Zacher Gábor a hajóbalesetről: Ismeretlen terepen, alig látva valamit kellett volna kimenekülniük 7 másodperc alatt
Mi is beszámoltunk róla, hogy szerda este egy városnéző hajó, a Hableány és a Viking nevű szállodahajó ütközött a Parlamentnél. Mindkettő észak felé, a sodrással szemben haladt. A Margit hídhoz érve a Hableány egyelőre ismeretlen okokból a szállodahajó elé fordult, ez vezetett a balesethez, amiről videó is készült.
A mentési munkálatokról készítettünk helyszíni videót és fotókat. Az áldozatokra virágokkal emlékeznek a dél-koreai nagykövetségnél és a Dunánál.
Az eddigi adatok szerint a Hableány utasai közül legalább 7 ember meghalt, heten megsérültek, 21 utast pedig még mindig keresnek. Az eltűntek között van a két magyar személyzeti dolgozó is. Összesen 35-en voltak a fedélzeten, szinte kivétel nélkül dél-koreai turisták,
a legfiatalabb köztük egy 6 éves kislány.
Javarészt családosan utaztak.
Egy szemtanú beszámolója alapján a szerencsétlenség bekövetkeztekor egy másik hajón azonnal mindenki leállt és próbált segíteni.
"Egy kollégám a szemem előtt húzott ki két idősebb hölgyet, egy másik pedig öt embert"
- nyilatkozta egy hajóskapitány.
Egy másik szemtanú azt mondta, a Hableány a helyén haladt, és bár a szállodahajónak középen kellett volna haladnia, ehelyett a jobb oldali hajópillér mellett ment, és figyelmen kívül hagyott jelzéseket.
A dél-koreai külügyminisztérium közlése szerint
a Hableány utasai nem viseltek mentőmellényt, amikor bekövetkezett a baleset,
erről a Magyarországon tartózkodó dél-koreai diplomaták értesítették Szöult.
Zacher Gábor toxikológus szerint kiszámíthatatlan, milyen sérüléseket szenvedtek az áldozatok. A kihűlés komoly fenyegetést jelent, ugyanis a Duna 10-15 fokos lehetett, amikor a baleset történt.
Lapozz, ha Zacher Gábor véleményére vagy kíváncsi: