MÚLT
A Rovatból

10 legendás sportesemény, amely megváltoztatta a történelmet

A sport elképesztő dolgokra képes: például egymás ellen harcoló országokat, katonákat hoz össze.


Az ember társas lény. A társas együttlét egyik legfontosabb formája a játék.

Ha felnőttek játszanak, azt sportnak hívjuk. A sportban megnyilvánuló vetélkedő szellemiség fontos szerepet kapott az idők során. Nemzetek versengenek egymással, emberek küzdenek, hogy ők legyenek a legjobbak.

Nem csoda, hogy a sport több alkalommal is megváltoztatta a történelmet. A Listverse.com gyűjtött össze 10 ilyen sporteseményt.

1. A Nika-felkelés

Mindannyian tudjuk, mekkora rendbontás lehet egy-egy nagy sportesemény után. Van, aki azért hőzöng, mert kikapott a csapata, más éppen azért, mert nyert. De a mai balhék eltörpülnek ókori elődjeik mellett.

A szekérversenyek óriási üzletnek számítottak a rómaiak számára. Minden idők legsikeresebb szekérhajtója, az i.u. 2. században élt Gaius Appuleius Diocles mai pénzben dollármilliárdoknak megfelelő vagyont halmozott fel. A sportfogadás is rendkívül jövedelmező volt. Nagy pénzeket lehetett nyerni, így nem csoda, hogy az emberek egyre elszántabban szurkoltak kedvenc csapatuknak.

A rómaiaknál hagyományosan négy csapat szerepelt: a Pirosak, Fehérek, Zöldek és Kékek. Ám amikor a birodalom központját áthelyezték Konstantinápolyba, a csapatok száma kettőre szűkült: Zöldek és Kékek. Az egyes csoportok támogatása immár több volt, mint sportszenvedély. Politikai állásfoglalásnak, sorsdöntő elhatározásnak számított. I. sz. 501-ben a Zöldek rátámadtak a Kékekre, és 3000 embert megöltek.

nika

I.e. 352. január 11-én a Zöldek méltatlankodni kezdtek a Hippodromban jelenlévő császár előtt, felhánytorgatva azt, hogy néhány gyilkosságot, melyet az önkényes, kegyetlenkedő Ióannész prefektus követett el, szintén a Zöldek számlájára írtak. A Kékekkel vívott szópárbaj után összetűzésre került sor. A rómaiak a császár parancsára megpróbáltak erővel rendet teremteni.

Ezzel azonban csak az érték el, hogy feldühítette mindkét tábort.

Az addig ellenségeskedő Zöldek és Kékek összefogtak, és fellázadtak a császár ellen. Iustinianus főembereinek távozását kezdték követelni. Ezt követően kitörtek a Hippodromból, kiszabadították a korábbi gyilkosságokért bebörtönzött társaikat, majd gyújtogatni kezdtek. Azt kiabálták, „Nika!”, azaz győzelem, amit gyakran kiabáltak az arénában a versenyek alatt. A lázadók a Hippodromban sáncolták el magukat.

A felkelés nem tartott sokáig. A római seregek körbevették a Hippodromot, és mindenkit lemészároltak odabent. Körülbelül 30 000 ember halhatott meg, az akkori lakosság egytizede.

2. Pingpongdiplomácia

A hidegháború két részre szakította a világot. Kína a világ egyik leginkább bezárt országa lett, miután áttért a kommunizmusra. Végül a pingpongnak sikerült áttörnie a „kínai nagy falon”.

Amikor az amerikai pingpongválogatott 1971-ben Japánban versenyzett, meghívást kaptak egy kínai turnéra. Először hívtak amerikaiakat a kommunista Kínába. A nyitás kapóra jött Nixon elnöknek. Kínába küldte Henry Kissingert, hogy nyíljon nagyobbra az résnyire nyitott ajtó.

Egy éven belül maga Nixon is Kínába érkezett. Nixon úgy jellemezte később a látogatását, mint „a hét, amely megváltoztatta a világot”. Csou En-laj miniszterelnök pedig így nyilatkozott: „A történelemben még soha, senki nem használta ilyen hatékonyan a sportot diplomácia célokra.”

pingi

3. VIII. Henrik birkózó mérkőzése

Az európai monarchiák kapcsolata finoman szólva feszült volt a középkorban. A kereskedelem személytelen erői mellett az uralkodók szeszélyei alakították a világot.

A koronás fők jó vagy rossz viszonya országok sorsáról dönthetett. 1520-ban a brit VIII. Henrik és a francia I. Ferenc király azért találkoztak, hogy örök békét kössenek a két királyság között.

A találkozóra Calais közelében került sor. A két király egymással vetekedve próbálta felülmúlni a másikat nagyvonalúságban. A lakoma után lovagi tornára került sor. Minden jól is ment egészen addig, amíg I. Ferenc ki nem hívta Henriket birkózásra (más források szerint pont fordítva történt: Henrik ragaszkodott a mérkőzéshez, Ferenc sokáig vonakodott belemenni). Hogy pontosan mi történt, nem tudni.

Egyes források szerint a két uralkodó más stílusú birkózást tanult,

ennek megfelelően a brit uralkodó bő kabátot viselt, amit könnyen meg lehetett ragadni, a francia szűk, testhez álló zekét. Mások szerint a francia király véletlenül megbotlott, és így a földhöz szegezte az uralkodót. Tény azonban, hogy az amúgy is rendkívül nárcisztikus VIII. Henrik alulmaradt. A britek azonnal csalással vádolták meg a francia felet.

A drága előkészületek mind pocsékba mentek. Nem írták alá a békeszerződést sem, és az incidens tovább rontotta az amúgy is sokat viaskodó országok kapcsolatát.

nerrik

4. Törökország-Örményország

Ha van téma, amely szinte azonnal vitát kavar, az az örmény népirtás. Az első világháborúban 1,5 millió örményt mészároltak le a törökök, ám ezt a tényt a törökök a mai napig tagadják. Érthető tehát, mennyire feszült mérkőzésnek ígérkezett, amikor a törököknek pont az örményekkel kellett selejtezőt játszaniuk a 2010-es világbajnokság előtt.

Örményország 1991-ben vált külön a Szovjetuniótól, és azóta sem létesített diplomáciai kapcsolatot Törökországgal. Ám ami katasztrófává is válhatott volna, a „futballdiplomácia” szép példájává vált.

Szerzs Szargszjan örmény elnök meghívta Abdullah Gül török elnököt, hogy nézzék együtt a mérkőzést. "Bármilyen ellentétek is vannak köztünk – mondta Szargszjan –, léteznek bizonyos kulturális, humanitárius és sportkapcsolatok, amelyeket zárt határok mellett is összekötik népeinket."

Bár sokan tiltakoztak a török elnök látogatása ellen, a mérkőzés békésen zajlott, annak ellenére, hogy a törökök győztek. Sokak szerint ez a mérkőzés kövezte ki az utat a hamarosan megkezdődő diplomáciai tárgyalások előtt.

meccs

5. I. világháború: foci a tűzszünetben

Amikor kitört az I. világháború, általános meggyőződés volt, hogy „karácsonyra vége is lesz”. Európa-szerte özönlöttek a fiatalok jelentkezni, nehogy lecsússzanak a „nagy buliról”.

1914 karácsonyán már nyilvánvaló volt, hogy a háború inkább magukat mélyen beásó, a sártengeren keresztül egymással farkasszemet néző seregek lassú keringője lesz. Szenteste a katonák meghallották, hogy az ellenség lövészárkaiban karácsonyi dalokat énekelnek. Elkezdtek átkiabálni egymásnak.

Karácsony napján a két fél találkozott a senki földjén. Ajándékokat cseréltek, és egy híres futballmeccset játszottak.

kaonak

6. A királyok és királynők ne lovagoljanak

A lóverseny állítólag a királyok sportja. Peckesen ülni a magasban, egy ló hátán – ez mindig vonzotta azokat, akik szerettek volna férfiasnak tűnni. Ha legközelebb eltévedsz egy múzeumba, nézd meg, hány festményen ábrázolják az uralkodókat lóháton! Pedig nem ártott volna vigyázniuk. Hosszú a sora azoknak a koronás főknek, akik egy lónak köszönhetik a halálukat.

III. Vilmos angol király például azért halt meg, mert a lova megbotlott egy vakondtúrásban.

A király leesett, és eltörte a kulcscsontját. Az egészsége gyors romlásnak indult, és meghalt. Ellenlábasai tósztot mondtak a gyilkos vakond egészségére, akit úgy neveztek el: „a fekete bársonymellényes kis úriember”.

A skót III. Sándor a sötétben levezette a lovát egy szikláról, és összezúzta magát. VI. Orbán pápa még megalázóbb véget ért. Nemes paripa helyett egy megbotló öszvér okozta a vesztét.

További uralkodók, akik lovaknak köszönhették halálukat: a portugál Alfonz herceg, a szász II. Frigyes, a brit Geofrrey herceg, Aragóniai Izabella, az osztrák V. Leopold, a francia IV. Lajos és Hódító Vilmos. A lovaspólót annyira szerető brit hercegek is jobb lesz, ha vigyáznak.

7. Emily Davison

Mint az alábbi videón is látható, az uralkodók és lovak közti „szerelem” halálos is lehet. 1913-ban is a király lova okozott egy halálesetet, de ezúttal nem az uralkodó lett az áldozat.

A szüfrazsettmozgalom a Viktoriánus kor vége óta küzdött a nők jogaiért, különösen azért, hogy szavazhassanak. Eleinte felvonulásokat szerveztek, beszédeket tartottak és röplapokat osztottak.

1912-től kezdődően azonban keményebb eszközökhöz folyamodtak, mint például a vandalizmus, a gyújtogatás vagy a bombák.

1913-ban, az Epsom Derbyn Emily Davison is hozzátette a magáét az ügyhöz. Ahogy a király lova, Anmer közeledett, a nő elszántan elé ugrott. Nem egészen világos, mi volt a szándéka. Egyesek szerint öngyilkos akart lenni. Mások szerint egy zászlót próbált kitűzni a lóra.

Bárhogy is, a ló nekiütközött Davisonnak. Az állat elesett, a zsoké agyrázkódást szenvedett, Davidson pedig négy nap múlva belehalt sérüléseibe. A szüfrazsettmozgalom pedig nyert egy mártírt.

8. II. Henrik és a lovagi torna

Egy király a birodalma élő megtestesítője. Az egészséges, életerős király nagyhatalmú nemzetet jelent. A nép azt várta, hogy a királya olyan harcos legyen, aki képes megvédeni őket. Hogy ideális lovagnak látszanak, a királyok lovagi tornákon vettek részt. Ám ezeknek a műháborúknak is súlyos következményei lehettek.

1559-ben, Párizsban lovagi tornával ünnepelték Franciaország és Spanyolország békekötését. A francia II. Henrik annak ellenére részt vett a versengésben, hogy a tűző nyári napsütés és a mozgás rettentően kifárasztotta.

Nem szállt ki a játékból, bárhogy is kérlelték az udvaroncai. Egy lándzsa átdöfte a király arcát. Áthatolt a szemén, egyenesen az agyába. De a király még képes volt beszélni. A lakosztályába szállították. Az orvosok reménykedtek, hogy csak a szemét veszti el. De minden erőfeszítésük ellenére az uralkodó kilenc nappal később meghalt.

masikhenri

9. Az újkori olimpia

Az újkori olimpia játékok ókori elődjük felélesztését kísérlik meg. Pierre de Coubertin, a modern olimpia létrehozója azt akarta, hogy a versenyzésen keresztül összehozza a különböző nemzeteket.

Az ókori Görögországban az olimpia idejére fegyverszünetet kötöttek az ellenséges felek.

Az ókori játékokhoz hasonlóan az első újkori olimpián, 1896-ban is csak férfiak vehettek részt. Coubertin báró úgy vélte, a nők szerepeltetése „megvalósíthatatlan, érdektelen, nem esztétikus és helytelen” lenne. De az 1900-as játékokon már a nők is megmutathatták, hogy igazi sportolók.

Természetesen az olimpiát politikai célkora is ki lehet használni. Az 1936-os berlini olimpiát arra használták a nácik, hogy szemléltessék a felsőbbrendűségről szőtt meggyőződéseiket. Ugyanezen az olimpián az afroamerikai futó, Jesse Owens négy aranyérmet nyert, bebizonyítva, hogy a nácik fajelmélete csak önáltató koholmány.

Az olimpiák segítettek rávilágítani sok nemzetközi problémára.

A paralimpiai játékokon a fogyatékkal élők is megmutathatják képességeiket. 1968-ban, a Mexico Cityben tartott polgárjogi tüntetések hívták fel a világ figyelmét az amerikai polgárjogi mozgalmakra. Mindig is lesznek, akik vitatják az olimpiai játékok értékét, de az tagadhatatlan, hogy nagy befolyással bírnak.

hosi

10 Frigyes herceg és a krikettlabda

Ha nem jön közbe egy krikettlabda, könnyen lehet, hogy Nagy-Britannia soha nem veszti el észak-amerikai gyarmatait. Vagy nem hallottál még Frigyes, brit királyról? Nem véletlen. Meghalt, még mielőtt megkoronázhatták volna.

Frigyes herceget ugyanis mellbe találta egy krikettlabda. A trónörökösnek tályogja keletkezett az ütéstől. Megbetegedett és 1751-ben meghalt. Legalábbis ez a közvélekedés, de vannak, akik szerint Frigyes tüdőgyulladásban halt meg, és semmi köze nem volt a sportsérüléséhez.

Bár a krikettlabda megölte a herceget, jót tett a fiával. Ő lett ugyanis az új trónörökös. Ő lett III. György, a legendás Bolond György király, akinek uralkodása alatt a britek elvesztették amerikai gyarmataikat. Ki tudja, Frigyes király talán elbánt volna a gyarmati felkelőkkel...

uralkodo625731222

Via: Listverse, Fightland, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
55 éve halt meg, mégis üresen áll Rákosi Mátyás sírhelye Farkasréten – rejtély, hová tűnt a diktátor urnája
Pontosan 55 éve halt meg Rákosi Mátyás. Különös élet várt rá a Szovjetunióban a bukása után.


Egy túlméretes orosz urna, amelyet egy bőrből készült aktatáskában, szinte kézipoggyászként csempésztek át a határon. Egy titkos temetés, amelyről alig néhányan tudtak, és egy szűkszavú, mínuszos hír a Népszabadságban. Így ért véget 1971. február 16-án a Farkasréti temetőben annak az embernek a története, akit a magyar állam tizenöt éven át igyekezett kitörölni a köztudatból, miközben a háttérben gondosan menedzselte száműzetésének kényes ügyeit.

Pontosan 55 éve, ezen a februári napon halt meg a Szovjetunióbeli Gorkijban Rákosi Mátyás, Magyarország egykori teljhatalmú ura.

De milyen életet élt a bukása után, ki fizette a mindennapjait, és hová tűntek a hamvai, amelyeknek sorsát ma is rejtély övezi?

A végjáték 1956 júliusában kezdődött, amikor Rákosit a hivatalos pártzsargon szerint „gyógykezelésre” küldték a Szovjetunióba. A valóságban ez politikai száműzetést jelentett, amelynek első állomása a Moszkva melletti Barvihában, a pártelit szanatóriumában volt.

A szovjet vezetés hamar megelégelte, hogy a leváltott főtitkár a fővárosból próbál intrikálni, ezért 1957-ben a Fekete-tenger melléki Krasznodarba költöztették.

Itt kezdődött a száműzetés „aranykora”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága gondoskodott róla, hogy Rákosi és felesége ne szenvedjen hiányt semmiben: egy ötszobás, minden kényelemmel felszerelt lakást kaptak, házvezetőnőt – aki egyben a KGB megbízottja is volt –, ingyenes étkezést, saját autót és havi 2000 rubel költőpénzt. Mindezt természetesen a magyar állam fizette. Nyaranta a gelendzsiki pártüdülőben pihenhettek. A kényelem azonban nem jelentett szabadságot.

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem” – panaszolta egy 1960-as találkozón,

jelezve, hogy a luxuskörülmények ellenére is fogolynak érezte magát.

A hatvanas évek elejére a szovjetek türelme végleg elfogyott. A kényelmes krasznodari életet 1962-ben a kirgizisztáni Tokmok zord valósága váltotta fel.

A birodalom peremén egy kétszobás, komfort nélküli lakás várta őket. A vizet a kútból kellett hordaniuk, az udvaron volt a vécé, és a kemény, mínusz 20-30 fokos teleken fával fűtöttek.

Az egykori diktátor számára ez a környezet jelentette a valódi bukást. A következő években egyre távolabb került a hatalom központjától: 1966-ban Arzamaszba, majd 1967 őszén a külföldiek elől elzárt Gorkij városába költöztették. Itt érte a vég, miután egészsége megromlott. Több szívroham után, 78 éves korában hunyt el.

Rákosi a száműzetés évei alatt egyetlen dologról nem mondott le: a hazatérés reményéről.

Levelek tucatjaival bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Hruscsovtól Brezsnyevig, Andropovtól Kádár Jánosig.

A Budapest Főváros Levéltára által közzétett dokumentumokból egy makacs, a valósággal szembenézni képtelen ember portréja rajzolódik ki. Követelte a hazatérését, érvelt az egészségi állapotával, és intézte a magyarországi nyugdíját, amelyhez a hatvanas évek végén már ügyvédet is fogadott. Egyik, Kádár Jánosnak címzett levelében így fogalmazott:

„…Ez év márciusában és júniusában közöltem a kormánnyal, hogy vissza kívánok térni Magyarországra. Választ nem kaptam. Ezért újra közlöm, hogy vissza kívánok térni.”

A kérések süket fülekre találtak. A Kádár-rendszer számára Rákosi élő kísértet volt, akinek hazatérése megzavarta volna a nehezen felépített politikai konszolidációt.

Halála után a magyar állam diszkréten, de hatékonyan lépett. Nem úgy, ahogy egy állam hazahozza a „nagy halottat”, hanem úgy, ahogy egy állam hazahozza a problémát: diszkréten, minimalizálva a nyomot, menedzselve a kellemetlenséget.

A források szerint az urnát menetrend szerinti járattal hozták haza. Úgy utazott, mint bármelyik csomag, amihez senki nem kér extra figyelmet.

A hamvakat 1971. február 16-án, egy szűk körű ceremónián helyezték el a Farkasréti temető egyik urnafülkéjében. A korabeli sajtó mindössze egy rövid MTI-hírt közölt, amely szerint Rákosi Mátyás, „aki gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, elhunyt. Az urna sorsa azonban a temetés után sem hagyta nyugodni a kedélyeket.

A sírhelyet a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen megrongálták, ezért a nevét tartalmazó táblát eltávolították, és egy ideig csak az „R. M.” monogram utalt rá, ki nyugszik a fülkében.

A történet legújabb, bizarr fordulata 2015-ben következett be. Június 24-én két, magát leszármazottnak mondó személy jelent meg a Budapesti Temetkezési Intézetnél, és hivatalosan kikérte az urnát. A Farkasréti temetőben azóta üres a fülke. Hogy Rákosi Mátyás hamvai ma hol vannak, arról nincs nyilvános információ. Az egykori teljhatalmú vezetőnek, akinek képe mindenhol ott függött, ma már sírhelye sincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Ő volt az egyetlen rend az életemben” – így szeretett bele gróf Széchenyi István egy elérhetetlen, többgyerekes asszonyba
Plátói szerelem, titkos levelek, évtizedes várakozás – így kezdődött minden, mielőtt a legnagyobb magyar feleségül vette volna Seilern Crescence-t. A szerelmük nemcsak Széchenyit változtatta meg, de talán a magyar történelmet is egy kicsit.


Este fél nyolc volt, amikor a Krisztinaváros úgynevezett Vérkápolnájában a legnagyobb magyar és a szívét tíz éve fogva tartó grófnő kimondta az igent – és ettől a perctől kezdve a szerelem nemcsak egy férfi életét, de egy ország sorsát is tovább formálta. Február 4-én 190 éve, hogy gróf Széchenyi István és Seilern Crescence grófnő Budán, a Havas Boldogasszony-plébániatemplomban házasságot kötött.

A diszkrétnek szánt, esti ceremóniára a korabeli sajtó szerint a templom és annak karzata is megtelt kíváncsi nézőkkel.

A szertartást Majsch Jakab plébános végezte, a tanúk között ott állt Keglevich Gábor és Prónay Albert is. Maga a vőlegény a naplójába jegyezte fel a pillanat lényegét, amely túlmutatott a külsőségeken. „Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott.”

Ez a házasság egy több mint egy évtizedes, plátói szerelem beteljesedése volt.

Egy találkozás, ami mindent megváltoztatott

Széchenyi István 1823-ban találkozott először Seilern Crescence-szel, aki ekkor már férjes asszony volt, háromgyermekes anya, a Zichy család tagja. Az alkalom egy családi esemény volt, és a gróf visszaemlékezéseiben úgy írta le ezt a napot, mintha villámcsapás érte volna:

„Abban a pillanatban beleszerettem. Nem tudtam ellene tenni semmit.”

A férfi, aki a katonai pályából kiábrándulva kereste a helyét, élete értelmét, olyan inspirációt kapott, amit talán semmilyen politikai esemény, semmilyen forradalom nem adott volna meg neki: egy nő csendes jelenlétét, aki nem vált a szeretőjévé, mégis felforgatta az egész világát.

A vonzalom szellemi és lelki partnerséggé mélyült, amely a reformkor hajnalán Széchenyi közéleti fordulatát is segítette.

A kettejük közti levelezés, amelyet ma a Széchenyi István Levelezései kritikai kiadás őriz, tanúsítja, hogy Crescence nem pusztán reprezentációs társ, hanem egyenrangú partner volt, akinek véleményére a gróf a legfontosabb döntéseiben is számított.

Az első találkozás után Széchenyi rendszeres vendég lett a Zichy-házban, de soha nem lépte át a határt, amit a kor társadalmi normái és Crescence házassága kijelölt. Ő csak udvarolt – elegánsan, távolságtartóan, szenvedélyesen.

A kortárs beszámolók szerint Zichy Károly tisztában volt Széchenyi érzéseivel a felesége iránt, de mégis kulturált, fegyelmezett kapcsolatot tartottak fenn,

nem rivalizálás vagy konfrontáció jellemezte őket. Széchenyi a Zichy család otthonában is rendszeresen megfordult, a társasági élet részeként. Sőt, Széchenyi és Zichy Károly néha együtt aggódtak Crescence egészségéért — például akkor, amikor gyengélkedett vagy a gyermeke születése körül voltak komplikációk. Ez olyan viszonyra utal, amely túllépett a puszta udvariasságon, és inkább közös emberi aggódást tükrözött.

Széchenyi levelei szerint valóban plátói érzelmekről volt szó, olyan mély és tiszta szerelemről, amely nem a testet, hanem a lelket akarta magához ölelni.

„Crescence, te vagy minden, amit nem kaphatok meg, mégis minden vagy, amiért érdemes élni”

– írta egyszer.

Ezek a mondatok nem a romantikus túlzás jegyében születtek. Széchenyi ekkoriban számos belső vívódással küzdött, és egyes kutatók szerint Crescence volt az, aki révbe vezette. Ő volt az a belső pont, ami mentén felépítette új önmagát: politikust, reformert, nemzetépítőt.

Szerelem, ami nem akart múlni

Zichy Károly, Crescence férje 1834-ben 49 évesen meghalt. A társadalmi illem szerint egyéves gyászt kellett tartani, így Széchenyi – a maga türelmével és kitartásával – tovább várt. Több mint tíz év vágyakozás, fájdalmas visszafogottság és lassan épülő érzelmi kötődés után végre eljött a pillanat: 1836. február 4-én, Budán, a Krisztinavárosi templomban Széchenyi István feleségül vette Seilern Crescence-t.

„Nem a szenvedély sodrásában, hanem a hűség csendjében szerettek egymásba.”

Ez volt az a mondat, amit később egy kortársuk írt róluk, és amely talán a legszebben összefoglalja, miért más ez a szerelem, mint amiket megszoktunk a történelemből. Nem tragédia, nem dráma, nem titkolózás volt – hanem kitartás, tisztelet és méltóság. Az asszony hét gyereket hozott a házasságba, és alig egy évvel később fiút szült Széchenyinek is. Béla fiukat két évvel később Ödön követte. Három közös gyermekükből a kislányuk, Júlia csecsemőként elhunyt.

A romantikus kapcsolat hivatalossá válása után Crescence nemcsak feleségként, hanem egyik legfontosabb szellemi társaként is jelen volt Széchenyi életében.

Ő kezelte az ügyeket, amikor a férfi már betegen, visszahúzódva élt, ő tartotta kézben a levelezéseket, és ő volt az egyetlen ember, akiben Széchenyi még akkor is megbízott, amikor már senki másban nem tudott.

A döblingi naplókban – ahol a gróf mentális állapota egyre inkább romlott – több bejegyzés is szól Crescence-ről:

„Ha ő nem lenne, már rég nem lennék.”
 vagy máshol: „Ő az egyetlen rend az életemben.”

Szövetség egy életre

A családi szövetség a méltatlan utolsó években is működött. Széchenyi 1848 szeptemberében került a Bécs melletti döblingi Goergen-féle magánszanatóriumba. Az intézmény a korabeli „őrültek tornyával” szemben akkoriban modernnek számító, humánus módszereket alkalmazott. A gróf külön lakosztályt kapott, amelynek a temetőre néző ablakait részben befalaztatta.

A mindennapokról fennmaradt beszámolók szerint keveset aludt, sokat sétált a szobájában, sakkozott, fuvolázott. Falk Miksa visszaemlékezése szerint Széchenyi „ama mélabús magyar népdalok egyikét fújta…”.

A döblingi évek azonban nem a szellemi leépülésről szóltak. Az 1850-es évek végére a gróf visszatért a politikai íráshoz: Londonban, németül jelent meg 1859-ben az Ein Blick (Pillantás) című röpirata, amely élesen bírálta az osztrák neoabszolutizmus propagandáját.

A röpirat miatt a bécsi rendőrség hamarosan lecsapott. 1860. március 3-án öt detektív és tizenhat rendőr szállta meg a döblingi intézetet, házkutatást tartva Széchenyinél és körének több tagjánál. Az iratok egy részét elkobozták, és a hatóságok egyértelművé tették: a szanatórium többé nem menedék. A fokozódó nyomás és a börtönnel való fenyegetés hatása a naplóbejegyzésekben is tükröződik.

„Nem tudom megmenteni magam!” – írta néhány nappal a halála előtt.

1860. április 8-án, húsvét vasárnapjára virradóan Széchenyi a döblingi lakosztályában pisztolylövéstől meghalt. A korabeli hatósági vizsgálat és a történészi konszenzus ma is az öngyilkosságot fogadja el.

A „nő szerepe” a tragédiában

De hol volt ebben a drámában „a nő szerepe”? Egyrészt ott volt a feleség, Seilern Crescence, aki Bécs közelébe költözve a döblingi időszakban is a belső kör része maradt. Ő intézte a családi és gazdasági ügyeket, támaszt nyújtva a férjének. Ő írta alá például a Deák Ferenccel kötött, 50 000 forintos kehidai birtokügylet szerződését is, amely évi 600 körmöci arany évjáradékot biztosított a családnak.

A levelezés és a dokumentumok a gondviselő, adminisztráló, hűséges társ alakját rajzolják meg, akit Széchenyi így jellemzett fiaiknak írt levelében: „Anyád minden tekintetben eszményi képviselője nemének.”

- írta Széchenyi István a fiához, Béla grófhoz intézett levelében. Ezzel szemben a történetben felbukkan egy másik nő is: Cibbini Matild báróné, Inkey Eduárdné. A kutatások szerint az ő besúgói jelentései vezettek a rendőri rajtaütésekhez.

Cibbini a bécsi udvar köreihez kapcsolódó kémnőként kulcsszerepet játszott a hatósági eljárások megindításában, amelyek végül a tragédiához vezettek.

A halál körülményeit illetően a magyar történetírás domináns álláspontja szerint az 1860. márciusi házkutatás és a fenyegetés olyan pszichés nyomást gyakorolt a grófra, amely a kimenetelt meghatározta.

A közvélekedés egy része és egyes publicisztikák máig nem zárják ki a politikai gyilkosság lehetőségét.

A halálhír után a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott. A temetésre 1860. április 11-én Nagycenken került sor. Az esküvő helyszínén, a krisztinavárosi templom falán ma emléktábla őrzi a házasság emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
114 éve született a Titanic utolsó, legtovább élt túlélője, aki emléktárgyait árulta, hogy fizetni tudja a számláit
Millvina Dean idős korára nehéz anyagi helyzetbe került. A hír eljutott a Titanic sztárjaihoz is, akik egy váratlan gesztussal segítettek.


114 évbvel ezelőtt jött a világra Elizabeth Gladys „Millvina” Dean, a Titanic legfiatalabb utasa és utolsó túlélője.

Alig két hónapos csecsemőként lett részese a világ leghíresebb hajószerencsétlenségének, egy olyan utazáson, ami a családja számára az új életet jelentett volna.

Szülei Angliából készültek Amerikába kivándorolni, hogy a kansasi Wichitában dohányboltot nyissanak. A korabeli szénsztrájk miatt azonban az eredeti hajójegyüket a Titanicra módosították, ahol a harmadosztályon kaptak helyet.

A végzetes éjszakán, amikor a hajó jéghegynek ütközött, Millvina apja azonnal a kabinba rohant, felöltöztette a gyerekeket, és a fedélzetre küldte a családot.

Anyja később így emlékezett vissza az utolsó pillanatokra: „Búcsút intettem, ő pedig azt mondta, később utánunk jön.” Millvina, az édesanyja és testvére mentőcsónakba került, és a Carpathia mentőhajó fedélzetén élték túl a katasztrófát. Édesapjuk odaveszett.

Millvina egészen nyolcéves koráig nem is tudta, hogy a Titanicon utazott.

Évtizedekig csendes életet élt, a tragédia emléke csak a hetvenes éveiben kezdte újra foglalkoztatni, miután a roncs 1985-ös felfedezése után hirtelen a figyelem középpontjába került.

„Amíg 1985-ben meg nem találták a Titanic roncsait, senkit sem érdekeltem. Ki számít rá, hogy ilyen idősen lesz híres?”

– mondta később egy interjúban. Ezt követően a világ számos pontjára hívták meg rendezvényekre és kiállításokra. 1998-ban az Egyesült Államokba utazott egy Titanic-rendezvényre Springfieldbe, majd 1999-ben Montréalba is ellátogatott. Tervei szerint 2006-ban is részt vett volna a katasztrófa 94. évfordulójára rendezett megemlékezésén, de egy csípőtörés megakadályozta ebben.

2007 októberében, Barbara West Dainton halála után Millvina Dean lett a Titanic utolsó élő túlélője. Idős korára azonban anyagi nehézségekkel küzdött, és kénytelen volt a Titanicról származó emléktárgyait elárverezni, hogy fizetni tudja az idősotthon költségeit.

A hírre a Titanic című film rendezője, James Cameron, valamint a főszereplők, Leonardo DiCaprio és Kate Winslet is felfigyeltek, és egy alapítványon keresztül támogatták őt. „Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk a Millvina Alapítványhoz” – nyilatkozták közösen.

Millvina sosem nézte meg az 1997-es filmet, és kritikusan viszonyult a tragédia szórakoztatóipari feldolgozásaihoz.

Amikor a Doctor Who című sorozat egyik epizódjában egy „Titanic” nevű űrhajó szerepelt, élesen bírálta az ötletet. „A Titanic története tragédia volt, ami annyi családot szakított szét. Elvesztettem az apámat, aki ott fekszik a roncsok között. Tiszteletlenségnek tartom, hogy egy ilyen tragédiából szórakoztató műsort csináljanak.”

Millvina Dean 2009. május 31-én, 97 éves korában hunyt el.

Az alábbi archív felvételen arról beszélt, hogyan kerültek a Titanicra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
60 milliárdos adósság, 7 ezer utas a földön: 14 éve ezen a napon állt le a 66 éves MALÉV
A nemzeti légitársaság 2012. február 3-án, reggel 6 órakor függesztette fel működését, miután két gépét külföldön visszatartották. A Budapest Airport elvesztette legfontosabb partnerét és 1,5 millió utasát.


Pontosan 14 éve, 2012. február 3-án, reggel hat órakor a Ferihegyi repülőtér indulási oldalának kijelzőin egyre több járat mellett jelent meg a „Cancelled” felirat. A betonon kék-fehér festésű gépek sorakoztak, de már egyik sem készült felszállásra. Ezzel a képpel írta be magát a magyar polgári repülés történetébe a nap, amit sokan csak „Fekete Péntekként” emlegetnek: 66 év után leállt a MALÉV. 

A légitársaság vezetése hivatalosan reggel hat órakor függesztette fel a teljes kereskedelmi üzemét, miután a pénzügyi helyzet tarthatatlanná vált. A döntés közvetlen előzménye az volt, hogy hitelezők két repülőgépet – egyet Dublinban, egyet Tel-Avivban – nem engedtek felszállni, a leállás pedig aznap több mint hétezer utast hagyott a földön.

A végső lökést az Európai Bizottság január 9-i döntése adta meg, amely kimondta, hogy a magyar állam 2007 és 2010 között tiltott állami támogatást nyújtott a cégnek.

A Brüsszel által visszakövetelt összeg gyakorlatilag elvágta a további állami finanszírozás lehetőségét, a partnerek pedig bizalmukat vesztve azonnali előrefizetést kezdtek követelni a szolgáltatásaikért.

A leállás pillanatában a MALÉV adósságállománya körülbelül 60 milliárd forintot (akkori árfolyamon 270 millió dollárt) tett ki. A flotta 22 lízingelt utasszállítóból állt, a vállalat pedig közel 2600 embernek adott munkát. „Fájdalmas… ameddig lehetett, próbáltuk működtetni a Malévet, de meg kellett állnunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a leállás napján a Kossuth rádiónak, ahogy arról a The Irish Times is beszámolt. A hivatalos közlemény szerint a partnerek előrefizetési igénye felgyorsította a pénzkiáramlást. „Elnézést kérünk minden utasunktól” – zárult Limburger Lóránt vezérigazgató nyilatkozata. Egy vezető tisztségviselő a helyzetet így foglalta össze: „Egyetlen cég sem tudja teljesíteni a hónapokkal előre kért fizetéseket.”

A MALÉV bedőlése azonnali és súlyos következményekkel járt a Budapest Airport számára is, amely egyik napról a másikra elveszítette legfontosabb partnerét és az évi nagyjából másfél millió átszálló utasát.

A menedzsment 250 fős csoportos létszámleépítést jelentett be, és felfüggesztett több, összesen 60 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 17 milliárd forintot) meghaladó értékű fejlesztést. A magyar légiközlekedésben keletkezett űrt a versenytársak villámgyorsan igyekeztek betölteni. A Ryanair már a leállás napján bejelentette, hogy két héten belül bázist nyit Budapesten, 31 új útvonalat indít, és 9,99 eurós (körülbelül 3000 forintos) bevezető árakkal csábítja az utasokat. A Wizz Air szintén megduplázta budapesti kapacitását, két új gépet állított forgalomba, és „rescue fare” néven speciális, kedvezményes jegyeket kínált azoknak, akiknek érvényes MALÉV-foglalásuk volt.

A leállás azonnal politikai vitát robbantott ki. A kormányoldal az Európai Bizottság döntését tette felelőssé, hangsúlyozva, hogy a kabinet a megelőző napokban csődvédelmi intézkedésekkel és egy rendkívüli vagyonfelügyelő kinevezésével próbálta menteni a helyzetet. Az ellenzéki MSZP szerint a csőd a kormány felkészületlenségének és semmittevésének az eredménye, és egy új, piaci alapon működő nemzeti légitársaság elindítását sürgették.

A „Fekete Péntek” hosszú távon is átrajzolta a budapesti légi forgalmat: bár az utasszám helyreállt, a fővárosi repülőtér elvesztette regionális elosztó, úgynevezett hub-szerepét. A MALÉV által fenntartott kiterjedt hálózat és az átszálló utasforgalom hiányát a piacot azóta domináló fapados légitársaságok modellje nem pótolta. Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk