Zsarolták a kórházakat a bérnővérekkel - mondta az egészségügyi államtitkár
Takács Péter szerint csak átmeneti és kezelhető fennakadást okozott a bérnővérek alkalmazását tiltó rendelkezés. Igaz, emiatt sok kórházban egész részlegeket kellett bezárni.
„Ezek a cégek még zsarolták is a kórházakat, hogy nem adnak nekik munkaerőt, ha nem emelik az óradíjakat” – nyilatkozta Takács Péter a Magyar Nemzetnek. Az egészségügyi államtitkár szerint a bérnővéreket közvetítő cégek zsebre tették a kizsarolt magasabb béreket, kizsákmányolták a szakdolgozókat. Mint magyarázta, azzal, hogy január elsejétől már nem alkalmazhatóak bérnővérek a kórházakban, a Belügyminisztérium tiszta helyzetet akart teremteni. Arról, hogy az új helyzet miatt több kórházban egész részlegeket kellett bezárni, az államtitkár azt mondta:
„A rendelkezés bevezetése néhol okozhat ugyan átmeneti, de kezelhető fennakadást, ám hamarosan minden helyreáll, beteg pedig addig sem marad ellátatlanul.”
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő várólista-adatbázisából kiderült, hogy több mint 25 ezer páciens vár legalább 60 napja műtéti beavatkozásra – vetette fel az interjúban a Magyar Nemzet.
Az államtitkár szerint a kormány intézkedései működnek, a várólisták fogynak: az országos szintű átlagot nézve, 60 napnál tovább már csak a térdprotézisekre, a csípőprotézisekre és a kiterjesztett gerincstabilizáló műtétekre kell várni. Úgy fogalmazott:
„Hála a magyar egészségügyi dolgozók áldozatos munkájának – már nem sokáig lehet politikai terméket csinálni a várólistákból”
Őrsi Gergely II. kerületi polgármester nemrég arról posztolt közösségi oldalán, hogy katasztrofális állapotok uralkodnak a Szent János kórházban. Amikor erről kérdezte a lap, Takács azt válaszolta: Őrsi korábban nagyon sok találkozót lemondott vele. A kórház egyébként – ahogyan mi is írtuk – elismerte, hogy akadozik az ellátás.
Takács sikerként beszélt arról, hogy januárban, két év után először adtak hozzá új tételeket az államilag támogatott gyógyszerek listájához. Mint elhangzott, ez mintegy 40 ezer beteget érint. Az államtitkár szerint a tb-támogatott gyógyszerek körét tovább bővítik majd, de azt nem mondta, hogy mikor.
"A nemzetgazdaság teljesítőképességéhez képest az orvosi bérek rendben vannak”
– jelentette ki Takács. Az orvosi bruttó átlagkereset 2,2 millió forint az államtitkár szerint. Ezen a téren is további változásokról beszélt: hamarosan bevezetnek egy új, a korábbinál „sokkal rugalmasabb” bértáblát.
„Ezek a cégek még zsarolták is a kórházakat, hogy nem adnak nekik munkaerőt, ha nem emelik az óradíjakat” – nyilatkozta Takács Péter a Magyar Nemzetnek. Az egészségügyi államtitkár szerint a bérnővéreket közvetítő cégek zsebre tették a kizsarolt magasabb béreket, kizsákmányolták a szakdolgozókat. Mint magyarázta, azzal, hogy január elsejétől már nem alkalmazhatóak bérnővérek a kórházakban, a Belügyminisztérium tiszta helyzetet akart teremteni. Arról, hogy az új helyzet miatt több kórházban egész részlegeket kellett bezárni, az államtitkár azt mondta:
„A rendelkezés bevezetése néhol okozhat ugyan átmeneti, de kezelhető fennakadást, ám hamarosan minden helyreáll, beteg pedig addig sem marad ellátatlanul.”
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő várólista-adatbázisából kiderült, hogy több mint 25 ezer páciens vár legalább 60 napja műtéti beavatkozásra – vetette fel az interjúban a Magyar Nemzet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.
A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.
A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:
„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”
A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.
Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”
2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.
Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.
A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.
A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Iskoláslányok, ötezer dolláros pénzkötegek: kiderült az igazság András herceg kilencnapos látogatásáról Epsteinnél
„Nagyszerű volt időt tölteni az amerikai családommal. Alig várom, hogy hamarosan újra együtt lehessünk” - ezt írta András herceg Epsteinnek, jóval azután, hogy állítólag már nem is beszéltek.
Bár András herceg azt állította, hogy 2010-es New York-i útján csupán azért kereste fel Jeffrey Epsteint, hogy „tisztességesen” közölje vele, soha többé nem találkoznak, a most nyilvánosságra került e-mailek egészen mást mutatnak.
A levelezés „iskola után” érkező lányokról, 5000 dolláros készpénz-feltöltésekről és egy kilencnapos, partikkal és találkozókkal teli tartózkodásról árulkodik.
A herceg a BBC-nek adott 2019-es interjújában azt sugallta, hogy „négy napot” maradt, a valóságban azonban kilenc napig élvezte a szexuális bűncselekményekért elítélt pénzember vendégszeretetét, aki szédítő programot szervezett számára – derül ki a Daily Mail legújabb e-mail-elemzéséből. Epstein még azt is közölte Andrással, hogy „egy autót és sofőrt intéztem a hétre a rendelkezésedre”. A levelezésben több nyugtalanító üzenet is olvasható látszólag iskoláskorú fiatal lányokról.
Az egyikben az állt, hogy egy lány „megerősítette, hogy iskola után jön”, míg egy másikban az, hogy valaki „iskola után fog jönni”. Ugyanezen a napon Epstein arra utasította a könyvelőjét, hogy „hozz 5k készpénzt”.
A herceg a hírhedt interjúban azt mondta, „véletlen egybeesés”, hogy épp akkor szakította meg a barátságukat, amikor a róluk készült közös fotó a Central Parkban sétálva elkészült.
A levelek alapján azonban a kép a kilencnapos tartózkodás hetedik napján készült, egy olyan időszakban, amikor fiatal nők sora fordult meg Epstein 21 ezer négyzetlábas kúriájában.
Az út november 29-én, hétfőn kezdődött, amikor a herceg megérkezett New Yorkba, és egy rövid e-mailben jelezte Epsteinnek: „Leszálltam.” Epstein asszisztense azonnal „arckezelést” foglalt neki, a pénzember pedig egy milliárdosnak küldött üzenetben kérkedett vendégével: „Andrew egy hétre itt van velem NY-ban. Nagyszerű meglátások.” Aznap este egy lány azt írta Epsteinnek, hogy „holnap dolgozom és iskola is van, szerdán 4 és 6:30 között tudok jönni”, és pénzt kért balettcipőre. Másnap, november 30-án, miután András a Buckingham-palotából megkapta a legutóbbi hivatalos útjáról szóló jelentéseket, öt perccel később az egészet továbbküldte Epsteinnek. Aznap Epstein a könyvelőjének is írt: „veronika? küldj még 500 eurót emilynek”.
December 1-jén már a központi esemény, egy vacsora szervezése zajlott, amelyet Epstein börtönből való szabadulásának megünneplésére rendeztek, és amelyen András volt a díszvendég. A vendéglistán szerepelt Woody Allen filmrendező és felesége, Soon-Yi is. Tina Brown főszerkesztő azonban visszalépett, mondván, ez egy „Ragadozók bálja” lett volna. András később a BBC-nek azt mondta az eseményről: „Kis vacsoraparti volt.”
A hétvége is sűrűn telt: szombaton közösen vásároltak, miközben
Epstein az estét szervezte, és egy ismeretlen címzettnek azt írta: „van valaki új mára estére?”
Válaszul két nőt ajánlottak neki, egy másik üzenetben pedig egy „félig svájci, félig orosz” nőt, aki „dögös és jó fej”. Vasárnap, a Central Park-i fotó napján András lábmasszázst kapott egy orosz modelltől, miközben Epsteinnel együtt nézték A király beszéde című filmet.
Bár András azt állította, hogy december 6-án, hétfőn hazautazott, egy e-mail szerint aznap este még egy utolsó partit szerveztek a tiszteletére.
„András utolsó estéje. Jössz vagy segítesz?” – írta a szervező, Peggy Siegal. Aznap újabb 5000 dollár készpénz érkezett Epstein könyvelőjétől. A herceg végül december 7-én repült haza. Később a BBC-interjúban így nyilatkozott a kúriában látottakról: „Abban a házban állandóan jöttek-mentek az emberek. Hogy mit csináltak és miért voltak ott, ahhoz semmi közöm nem volt.”
Az út után a herceg egy karácsonyi üdvözlőlapot küldött, amelyben ez állt: „Nagyszerű volt időt tölteni az amerikai családommal. Alig várom, hogy hamarosan újra együtt lehessünk.”
Bár András herceg azt állította, hogy 2010-es New York-i útján csupán azért kereste fel Jeffrey Epsteint, hogy „tisztességesen” közölje vele, soha többé nem találkoznak, a most nyilvánosságra került e-mailek egészen mást mutatnak.
A levelezés „iskola után” érkező lányokról, 5000 dolláros készpénz-feltöltésekről és egy kilencnapos, partikkal és találkozókkal teli tartózkodásról árulkodik.
A herceg a BBC-nek adott 2019-es interjújában azt sugallta, hogy „négy napot” maradt, a valóságban azonban kilenc napig élvezte a szexuális bűncselekményekért elítélt pénzember vendégszeretetét, aki szédítő programot szervezett számára – derül ki a Daily Mail legújabb e-mail-elemzéséből. Epstein még azt is közölte Andrással, hogy „egy autót és sofőrt intéztem a hétre a rendelkezésedre”. A levelezésben több nyugtalanító üzenet is olvasható látszólag iskoláskorú fiatal lányokról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.
A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.
„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”
– fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:
szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.
Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.
A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kettészakad az ország hétvégén: van, ahol havazni fog, máshol 11 fokos tavasz jön
A HungaroMetelőrejelzése szerint vasárnap este éles időjárási kettősség alakul ki Magyarországon. Északkeleten havas eső és havazás várható, míg máshol a hőmérséklet a 11 fokot is elérheti.
Vasárnap estétől visszatérhet a tél az ország északkeleti részébe: a hegyekben havazás, máshol havas eső válthatja fel az esőt, miközben az ország többi részén 10 fok körüli, tavaszias idő marad a HungaroMet előrejelzése szerint.
Szombaton többnyire erősen felhős, északkeleten pedig tartósan borult égre számíthatunk. Helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, a legkisebb eséllyel az ország középső részén. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csupán 3-5 fokot mérhetünk. Késő este 1 és 6 fok közötti értékek valószínűek.
Vasárnap az ország északkeleti felén marad az erősen felhős, borult idő, délnyugaton azonban már szakadozik, csökken a felhőzet. Az északkeleti harmadban és a délnyugati határ mentén elszórtan eshet.
Északkeleten estétől az esőt havas eső, a hegyekben pedig havazás válthatja fel. Az északnyugati, északi szelet néhol élénk lökések kísérik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, a csúcshőmérséklet pedig általában 6 és 11 fok között valószínű, de Borsodban pár fokkal hidegebb is lehet.
A HungaroMet tájékoztatása szerint szombat éjfélig veszélyes időjárási jelenségre nem kell számítani, így az ország területére nincs érvényben lévő riasztás.