Zokogó bevándorlók az USA déli határánál – Donald Trump egy tollvonással megakadályozta a bejutásukat az országba
Ahogy arról korábban írtunk, első beszédében azonnali és határozott lépéseket ígért az újonnan beiktatott amerikai elnök az USA déli határán. Ennek első lépéseként odavezényelte a hadsereg egy részét, miközben vészhelyzetet hirdetett.
Donald Trump szinte azonnal meg is kezdte az ezzel kapcsolatos gyakorlati intézkedéseket: korábbi ígérete szerint az amerikai történelem legnagyobb deportálási hulláma következik, amelynek előkészületei már hivatalba lépésének első perceiben elkezdődtek. A beiktatási beszédében Trump kiemelte: véget vetnek az illegális határátlépéseknek, több millió bűnözőt toloncolnak vissza származási országukba, és szigorítják a határvédelmet.
Az elnöki eskütétel után szinte azonnal leállíttatta azt a kormányzati programot, amelyet még Joe Bidenék indítottak. Ez a program lehetővé tette, hogy bevándorlók egy CBP One nevű alkalmazás segítségével időpontot foglaljanak a legális belépőkapuknál az Egyesült Államokba való beutazáshoz.
A The New York Times adatai szerint a CBP One alkalmazás 2023 eleji indulása óta összesen 900 ezer bevándorló lépett be az Egyesült Államokba ezzel a módszerrel. Az alkalmazás népszerűsége azóta is töretlen volt: hétfő reggelig további 30 ezer ember jelentkezett az appon keresztül.
Most azonban
Ez azonnal komoly akadályt gördít a bejutásuk elé – sokuk számára lehet, hogy végleg ellehetetleníti az Egyesült Államokba történő belépést.
Az X-en több olyan felvétel látott napvilágot, ahol sírva fakadt bevándorlók értesültek arról, hogy nincs esélyük új életet kezdeni az Egyesült Államokban.
Migrants on the Mexican Side of the Ciudad Juárez Border Crossing seen Crying, after they were just notified that the “CBP One" app to schedule Appointments and Hearings, has been ordered to Immediately Shutdown; with all Appointments scheduled in the App having been Cancelled. pic.twitter.com/CCduHuhduT
— Kojack07? (@khendrien07) January 20, 2025
Trump a beiktatási beszédében „Amerika új aranykorát” ígérte, ennek jegyében viszont úgy tűnik, keménykezű bevándorláspolitikára készül. Az első intézkedések máris sokakat érintenek, és a határokon kialakuló káosz azt vetíti előre, hogy az elkövetkező időszak nem lesz zökkenőmentes.