KULT
A Rovatból

Az erőszak hatalma elől senki nem menekülhet – 50 éve mutatták be Stanley Kubrick Mechanikus narancsát

Az egyik legtöbbet cenzúrázott remekmű átok lett a rendező és a főszereplő számára egyaránt.


A hidegháború éveiben három olyan könyv volt, amely abszolút tilalmi listán volt a Berlini Faltól keletre: a Szovjetunióban hallgatásra ítélt, majd száműzött Alekszandr Szolzsenyicin Gulag-szigetcsoportja, valamint a brit George Orwell 1984-e és Anthony Burgess Mechanikus narancsa. Természetesen szó sem lehetett arról, hogy ez utóbbi kettőből készült filmeket a szocialista táborban bemutassák. A Burgess-regény nem kevésbé világhírű, Stanley Kubrick rendezte moziváltozata, amelyet 50 éve, 1971. december 19-én mutattak be New York-ban, azonban a „szabad világban” is félelmet keltett.

A Mechanikus narancs keletkezéséről tudni kell, hogy szerzőjénél 1958-ban agydaganatot diagnosztizáltak és egy évet jósoltak neki. Mire kiderült, hogy csak vaklárma volt, Burgess „ijedtében” négy regényt megírt, köztük három hét alatt főművét, amelyre hatással voltak a hadseregben eltöltött évek, fiatalkori kommunista szimpátiája és nem utolsó sorban az idegen nyelvek iránti rajongása.

E képességére már a II.világháború idején felfigyelt a brit katonai hírszerzés. Orosz nyelvtudását akkor frissítette fel, amikor feleségével 1961 nyarán Leningrádban jártak, majd megteremtette belőle a „nadsat” nyelvet, ami új regényének egyedülálló szlengje lett – és egy ok arra, hogy „szovjetellenesnek” minősítsék.

Holott valójában a regény és a film nem szól másról, mint az erőszak hatalmáról, amely elől senki sem menekülhet. A nem túl távoli jövőben játszódó történet főhőse, egyben narrátora, Kicsi Alex egy rettegett tinédzser-banda feje. Ők, a négy „drug” (barát) esténként a „korova” (tehén) bárban isznak „moloko-pluszt” (tejet), hogy felébressze bennük ultraerőszakosságukat. Aztán elindulnak az éjszakába és kő kövön nem marad. Nőket erőszakolnak meg, másokat félholtra, nyomorékra vernek, és közben törnek-zúznak-pusztítanak. Kicsi Alex saját bandáját is terrorizálja, egyetlen „emberi” szenvedélye van, a zene, főleg Beethoven IX. szimfóniája.

Az egyik randalírozás azonban gyilkossággal végződik, és a „drugok” elárulják, majd benne hagyják a pácban főnöküket. Kicsi Alex megtanulja, hogy mi a rendőri brutalitás, majd 14 év börtönre ítélik. Az igazi kínok azonban csak ezután kezdődnek számára: a belügyminiszter szerint kevés a börtön, és azokat fenn kell tartani a politikai elítéltek számára, tehát az a megoldás, hogy a köztörvényeseket át kell nevelni. Erre a mintarabként viselkedő Alex ideális kísérleti alany: drogokkal és kedvenc zenéjével agymosást hajtanak végre rajta, de nemcsak megutáltatják vele az erőszakot, a szexet, sőt, Beethovent is – már a gondolattól is rosszul lesz – hanem arra is képtelenné teszik, hogy bármilyen ellene irányuló erőszakra reagáljon.

Így, amikor kikerül a börtönből, tehetetlen báb lesz, akinek korábbi áldozatai kamatostól visszaadnak mindent. Öngyilkosságba menekül, összetöri magát, de túléli. Közben a kormányellenes sajtó nekimegy a belügyminiszternek az embertelen „jobbító” módszer miatt. Ezt pedig nem engedheti meg magának a választások közeledtével, így személyesen kér bocsánatot Alextől, és rendeli el az ellenkezelést, amelynek „pozitív” hatását a fiatalember hamarosan érezni kezdi.

Burgess, hogy könyve Nagy-Britanniában megjelenhessen, írt egy epilógust, amelyben Alex önszántából jó útra tér és családot alapít. Ez azonban az amerikai kiadásból kimaradt, és Kubrick ebből készítette el filmjét, amelyben nemcsak a főhős, hanem a néző is megjárja a poklot.

Már a kezdet is maga a hidegrázás, ahogy egy rövid főcím után megjelenik premier plánban Kicsi Alex, egyik szemén körben műszempillákkal, miközben Purcell: Mária királyné gyászzenéje szól Walter Carlos elektronikus átiratában és halljuk a narrátor bemutatkozó mondatait. Az első 14 perc maga a tömény erőszak, miközben durva ellenpontként egy ír népdalt, Rossini: Tolvaj szarka-nyitányát, majd az Ének az esőben főcímdalát halljuk. A 136 perc alig hagy lélegzethez jutni, ha éppen nem történnek szörnyűségek, akkor olyan figurák, torz beállítások jelennek meg – olykor a feketénél is feketébb humorral – hogy azoknál még a vériszamos, naturalista képsorok is könnyebben elviselhetők.

Mozitörténeti érdekesség, hogy a zenékre mindig nagy hangsúlyt fektető rendező eredetileg a Pink Floydban gondolkodott. Nagyon megtetszett neki az Atom Heart Mother kortárs elemekkel gazdagított oratóriuma, és ezt szerette volna felhasználni. Roger Waters, a Pink Floyd vezetője azonban elutasította az ajánlatot, mert attól tartott, hogy zenéjük háttérbe szorul a film tömény képe világa mögött. Ha viszont megnézzük a The Wall Alan Parker rendezte tíz évvel későbbi filmváltozatát, a főhős sokkoló „átváltozási” jelenetében (Comfortably Numb) nem lehet nem észrevenni a párhuzamot Alex agymosási tortúrájával.

Kubrick, aki mögött akkor már olyan nagyszerű alkotások voltak, mint a Dicsőség ösvényei, a Spartacus, a Lolita, a Dr. Strangelove és a 2001: Űrodüsszeia, némi vargabetűvel jutott hozzá Burgess könyvéhez, amelynek jogait a szerző először Mick Jaggernek adta el. A bandát elképzelése szerint a Rolling Stones tagjai játszották volna. A közép-kelet-európai ősöktől származó rendező azonban a szépnek nem mondható, kis termetű, de annál karakteresebb, remek beszéd- és mozgáskultúrájú Malcolm McDowellt pécézte ki magának. A fiatal angol színész 1968-ban robbant be Lindsay Anderson Ha... című filmjének lázadó diákjával, de emlékezetes volt alakítása a Tombol a holdban is egy sérüléstől lebénult, mégis élni akaró futballista szerepében. És nem mellesleg pályáját a Royal Shakespeare Company-nél kezdte. Kubrick úgy gondolta, hogy Kicsi Alexet senki más nem tudná olyan hitelesen eljátszani, mint McDowell. Vele még azt is meg tudta csinálni, hogy narrátorként saját, Yorkshire-i akcentusát használta, szereplőként pedig átállt a londoni cockney-ra.

Megdöbbentő, ahogy „Mac” arcjátékával, hangjával, szemével képes előbb gyűlöletessé, majd fokozatosan egyre szánalmasabbá válni, az ember már-már hajlandó elfelejteni gaztetteit. Az utolsó képsorokban viszont, ahogy visszatér bele eredendő gonoszsága, átfut rajta egy torz, kegyetlenül cinikus mosoly, amit e képmutató, erkölcsi normáit pillanatnyi érdekeinek alárendelő, az embereket gátlástalanul manipuláló társadalmi rendnek szán.

A Mechanikus narancs McDowellt világhírűvé tette, de egyúttal meg is átkozta. Több mint öt évtizedes pályája során a legtöbbször rossz embereket játszott – erre még rátett az 1979-ben készült Caligula, amelyben szintén zseniális – bőven jutottak neki pszichopaták, sorozatgyilkosok, és megtalálták a horror-rendezők is. Pedig eljátszotta tv-filmen és színházban is a Dühöngő ifjúság főszerepét, nagyszerű volt a részben saját életéről szóló Szerencsefiában, egy Harold Pinter-darabban Laurence Olivier partnere lehetett és azon kevesek egyike volt, akik Arthur király és Merlin varázsló szerepét egyaránt megkapták.

A filmnek is meglehetősen hányattatott sorsa volt: Nagy-Britanniában 1973-ban Kubrick maga vetette le a mozik műsoráról, miután több fiatalkorú banda bűntetteiben „ráismertek” a Mechanikus narancsra és több halálos fenyegetést kapott.

A szigetországban már csak egy évvel a rendező halála után, 2000-ben vetítették újra. A bemutató után számos országban vagy alaposan megvágva, vagy pedig egyáltalán nem mutathatták be, hol a szexuális tartalomra, hol az erőszakra hivatkozva. Brazíliában csak a katonai diktatúra bukása után vetítették, akkor is csak a meztelenségek kitakarásával. Mellesleg egyes emberi jogi szervezetek szerint Brazíliában, Chilében és Argentínában szívesen alkalmazták azt a kínzási módszert, hogy folyamatosan üvöltő zenével kergették őrületbe a foglyokat... McDowell egy, az évforduló alkalmából adott interjúban úgy vélekedett, hogy ma, a „cancel culture” korában aligha lehetne ezt a filmet elkészíteni.

Stanley Kubrick alkotását soha nem mutatták be Magyarországon széles mozihálózatban, csupán egyes vetítések voltak, például 2019-ben a Művészetek Palotájában. Televízióban talán ha egyszer adták az egyik kereskedelmi csatornán, valamikor a hajnali órákban, eredeti nyelven, magyar felirattal, szigorúan 18 éven felülieknek – annak is van már legalább 20 éve. Azóta én sem láttam – előtte már háromszor, legelőször Párizsban, moziban, óriás vásznon - most ezt a változatot vettem elő e cikkhez felelevenítés végett. És még mindig úgy érzem, hogy megér egy-két álmatlan éjszakát...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: