Zúgnak a szirénák, egymást érik a becsapódások - itt lehet élőben nézni az Izrael elleni iráni rakétatámadást
A péntek este első óráit képeken itt nézheted meg:
A péntek este első óráit képeken itt nézheted meg:
Elbukhatja a Fidesz az eddig biztosnak hitt nemzetiségi mandátumát, mert ha a január közepe óta tartó leiratkozási hullám nem áll le, április 12-én nem lesz újra német nemzetiségi képviselő a parlamentben.
A Political Capitol tavaly június 23. óta naponta követi a nemzetiségi névjegyzékek mozgását, és január közepén figyelt fel arra, hogy
– írta a 24.hu.
Míg bő fél évig átlagosan napi csupán két-három fővel csökkent a létszám, az elmúlt három hétben már naponta átlagosan 30-an döntöttek úgy, hogy
A német nemzetiségi névjegyzékre feliratkozottak száma így összesen 1247-tel, szombatra 28 943-ra csökkent, míg a romáké csak 367-tel, 40 286-ra.
A mandátumszerzéshez szükséges kedvezményes kvóta a korábbi három választáson 22-24 ezer szavazat között mozgott. A német lista ezt 2018-ban és 2022-ben is megugrotta, de ehhez mindkét esetben az is kellett, hogy a regisztráltak száma bőven 30 ezer fölött legyen. Mivel idén a magasabb részvétel várhatóan magasabb kvótát is eredményez, a csökkenő regisztrációs szám miatt egyre valószínűtlenebbnek tűnik a mandátumszerzés.
A német nemzetiségi mandátumot az elmúlt két alkalommal Ritter Imre, korábbi fideszes politikus nyerte el, aki a parlamenti szavazásokon rendre a kormánypártokkal együtt voksolt, így a Fidesz egy biztos szavazatot veszíthet el a képviselő kiesésével. Az idei listavezető már Gallai Gergely nemzetiségpolitikai szakértő. A rendszer egyik visszatérő bírálata, hogy a nemzetiségi regisztrációval a választók lemondanak a pártlistás szavazás lehetőségéről. Ezt a gyakorlatot az Emberi Jogok Európai Bírósága is aggályosnak találta egy 2022-es ítéletében.
A Political Capital így kommentálta a fejleményeket: „Úgy tűnik, a német identitással is rendelkező magyarok körében egyre többen látták be, hogy a jelenlegi rendszerben nem sok értelme van részt venni a nemzetiségi választásban.”
Bár egyes sajtóhírek szerint a romák nem ambicionálják a teljes értékű mandátumot és elégedettek lennének a szószólói pozícióval, a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke a napokban arról beszélt: történetük során először a maguk nemzetiségi képviselőjét is be akarják juttatni az Országgyűlésbe. A választásig hátralévő hetekben a leiratkozási hullám folytatódása, valamint az országos részvétel mértéke dönti el, hogy a német lista képes lesz-e átlépni a várhatóan magasabb küszöböt. Ha nem, akkor április után német nemzetiségi képviselő nélkül maradhat a Parlament, miközben a roma lista saját mandátumért küzdve alakíthatja át a nemzetiségi képviselet térképét.
Dr. Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi szakértője – akit Magyar Péter bízott meg a leendő Egészségügyi Minisztérium csapatának összeállításával – felvázolta a kormányprogramjuk azon részét, hogy miképpen építenének ingyenes, mindenki számára elérhető és színvonalas egészségügyet. A párt kommunikációjában már a leendő Tisza-kormány egészségügyi minisztereként is bemutatott szakember szerint „az egészség a legfontosabb értékünk, az egészségügy az egyik legfontosabb közszolgáltatásunk.”
A TISZA ígérete szerint jelentősen növelnék az egészségügyre fordított állami kiadásokat, ami egyben a párt kommunikációjának is rendszeres eleme.
Ezzel olyan finanszírozást teremtenének, amely végre fedezi az ellátás valós költségeit és megszünteti a kórházak állandó eladósodását. A tervek szerint hét régiós „szuperkórházat”, azaz korszerű, jól felszerelt központi intézményt fejlesztenének, miközben a vidéki, kisebb kórházakat is megerősítenék és megőriznék.
„Minden nagy kormányzati döntést egészséghatás-értékelés előz meg” – hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve, hogy az egészség mindennél fontosabb. Konkrét és számonkérhető célt is megfogalmazott a várólistákkal kapcsolatban: „2027 végére a várólisták legfeljebb hat hónaposak lesznek a fekvőbeteg-ellátásban, és két hónaposak a járóbeteg-ellátásban.” A szakorvos- és ápolóhiányt célzott ösztöndíjakkal és megemelt bérekkel enyhítenék.
Hegedűs Zsolt kiemelte a megelőzés fontosságát, amivel 2035-re a magyarok várható élettartamát 80 évre emelnék. Ennek érdekében visszaszorítanák a dohányzást és az alkoholfogyasztást, támogatnák az egészséges táplálkozást és a mozgást.
– részletezte a terveket. A szűrőprogramok részvételi arányát az EU-s átlagra emelnék, hogy a daganatos megbetegedések számát legalább 10 százalékkal csökkentsék.
Az ellátórendszer súlypontját az alap- és járóbetegellátásba helyeznék át, integrált alapellátási központokat hoznának létre, és terjesztenék a telemedicinát. A háziorvosi és szakdolgozói pályát újra vonzóvá tennék, rendeznék a nem orvosi béreket, és kiszámítható karrierutakat teremtenének. „Mert nincs működő egészségügy elhivatott orvosok, szakdolgozók, kisegítő személyzet és háttérmunkatársak nélkül” – szögezte le. A mentőszolgálatot is rendbe tennék: 2027-re minden régióban biztosítanák a 15 perces kiérkezést, lecserélnék az elhasználódott mentőautókat és megújítanák a helikopterflottát.
A Tisza Párt szombaton bemutatta a Működő és emberséges Magyarország névre keresztelt kormányprogramját. A Szeretlek Magyarország bemutatta az ellenzéki párt gazdaságpolitikai, társadalompolitikai és energiapolitikai elképzelésiet. Magyar Péter rövid beszédet mondott a program ismertetése előtt, melyben az Orbán-Gyurcsány-korszak lezárását, a jogállamiság visszaállítását, az uniós források haza hozását oktatási és egészségügyi minisztériumot ígért a magyaroknak.
Diploma sem kell hozzá, kiemelkedően jól fizet, mégis alig akad rá megfelelő jelentkező:
A becslések szerint Európában jelenleg 700-1000 irányító hiányzik, de a probléma az Egyesült Államokat is érinti. A Szövetségi Légügyi Hivatal évek óta küzd a toborzással, 2024-ben az amerikai irányítóközpontok 40 százaléka létszámhiánnyal küzdött – írta a Pénzcentrumot szemlézve az Economx. A CAE globális előrejelzése szerint 2034-ig 71 ezer új légiforgalmi irányítóra lesz szükség világszerte. A kapacitáshiány hatásait az utazók is érzik: 2024 nyarán az irányítási késések 53 százalékát a személyzethiány okozta, ami egyetlen hét alatt közel 700 ezer percnyi késést eredményezett.
A hiány egyik oka a nyugdíjba vonuló szakemberek pótlásának elmaradása, a másik pedig a rendkívül magas belépési küszöb.
A növekvő európai légiforgalom miatt a HungaroControl is nagyszabású létszámbővítést tervez. A szakma sajátossága a hosszú és rendkívül intenzív képzés, így a szeptemberben induló tanfolyamra jelentkezők legkorábban 2028-ban szerezhetik meg a szakszolgálati engedélyt. A hallgatók már a képzés alatt is fizetést kapnak: az alapképzés idején bruttó 535 ezer forint jár, amely a tanulmányok előrehaladtával nő. Ezt cafeteriával és albérleti támogatással egészítik ki. A támogatás az albérleti díj 80 százalékát fedezi, legfeljebb havi nettó 150 ezer forintig.
A belépési feltételek között érettségi, középfokú angol nyelvtudás, büntetlen előélet és anyanyelvi szintű magyar nyelvtudás szerepel. A kiválasztás azonban rendkívül szigorú: tavaly közel 1600 jelentkezőből mindössze 40-en kezdhették meg a képzést. Öt év tapasztalattal már stabil, hétszámjegyű nettó fizetés érhető el, de a HungaroControl hangsúlyozza, nem szeretnék, ha kizárólag a pénz motiválná a jelentkezőket. A cég tudatosan foglalkozik a kiégés megelőzésével, több szabadsággal, 0-24 órás pszichológiai szolgáltatással, magánegészségügyi ellátással és sportprogramokkal támogatja a dolgozókat.
A mesterséges intelligencia szerepéről Bárány Ákos, a HungaroControl kommunikációs és marketing igazgatója egyértelműen fogalmazott. „Az AI támogathatja a döntéshozatalt, de soha nem válthatja ki az irányítókat, a humán tényező ugyanis a légiközlekedésben nem helyettesíthető” – mondta.
A Tisza Párt szombaton bemutatta kormányprogramját, amelyben egyszerre ígérik az orosz energiafüggőség megszüntetését 2035-re és a rezsicsökkentés megőrzését, sőt, kibővítését is. A párt energiapolitikai terveit Kapitány István szakpolitikus ismertette.
„Elindítjuk a Rezsicsökkentés Plusz programot. A lakosság mellett, a hazai vállalkozások számára is megfizethető és tiszta energiát biztosítunk” – jelentette be Kapitány. A terv szerint
A vállalkozásoknak a rendszerhasználati és hálózati díjak felülvizsgálatát ígérik, főként a Mavir által alkalmazott elemekre koncentrálva. „Valódi piaci versenyt fogunk létrehozni, megszüntetve a torz ösztönzőket és a mesterségesen fenntartott piaci koncentrációt” – szögezte le a szakpolitikus. Egyszerűbb ellátási láncokat és többéves szerződéseket ígérnek a cégeknek a tervezhetőség érdekében, és fellépnének azokkal a gyakorlatokkal szemben, ahol a vállalkozások „az indokolatlanul közbeiktatott szereplők profitjáért” fizetnek.
A párt diverzifikált, több lábon álló villamosenergia- és földgáz-infrastruktúrát, valamint modern, ellenálló energiahálózatot építene. A tervek között szerepel a szél- és geotermikus energia használatának „felszabadítása” is.
Az atomenergiával kapcsolatban a szakpolitikus úgy fogalmazott:„Amellett is elkötelezettek vagyunk, hogy Magyarország villamos energiállátását biztonságos atomerőmű építésével biztosítsuk.”
A Tisza Párt terveire a kormányoldal az elmúlt hetekben többször úgy reagált, hogy az orosz energiaforrásokról való leválás jelentős rezsiemelkedést és gazdasági kockázatot jelentene. Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke egy januári interjúban erre úgy reagált, hogy a rezsicsökkentésre jogosultak körét nem szűkítenék, és a cél a diverzifikáció, vagyis a beszerzési források több lábra állítása.
A Tisza gazdaság- és költségvetéspolitikai terveiről itt, társadalompolitikai terveiről itt írtunk. Magyar Péter beszédét pedig az alábbi cikkben olvashatjátok: