GASZTRO
A Rovatból

Úgy is tudsz segíteni, hogy közben jókat eszel – finomságok a FeteKertből és a Máltai Manufaktúrától

Van egy csodálatos kávézó, bisztró és bolt, ahol lehet, hogy először a termékeken akad meg a szemed, mert gyönyörűek és kiváló minőségűek, de közben sokkal több rejlik mögöttük.


A Fény utcai piac második emeletén működő FeteKert kávézó és bolt 2022 végén nyílt meg. Egyszerre reggeliző, kávézó, bisztró és bolt is. Valamint kapcsolódik hozzá egy gluténmentes pékség és egy önkiszolgáló üzlet, ahol még több tartós élelmiszer közül lehet válogatni.

A kínálat minősége alapján elsőre nem is sejtenénk, hogy ez a hely a Felzárkózó Települések program része, amelynek célja, hogy a hátrányos helyzetű településeken megtermelt és feldolgozott, valódi értéket képviselő termékek a fővárosban is elérhetők legyenek.

Vendéglátás és kínálat a FeteKertben

A FeteKert hangulata barátságos és közvetlen. Zöld növények és világos fabútorok alkotnak otthonos hangulatot. A kávézóban a reggeli és brunch állandó kínálat, az ebédmenü naponta változik (általában egy leves, főétel és desszert). Nem csak a polcokon, de az ételekben és italokban is megjelennek a Máltai Manufaktúra termékei: ízletes szörpök, lekvárok és szószok, valamint prémium minőségű szendvicskrémek. Emellett pedig a helyben sütött kenyerek és péksütemények sem véletlenül népszerűek.

A FeteKert ár-érték aránya meglepően kedvező: az adagok kiadósak, mégis a fogások íze és tálalása profi konyhatechnikáról tanúskodik. Az ebédmenü ennek megfelelően hatalmas népszerűségnek örvend.

A főétel 2900 forint, az előétel vagy a desszert 1590 forint, a teljes napi menü pedig 3800 forint.

Ha valaki nem szeretne levesből vagy a kínált főételből választani, mindig van egy napi rántott ajánlat is.

A FeteKert idén először karácsonyi menüt is kínál elvitelre. A rendelést december 14-ig lehet leadni, a fogások pedig friss alapanyagokból készülnek, a házias ízeket megtartva.

A menüben a klasszikus halászlé és harcsapaprikás mellett édesburgonya-krémleves kecskesajtos rétessel, burgundi marharagu, konfitált kacsacomb, valamint ünnepi desszertek is szerepelnek.

Köztük tarpai szilvalekváros máglyarakás és gluténmentes flódni.

A menü átvételére december 23-án 16:00-ig lesz lehetőség előre egyeztetett időpontban. A rendelést telefonon vagy e-mailben lehet leadni, a részletes információk pedig ITT találhatók.

A FeteKert azoknak szól, akik szeretik a minőségi, tiszta alapanyagokra épülő ételeket, és közben fontosnak tartják, hogy a választásaik valódi értéket képviseljenek. A helyben fogyasztott reggelik és ebédek mellett érdemes a polcokon sorakozó termékekből is válogatni, mert ezek ugyanúgy hozzájárulnak a kezdeményezés céljaihoz.

A Máltai Manufaktúra finomságai mögött olyan kis falvakban élő emberek munkája áll, akiknek ez sokszor az egyetlen stabil megélhetési lehetőségük.

Amikor itt eszel vagy hazaviszel egy lekvárt, mézet vagy szörpöt, annak az ára visszakerül ezekbe a közösségekbe: helyi munkahelyeket tart fenn, fejlesztéseket tesz lehetővé, és jövőképet ad olyan családoknak, akik hosszú ideje ebből szorultak ki. Így prémium minőséget viszel haza, miközben az ott élők mindennapjait is erősíted vele.

Termékpaletta: mézek, lekvárok, szörpök és ajándékok

A Máltai Manufaktúra webshopjában elérhető termékek mind megtalálhatók a FeteKertben is, így bárki hazaviheti ezeket a gondosan készített, természetes, tartósítószermentes különlegességeket.

A mézek között a tiszta magyar akácméz és a karakteres virágmézek a legnépszerűbbek. A lekvárkínálatban a klasszikus natúr szilvalekvár és csipkebogyó lekvár mellett olyan kedvencek szerepelnek, mint a málna- vagy meggylekvár, és különlegesebb ízek is előkerülnek, például a vörösboros-kardamomos szilva. A szörpök friss gyümölcsökből és virágokból főnek, leggyakrabban bodzából és málnából, és ugyanilyen letisztultak a szószok is. A paradicsomos és paprikás alapú változatok között a pikáns Pacsap szósz az egyik legkedveltebb. A csatnik a zöldségek és gyümölcsök telt aromáját hozzák: a narancsos céklacsatni és a szilvás hagymacsatni egyszerre fűszeresek és gyümölcsösek.

A gasztronómiai kínálatot kézműves ajándékok egészítik ki, köztük újrahasznosított anyagokból készült ékszerek, textiltárgyak és apró kerámiák.

Minden egyes terméken érződik a gondos kézi munka és a magyar vidék alapanyagainak ereje.

A Máltai Manufaktúra, a Jelenlét program és a Felzárkózó települések

A FeteKert társadalmi hátterét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által kidolgozott Jelenlét program adja. Ez a program több mint egy évtizede van jelen az ország legszegényebb közösségeiben: nyomortelepeken, elzárt falvakban, lepusztult városi zárványokban épít kapcsolatot, támogat, és segít újrakezdeni ott, ahol a hétköznapi élet alapfeltételei is hiányoznak. A Jelenlét lényege a folyamatos közelség: a segítők fizikailag és emberileg is ott vannak a közösségek életében. A Jelenlét Pontok, vagyis ezek a helyi közösségi és szociális irodák az Európai Unió társfinanszírozásával működnek.

2019-ben indult el a Felzárkózó települések program a kormányzat kezdeményezésére, és

a fejlesztésbe mára több mint 300 hátrányos helyzetű település kapcsolódott be.

A programot különféle civil és egyházi szervezetek valósítják meg, köztük a Máltai Szeretetszolgálat is, amely a saját Jelenlét programjának módszertanát alkalmazza a felzárkózás során. Így válik ez a két program szorosan összekapcsolttá: a Jelenlét biztosítja a személyes jelenlétet és társadalmi érzékenységet, míg a Felzárkózó települések program ennek intézményesített, országos szintű keretrendszere.

A gazdaságfejlesztés az egyik legfontosabb pillére ennek az összetett beavatkozási rendszernek.

A Máltai Manufaktúra keretében kisüzemek jönnek létre a vidéki falvakban, helyi alapanyagokra és munkaerőre építve.

A cél nem csupán a piacképes, környezetbarát termékek előállítása, hanem az, hogy olyan emberek jussanak munkához, akik generációk óta kiszorultak a foglalkoztatásból. A befolyó bevételt visszaforgatják: újabb munkahelyeket, fejlesztéseket finanszíroznak ezáltal.

Például Tolna megyében, Gyulaj településen 2020 óta működik egy zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem.

Itt helyi gazdáktól érkező terményekből készülnek lekvárok, csatnik, szörpök, magkrémek – kizárólag természetes módon, tartósítószermentesen. A munkatársak kézzel, gondosan dolgoznak, a minőségi elvárás állandó. 2024 óta már tubusos, különleges ízvilágú, prémium lekvárokat is fejlesztenek, például timurborsos eperlekvárt. A gyulaji csapat példája azt mutatja: ahol emberi jelenlét, munka és megbecsülés van, ott jövőkép is születik.

Ha szeretnél te is úgy segíteni, hogy közben finomakat eszel, a Máltai Manufaktúra termékeivel jelenleg három helyen találkozhatsz:

• a Fény utcai piac második emeletén lévő FeteKertben,

• a Nyugati aluljáróban található pop-up üzletben,

• illetve december 14-ig a Budavári Adventi Vásárban, a Mátyás-templom mellett, ahol a kitelepülésen vásárolhatók például kézműves kerámiák, újrafeldolgozott táskák és a manufaktúra finomságai is.

Ha pedig nem tudsz személyesen elmenni egyik helyre sem, a termékeket a webshopban is beszerezheted.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Csajos helyek a városban - Budapest legstílusosabb helyszínei barátnős találkozókhoz
Ha olyan helyet keresel, ahol minden adott egy tökéletes barátnős találkozóhoz, ez a válogatás neked szól.


Tisztában vagyunk vele, hogy a „csajos hely” kifejezés mindenkinek mást jelent: van, akinek egy barokkosan díszített, elegáns kávéház és egy finom teadélután ugrik be róla, míg másoknak a laza, koktélozós, pletykálós tetőterasz vagy egy fiatalos, ázsiai hangulatú vacsora jelenti az ideális kikapcsolódást.

Ebben a válogatásban éppen ezt a sokszínűséget szerettük volna megmutatni. Igyekeztünk minél több stílust és hangulatot lefedni, hogy mindenki megtalálja a saját ízlésének és az aktuális alkalomnak megfelelő helyszínt.

A válogatásban a következő helyek szerepelnek: New York Kávéház, 360 Bar, Zsolnay Kávéház – Sisi kertje, Vintage Garden, Cookie Beacon, Dobrumba, Little Geisha Can Cook.

Melyik lesz az első, amit meglátogattok?

New York Kávéház

A New York Kávéházat a világ legszebb kávéházaként tartják számon, és a látványa valóban mindenkit lenyűgöz. A monumentális belső tér, az arany díszítésekkel és a festett mennyezettel rögtön megadja az alaphangulatot. Ez az a hely, ahol az ember kicsit hercegnőnek érezheti magát egy barátnős délutánon.

A hangulatot az élő zene teszi teljessé, hiszen napközben zongoraszó vagy cigányzene szól a háttérben. Így ez a környezet tökéletes választás akkor is, ha egy jeles alkalmat szeretnétek méltó módon megünnepelni.

A csodás díszletek között szinte maguktól készülnek a legjobb közös fotók is.

Itt a kávézás is különleges esemény, az italok tetején például elegáns arany díszítés csillog. A választék nagyon széles, a sima cappuccinótól a jeges kávékon át a kávé-smoothie-ig minden megtalálható. A desszertek nemcsak finomak, hanem gyönyörűen tálaltak is. A málnás-pisztáciás torta például nagy kedvenc, és a mentessége miatt diétázók vagy cukorbetegek is bátran ehetik. Az új kedvenc a kókuszos-ananászos torta, de érdemes megkóstolni a ház saját csokoládétortáját is. De a klasszikusok kedvelői választhatnak Dobos-tortát, almás pitét vagy egy tál meleg máglyarakást is.

A New York azonban nemcsak a sütizésről szól, hiszen az étlapja meglepően sokszínű. Nagy előny, hogy a reggeli kínálat egész nap elérhető, így bármikor beülhettek egy brunch-ra. Déltől már komolyabb főételek is vannak, például hamburgerek, tésztafélék és laktató magyaros fogások. Emiatt a helyszín egy korrekt ebédhez vagy egy elegáns vacsorához is szuper választás. Bármilyen hangulatban is érkeztek, itt biztosan találtok az alkalomhoz illő fogást. Érdemes kicsit csinosabban felöltözni, mert a 130 éves falak között minden perc ünnepibbnek érződik.

Cím: 1073 Budapest, Erzsébet körút 9–11.

Weboldal: www.newyorkcafebudapest.com

360 Bar

A 360 Bar az a helyszín, ahol Budapest szó szerint a lábaitok előtt hever, hiszen a tetőteraszról az egész városra ráláthattok. Bár sok panorámás hely van a fővárosban, ennek a tetőnek egészen egyedi és erőteljes kisugárzása van, ami azonnal beszippantja az embert. A környezet tökéletes alapot ad egy felszabadult barátnős délutánhoz, ahol a nagy pletykálások közben a legjobb fotókat is elkészíthetitek. A hangulat egyszerre stílusos és rendkívül laza, így akár egy esti alapozásra is kiválóan alkalmas.

Az itallapon a koktéloké a főszerep, a jól ismert klasszikusok mellett rengeteg egyedi, saját recept alapján készülő signature koktélt is megkóstolhattok.

Ha megéheznétek, az italok mellé válogathattok a különféle bárfalatok és ételek közül is, így nem kell üres gyomorral élvezni a kilátást.

A helyszín különlegessége, hogy jelenleg még az ikonikus igluk is elérhetőek, amelyek privát szférát és egyfajta különleges intimitást biztosítanak nagyobb társaságnak. Az Andrássy úti szakaszon azonban már elkezdték a felkészülést a nyárra, lebontottak két iglut, és helyettük kényelmes kerti asztalokat és székeket helyeztek ki.

A szezon egyik legnagyobb dobása a május 1. és május 3. közötti időszak lesz, amikor hivatalosan is elbúcsúztatják az igluszezont. Ezeken a napokon már délután öt órától magyar DJ-k szolgáltatják a talpalávalót a tetőn. Ez a pár nap tökéletes alkalom arra, hogy egy igazi open air bulival indítsátok el a melegebb hónapokat.

Érdemes rendszeresen követni a weboldalukat és a közösségi oldalaikat a friss események miatt, mert mindig készülnek valamilyen újdonsággal.

Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 39.

Weboldal: www.360bar.hu

Sisi’s Garden by Zsolnay Café

A Teréz körúton található Zsolnay Kávéház már önmagában is a budapesti kávéházi kultúra egyik legszebb helyszíne, és tökéletes célpont egy elegáns barátnős délutánhoz. A kávéház most egy különleges, limitált ideig elérhető átalakulással emelte a tétet, hiszen a belső tér Sisi kertjévé változott.

Ez a lila virágokkal díszített, harmonikus és nosztalgikus környezet Erzsébet királyné finom ízlését és a természet iránti rajongását idézi meg a főváros szívében.

Az élmény központjában egy fényűző desszert-ceremónia áll, amely kifejezetten Sisi rajongóinak és a különleges édességek kedvelőinek készült. A „Sisi Titkos Kedvence” nevű desszertköltemény mandulás vajas piskótából, könnyű oroszkrém mousse-ból és egy fanyar berriolette rétegből épül fel, amit aranymazsola és kandírozott ibolya tesz különlegessé. Az édességet olyan egyedi italok kísérik, mint a pillangóborsóval színezett, kék Maca Latte vagy a gyümölcsös „Császárné égi kertje” tea. A kínálat része még a kézzel készült, aranyporral hintett ibolyás fehércsokoládé-bonbon is, és természetesen minden fogást eredeti Zsolnay porcelánban szervíroznak.

Ez a program egy tudatosan megtervezett, harmincperces feltöltődés, amely segít kiszakadni a mindennapi rohanásból a barátnők társaságában. A kávéházi élményt a saját kézműves cukrászatban készült alkalmi torták és az élőzene teszi teljessé, hiszen a beszélgetéseket gyakran zongora- vagy hárfaszó kíséri a háttérben.

A helyszín kutyabarát, így a kikapcsolódásból a házi kedvencek sem maradhatnak ki, a látvány pedig minden részletében, a márványasztaloktól a virágfalakig fotózásért kiált.

Cím: 1067 Budapest, Teréz körút 43.

Weboldal: sisigarden.zsolnaycafe.hu

Vintage Garden

A Vintage Garden minden részletében a csajos eleganciát képviseli: a bulinegyed kapujában egy olyan romantikus és fancy birodalomba léphettek be, ahol a hangulat legalább annyira fontos, mint az, ami a tányérra kerül.

Különlegessége, hogy a dekoráció nem állandó; félévente teljesen megújul a tematika, amihez nemcsak a belső tér, hanem a koktélok, a desszertek, sőt még a személyzet munkaruhája is igazodik.

Az aktuális „The Flower Chapter” koncepció például pasztell árnyalatokkal, virágokkal és bársonyos textilekkel varázsolja el a látogatókat, így aki szereti a látványos, fotózható környezetet, annak itt a helye.

Az étterem egyik legnagyobb előnye a rendkívül rugalmas és gazdag kínálat, amely napszakonként változik. A reggeli 11:00-ig érhető el, de ha későn kelő típusok vagytok, a brunch fogásokat egészen délután 16:00-ig élvezhetitek. Legyen szó egy klasszikus Eggs Benedict-ről, avokádókrémes pirítósról vagy édes amerikai palacsintáról, itt stílusosan indulhat a nap. A nagyterem nyitható teteje miatt jó időben napsütéses teraszon kávézhattok, míg esős napokon egyetlen gombnyomással otthonos, védett belső térré alakul a helyszín.

Estére a Vintage Garden átalakul egy kifinomult vacsorahelyszínné és koktélbárrá, ahol a kínálat a legmagasabb igényeket is kielégíti. A vacsoraétlapon a klasszikus előételek és levesek mellett olyan fogások szerepelnek, mint a lasagne vagy a lecsós bélszín, az édesszájúaknak pedig a fehércsokoládés blondie teszi fel az i-re a pontot. A koktélok látványosak, színesek és kifejezetten kreatívak, így egy barátnős koccintáshoz, születésnaphoz vagy akár egy lánybúcsúhoz is tökéletes a miliő.

Cím: 1074, Budapest, Dob u. 21.

Weboldal: https://vintagegarden.hu

Cookie Beacon

A Cookie Beacon az a hely, ahol a barcelonai életérzés és a modern brunch-kultúra találkozik, és mára a barátnős reggelik egyik legfontosabb bázisává vált. A brunch műfaja amúgy is a nem hivatalos "barátnős program", de itt a színes kekszek és a látványos ételek még magasabb szintre emelik az élményt. A belvárosban már két üzletüket is megtaláljátok, a Hercegprímás utca után ugyanis a Ferenciek terén nyitották meg a második egységüket. Mi nemrég a legújabb egységben jártunk.

Hétköznapokon is elég nagy a tömeg, így érdemes azzal is számolni, hogy egy picit várni kell majd, de abszolút megéri. A belső tér letisztult, mégis kellemes tengerparti hangulatot áraszt, ami azonnal segít a kikapcsolódásban.

A választékot látva garantáltan elakad a szavatok, és a tálalás minden fogásnál lenyűgöző.

Ha a klasszikus brunch ételek mellett a a híres cookie-k közül is kóstolnátok, érdemes már az elején odamenni a pulthoz, és a látvány alapján kiválasztani a kedvenceteket. Az italok terén is találhattok különlegességeket, például a zabtejre optimalizált Maple Chai lattét, ami kiváló választás a növényi tejet kedvelőknek. Az étlap tele van kreatív megoldásokkal, így az édes és a sós ízek rajongói is megtalálják a kedvencüket. A répatorta palacsinta például egy remekül fűszerezett vegán opció, ahol a rétegeket lágy kókuszkrém egészíti ki, és az íze egyáltalán nem túl édes. Ha inkább sós reggelire vágynátok, a grilled cheese waffle szendvics remek választás a háromféle sajttal, avokádóval és ropogós baconnel. A gofri mellé házi burgonyachipset is kínálnak, amely extra ropogós és hatalmas szeletekből készül.

Az adagok meglepően bőségesek, így egyetlen fogás is bőven elég egy embernek, de a maradékot természetesen szívesen elcsomagolják nektek.

Ez a helyszín tökéletes választás, ha egy vibráló közegben szeretnétek átbeszélni a hét eseményeit egy igazán laktató reggeli mellett.

Cím: 1051 Budapest, Hercegprímás utca 15.

Cím: 1053 Budapest, Ferenciek tere 1.

Weboldal: www.cookiebeacon.com

Dobrumba

Női társaságoknál gyakran szempont, hogy a nehéz, zsíros fogások helyett friss és tápláló ételek kerüljenek az asztalra.

A Dobrumba tökéletes választás, ha a barátnőiddel olyan helyet kerestek, amely könnyedén beilleszthető az egészséges életmódba vagy egy tudatosabb diétába.

Itt nem kell tartanotok a felesleges kalóriáktól, hiszen a kínálat alapját a rengeteg zöldség és a mediterrán fűszerezés adja. A hangulat mentes minden feszengéstől, így ez a laza közeg ideális a nagy közös tunkolásokhoz és a kötetlen beszélgetésekhez. Nem kell hercegnőnek öltözni, a lényeg a megosztható, színes falatok élvezetén van.

Az étterem életében nemrég fontos változás történt, hiszen Krasznai Norbi személyében új kreatív séf érkezett a csapathoz. Az ő munkájának köszönhetően az étlap még izgalmasabbá vált, a hangsúly pedig a korábbinál is erősebben a zöldségek sokszínűségére tolódott. A cél a meglévő, jól ismert karakter finomhangolása volt, így a Dobrumba klasszikusai mellett most még rétegzettebb, tisztább ízekkel találkozhattok. Ez a megújulás kiváló apropó arra, hogy újra felfedezzétek a helyet, és megkóstoljátok a legfrissebb fejlesztéseket.

Az új ételek közül érdemes próbát tennetek a narancsos sárgarépával tálalt labneh-val, amelyet szumák és za’atarfűszerezés tesz különlegessé. Igazi ízbomba a gránátalmás sült cékla is, amelyet passiógyümölcs-ecet frissít fel, és krémes feta-joghurt alapra tálalnak. Ha valami tartalmasabbra vágynátok, a sült hokkaidotök belugalencsével és ropogós zsályachipsszel remek választás, de a vad brokkolival kiegészített hummusz is új szintre emeli a klasszikus krém élvezetét.

Ezek a fogások bizonyítják, hogy a zöldségek önmagukban is képesek teljes értékű, felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújtani.

Cím: 1075 Budapest, Dob utca 5.

Weboldal: https://dobrumba.hu

Little Geisha Can Cook Corvin

Hol máshol lehetne stílusosabban ünnepelni a női energiákat, mint egy olyan helyen, ahol a tulajdonos is egy céltudatos, kreatív hölgy?

Heni, vagyis a „kicsi gésa” 2020-ban indította útjára ezt a különleges márkát, amely mára Budapest egyik legizgalmasabb ázsiai bázisává nőtte ki magát.

Ha szeretitek a távol-keleti ízeket, és egy játékos, fiatalos helyszínt kerestek a barátnőkkel, akkor a Little Geisha egységeiben garantáltan jól érzitek majd magatokat. Az apropó most különösen aktuális, hiszen a Corvin sétányon megnyílt az új, tágasabb éttermük, ahol végre nagyobb társasággal is kényelmesen végigehetitek egész Ázsiát.

Az új helyszín egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell választanotok a különböző nemzetek konyhái között: itt a japán sushik, a koreai rabokki, a vietnámi vörösboros marha pho és a thai pad thai egyszerre fér meg az étlapon. A hetven négyzetméteres tér lehetőséget ad az igazi közösségi étkezésre, ahol a látványos sushihajók vagy a gőzölgő bibimbap tálak mellett órákig mehet a közös sztorizgatás. Heni számára kiemelkedően fontos az autentikus élmény, ezért friss alapanyagokkal és felkészült ázsiai konyhai csapattal dolgozik, hogy minden falat eredeti, mégis modern maradjon.

A gasztronómiai túrát érdemes kiegészíteni a bár kínálatával is, ahol olyan signature koktélok várnak titeket, mint a cseresznyés Harmony of Japan vagy a virágos Negroni Blossom.

Ha pedig az ételek után vágytok még egy kis édes kísértésre, a szomszédban található Matchy35-ben landolhattok, ahol színes matcha-variációk és felhőszerű szuflépalacsinták teszik teljessé a délutánt.

Cím: 1082 Budapest, Corvin sétány 1D (bejárat a Nagytemplom utca 17. felől).

Weboldal: littlegeisha.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
53 éves korában meghalt Takács Lajos, az Olimpia étterem alapító séfje
A modern magyar gasztronómia egyik meghatározó alakja volt. Koncepciója iskolát teremtett a hazai vendéglátásban.


Meghalt Takács Lajos, az Olimpia étterem alapítója és sztárséfje. A halálhírt hétfőn a Bűvös Szakács gasztronómiai blog közölte a Facebookon. Takács Lajos idén lett volna 54 éves.

A magyar gasztronómia egyik megújítójaként és séflegendaként emlegetett Takács volt az, aki az Olimpia alapító séfjeként bevezette a naponta friss, piaci alapanyagokból összeállított, táblára írt menürendszert.

Az éttermet az első öt évében vezette, koncepciója pedig iskolát teremtett a hazai vendéglátásban.

Az Olimpia végül 2021-ben zárt be, Takács Lajos azonban ezt követően is a szakma meghatározó alakja maradt.

Dolgozott több neves étteremben, a nevéhez fűződött például a balatoni NemKacsa és a budapesti Laci!Pecsenye? konyhája is.

Az elmúlt években a japán konyha felé fordult, a nevéhez fűződnek a Kobuta fine dining estjei is.

Később a Kakurega melegkonyháját vitte, ahol rament, katsut és faszénen készült húsokat készített.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Egy újságíró kipróbálta, mire képes a chiamag két hét alatt, de nem erre számított
Egy újságíró azt tesztelte, hogy a napi chiamagfogyasztás megoldja-e az emésztési problémáit, de a végeredmény meglepte. A bélmozgások gyakorisága nem változott, de a székletének állaga a Bristol-skála szerint javulást mutatott.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



Két héten át minden nap chia pudingot evett egy nő, hogy kiderüljön, valóban csodaszer-e a közösségi médiában felkapott „szuperélelmiszer”. A kísérlet vége azonban nem hozott áttörést, de fontos tanulságokkal szolgált.

Anna Bartter újságíró, aki évek óta irritábilisbél-szindrómával (IBS) küzd, két héten át minden reggel beáztatott chiamagot fogyasztott, hogy javítson a bélműködésén.

Bár a széklete állaga egészségesebbnek tűnt, a mosdólátogatások gyakorisága és az általános közérzete nem változott érdemben. Szakértők szerint ennek több oka is lehet, például az egyéni kiinduló állapot, vagy az, hogy a chiamag önmagában nem csodaszer.

A közösségi médiában egyre-másra bukkannak fel a „szuperélelmiszerek”, amelyek közül a chiamag az egyik legismertebb. Számos lehetséges egészségügyi előnnyel hozzák összefüggésbe, az emésztés támogatásától a teltségérzet fokozásáig.

Anna Bartter pontosan az ilyen ígéretek miatt vágott bele a kísérletbe.

Célja a rendszeres bélmozgás elérése volt, ezért minden reggel egy adag chia pudingot evett, amit éjszakára áztatott be, majd másnap reggel jellemzően áfonyával és bőséges juharsziruppal fogyasztott el.

Az első hét után a vécére járás gyakoriságában nem tapasztalt érdemi változást, de a székletét a Bristol-skála alapján egészségesebbnek ítélte.

A második hét végére azonban arra a következtetésre jutott, hogy a helyzet nem javult látványosan.

„Teljesen őszinte leszek: a két hét végére úgy éreztem, a bélműködésem nagyjából a szokásos volt. Nem volt kézzelfogható különbség” – összegezte tapasztalatait.

A szakértők szerint a chiamagnak elvileg segítenie kellene. Natalie Burrows táplálkozási terapeuta elmondta: „Beáztatva vagy megőrölve a chiamag körülbelül 30–35% (100 grammonként 30–35 gramm) rostot tartalmaz, ami támogatja az egészséges mikrobiomot és a gyakori bélmozgást.” Hozzátette, hogy a magban lévő omega–3 zsírsavak a gyulladások csökkentésében is szerepet játszanak.

A beáztatás fontosságát Sophie Medlin dietetikus hangsúlyozta. „Ha nem áztatod be a chiamagot, leginkább oldhatatlan rosthoz jutsz belőle, ami valójában keményebbé és tömörebbé teheti a székletet” – magyarázta. A beáztatott magokból képződő zselé viszont „kenőanyagként” működik a bélben.

Arra, hogy Bartter miért nem tapasztalt drámai változást, több magyarázat is létezik.

„Lehet, hogy a két hét nem volt elég hosszú ahhoz, hogy javulást érezz” – vélekedett Burrows, aki szerint az eredmény nagyban függ az egyéni kiinduló állapottól. A szakértő arra is emlékeztetett:

„Azt is fontos észben tartani, hogy a chiamag mindennapos fogyasztása – bár egészséges a bélnek – csak a bélrendszeri egészség egyik összetevője, és nem feltétlenül írja felül azokat a más dolgokat, amelyeket eszel vagy teszel, és amelyek szintén hatással vannak a bélrendszerre.”

A tanulság tehát az, hogy a chiamag a kiegyensúlyozott étrend hasznos része lehet, de nem érdemes tőle azonnali csodát várni.

A Harvard Health szerint a chiamag támogathatja az emésztést, segíthet a testsúlykezelésben, a vérnyomás és a koleszterinszint csökkentésében, valamint a cukorbetegség kontrollálásában.

Emellett védelmet nyújthat krónikus betegségek ellen, csökkentheti a gyulladást, és javíthat a szorongás és depresszió tünetein. Bőségesen tartalmaz omega–3 zsírsavakat, amelyek szerepet játszanak az agyműködésben és a szív egészségében.

Két-három evőkanálnyi mag körülbelül 9,8 gramm élelmi rostot tartalmaz, emellett antioxidánsokban gazdag, és megbízható fehérjeforrás.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Titokban változtatják meg a csokoládék receptjét – a gyártók lapítanak, te meg fizetsz
A gyártók a magas alapanyagárakra hivatkozva változtatnak az összetételen, amit a fogyasztók nem mindig vesznek észre. A fogyasztóvédők szerint nem járunk jól az új csokiverziókkal.


Az az ismerős, krémes íz, ami a gyerekkort idézi, talán már nem is létezik. Lehet, hogy a kedvenc csokoládéd ma is finom, de szinte biztos, hogy már nem ugyanaz, mint 10 vagy akár 5 évvel ezelőtt. Az édességipar óriásai csendben, apró lépésekben hangolják át a receptúrákat és az ízlelőbimbóinkat. Nem drámai bejelentésekben, hanem milligrammokban, grammokban és a szeletek közötti, alig észrevehetően megnövelt hézagokban történik a változás –

éppen annyira, hogy ne tűnjön fel, mégis lassan átírja, mit is tekintünk megszokottnak és eredetinek.

A jelenség pszichológiai háttere az „éppen észrevehető különbség” elve: a gyártók tudják, hogy az emberi érzékelés küszöbe alatt végrehajtott, fokozatos módosítások nem váltanak ki azonnali ellenállást, idővel mégis sikeresen tolják el az elvárt íz- és állagprofilt.

De miért gyorsult fel ez a folyamat ennyire az elmúlt években? A válasz a globális piacokon keresendő, ahol a 2024-es és 2025-ös évek példátlan sokkot hoztak a csokoládéipar számára. A kakaó világpiaci ára történelmi csúcsokra szökött, 2025 elejére elérte a tonnánkénti 10 750 dollárt, ami akkori árfolyamon körülbelül 3,4 millió forintot jelentett. Bár az árak később némileg mérséklődtek, a bolti polcokon ez alig látszott meg: az áremelések „ragadóssá” váltak. Ez a költségnyomás három fő stratégiát kényszerített ki a nagy márkákból: a receptúrák átalakítását, a kiszerelések csökkentését és a formatervezés „optimalizálását”.

Ezek a változtatások nem egy jogi vákuumban történnek. Az Európai Unió szabályozása például megengedi, hogy

a csokoládétermékek a kakaóvaj mellett legfeljebb 5%-ban más, olcsóbb növényi zsiradékot – például pálma- vagy shea-vajat – is tartalmazzanak,

de ezt a tényt a csomagoláson, a termék nevének közelében, jól láthatóan fel kell tüntetni. Az Egyesült Államokban még szigorúbbak a szabályok: ha egy termék nem felel meg a „csokoládé” hivatalos definíciójának a kakaóvaj-tartalom tekintetében, gyakran csak „csokoládéízű” vagy „csokoládés édesség” megnevezést kaphat. Ez a finom különbség a címkén jelzi a vásárlónak, hogy egy megváltoztatott összetételű terméket tart a kezében.

Azonban ott a lehetőség, hogy észrevedd a változásokat.

A legfontosabb a címke alapos elolvasása: a termék pontos megnevezése, az összetevők listája – különösen a „növényi zsírokat is tartalmaz” felirat

– és a nettó tömeg ellenőrzése mind árulkodó jelek lehetnek. Az egységár (Ft/100g) összehasonlítása a korábbi vásárlásokkal leplezi le legkönnyebben a zsugorflációt. A csokoládé élménye ugyanis akkor marad igazán a miénk, ha nemcsak az ízre, hanem a grammokra, az összetevőkre és a mögöttes valóságra is figyelünk. Mert amit figyelmen kívül hagyunk, az könnyen átveheti felettünk az irányítást.

Via Food Business News


Link másolása
KÖVESS MINKET: