KULT
A Rovatból

Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut! – 100 éve született Amerika humanista és infantilis élő lelkiismerete

Sci-fi írónak kategorizálták, de nehéz volt skatulyába húzni. Egyszerre érintette az élet nagy kérdéseit és rajzolt végbélnyílást regénye sorai közé. 100 éve született Kurt Vonnegut Jr.
Malinovszki András - szmo.hu
2022. november 11.



1922. november 11-én épp négy éve ért véget a négyéves vilagégés, az addigi legnagyobb, ami után elképzelhetetlennek tűnt, hogy az emberiség még egyszer ebbe a hibába essen. 1918-ban ezen a napon az esztelen öldöklés legfőbb szereplői egy vasúti kocsiban leültek, hogy egy tollvonással véget vessenek a borzalomnak. Mikor szülessen meg a világ egyik legjelentősebb humanista írója, ha nem ennek évfordulóján? Stílusos.

A német-amerikai Kurt Vonnegut Jr. nem csak az egyik legnagyobb humanista volt az irodalom történetében, hanem egyszersmind az egyik leginfantilisebb író. És ezt a legkisebb sértés nélkül írom. Ő maga sem venné annak, ebben biztos vagyok. Talán inkább: sőt.

Egyáltalán nem volt már gyerekkorú, amikor az 1950-es években íróvá vált, de 2007. április 11-én, halálának napján is egyértelműen gyereknek tekinthettük. Utolsó, még életében megjelent teljes műve, A hazátlan ember alapján teljes bizonyossággal. Gyereki érdeklődéssel, kíváncsisággal és tiszta logikával tekintett a világra, szépségekre (mint a New York-i posta alkalmazottja vagy az élet értelme) és borzalmakra (mint a II. világháború vagy George Bush).

Kurt Vonnegut egy olyan német-amerikai családba született a 20-as évek Amerikájában, ahol az övé volt az első generáció, amelynek már nem tanították meg a németet – szülei még ezen a nyelven kommunikáltak mindennapjaikban. A család – amelynek ősei az előző évszázad derekán vándoroltak ki az USA-ba – viszonylagos jómódban élhetett volna, ám az alkoholtilalom és a gazdasági válság tönkretette őket. Emiatt apja, idősebb Kurt a komoly építészeti munkák helyett bohémabb művészéletet választott, édesanyja pedig annyira súlyos depresszióba esett, hogy aztán 1944-ben öngyilkosságot követett el.

Abban az évben az ifjabbik Kurt Európába került, ahol részt vett a II. világháborúban, azaz „a gyermekek keresztes hadjáratában” – ahogy később művének alcímében hívta. Ott volt többek között annak egyik legvéresebb és legkegyetlenebb eseményénél, Drezda 1945. február 13-i porig bombázásánál. Ebből az élményből született meg később talán leghíresebb, Az ötös számú vágóhíd című regénye. Mint Vonnegut sokszor utalt rá, nem teljesen értette, hogy hogyan és miért élte túl a hadifogságot és azt a bombázást, amelyben egyetlen éjszaka alatt legalább 135 ezer (más források szerint akár 200 ezer) ember vesztette életét. Az sem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus elemekkel tarkított regény csak 1969-ben jelent meg: Vonnegut állítása szerint csak több mint 20 évvel az események után jutott el oda, hogy a borzalmakról írni tudjon. Az időben ide-oda utazni tudó, egy másik bolygóra is eljutó Billy Pilgrim figurájával még így is finoman szólva nem dokumentarista stílusban tudósít. Csak ilyen elidegenített formában tudott beszámolni arról a szörnyűségről, amit drezdai szőnyegbombázás során átélt – saját szövetségeseitől.

A regény aztán nagyon hamar kultikussá vált, 1972-ben már filmet is készítettek belőle, 2020-ban pedig egy nemzetközi rajzolócsapat képregényformában is feldolgozta. Ebből a művéből származik pályafutása egyik leghíresebb mondata: „Így megy ez” („So it goes”). Vonnegut ezzel a lényegretörő, három szóban mindent elmondó frázissal kommentálja a háborús helyzetből adódóan nem ritka haláleseteket a regényben.

Az ötös számú vágóhídig (majd később más remekművekig, például a Bajnokok reggelijéig) viszont nem volt simán kikövezett az út. Kurt Vonnegut Jr. (aki utóbbi kitételhez mindig ragaszkodott nevében) viszonylag későn, 30 évesen jelentkezett első regényével, az Utópia 14-gyel (Player Piano – magyarul Utópia és Gépzongora címmel is megjelent) – ami ráadásul nem is lett egyértelmű siker. Első három regényét – az említett mellett az 1959-es A titán szirénjeit és az 1961-es Éj anyánkat – csak később, a "nagy" művek után kezdte elismeréssel illetni a kritika. Első két nagy regénye folytatta a korábban a novellákban megkezdett hagyományokat: Vonnegut előszeretettel boncolta ember és gép, ember és a világmindenség, a technikai fejlődés lehetőségeinek témakörét. Ennek ellenére egyszer úgy fogalmazott: ő akkor lett sci-fi író, amikor elkezdték annak hívni.

1963-ban megjelent, Macskabölcső című (szintén tudományos-fantasztikus alapú) regénye, ami underground körökben már meghozta a sikert az író számára. Ahogy egy autodidakta művészhez illik, aki sosem tanulta, csak tanította az írást, első sikeres művének híre leginkább szájhagyomány útján terjedt, elsősorban fiatal egyetemisták körében, akik (afféle romantikus hagyományokkal élve) a kiutat keresték a mindennapokból, így telibe találta őket Vonnegut valóságtól gyakran elrugaszkodó stílusa.

1965-ben kijött kevésbé sikeres, de mindenképp egyedi témát boncolgató Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater (God bless you, Mr. Rosewater) című regényével, amelyben finoman a szocializmust mint társadalmi eszmét helyezi középpontba. Jellemző módon a történet központi figurája, a milliárdos Eliot Rosewater elmebetegségét azon tette alapján akarja bizonyítani környezete, hogy hatalmas vagyonát szétosztani készül a szegény emberek között. A szocializmus alapvetően pozitív volta többször visszatérő momentum Kurt Vonnegut életében: a hidegháború Amerikájában azonban ez komoly vád is volt egy közszereplővel szemben, így élete végéig nem egyszer próbálták meg ilyen alapon ellehetetleníteni, amire ő jobbára valamilyen ironikus, szatirikus gesztussal vagy levéllel válaszolt.

Fotó: Lynn Goldsmith / Zuma – Northfoto

Vonnegut életét tragédiák sora árnyékolta be: 1944-ben öngyilkos lett édesanyja, ő maga pedig átélte a világháború egyik legértelmetlenebb pusztítását. 1958-ban rákban elhunyt szinte rajongásig szeretett nővére, Alice, majd pár napra rá egy balesetben férje is. Három gyerek maradt árván utánuk, akiket Kurt és felesége, Jane örökbefogadott. Így a vér szerintiekkel együtt hat gyereket neveltek, majd második feleségével, a fotóművész Jill Krementzcel 1982-ben még egy lányt fogadtak örökbe. Vonnegut láncdohányos volt, egész életében biztos volt benne, hogy a cigaretta fogja a vesztét okozni. Élete vége felé egy interjúban azzal tréfálkozott, hogy beperli a cigarettagyárakat, amiért – "ígéretük" ellenére – termékeik nem ölték meg őt. Holott 2000-ben áttételesen ez majdnem sikerült: a vizsgálatok szerint a gondatlan cigarettahasználat miatt gyulladt ki manhattani házuk, ahol az író súlyos füstmérgezést szenvedett. Később mégsem ebbe, hanem egy másik banális balesetbe halt bele: 2007-ben otthonában leesett a lépcsőn, agysérülést szenvedett, és április 11-én elhunyt.

Amit hátrahagyott, az leginkább egy végletekig humanista, a szociális gondolkodást mindenek elé helyező, baloldali, igazságkereső életmű.

Keveset mondunk, ha kijelentjük, hogy Vonnegut besorolhatatlan volt. Irodalmilag, és valószínűleg emberileg is. A XX. századi amerikai próza egyik legjelentősebb alkotója, aki azonban sosem volt a "mainstreem" tagja. Kora egyik legnagyobb gondolkodója, aki ugyanakkor nem félt – gyakran öncélúnak tűnő – trágárkodással élni műveiben, vagy épp legmagvasabb gondolatai közé segglyukat rajzolni egyik legnagyobb hatású műve, a Bajnokok reggelije sorai közt.

Élete végefelé egyre kevésbé szűrten, nem annyira regényhősein keresztül fejtette ki kritikáját a társadalom és elsősorban hazája, az Egyesült Államok felé. Úgy is fogalmazhatunk, hogy gondolatait egyre inkább kivette például Kilgore Trout szájából (a mérsékelten sikeres, de elképesztő fantáziával megáldott sci-fi író, a szerző kvázi alteregója számos művében felbukkan), és helyezte el precíziós támadásként esszéiben, rövidebb eszmefuttatásaiban. Gondolkodásmódjára jellemző, hogy utolsó műve, a 2005-ös A hazátlan ember idején a legfőbb ellenségeinek George W. Bush elnököt és kormányzatát tartotta, akik például minden értelmes ok nélkül megindították az esztelen háborút Irak ellen. Csak egy pillanatra időzzünk el a gondolattal, hogy mit szólhat a túlvilágon dohányozva, ha látja a mai helyzetet Donald Trumppal, Vlagyimir Putyinnal, az ukrajnai háborúval...

Kurt Vonnegut a világ legfontosabb és legértékesebb dolgait boncolgatta. Ugyanakkor azt is vallotta:

„Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!”

Ki tudja, talán ha hajlandóak és képesek leszünk kicsit kevésbé vérkomolyan venni a mindennapok apróbb és nagyobb gondjait-bajait, mi is eljuthatunk a Tralfamador bolygó állapotába. Addig is, áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: