Zivatarok jönnek, néhol felhőszakadással vagy akár jégesővel
Szerdán eleinte délkeleten is megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet, napközben az erős gomolyfelhő-képződés mellett az Alföldön több, a Dunántúlon kevesebb napsütés várható - írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egyre nedvesebb és labilisabb levegő érkezik fölénk, ezért szerdán a záporoké, zivataroké lesz a főszerep – lehetnek olyan helyek, ahol 20-30 mm-t meghaladó zápor is lezúdul, miközben néhány km-rel arrébb a port sem veri el az eső.
Az OMSZ az egész országra figyelmeztetést adott ki a zivatarok miatt.
Napközben még 18-25 fokos melegre lehet számítani, a záporok, zivatarok nyomán azonban jelentősen lehűl a levegő, rövid időn belül akár 10 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet - írja az Időkép.
Egy-egy góc által érintett területen jelentős mennyiségű csapadék is leeshet. Az erős délnyugati szelet északnyugati légmozgás váltja.
A zivatarokat heves események is kísérhetik, mint a viharos széllökések (60-80 km/óra), lokális felhőszakadás (helyenként akár 30-40 mm), apró szemű jégeső (1-2 cm).