozott Philip Zimbardóval, és miután beszélgetett vele, elhívta Magyarországra, mert úgy érezte, itthon erre a mentalitásra nagy szükség lenne. Kicsiben mindenki változtathat a környezete hozzáállásán és gondolkodásán. Azt szoktam mondani, hogy tyúklépéssel előre haladva is haladunk.

Hiszem, hogy azt a fajta szociális érzékenységet, amelyet a világ kiöl belőlünk, visszahozhatjuk. Ha például elmegy egy család egy hajléktalan mellett, nem kell arrébb rángatni a gyereket, hogy fúj, büdös, inkább el kell magyarázni neki, hogy sajnos vannak emberek, akik nincsenek olyan helyzetben, mint mi, ezért ha tudunk, segítsünk neki. (Philip Zimbardoval készült interjúnkat itt olvashatjátok. A szerk.)

- A Facebookon hozzám is eljutott Sándor története, akinek te szereztél fedelet a feje fölé.

- Tavaly tavasszal a kutyát sétáltattam a Pozsonyi úton. A kedvenc virágüzletem mellett ült egy férfi. Kételyek merültek fel bennem azzal kapcsolatban, hogy hajléktalan-e, mert nem volt elhanyagolt a külseje, nem kéregetett, csak ott ült. Amikor ötödször vagy hatodszor mentem el mellette, megkérdeztem: "Jó napot kívánok, tudok-e bármiben segíteni?" "Jaj drága, nem, én nem szoktam kéregetni." Beszélgettünk, kiderült, hogy Sándornak hívják, 68 éves, az utcán él. Megismerkedésünk úgy folytatódott, hogy élelmiszert adtam neki. Akik háztartást vezetnek, tudják, hogy ahol 2-3 főre főznek, biztosan marad még negyediknek is. Boldogult nagyanyám, amíg élt, mindig mondta, hogy "Sándornak el ne felejts félretenni az ételből." A nagyi miatt szinte mindennap kellett főzni, és amikor lementem sétálni a kutyával, elvittem Sándornak, amit félretettem.

10486157_10203190797005224_592774655_n

Ha jót teszünk, könnyűnek érezzük magunkat, boldogsághormonok szabadulnak fel, mint amikor csokit eszünk. Nem kell Pókembernek vagy Superman-nek lenni, de minden apróság számít. Engem még úgy neveltek, hogy a segítségnyújtás nem hőstett, hanem természetes dolog. Ne üldögéljen a villamoson egy életerős lány vagy fiú, ha ott áll mellettük egy idős ember. Hiszem azt, hogy jót tenni a lelkünknek jó. Ennyi önzés, ego-túltengés belefér.

- Mennyire fogadják el a hajléktalan emberek, ha kérés nélkül próbálnak nekik segíteni?

- Rájöttem, hogy a velük való megismerkedésnek és barátkozásnak is megvan a maga menete vagy protokollja. Nem szabad kérdezősködni, letámadni, ha el akar valamit mondani, úgyis elmondja. A bemutatkozás az első lépés. Sándor nevet kapott, és ez nagyon fontos. A hajléktalanok ugyanis úgy érzik - és ez sajnos így is van -, hogy ők láthatatlanok és névtelenek. Ahogy jöttem-mentem az utcán, mindig mondtam, hogy jó reggelt Sándorom, jó napot Sándorom. Sokan hallották, és egyre többen kezdtek köszönni neki. Amikor látták, hogy beszélgetek vele, az emberek vittek neki ezt-azt.

- Ennyi segítség elég egy fedél nélkül élőnek?

- Dehogy. Nyár végén elkezdtünk gondolkodni a virágboltban a barátnőimmel, mi lesz vele télen. Sándor mondta is, hogy hajnalban a szomszédos parkban kimossa a ruháit és az alsóját, és a nap egy fél óra alatt megszárítja. De ha jön a tél, még tisztálkodási sem tud. Érdeklődtünk, nincs-e bármilyen lakhatási lehetőség a környéken, legalább valami kis helyiség, ahol álomra hajthatja a fejét. A virágos melletti házban a lakók mondták, hogy a légópincéjükben van víz és wc, Sándor ott lehet este héttől reggel hétig. Novembertől március végéig kapott fedelet a feje fölé, azzal, hogy addig van ideje albérletet keresni magának és elintézni a nyugdíját. Sándor élete rendeződött, van már egy kis albérlete, és néha visszajár a Pozsonyi útra üldögélni, mert ott már barátai, ismerősei vannak.

- Hogyan lett ebből a közösségi oldalon mozgalom?

- Szerettem volna ország-világnak hírül adni, milyen jó fejek a lakók, ezért írtam egy posztot a Facebookon, amiben elmondtam a történetet, és mellékeltem egy fotót Sándorról. Nálam általában public-ra van állítva a megosztás. Körülbelül tízezren lájkolták, több mint hétezren osztották meg. Üzenetcunami indult, hogy ki hogyan tudna segíteni. Télire tényleg sok ruha és élelmiszer jött, sokan ajánlották fel a segítségüket teljesen ismeretlenül.

Amikor Sándornak már volt 3 kabátja és 4 csizmája, írtam egy újabb posztot, hogy mindenkinek megvan a maga Sándora, nézzenek körül a környékükön. Ha mindenki csak egy embernek segítene, csodákat érnénk el. Büszke vagyok arra, hogy elindítottam valamit. Ha egy ember arcot és nevet kap, akkor már nem csak egy névtelen hajléktalan kint az utcán. Amíg van annyi pénzem, hogy tudok magamnak élelmiszert venni, másnak is juttatok belőle.

Rengeteg felesleges dolgot halmozunk fel. Pazarolunk. Ételeket dobunk ki. Pedig ha körülnézünk a hűtőben vagy a konyhaszekrényben, és nem várjuk meg, amíg megromlik az élelmiszer, némi ennivalót juttatunk el azoknak, akik rászorulnak. Másnak egy fél kiló liszt is sokat jelenthet.

10420127_10203190738923772_1700587626818845032_n

- A legtöbben csak karácsony környékén figyelnek oda a nehéz sorsúakra.

- Mivel a decemberi szeretetdömpingben mindenki segít, ezért tavaly télen úgy döntöttem, én kihagyom. Januárban ráadásul éppolyan hideg van, éppen annyira hiányzik az étel. Elhatároztam, hogy szűkebb pátriámban, a Jászai Mari téren, a híd lábánál a parkban ételt fogok osztani. Csak kiírtam a Facebookra, és ismerősök és idegenek is jelentkeztek, megjegyzem, javarészt nők. Kitaláltuk, hogy gulyásleves lesz, az finom és laktató. Egy rádiós kollégám hozott a nagybaniról húst és zöldséget, egy áruház dolgozói összedobtak nyolc kiló húsra valót. Volt, ahol kenyérrel és csokoládéval járultak hozzá a szeretetvendégséghez, a csoki ráadásul olyan plusz, amelyre a hajléktalanok nem költenek. Január 18-án megfőztük a levest, és a megmaradt zöldséget, illetve a gyűjtésből hátramaradt ruhákat a megjelent hátrányos helyzetű családoknak és hajléktalanoknak adtuk. Hatalmas élmény volt, köszönöm mindazoknak, akiknek a munkája benne volt.

- Folytatod a fedél nélkül élők felkarolását?

- Most egy másik nehéz sorsú embernek segítek, ha tudok, egy volt újságírónak, akiről cikkeket is írtak. A CBA előtt ült egy táblával, rajta a felirat: "Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem." Ez mellbe vágott. Szeretném rendszeressé tenni a téli szeretetvendégséget is. Mert mindig vannak újak, új Sándorok.

Heni2

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: