HÍREK

WHO: A koronavírus-járvány valószínűleg nem ér véget az év végéig

A WHO szakértői szerint továbbra is a koronavírus irányít, és messze még a világjárvány vége.

Link másolása

Annak ellenére, hogy a koronavírus terjedése egyes országokban a lezárások és az oltási programok miatt lelassult, "korai" és "irreális" azt hinni, hogy a világjárvány az év végéig befejeződhet, közölte az Egészégügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója. Michael Ryan genfi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy bár a legkiszolgáltatottabbak, köztük az egészségügyi dolgozók beoltása miatt valamivel távolabbinak tűnik a járvány miatti "tragédia és félelem", ennek ellenére továbbra is a "vírus irányít".

Ha a vakcinák nemcsak a halálozásra és a kórházi kezelések szükségességére, hanem a fertőzés továbbadásának dinamikájára és kockázatára is hatással lesznek, akkor jelenthetjük ki, hogy átvettük az irányítást a járvány felett

-idézi Michael Ryant a The Guardian.

A fertőzések száma világviszonylatban két hónap után a múlt héten nőtt először. A WHO hat régiója közül négyben (Amerika, Európa, Délkelet-Ázsia, Kelet-Mediterrán) is emelkedésről számoltak be.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint ugyan az adatok kiábrándítók, de semmiképp sem meglepők. A WHO főigazgatója szerint a járvány erőre kapásában több helyen szerepet játszhat a közegészségügyi intézkedések lazítása, a mutációk terjedése és az emberek éberségének lanyhulása is.

Kiemelte: ha az országok kizárólag az oltásokra támaszkodnak, hibát követnek el. A szakember szerint az alapvető higiéniai intézkedések továbbra is a védekezés alapjai.

A főigazgató üdvözölte, hogy hétfőn Afrikában, Elefántcsontparton és Ghánában is megkezdődött az egészségügyi dolgozók beoltása. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy mindez három hónappal azután történt csak meg, hogy a leggazdagabb országok megkezdték saját oltási programjaik végrehajtását. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hozzátette: az országok nem egymással futnak versenyt, hanem ez egy közös verseny a koronavírus ellen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: