KULT
A Rovatból

X-Faktor: Kár volt Gáspár Lacinak beadni a derekát a gyors dalokat hiányoló Majkának, és főleg kár volt ráerőltetnie Toldi Sanyira

Gáspár Laci versenyzőinek nem jött be, hogy kiléptek a komfortzónájukból, Toldi Sándor mozgása egy bespeedezett lajhárt idézett, Ziliczki Nóra pedig a Queen legnagyobb slágerét énekelte el - nem biztos, hogy jól tette.


Tudom, hogy az X-Faktor alapjában véve nem humoros műsor, de ha már egyszer poénokat próbálnak becsempészni, szerintem semmi nem tiltja nekik, hogy színvonalasan tegyék.

Ők mindenesetre ellenállnak a kísértésnek, és még mindig abban látják a szórakoztatás netovábbját, hogy Pápai Joci és Miller Dávid azon verseng, ki jön be a színpadra több csajjal. Egy hete Joci négy táncoslányt kapott kísérőnek, Dávid most tizenkettőt, amit Joci ámulattal vegyes nyálcsorgatással konstatált. Ha és megint csak ha.

Mint kiderült, Gáspár Laci beteg, ami olyan horderejű hír, hogy nemcsak a stúdióban kommentálták, de Bye Alex is reagált rá a Facebookon és megjegyezte, Laci örülhet, hogy Valkusz Milán ül mellette, ő maga ugyanis plexiüveget emeltetett volna kettejük között.

Azt is furcsállom, hogy Tóth Andiról semmi más nem jut eszébe a műsorvezetőknek, mint hogy milyen szép. Gáspár Lacit még egy adásban sem köszöntötték azzal, hogy „Laci, ma is gyönyörű vagy”. Pedig Andi azért ennél sokkal sokrétűbb és érdekesebb személyiség.

Például, ha már mindenképp a külsejéről akar valaki beszélni, sokkal érdekesebb szerintem, hogy ő eddig az egyetlen női mentor, aki nem hagyja, hogy idióta frizurákat csináljanak a hajából.

A harmadik élő showban kétszer léptek színpadra a versenyzők, legalábbis a többség. Az első kör végén ugyanis egy énekestől el kellett búcsúzni. Ebben a körben csak a közönség szavazatai számítottak. Ilyenkor szoktak kiesni azok a versenyzők, akiket csak a mentorok sztárolnak. A maradék még egyszer énekelhetett, a mentorok összesen kettőt ültethettek le közülük, és ebben a körben is kiesett egy versenyző.

Miután a mentortársak – főleg Majka – korábban kifogásolta, hogy Gáspár Laci versenyzői mindig lassú dalokat énekelnek, Laci azt ígérte, most változtatnak. Ennek szellemében Toldi Sándor a Te Conozco Bien című számmal kezdett. Az effajta latin számokba - még a kevésbé tempósokba is, - kell valami olyan feszesség és tűz, amit Sándorban én nem látok. Lerítt róla, hogy a tánccal, mint olyannal, eddig legfeljebb a lexikonban találkozott.

Kicsit olyan volt a mozgása, mint egy bespeedezett lajháré. Amikor pedig a szám végén karjába perdült egy szexi táncoslány, Sándor arcán azt láttam: „Jaj, mit szól majd a feleségem?”

Milán – akinek a frizuráját Toldi Sándor vágta eská – úgy látta, Sanyinak kényelmetlen volt ez a feladat. Kár volt Gáspár Lacinak beadni a derekát a gyors dalokat hiányoló Majkának, és főleg kár volt ráerőltetnie Toldi Sanyira. Laci persze bizonygatta, hogy erőltetésről szó sincs.

Majka megvédte a fiatal fodrászt: az esetlenségével együtt szerethető volt.

Andi szerint énekileg Sándor volt, de színpadi jelenlétben még Sanyika.

Mivel ebben a körben nincs szék, Sanyi ment vissza a lihegőbe.

A reklámszünetet inkább kínos, mint jópofa közjáték előzte meg: bejött Szépréthy „Pizsamás” Roland, hogy átvegye Miller Dávidék helyét. Dávid és Joci elég hiteltelenül próbálta megjátszani, hogy meglepődtek. Gáspár Lacival értek egyet: „Azért ez már kicsit túlzás.”

A reklámszünet után az Éber Kóma következett. C’est La Vie című számuk szövegéből nem sokat értettem, viszont az X-Faktor történetének egyik legegyedibben tálalt produkciója volt. A mentorokat is lehívták a fiúk magukhoz, hogy érezzék a „világszintű stenket” – Milán megjegyzése –, de az egész fekete-fehérben ment szubjektív kamerával, amitől különleges, már-már művészi feelingje lett az egésznek.

A mentorok nagyon nem tudtak mit mondani, mert mint kiderült, ott ahol ők álltak, a dalból nem sok mindent lehetett hallani, legfeljebb a „vájbot” értékelhették.

Az Éber kómánál érzem egyedül a mezőnyből, hogy valami igazán mai, trendi dolgot csinálnak. Talán éppen ez az oka, hogy hozzám annyira nem állnak közel, de amit csinálnak, az kétségtelenül profi.

Ismét Laci csapata következett. Szabó Bencéről megtudhattuk, hogy nagyon házias és szeret másokról gondoskodni, például reggelit rittyent lakótársainak, akik el is keresztelték Apinak. Bence is megfogadta Majka korábbi kritikáját, elhatározta, hogy ezúttal pörgős dallal érkezik, nem is akármivel.

A Kölyköd voltam című Edda slágerre esett a választása, amivel dilemma elé állított: egyfelől Bence a kedvencem a mostani mezőnyben, másrészt viszont kevés zenekar van, amit annyira nem kedvelnék, mint az Edda. Akad néhány kifejezetten jó daluk, de nem emlékszem életemnek olyan pontjára, amikor Pataky Attilát hiteles előadónak éreztem volna, azzal együtt, hogy kétségtelenül ő az egyik legjobb énekhang a magyar rockban.

Ezzel együtt nekem nagyon tetszett Bence előadása. A mentorok kritizálták, amiért nem mozdult meg, de engem ez sem zavart. Eleve egy ekkora testet azért nem olyan egyszerű megmozgatni úgy, hogy még az énekhez is maradjon oxigén, másrészt Bence ugyancsak a testalkatából adódóan olyan, mint egy bástya.

Ha keményen beáll a színpad közepére, és teli torokból nyomja a rockot, az akkora energia, hogy semmi más nem kell hozzá.

Gáspár Laci viszont biztos volt benne, hogy Bence ma „ülni fog.”

Sárközi Roland nem váltott akkorát, mint Toldi Sanyi vagy Szabó Bence, bár ő is különleges produkciót hozott a maga módján. Egy régi Karády Katalin slágerrel érkezett: Hiába menekülsz, hiába futsz. A régi filmsláger vonal egyszer már bejött egy tehetségkutatós versenyzőnek: Szabó Eszter annak idején nagyot robbantott a Megasztárban azzal, hogy azt énekelte: Köszönöm, hogy imádott.

Rolandról kiderült, hogy amikor a szülei 2 éves korában elváltak, úgy gondolták, a kis Rolinak jobb lesz, ha a nagyszülei nevelik. Így, bár Roland tartja a kapcsolatot a szüleivel, a nagyszüleihez megy haza. Tudom, sokakat zavarnak az efféle szappanoperás körítések, olykor én is berzenkedem ellene,

de aztán, ha belegondolunk, abból mégsem lehet műsort csinálni, hogy sterilen bejön valaki, énekel, aztán kimegy.

Az est egyik legjobb produkcióját láthattuk, az ízlésesen minimalista kíséret – egy zongora és egy bőgő – tökéletesen aládolgozott Roland nagyszerű hangjának.

Fehér Krisztián A szomszéd nője című dala elég lötyire sikeredett, sok helyen hamis is volt. Félreértés ne essék, Krisztiánt nagyon kedvelem, jópofa srác és tényleg jó dalokat ír, de azért mostanra kezdem úgy érezni, futószalagon hozza a produkciókat. Kicsit egyformák és kidolgozatlanok.

Az első kört Zilinczki Nóra zárta. Nórát nagyon bírom, többször leírtam már, hogy az ő stílusa áll hozzám legközelebb a mezőnyből. Ezzel együtt most kritikusnak kell lennem a dalválasztás miatt.

Houdar de la Motte 17. századi francia író-műfordító büszke volt rá, hogy Homérosz Iliászát 24 énekről 12-re rövidítette mondván, így sokkal feszesebb lett az alkotás, ő voltaképp feljavította. Amennyire butaságnak tűnik ez mai szemmel, épp annyira érthetetlen, miért próbálják a zenés tehetségkutatókban időről-időre előadni a 6 perces Bohemian Rhapsodyt 2 percben.

Nem lehet, fölösleges próbálkozás. A Queen legnépszerűbb slágere pont attól az, ami, hogy ilyen hosszú, tele markánsan eltérő, de zeneileg egyformán lökött és zseniális részekkel. Én még nem láttam olyan feldolgozást, ami jó lett volna.

A próbálkozók közül talán egyedül Wunderlich József énekelte végig 2014-ben. Szecsődi Karcsi bicskája már alaposan beletört az össze-vissza vagdosott dalba a Megasztárban, akárcsak a By the Waynek 2013-ban, az X-Faktorban. Még Tabáni István volt talán a legjobb a Csillag születikben, de a „Bismillah” részt ő is kihagyta,

márpedig a Bohemien Rhapsody Bismillah nélkül olyan, mint a szex nő nélkül, pont a legjobb rész marad ki belőle.

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy Freddie Mercury egy megismételhetetlen csoda volt. A híres emlékkoncert a Wembleyben pont azért lett olyan emlékezetes, mert tökéletesen megmutatta, hogy még Freddie pályatársai közül is alig maroknyian tudták megcsinálni azt, amit ő.

Természetesen értékelem, hogy Nóra bevállalta ezt a dalt, és bárki Magyarországon, aki képes így előadni ezt a slágert, az büszke lehet magára. Egy időben próbáltam megtanulni zongorán. Legyen elég annyi, hogy velem aligha fogtok az X-Faktorban találkozni. De egy ilyen műsorban ekkorát kockáztatni nem biztos, hogy bölcs döntés.

Mindenesetre a mentoroknak és a közönségnek bejött. Hiszen következett a szavazatok összesítése, amely alapján – nem kis megdöbbenésemre – Szabó Bence esett ki.

Gáspár Laci még magához sem térhetett a sokkból, már is fel kellett konferálnia a másodszorra színpadra lépő Rolandot. Ezúttal ő is tempósabbra váltott, de azért Michael Bublé Sway című dala közel sem esik olyan távol a komfortzónájától, mint Bencének az Edda. Leginkább azt tudnám mondani a produkciójára, hogy derekas, mint a munkásnadrág.

Majka nem volt oda érte, Andi a mozgást kevesellte, Milán saját dalt szeretne hallani Rolandtól. Laci védte mentoráltját, de csak Milánt tudta meggyőzni, hogy adjon széket Rolandnak, aki Andi és Majka nemleges szavazata miatt nem ülhetett le.

Szeretem a meglepő dalválasztásokat. Számomra ilyen volt, hogy Toldi Sándor Katona Klári slágert énekelt. Nekem összességében tetszett is a „Vigyél el”, élveztem. A mentorok azonban szigorúak voltak, úgy látták, Sanyi szorong. Csak Laci szavazott igennel, így Sándor is a veszélyzónába került.

Zilinczki Nóri Billy Idolt hozott. A Rebel Yell sokkal jobban állt neki, mint a Queen dal. Majka egyedül azt kifogásolta, hogy Nórinak még mindig nem sikerül mosolyognia, mutatni, hogy jól érzi magát a színpadon. De összességében a mentorokat is meggyőzte a produkció, a mai napon egyedül Nóri kapott 4 igent.

Milán szerint Nóri az ország legjobb énekesnői közé tartozik.

Fehér Krisztián ezúttal a „Barbie Baba” című dalával lépett színpadra, ami nekem jobban bejött az előzőnél, de az előadás minősége most is elmaradt a többi versenyzőhöz képest. Nem is ülhetett le, ami azt jelentette, hogy Zilinczki Nóra már biztos lehetett a továbbjutásban. (Meglepő módon ezt senki nem tette szóvá, pedig Joci és Dávid amúgy minden apró hülyeségnek olyan látványosan tud örülni.)

Milán annyira megsértődött, amiért Krisztián nem ülhetett le, hogy felvállaltan ezért adott nemet az utolsóként színpadra lépő Éber kómának, bár a daluk - Kettesben - sem tetszett neki. Laci leginkább azt kifogásolta, hogy nem különülnek el eléggé az egyéniségek az ötösben. Andi szerint nem a dalt kell megítélni, hanem az előadást, és ő megérti, miért vannak oda a srácokért a lányok. Azzal sem ért egyet, hogy egyformák lennének. Végül három igennel a rapperek is leülhettek, így nekik sem kellett tovább izgulniuk.

Hátra volt még a szavaztok összesítése, ami Toldi Sándornak nem kedvezett, így hát ezen az estén Gáspár Laci két versenyzőt is elveszített. Így a jövő heti elődöntőben már minden mentor csupán egy versenyzővel vesz részt, amiből az is következik, hogy valamelyikük biztosan csapat nélkül marad a döntőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Véresre kaparta a falat a 27 éves Soós Imre, mégis öngyilkosságnak zárták le a halálát
A Jászai Mari-díjas színészt 1957-ben feleségével együtt találták holtan egy budai lakásban, gázmérgezés végzett velük. A helyszíni nyomok és egy későbbi ügynöki jelentés azonban idegenkezűségre utalnak.


Egy 27 éves filmsztár, akit egy ország imádott, és akinek a nevét a cannes-i filmfesztivál után a nemzetközi sajtó is megjegyezte, holtan fekszik egy budai lakás teakonyhájában. A levegő sűrű a gáztól. A hivatalos közlemény szerint Soós Imre és felesége, dr. Perjési Hedvig 1957. június 20-án önkezével vetett véget életének. A kortársak és a későbbi nyomok azonban egy egészen más, sötétebb történetet mesélnek: a színész körmei véresek voltak, az ajtót, a küszöböt és a falat kaparta, mintha utolsó erejével is menekülni próbált volna. Ma, születésének 96. évfordulóján, február 12-én az ő pályája és máig lezáratlan tragédiája elevenedik fel.

Ki volt ez a fiatalember, aki ilyen rövid idő alatt a magyar filmtörténet kultikus alakjává vált?

Soós Imre 1930. február 12-én született Balmazújvároson. A legenda szerint a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahol mezítláb, elementáris erővel szavalta Petőfit. Ezzel az ösztönös, mégis fegyelmezett játékkal, jellegzetes, fátyolos hangjával robbant be a köztudatba. Pályája üstökösként ívelt felfelé: 1952 és 1955 között a Debreceni Csokonai Színház, majd haláláig a budapesti Madách Színház tagja volt.

1954-ben, mindössze 24 évesen Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Olyan klasszikus szerepekben bizonyított, mint Shakespeare Rómeója vagy Benedek a Sok hűhó semmiért-ből.

A filmvászon tette országosan ismertté. Olyan alkotásokban játszott, mint a Talpalatnyi föld, a Lúdas Matyi és a Liliomfi. A csúcsot és a nemzetközi áttörés lehetőségét Fábri Zoltán 1955-ös remekműve, a Körhinta hozta el. A filmben Törőcsik Marival alkotott párosa a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb kettőse. A film ikonikus táncjelenete a felszabadulás és a szerelem szimbólumává vált.

A Körhintát 1956-ban a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták, ahol a fiatal francia kritikus, François Truffaut is lelkendezve írt róla. Törőcsik Mari évtizedekkel később egy rövid mondattal utalt a forgatáson szövődött különleges kapcsolatra: „…kicsit egymásba is szerettek.”

A sikerek mögött azonban egyre mélyülő belső vívódás húzódott. A Rákosi-korszak kultúrpolitikája ráerőltette a „paraszti hős” skatulyáját, amiből kétségbeesetten próbált kitörni. Az 1956-os forradalom utáni légkör, szerelme, Ferrari Violetta disszidálása és a szakmai mellőzöttség érzése idegösszeomláshoz vezettek.

A János Kórházban kezelték, itt ismerkedett meg a nála tíz évvel idősebb orvossal, dr. Perjési Hedviggel, akit hamarosan feleségül vett. Ez a kapcsolat pecsételte meg a sorsát.

A hivatalos verzió, amit a Népszabadság 1957. június 22-i száma is közölt, egyértelmű volt: „…holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét… a rendőri bizottság megállapította, hogy … világítógázzal öngyilkos lett.” A lakás belülről volt bezárva. Az Index által feltárt későbbi visszaemlékezések és dokumentumok azonban rémisztő részleteket tártak fel.

A helyszínen egy cédulát találtak, amelyen állítólag ez állt: „Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos.” A mondatot Perjési Hedvig testvére idézte fel. Egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött ügynöki jelentés még sötétebb képet fest a nőről, aki a jelentés szerint korábban már megpróbálta megölni előző vőlegényét.

„Már régen az öngyilkosság volt a mániája… Altatót fecskendezett vőlegényébe, de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot elzárja” – áll a dokumentumban.

A jelek arra utalnak, hogy a felesége beadott neki valamilyen szert, majd megnyitotta a gázcsapot. Soós Imre felébredhetett a kábultságból, és utolsó erejével próbált menekülni, de a bezárt ajtón már nem jutott ki. A gondos, teljes körű vizsgálat elmaradt, a halálesetet gyorsan lezárták kettős öngyilkosságként. Soós Imre sírja a Farkasréti temetőben található, a Nemzeti Sírkert részeként védelem alatt áll. Rövid, de annál fényesebb pályája, a Körhinta nemzetközi sikere és halálának máig tisztázatlan körülményei legendává tették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az Északi-sarkvidéken tanult meg járni, gyerekkora óta jogilag siket volt, és a sírkövén is a fingással poénkodik – Leslie Nielsen ma lenne 100 éves
Erőszakos apja elől menekült a kanadai légierőhöz, és csak 62 évesen lett világhírű, miután drámai színészként képtelen volt befutni.


Leslie William Nielsen éppen 100 évvel ezelőtt, 1926. február 11-én született Kanadában, Saskatchewan tartomány Regina nevű városában. Édesanyja, Mabel Elizabeth Davies Walesből emigrált Kanadába, édesapja, Ingvard Eversen Nielsen pedig dán származású rendőr volt a Kanadai Királyi Lovasrendőrségnél. Volt egy bátjya is, Erik Nielsen, aki hosszú ideig kanadai parlamenti képviselő, kabinetminiszter, 1984-től 1986-ig pedig Kanada miniszterelnök-helyettese volt. Nielsen a gyermekkorát az Északi-sarkvidéken töltötte, mivel az apja ott szolgált. Egyszer elmesélte, hogy ott is tanult meg járni. A családfő, Ingvard állítólag erőszakos ember volt, gyakran verte a feleségét és a fiait is.

Leslie, hogy elmeneküljön a bántalmazásokkal teli gyerekkorából, 17 évesen belépett a Kanadai Királyi Légierőbe, annak ellenére, hogy jogilag siket volt, már gyerekkora óta hallókészüléket kellett viselnie.

„Nagyon nehéz színésznek lenni, mivel minden attól függ, hogy a megfelelő szöveget mondd a megfelelő időben, te viszont nem hallod a jelzéseket. El sem tudom mondani, hányszor kellett volna azt kérdeznem, hogy »Mi?«, ha nem lett volna hallókészülékem. Tehát ez a szerkentyű életmentő, és lehetővé teszi, hogy gyakoroljam a mesterségemet” – nyilatkozta erről egyszer Nielsen.

A második világháború alatt egyébként légi lövészként szolgált repülős bevetéseken. A háború után aztán a torontói Lorne Greene Academy of Radio Arts színművészeti akadémiára iratkozott be. A tanulmányai alatt ösztöndíjat kapott a New York-i Neighborhood Playhouse színházba, ahol színpadi és zenei tanulmányokat folytatott, mielőtt 1950-ben megkapta első komolyabb televíziós szerepét a Studio One című antológiasorozat egyik epizódjában.

Nem hajthatott fogatot

Az ötvenes évek elején számos kisebb szerepet kapott jóképű statisztaként, mellékszereplőként. Mivel már akkor is kiváló orgánuma volt, dokumentumfilmekben és reklámokban működött még közre narrátorként, hogy megkeresse a megélhetéshez szükséges pénzt. Ő azonban ennél többre vágyott, arról álmodozott, hogy Hollywood nagy nevű sztárja lesz. 1956-ban aztán kapott egy kis szerepet első játékfilmjében, a The Vagabond King című romantikus musicalben. A film bukás volt, de a producer, Nicholas Nayfack megkedvelte a fiatal és jóképű Nielsent, és felajánlotta neki, hogy beválogatja egy éppen készülő sci-fibe, a Tiltott bolygóba (1956). Nielsen természetesen kapva kapott az alkalmon, s ő lett az egyik főszereplő. A film (Shakespeare A vihara az űrben, ami valójában forradalmi volt, a Star Trek előfutárának tekintik) pedig nagy sikert aratott. Annyira, hogy Nielsen is népszerű lett, így szerződést kapott az MGM-nél.

Több évnyi kisebb szerepek és színészi küzdelmek után végre nevet szerzett magának. Pár évvel később nagyon szeretett volna szerepelni a Ben-Hurban (1959), így jelentkezett a meghallgatásra is, Messala szerepére, de nem járt sikerrel, Stephen Boyd lett a befutó. Ekkorra az MGM-mel kötött szerződése lejárt, így már szabadon dolgozhatott máshol, és így is tett.

Az 1960-as évektől kezdve a filmek iránti lelkesedése alábbhagyott, már sokkal szórakoztatóbbnak találta a tévés munkákat, ezért feladta az álmát, hogy hollywoodi sztár legyen, és inkább a képernyőkre költözött.
Akkoriban számos tévésorozatban szerepelt, például az Alfred Hitchcock bemutatjában, A szökevényben, a Peyton Place-ben vagy a The Wild Wild Westben. Ám ezekben is mindig mellékszerepekben tűnt fel, soha nem lehetett ő a főhős. Visszatért oda, ahol az ötvenes évek elején kezdte, a kisebb és másodlagos szerepekhez, csak most már a vászon helyett a tévében.

Hülyeség komolyan

Nielsent addig komoly drámai színészként tartották számon, ráadásul jóképű is volt, csupán nem kapott olyan szerepeket, amelyekkel bizonyíthatta volna a tehetségét és rátermettségét. 1969-ben aztán elcsípett egy főszerepet a The Bold Ones: The Protectors című kemény és nyers zsarusorozatban, ami azonban nem tartott sokáig, mindössze hét rész után levették a műsorról. A hetvenes években így visszatért a kisebb szerepekhez olyan sorozatokban, mint a San Francisco utcáin, a M.A.S.H., a Hawaii Five-O, a Kojak, a Kung Fu, a S.W.A.T., sőt, 1971-ben és 1975-ben a Columbóban is feltűnt. S persze azért akadtak mozifilmek is, például az évtized egyik népszerű katasztrófafilmje, a Poszeidon katasztrófa (1972), az 1977-es Az állatok napja (amiben többek között villámlások közepette félmeztelenül harcol egy medvével) vagy a Lángoló város (1979).

Majd 1980-ban jött a nagy áttörés! Egy testvérpár, David és Jerry Zucker, valamint írótársuk, Jim Abrahams (azaz a ZAZ trió) 1977-ben nagy sikert arattak a The Kentucky Fried Movie című vígjátékukkal, ezért egy újabb szokatlan komédiával akartak előállni. Akkoriban népszerűek voltak az Airport-filmek, ők pedig át szerették volna dolgozni a kevéssé ismert, 1957-es katasztrófadarabot, a Zero Hour!-t, méghozzá a sajátos abszurd humorukkal nyakon öntve.

Ebből született meg az 1980-as Airplane!, amelyben talán a film legemlékezetesebb karakterét éppen Leslie Nielsen játszotta az orvos Dr. Rumackként.

Zuckerék azért választották őt erre a tőle eddig felettébb szokatlan vígjátéki szerepre, mert olyan nagyszerű drámai színész volt, s úgy gondolták, széles körben nem ismert, de azért felismerhető arcokkal elhitethetik a nézőkkel, hogy az Airplane! komoly katasztrófafilmnek tűnik, és a hangulata is az, a poénok pedig sokkal nagyobbat ütnek, ha drámai színészek komoly, rezzenéstelen arccal mondják el azokat. A tervük bejött, az Airplane! új műfajt teremtett a komédián belül.

A paródiák fapofa királya

Nielsen pedig rákapott a vígjáték ízére, és sikerült később ebből karriert csinálnia. Ennek köszönhető az is, hogy manapság az egyik legnagyobb nevettetőként emlékezünk rá. A ZAZ trió 1982-ben előállt a Nagyon különleges ügyosztály című sorozattal, amelyben Leslie Nielsen játszotta Frank Drebin (a magyar szinkronban Drebil) detektívfelügyelőt, egy kifejezetten Nielsen számára megalkotott szerepet. Az Airplane!-től eltérően azonban a Nagyon különleges ügyosztály nem volt nagy siker a tévében. Csupán hat epizódot forgattak belőle, és ezek közül csak négy került adásba, mielőtt az ABC csatorna kaszálta a szériát. Aztán később levetítették az utolsó két részt is.

„Ez az a fajta humor, ami nem való a televízióba, mert oda kellett figyelni rá” – magyarázta később Nielsen a sikertelenség okát, utalva arra, hogy a televíziózás már akkoriban is csupán háttértevékenység volt, az emberek általában más dolgot csináltak közben.

Szerencsére a Nagyon különleges ügyosztály mégis kifizetődő lett, hiszen valami sokkal nagyobb született belőle később. A Paramount ugyanis megszerezte a sorozat VHS-forgalmazási jogait, és 1985-ben kiadta mind a hat epizódot. A kazetták nagy sikert arattak, a stúdió ezért felkereste Zuckeréket, hogy kérnek még ebből. Így végül 1988-ban megjelent a Csupasz pisztoly, az elkaszált tévésorozat egész estés filmváltozata.

Nielsen természetesen visszatért Frank Drebinként, s ez lett az első főszerepe egy mozifilmben több mint 30 év után. A közönség zabálta a Csupasz pisztolyt, ez a fajta humor a moziban sokkal nagyobb sikert aratott, nagyobbat az Airplane!-nél is. Nielsen pedig évtizedeken át tartó küzdelem után, 62 évesen végre világsztár lett.

Ezt követően a stúdiók kifejezetten Nielsen főszereplésével készülő paródiafilmeket rendeltek, így született meg a kilencvenes évek paródiafilmes őrülete. Jött a Bújj, bújj, ördög! (1990), a Csupasz pisztoly 2 ½ (1991), a Csupasz pisztoly 33 1/3 (1994), a Drakula halott és élvezi (1995), a Drágám, add az életed! (1996), a Sziki-szökevény (1998) vagy a Horrorra akadva harmadik (2003) és negyedik (2006) része.

Nielsent ugyanakkor a való életben sem lehetett komolyan venni. Például mindig felbukkant a világ különböző talk show-iban kedvenc poénjával, egy egyszerű fingógéppel, amelyet az interjú közepén sütött el általában.

Sosem állt le, világszerte milliókat nevettetett meg egészen a 2010-es, 84 éves korában bekövetkezett haláláig.

Szellentéssel a sírba

Nielsen összesen négyszer házasodott: Monica Boyer éjszakai klubénekesnővel 1950 és 1956 között voltak házasok, Alisande Ullmannal 1958 és 1973 között, Bobbye Brooks Oliverrel 1981-től 1983-ig, végül Barbaree Earllel 2001-től Leslie haláláig. Két lánya született a második, egyben leghosszabb házasságából: Thea és Maura. A kései éveiben Barbaree-vel az arizonai Paradise Valley-ben és a floridai Fort Lauderdale-ben éltek.

2010 novemberében Nielsen rosszul lett, így a Fort Lauderdale-ben található Holy Cross Kórházba szállították. November 28-án a színész unokaöccse, Doug a Winnipeg-i CJOB rádióállomásnak elmondta, hogy a nagybátyja 84 éves korában, a családja és a barátai körében örökre elaludt, a halálát tüdőgyulladás okozta, keleti parti idő szerint délután 5:30 körül. Nielsen holttestét a Fort Lauderdale-i Evergreen temetőben helyezték végső nyugalomra 2010. december 7-én, amelynek során elsüthette utolsó poénját: a síremlékére ugyanis még korábban a „Let 'er rip”, azaz „Ereszd ki!” feliratot választotta (az eredeti angol szöveg több szinten is megállja a helyét, hiszen a fingós poén mellett arra is utalhat, hogy hagyják őt nyugodni). A temetésen természetesen a Csupasz pisztoly zenéje szólt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Még nincs vége A Nagy Ő-nek: a finálé után kibeszélőműsor indul, Kiara Lord is visszatér
Az utolsó adás után a párkereső műsor főszereplői utoljára gyűlnek össze, hogy egymás szemébe mondják az igazságot. Kiderül az is, milyen kapcsolatban van a forgatások óta Stohl András a végső választottjával.


Péntek este véget ér A Nagy Ő legújabb évada, a nézők pedig végre megtudják, hogy a népszerű színész-műsorvezető, Stohl András kit választ: Kiara Lordot vagy Kiss Krisztát.

Az utolsó epizód után azonnal indul a kibeszélőműsor, amelyben a főszereplők együtt idézik fel a forgatások legemlékezetesebb pillanatait és a végső döntésig vezető utat.

A műsor lehetőséget ad arra is, hogy a párjelöltek és Stohl András egymás szemébe mondják az igazságot. A beszélgetéseket a realityhez hasonlóan Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, a nagy Ő mellett pedig Kiara, Kriszta, Böbe és Gina térnek vissza egy utolsó közös szereplésre.

Az előzetesből kiderül, hogy a hölgyek nem fognak finomkodni egymással. Böbe például elmondja, hogyan élte meg a sárga rózsás incidenst, és kiderül az is, hogy Kiara megsajnálta-e őt az ellopott randi miatt. A nézők arra is választ kapnak, mi lehetett volna András és Gina között, ha a szőkeség megnyílik a férfinak. Kiderül, melyik nővel kapcsolatban ismeri el Stohl András, hogy rengeteg hibát követett el vele szemben, és még csak észre sem vette, hogy hibázik.

A színész-műsorvezető azt is elárulja majd, milyen kapcsolatban van a forgatások óta a választottjával, akit a péntek esti fináléban fog megnevezni.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Daenerys Targaryen Mácsai Pállal kémkedik a Budapesten forgatott Poniesban – Hetvenes évek, összeesküvések, átverések, magyar színészek
Emilia Clarke és Haley Lu Richardson számunkra ismerős utcákon és tereken próbálják kinyomozni, kik és miért ölték meg CIA-s férjeiket.


Susanna Fogel író-rendező-producer főként női történetekkel, nőkről szóló, a nőket különféle, sokszor férfiak helyébe helyező sztorikkal pakolta tele a filmográfiáját. Hozzá kapcsolódik például A légikísérő és az Anne Frank bújtatója című sorozatok, az Éretlenségi című vígjáték forgatókönyve, vagy a Magyarországon forgatott, 2018-as A kém, aki dobott engem, amit egyúttal meg is rendezett. S úgy tűnik, megtetszett neki a kémtéma, sőt, kis hazánk is, ugyanis ezúttal újra ötvözte a kettőt. Ismét Budapestre utazott a stábjával, hogy leforgassa az íróként, producerként, rendezőként és kreátorként is jegyzett Ponies című hidegháborús dráma-thrillersorozatot (nálunk a SkyShowtime-on látható). S bár eddigi darabjai főként a nevettetés nemes céljával készültek, ezúttal Fogel komolyabb vizekre evezett, bár a humort így sem tudta teljesen mellőzni, úgy tűnik, az már mindig a lényének része marad. És ez jól is van így.

A Poniesban rengeteg budapesti helyszínt ismerhetünk fel, bár csodaszép fővárosunk ezúttal sem önmagát alakítja: mint oly sokszor, most is Moszkvának álcázza magát.

1977-ben járunk. Két „PONI”, azaz „person of no interest” (a hírszerzés nyelvén „érdektelen személy”) névtelenül dolgozik titkárnőként az amerikai nagykövetségen. Egészen addig, amíg férjeiket (John Mcmillan, Louis Boyer) rejtélyes körülmények között meggyilkolják, a két nő pedig úgy dönt, kiderítik, mi történt a párjaikkal, és beállnak CIA-ügynöknek. Bea (Emilia Clarke) egy komoly, túlképzett, szovjet bevándorlók oroszul is beszélő gyermeke. Társa, Twila (Haley Lu Richardson) pedig egy kisvárosi lány, aki ugyanolyan nyers, mint amennyire félelem nélküli. Együtt dolgoznak azon, hogy feltárjanak egy szerteágazó hidegháborús összeesküvést, és megoldják azt a rejtélyt, amely miatt özvegyek lettek.

A Poniesban tehát Susanna Fogel folytatja hagyományát, és érdekfeszítően mesél két nőről, akik egy abszolúte férfiak uralta világban (nem elég a kémes terep, a nőket lenéző tematikára még a korszak is rátesz egy lapáttal) kénytelenek boldogulni beépített ügynökökként, noha semmiféle ilyen képzésük nem volt korábban. Titkárnők voltak és feleségek. Viszont mindketten eszesek, elszántak és bátrak, mindez pedig már elég is ahhoz, hogy a KGB elleni életveszélyes játszmába kezdjenek, ráadásul szovjet felségterületen. Gyorsan be is indulnak az események, amikor felbukkan egy kegyetlen KGB-ügynök, Andrej (Artjom Gilz), és randevúra hívja Beát…

A Ponies alaphangon egy szórakoztató, fordulatos, időnként könnyed, máskor pedig meglepően erőszakos és komor kémjátszma. Nekünk, magyaroknak mégis sokkal emlékezetesebb és érdekesebb néznivaló lesz, természetesen a hazai vonatkozásoknak köszönhetően.

Valószínűleg kétszer kell majd megnéznünk az epizódokat, hiszen az első megtekintés minden bizonnyal azzal fog telni (a budapestieknek legalábbis feltétlenül), hogy próbáljuk felismerni vagy kideríteni, melyik külső jelenetet a főváros melyik pontján rögzítettek, mely idegen városelemeket tettek be az utómunka során CGI-jal a magyar látképbe (Kreml, sztálinkák stb.), s egyáltalán melyik utcát vagy teret látjuk épp? Így viszont lemaradunk a pergő párbeszédekről és a szereplők közti dinamikákról. Saját tapasztalat, újra kell nézni majd ezt-azt, higgyétek el!

Mivel itthon forgott, az is elkerülhetetlen volt, hogy feltűnjenek benne kiváló magyar színészek is, jöhet tehát az arcfelismerős játék is! A legnagyobb szerepeket Walters Lili (Senki szigete, Egynyári kaland, Drakulics elvtárs, Űrpiknik, Apatigris) és Mácsai Pál (Hanussen, Torzók, A temetetlen halott, Rokonok, Testről és lélekről, Terápia, A besúgó) kapták az összesen nyolc részt számláló Poniesban: előbbi a fiatal, szovjet piaci árust, Ivannát, utóbbi a kémkiképző Emile-t alakítja. Rajtuk kívül pedig olyan hazai arcokat lehet még felismerni kisebb szerepekben, mint Törőcsik Franciska (ő manapság sehonnan sem hiányozhat), Trokán Nóra, Fehér Panna, Ferencz Attila, Bartos Ágnes, Karácsonyi Zoltán, Holl Zsuzsanna, Schmidt Sára, Mészáros Piroska, Szóka Roland vagy Törköly Levente.

Mácsai és Walters egyébként nagyot is játszanak, abszolút egyenrangúak a nemzetközi sztárokkal és a főszereplőkkel. Emilia Clarke (Trónok harca, Solo: Egy Star Wars történet, Mielőtt megismertelek, Múlt karácsony, Titkos invázió) és Haley Lu Richardson (A Fehér Lótusz, Egy magányos tinédzser, Széttörve, Két lépés távolság, Nemterhes) egyébként emlékezetes páros, nyilván a karakterek, Bea és Twila elütő személyiségjegyei miatt is, jól kiegészítik egymást. Az egyik a laza, nagydumás és jól improvizáló, a másik a megfontolt, konszolidált és eltökélt.

Abban viszont megegyeznek, hogy mindkettejük számára új ez a kémesdi, így eleinte meg vannak rettenve, de szívesen vesznek részt benne eddigi életük után, amelyet főként a sarokban töltöttek. Így örömmel lépnek most az előtérbe, és veszik kezükbe az események irányítását.

A Ponies nem találja fel a spanyolviaszt, és nem is rukkol elő igazán forradalmi dolgokkal, de erős alapokról indul, amikből érdekes és izgalmas sztoriszálakat fejt ki. Igazából szinte ugyanaz a helyzet itt is, mint Susanna Fogel korábbi filmjében, A kém, aki dobott engemben Mila Kunisszal és Kate McKinnonnal, csak most a hetvenes években járunk, komolyabb az atmoszféra, és nagyobbak a tétek. S persze a színvonal is megugrott a pozitív irányba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk