Még látványosabb lesz idén a szarvasi Mini Magyarország
Kilenc új látványossággal várja a látogatókat az idei szezonban a Mini Magyarország. Az eddigi közel félszáz maketthez a Felvidék legszebb épületeinek kicsinyített másai csatlakoznak, közöttük a krasznahorkai várral és a Magyar Szentek templomával.
Tavaly 77 ezren látogattak el Szarvasra, hogy részt vegyenek egy mini országjáráson, és megcsodálják az ország történelmi jelentőségű, emblematikus épületeit, vagy szórakoztassák gyermekeiket a számos interaktív vasút- és hajómodellel.
A Parlamenthez, az esztergomi bazilikához, az egri várhoz és az interaktív makettekhez idén csatlakoztak a Felvidék legszebb épületei. Árva, Bajmóc, Krasznahorka és Pozsony vára, a lőcsei városháza, a nyitrai püspökség épülete, a Magyar Szentek temploma, az Ótátrafüredi Palotaszálló, valamint a kassai Szent Erzsébet-dóm épülete került be a látványosságok közé. Az újdonságok már péntektől megcsodálhatóak.
Az ország egyetlen interaktív makettparkjában néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk. Magyarország épített csodáinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható a történelmi Magyarország közepén, Szarvason, a Mini Magyarország makettparkban. Aki még soha nem látta a kecskeméti Cifrapalotát felülről, a pécsi dzsámit vagy a tatabányai turult közelről, akinek nem hallotta még a visszhangot a tihanyi apátságnál, nem emlékszik pontosan, kiknek a szobrai állnak a Hősök terén, vagy megnézne egy csatajelenetet az egri várban, annak a Mini Magyarország a tökéletes kirándulóhely.
Az ország legnagyobb arborétumában Magyarország nevezetességei gyerekbarát méretben egy helyen, felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak és osztályoknak egyaránt kötelező országjáró program.
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvas-Békésszentandrási-holtág partján, összesen 82 hektáron. Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt nagyobb arányú telepítést, amely során számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ különféle tájairól.
Az itt élő fásszárú-gyűjtemény több mint 1600-féle növénykülönlegességből áll. A növények mellett rengeteg állat is él a kertben, köztük olyan különleges madarak, mint az arborétum albínó pávái. Az arborétum jelenleg a Szent István Egyetem felügyelete alatt áll. Az általános fenntartási munkák, a kutatás és az oktatás mellett kiemelt szerepet kap az idegenforgalom.
További információkat a Mini Magyarország weboldalán találtok.
Ha te is szívesen ellátogatnál, nyomj egy lájkot!












