KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Újraházasodik férjével 40. évfordulójukon a világhírű magyar tojásdíszítő

Zsigóné Kati ma is ugyanannyira szerelmes, mint amikor megismerte a párját. Májusban pedig ismét oltár elé állnak. Elmesélte, hogy jött az ötlet.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. február 14.



Európa legjobb tojásdíszítője, Zsigóné Kati népi iparművész évről évre csodálatos hímes tojásokkal kápráztatja el az embereket. 2017-ben egy 300 ezer forint értékű, csipkézett strucctojás különlegességet mutatott be, amit több ezer alkotásával, köztük az egész világon egyedülálló darabokkal együtt bárki megtekinthet kecskeméti otthonában.

Az idei év azonban nem csak ezért különleges számára, ugyanis pont a húsvéttal egyszerre ünnepli 40. házassági évfordulóját. Ebből az alkalomból pedig férjével közösen úgy döntöttek, hogy újraházasodnak. Megkértük Katit, mesélje el, mi a titka hosszú kapcsolatuknak és hogy jött a mostani rendhagyó ötlet.

Zűrös kezdetek

Már a megismerkedésük története sem mindennapi: az akkor 23 éves Kati egy boltban dolgozott pénztárosként, mikor egyszer csak kiszúrta az épp fizetni készülő, hasonló korú Zsigó Józsefet. Azonnal megtetszett neki.

"
Elkezdtem vele szemezni, kigomboltam a köpenyemet és szinte könyörögtem magamban, hogy az én kasszámhoz álljon be

– meséli nevetve, olyan lelkesedéssel, mintha az egész tegnap történt volna, nem négy évtizeddel ezelőtt. Végül sikerrel járt: a fiú átállt az ő sorába. Sőt, rögtön el is hívta randevúra.

Megbeszélték, hogy moziba mennek, de nem alakult zökkenőmentesen az első randi. A leendő férj ugyanis elég rámenősen kezdett nyomulni Katira, miután leültek a leghátsó sorban és elkezdődött a film. "Mondtam neki, hogy hagyja ezt abba, de csak folytatta. Erre megfenyegettem, hogy ha még egyszer hozzám nyúl, hazamegyek" – idézi fel. "De csak hozzám nyúlt. Ki is rohantam rögtön, mint Zrínyi a várból."

zsigone1

A fiú persze utánament és a bocsánatáért esedezett, de Kati akkor úgy gondolta, soha többé nem áll vele szóba. Végül mégiscsak megbocsátott neki. Onnantól pedig már simán ment minden. Egy évre rá megvolt a lánykérés is, újabb 3 hónappal később pedig az esküvő.

A lánynak egyetlen kikötése volt csak, mielőtt igent mondott: ragaszkodott hozzá, hogy ha majd az édesanyja megöregszik, magukhoz költöztethesse, és ő gondoskodjon róla. Így is történt, a mama utolsó pár évét náluk töltötte, mielőtt 95 éves korában meghalt.

Nem múló szerelem

Hogy mitől ilyen harmonikus a házasságuk? Kati válasza egyszerű: "Nagyon szeretem a férjemet és mindig keresem a kedvét. Olyan jó emberrel még nem találkoztam, mint ő. Még az édesanyám sem volt ilyen jó hozzám. Innentől nekem csak az a dolgom, hogy nagyon megbecsüljem." Ahogy fogalmaz, amióta összeházasodtak, az "én" megszűnt, minden szempontból a "mi" váltotta fel.

"
Kezdetben még sokszor volt vita köztünk, de folyamatosan egyre szebb és jobb lett a kapcsolatunk. Ma pedig olyan, mintha a mennyországban lennénk. Az álmaink valóra váltak, egyszerűen csoda ez az egész.zsigone3

A mai napig nagyon gyakran járnak bulizni, imádják a rock n' rollt.

"Múltkor is annyira jó volt, hogy eszméletlen!" – lelkendezik. Azt mondja, ilyenkor a férje pont olyan, mint mikor megismerkedtek. "Egyszerűen nem tudok kizökkenni abból, hogy ne legyek belé halálosan szerelmes. Szinte jobban, mint fiatalkorunkban."

Csak az okozott eleinte konfliktust köztük, hogy Kati mindig jóval többet keresett Józsefnél, ő viszont szeretett volna családfenntartó lenni. Ezt a férfi nagyon nehezen viselte, de idővel megbékélt a helyzettel, ma pedig már a humoros oldaláról fogja fel. "Ő már nem dolgozik, és amikor megkérdezik tőle, miért nem, mindig azt feleli: hát, ilyen csajt kell elvenni, aki eltartja az embert!" – mondja nevetve a feleség.

Az újbóli házasság Kati ötlete volt. Az eddigi évfordulóikat egy kivétellel nem ünnepelték, ahogy a születésnapjaikon és karácsonykor sem adnak ajándékot egymásnak.

"
Nálunk egész évben karácsony van, mindig ugyanúgy szeretjük egymást. Külön nőnap sincs, hiszen mindennap nőként bánik velem a férjem. Ennél nagyobb ajándék pedig nem kell

– fogalmaz.

zsigone4

Az említett kivétel a 20. évfordulón volt, ekkor szépen kiöltöztek és elmentek a templomba, ahol annak idején az esküvőt tartották. És csodák csodája, éppen ott volt az a pap is, aki eskette őket, pedig egyébként már visszavonult.

"
Spontán módon odamentünk hozzá, és azt mondta, hogy térdeljünk le, újra összead bennünket. Gyönyörű volt, mindketten sírtunk.

Akkor csak hármasban voltak a pappal, de máig olyan emlékezetes élmény ez számukra, hogy Kati most újabb 20 év elteltével elhatározta: csinálják meg ismét, ezúttal "nagyban", előre megszervezve. Férje beleegyezett, már sor került az újbóli lánykérésre is – ugyanazon a helyen, mint első alkalommal.

"Mondtam neki viccesen, hogy addig jól viselkedem, de majd ha meglesz az esküvő, utána kimutatom a fogam fehérjét! Mire ő csak annyit felelt, fogalma sincs, mire számítson így 40 év után..."

Bár Kati nemzetközi hírű művész, akit Dubajban a világ 5 legjobb tojásdíszítője közé választottak, ismerőseinek reakcióiból az jött le: szakmai sikereinél is nagyobb dolognak tartják, hogy ennyire sínen van a magánélete.

"Annyira boldogtalan manapság az emberek többsége, olyan ritka a miénkhez hasonló kapcsolat, hogy ezt mindenki szerint nagyon meg kell becsülni" – mondja. Egyébként sokáig házassági tanácsadással is foglalkozott ebből kifolyólag, de mostanában annyi a munkája, hogy ez kicsit háttérbe szorult.

zsigone2

Újból az oltár előtt

A nagy nap május 6-án szombaton lesz, a kecskeméti Barátok Templomában tartják a hárompapos esküvőt. A szertartást Bárkányi Ernő lelkipásztor, templomigazgató fogja celebrálni. Katiék mindenkit szeretettel várnak, aki boldogságukban osztozni kíván. Saját ötlete alapján a templom előtt esküvői ládát helyeznek el, ahova minden részvevő bedobhatja a jókívánságait. Ezután szűk körben tartják meg a Rubin Lakodalmat.

"A 4 éves unokám fog előttünk menni, már rettentően várja, gyönyörű szép ruhája lesz" – meséli Kati. És ha már a ruháknál tartunk, neki is lesz mire büszkének lennie, hiszen ugyanazt fogja viselni, amit még 15 éves korában kapott édesanyjától.

"
Ugyanolyan súlyban vagyok, de ezért rengeteget teszek: rendszeresen járok sportolni és nagyon figyelek az egészségemre. Ezt is azért, hogy a lehető legtöbb időt tölthessük még együtt a férjemmel.

A szertartásra már több tévécsatorna bejelentkezett, és nagyon sok barát, ismerős, sőt ismeretlen is jelezte, hogy jönni szeretnének. Annyi biztos, hogy ilyesmit nem mindennap lát az ember – és ezzel nem is csak magára az esküvőre célzunk, inkább Katiék egész élettörténetére. Az ő példájuk bizonyítja, hogy valóban létezik örök szerelem.

Ha tetszett a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
100 nap után hazamehetett egy 690 grammal született baba a Honvédkórházból
Alexa 23 hét 4 napra született, több mint három hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon. Most végre eljött a nagy nap, amikor édesanyjával együtt hazatérhetett a családjához.


Örömteli hírről számoltak be a Honvédkórház Facebook-oldalán: több mint három hónap után hazaengedtek egy koraszülött csecsemőt.

A kis Alexa 23 hét 4 napos várandósság után 690 grammal született meg a kórházban. Édesanyjával kereken 100 napot töltött a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) osztályon, ahonnan 2975 grammal mehetett haza.

A bejegyzés szerint szülei mellett két nővére is várta otthon a babát. A kórház jó egészséget és sok boldogságot kívánt a családnak.

A kislányról születéskori és mostani fotókat is megosztottak, így jól látható a fejlődése.

Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház Perinatális Intenzív Centruma (PIC) a legmagasabb, 3-as progresszivitási szinten látja el a legkisebb, az életképesség határán született újszülötteket is. A kórház struktúrájához szervezetten kapcsolódik a koraszülött-utógondozás és a fejlődésneurológiai követés is, amely a hazaadást követően támogatja a családot.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy tanyán találták meg a 7 éves kisfiút, akit több száz önkéntes keresett Lajosmizsén
Drónokkal és kutyákkal is kutattak az autista gyermek után. A helyi rendőrség a Facebookon mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a keresést.


Épségben előkerült az a 7 éves kisfiú, aki csütörtök délután tűnt el Lajozsmizsén. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint az autista gyerek egy tanyasi házból szaladt el 15 óra körül. A szülők bejelentése után a rendőrök nagy erőkkel, önkéntesek segítségével kezdték el keresni. Kutyákkal, hőkamerás drónnal is próbáltak a nyomára bukkanni.

Az összefogásnak meg is lett az eredménye: pár órával később már azt közölte a rendőrség, hogy épen, egészségesen előkerült a kisfiú.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a Facebookon számolt be a keresés részleteiről. A posztban, amit „Egy kisfiú eltűnésének margójára” címmel tettek közzé, megköszönték „a civilek, civil szervezetek, társszervek és szolgálaton kívüli kollégák azonnali segítségnyújtását.”

A rendőrség közlése szerint „a gyermek a lajosmizsei otthonából tűnt el pillanatok alatt, annak ellenére, hogy szerető szülei minden pillanatban vigyáznak rá.” A bejelentés után azonnal megkezdték a keresést, amihez segítséget kértek „a jó szándékú emberektől”.

A felhívásukra érkezett reakciókról azt írták: „Segítségkérő Facebook-posztunkra rövid időn belül több százan reagáltak: civilek, civil szervezetek, önkéntesek, kutyás keresőcsapatok és hőkamerás drónokkal érkező segítők indultak útnak az ország különböző pontjairól.” Hozzáteszik, hogy „akik pedig nem tudtak személyesen részt venni, bátorító, támogató üzenetekkel, megosztásokkal segítették a keresést”, amely végül sikerrel zárult.

„A kisfiú szerencsére néhány órán belül épségben előkerült; egy közeli tanyán találták meg, és jól van”

– írták a posztban, amelyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítették a munkájukat.

Hosszú listában sorolták fel a keresésben részt vevők segítségét, melyek között polgárőrök, tűzoltók, családsegítők, önkormányzati dolgozók, vadásztársaság tagjai és különböző mentő egyesületek képviselői is vannak.

„Számunkra, rendőrök számára felemelő és megható volt átélni ezt a példátlan összefogást, és azt gondoljuk mindenki ugyanígy érzett. Az összefogásnak valóban teremtő ereje van. Hálásan köszönjük mindenkinek – annak a legalább 300-400 önkéntesnek, szervezetnek – a segítséget”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: