HÍREK
A Rovatból

Volodimir Klicsko: Magyarország mindig a rossz oldalt választja a történelem során

A volt nehézsúlyú bokszoló, ma KIjev polgármestere szerint Ukrajnából nézve érthetetlen, hogy Magyarország miért állt az oroszok oldalára a konfliktusban.


Volodimir Klicsko szerint Ukrajnában nem értik, miért támogatja Magyarország különböző szinteken Oroszországot, miközben a múltban maga is a Szovjetunió uralma alatt állt. Az egykori világbajnok bokszoló, aki most üzletemberként, coachként és politikai aktivistaként is aktív, a 24.hu-nak adott interjút egy Los Angeles-i világkonferencián.

Klicsko hangsúlyozta, hogy az orosz invázióra válaszul politikai szereplővé vált. A WeAreAllUkrainians és a Klitschko Foundation nevű alapítványokon keresztül Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásáért dolgozik. A magyar politikai döntésekről azt mondta, hogy a hírek alapján úgy látják, hazánk az ő ellenségüket segíti, amit nehezen tudnak hová tenni.

„Számunkra ez teljesen érthetetlen, hiszen Magyarország is a Szovjetunió fennhatósága alatt állt a rendszerváltás előtt.” Azt is hozzátette:

„Drámaibban fogalmazva: a Szovjetunió magyarokat is ölt.”

Úgy véli, Vlagyimir Putyin célja, hogy visszaépítse a szovjet birodalmat. Klicsko szerint „a világtörténelemből tudjuk, hogy a rezsimek nem örök életűek. Sajnos azt kell mondanom, hogy Magyarország mindig a rossz oldalt választja a történelem során.”

Elmondta, nem azonosítja egy ország népét annak vezetésével, de abban bízik, hogy van különbség az állampolgárok gondolkodása és a hivatalos politikai irányvonal között. Ugyanakkor úgy látja, a demokrácia lehetőséget ad a változásra, hiszen „a vezetőket meg lehet választani, le lehet váltani, újra lehet választani. Csak a diktatúrákban nem választhatnak az emberek.”

A jövőt illetően Klicsko reméli, hogy Ukrajna és Magyarország jó szomszédok lesznek. Úgy gondolja, az Európai Uniónak és Magyarországnak is változásra van szüksége, és hisz abban, hogy ha egyszer a két ország kapcsolatai rendeződnek, már nem fog számítani, milyen nehéz út vezetett odáig.

A beszélgetés során szó esett még arról is, milyen tapasztalatokat szerzett sportolóként, hogyan hatott ezekre a politikai nézőpontja, mit tanácsol a következő generációnak az egészséges egoizmus kapcsán, és milyen kapcsolata van bátyjával, Vitalij Klicskóval, Kijev polgármesterével. Hazája jövőjéről optimistán beszélt, és arról is, hogy a Trump-adminisztrációval való megállapodások szerinte kölcsönösen előnyösek lehetnek, mivel Ukrajnának szüksége van befektetőkre és védelemre, cserébe viszont sok nyersanyagot és emberi erőforrást tudnak kínálni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egészen elképesztő! Az egészségügyi államtitkár bevallja, amit eddig tagadtak
Takács Péter a Harcosok Órája című műsorban fejtette ki véleményét Németh Balázsnak. A beszélgetés egy részlete keltette fel a Tisza Párt vezetőjének figyelmét.


„Egészen elképesztő! Az egészségügyi államtitkár bevallja, amit eddig tagadtak, hogy van olyan beavatkozás, amire 6 évet kell várnia egy betegnek Magyarországon…” - írta Magyar Péter a Facebookon, és egy videót is mellékelt a bejegyzéshez, amiben Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője beszélget Takács Péterrel a Harcosok Órája című műsorban.

„A magyarázat még megdöbbentőbb: szervezési hiba, vagy át akarják terelni a betegeket a magán egészségügybe, hogy milliókat kifizettessenek velük. És ezt nem a TISZA mondja ki, hanem Orbán Viktor egészségügyi államtitkára…”

- kommentálta a műsorban elhangzottakat a Tisza Párt elnöke.

„Ki a felelős a szervezési hibákért vagy a korrupcióért? Ki »kormányoz« 15 éve? – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Donald Trump nincs tisztában az atomtengeralattjárók működésével volt tanácsadója szerint
Az Ohio-osztály 18 nukleáris meghajtású hajóból áll, amelyek folyamatosan járőröznek a világ tengerein. John Bolton szerint ezért nincs szükség külön parancsra a kiküldésükre.


John Bolton, az Egyesült Államok volt nemzetbiztonsági tanácsadója kemény szavakkal illette Donald Trumpot. A CNN-nek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az amerikai elnök

„nyilvánvalóan nem érti, hogyan működnek az Ohio-osztályú atom-tengeralattjáróink”.

A vita azután robbant ki, hogy Trump pénteken bejelentette: két atomtengeralattjárót helyez el Oroszország közelében. Ezzel Dmitrij Medvegyev, volt orosz elnök és az orosz Biztonsági Tanács alelnöke fenyegető szavaira reagált. A két politikus az elmúlt napokban többször is üzengetett egymásnak, miután Trump tíznapos határidőt adott Moszkvának az ukrajnai tűzszünet elfogadására, különben komoly vámokat vezetne be.

Bolton szerint azonban az Ohio-osztályú tengeralattjárók folyamatosan járőröznek világszerte egy szigorúan titkos menetrend alapján.

„Ezek a hajók nem a kikötőben állnak”

– mondta, hozzátéve, hogy a kiterjesztett elrettentés részeként folyamatosan végzik feladataikat.

Az Ohio-osztály az Egyesült Államok 18 legnagyobb, nukleáris meghajtású tengeralattjáróját foglalja magába, amelyek jelentős csapásmérő képességgel rendelkeznek.

Mindeközben Vlagyimir Putyin bejelentette: megkezdik az Oresnyik nevű, nukleáris robbanófejjel felszerelhető hiperszonikus rakéta sorozatgyártását. Az orosz elnök szerint ezek a fegyverek még az év végén akár Belaruszba is kerülhetnek.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Molnár Áron üzent a Fidesznek: Most akkor Dopeman az új Tóth Gabi, vagy Muri Enikő?
A színész-aktivista nem érti, hogy került képbe a kormányzópártnál Dopeman, aki néhány éve még Orbán Viktor szobrának a fejét rugdosta.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. augusztus 03.



Néhány napja közös fotó jelent meg Orbán Viktorról és Dopemanről. A rapper azóta arról is beszámolt, hogy csatlakozott az első Digitális Polgári Körhöz, ahol már aktív is: posztot is közzétett.A döntés többekből is kérdéseket váltott ki. Molnár Áron egy videóban reagált a történtekre, és arról beszélt, hogy szerinte nem illik össze a rapper múltja a Fidesz által képviselt értékekkel.

„Segítsetek már nekem egy picit, valamit nem értek. Eddig nem az volt, hogy a pedofília és a nők elleni erőszak elfogadhatatlan? Mert akkor hogy jön a képbe Dopeman? Most Dopeman jó nekünk? Nem ez a pali rugdosta régen Viktorunk szobrának a fejét? Hogy fér bele a Fidesz családbarát politikájába az, hogy

a mi Viktorunk együtt fotózkodik Dopemannel, akinek ilyen dalszövegei vannak, hogy ‘ha megvolt a lánya, utána jöhet az anyja’, ‘szerinted gusztustalan, ha megb.szunk egy kiskorút, de ha vérzik a r.banc, akkor b.szni is tud’.

Erről mi a véleményetek? (...) Én teljesen azt hittem, hogy ez primitív és prosztó (...). Amúgy csak halkan kérdezem, nem lehet, fideszes fiúk, hogy van az a pillanat, amikor csak hátra kell lépni és bocsánatot kell kérni? Vagy

most akkor Dopeman az új Tóth Gabi, vagy Muri Enikő? Nem értem”

– mondta a színész.

Dopeman a napokban úgy nyilatkozott, hogy ő gengszterrapper, nem rózsalovag, és szerinte soha nem árult zsákbamacskát. Mint fogalmazott, mindig is a polgárpukkasztás nagymestere volt.

A rapper néhány hónappal ezelőtt Majka rendszerkritikus megnyilvánulásaira utalva úgy fogalmazott: „Az tény, hogy ma a szórakoztatóiparban a legnagyobb üzlet Orbánékat csesztetni, ez egy jól bevált recept. Ha erre a vonatra felszállsz, jön a népszerűség.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fluor Tomi: Ha a zenész ne politizáljon, akkor a politika se szóljon bele a zenébe
A Wellhello frontembere szerint a fiatalok maguktól állnak bele a közéleti vitákba, mert elegük van. Úgy érzi, a kormányzati kommunikáció ma már nyíltan felvállalja a tiltásokat is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 03.



Ahogy beindult a fesztiválszezon, egyre több zenész szólal meg a közéleti témákban. Fluor és Mehringer Marci szerint nem az előadók buzdítják a közönséget a kritikára, hanem a fiatalok maguktól érzik úgy, hogy ki kell mondaniuk, ami bántja őket.

Fluor a Házon Kívül műsorában beszélt arról, hogy az elmúlt időszak eseményei mennyire megviselték, és arról is, hogy a Wellhello dalait már jó ideje nem játssza a Petőfi Rádió. Szerinte vannak települések, ahova az önkormányzat döntése miatt nem hívják őket fellépni, és ma már a kormányzati kommunikáció annyira gátlástalan, hogy nyíltan felvállal egy-egy tiltást is.

„Egyszer csak elfogy a levegő körülötted, pedig ha közben mindent felvásárolnak, akkor a végén neked lesz ciki, hogy hagyod, hogy támogassanak, aztán azt mondják, nézd meg milyen hálátlan vagy”

– fogalmazott.

Úgy véli, egy olyan generáció nőtt fel, amely már a Fidesz kormányzása alatt született, és akiket sokkal jobban foglalkoztat a közélet, mert – ahogy mondta – „mindenbe belemászott a politika”. Szerinte egyszerű a képlet: ha a zenész ne politizáljon, akkor a politika se szóljon bele a zenébe.

Mehringer Marci, az X-Faktor korábbi versenyzője legutóbbi dalában szintén keményen kritizálta a kormányt, amiért Bayer Zsolt is nekiment. A fiatal zenész szerint természetes, hogy a művészek elmondják a véleményüket a politikusok munkájáról, és ha ez nem lehetséges, akkor nincs valódi szólásszabadság.

Fluor és Mehringer egyetértenek abban: nem véletlen, hogy idáig fajult a helyzet. Fluor szerint a kormánypárt az elvesztett fiatalokat már nem tudja visszanyerni, különösen azután, hogy a kedvenc előadóikat támadás érte.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: